Kis tettek nagy változások

Annyi okos ember van a világban, legalább is jó lenne hinni benne. Mégis lehetetlenül sok ostobaság történik. Nem értem. Állandóan panaszkodnak az emberek, hogy hova tart a világ..............De tényleg hová is? Nem bonyolult dolgokról van szó. Sőt, kifejezetten egyszerűen változtatható apróságokról. Mindenkinek csak picit kellene oda tennie magát, mindenkinek csak picit kellene fontosnak éreznie a változást, és napról napra előbbre jutnánk. Szerintem tényleg sok okos ember van, ez az első gondolatom, aztán jön a következő, és  már kapom is a  magyarázatot a negatív dolgok állandóságára. Javaslom pattanj bicajra, és tégy egy kört a városban. Döbbenetes, mennyire beszédesek az arcok szavak nélkül is. Így jobban értem, miért nem mozdul semmi a pozitív elmozdulás irányába.

Én állandóan égek a vágytól, folyton zsizsegek és újabb és újabb ötleteket akarok megvalósítani. Nincsenek illúzióim, mert az Alapítvánnyal való küszködés kapcsán láttam az általános hozzáállást. Mindenkinek csak egy leheletnyivel kellene tudatosabban felelősséget vállalnia. A környezetünkért, a világunkért, a gyerekeinkért, magunkért. Tényleg apróságokra gondolok. Például, hogy milyen fura, hogy olyan sok magyar ember mosolytalan. Hogy hiányzik az öröm és hála képessége. Gyakran botlunk hasonló megjegyzésekbe, hogy: - Olyan sovány vagy. Beteg vagy? Vagy: - Jól vagy? Olyan nyúzottnak tűnsz! Na ilyen és ehhez hasonló megjegyzések után, hogyan is érezzük magunkat? Érdekes. A már általam említett Ausztráliából haza költözött ismerősök hozzáállása más. A pozitívumot látja, és nem tartogatja magában. Megdicséri az embert, örül az örömödnek, segít és megerősít. És mennyivel másabb az ember napja. Mert igen is,a szavak nagyon nagy hatalommal bírnak.

Most hallottam egy Ausztráliából induló kezdeményezésről /http://www.figurkadesign.hu/. Kíváncsi vagyok, hány ember kapcsolódik ehhez a költséget nem igénylő csodálatos kezdeményezéshez? Csinálni kell bármilyen kis figurát, amit bele kell tenni egy átlátszó zacskóba, mellé csúsztatni az e kezdeményezés által megadott sablon szöveget, és el kell helyezni egy általunk kiválasztott tetszőleges helyen, ahol vélhetőleg viszonylag sok gyerek megfordul. Képzeljétek el az örömét annak, aki megtalálja és haza viheti? És képzeljétek el az örömét az ajándékozónak? Hány, és hány ehhez hasonló vagy még ennél is kevesebb befektetést igénylő aprósággal  lehet az életet boldogabbá tenni.........................

Beszaladtam ránézni a gyerekekre, mert kluttyogást hallottam odabentről. Borisz volt az, már ő is alszik. Az elalvás mindig nagy ciriburival jár, mindent kitalálnak, csak ne kelljen aludni. Mind a ketten édesdeden alszanak....A hálával vegyülő aggódás  állapota, az, hogy Ők vannak. Csodálatos két kis lélek. Álmodjatok szépeket!

Szenvedély a javából

Megzavarodtam ettől az új szenvedélytől, mert annyi más újat és jót hozott az életembe. Enni, főzni, leginkább sütni, mindig nagy élvezet. Olvasni mások írásait, új ötleteit, a folyamatot ahogyan valamit életre hívnak csodálatos dolog, de ami leginkább lenyűgőz, a mögöttük megbújó történet. Hatalmas kaland minden recept és elkészítőjének személyisége, ahogyan összeforrnak. Új távlatokat nyitott meg előttem. Kicsit félek, mert nagy lángon élek. Nagyon tudok lelkesedni, aztán lehet, hogy hirtelen kipukkanok. Már magam sem tudom, hogy találtam ide, és miért fogtam bele az írásba, ráadásul pont gasztrotémába. Valószínűleg rettenetesen vicces vagyok én, az írásaim, a receptek a képeimmel. Állatira izgatott vagyok amikor valamit a fejembe veszek, hogy megcsinálom. És türelmetlen. Azonnal neki szeretnék esni, és ha egy mód van rá, neki is esek. És aztán alig várom, hogy megkóstolják a többiek. Csodás érzés alkotni és csodás érzés elhalmozni azokat, akiket szeretek. Az egész folyamat csupa kreativitás. Kitalálni mit főzz, vagy süss meg, szuper ötletmerítéssel jár. És ez a nem is olyan hirtelen jött szenvedély mással is megajándékozott, a hozzávalók össze fürkészése, felkutatása, beszerzése is hatalmas kaland lett. Az izgatottság, ahogy össze rakod az ételt, és a siker, ahogy mások örülnek. És ha mindezzel megvagyunk, jönni, jönni írni, azt hiszem, ezt is nagyon szeretem. Megnyugtató találni egy "műfajt" ami lehetőséget nyújt az írásra. Mert írni jó, de jól írni nehéz. Itt adott a téma, nem kell mesterkélten erölködni, hogy végre kitaláljunk valamit. Egy lehetőség a kiteljesedésre. Tudom, tudom és hallom is a férjem szavait - bár tevőlegesen nincs most jelen -, bárcsak angoltanulmányaim elmélyítésében lennék ily lelkes és maximalista. Nagyon jó élni. Élni úgy, ahogy én élhetek. Nem unatkozni és lehetőséget kapni, hogy csinálj olyat is, amit nagyon szeretsz, azok között, akik szeretnek és akiket te is nagyon szeretsz..

Hagymás pogácsa - Limara receptje alapján

Limara, aki mára méltán országosan ismert gasztrobloggerré vált, kenyereivel és sütiivel  az egyik augusztus 20-ai program főszereplője volt. Mivel egy városban élünk, végre lehetőségem nyílt a személyes találkozásra. Gyúrták az isteni kenyértésztát, amiből jutott bőségesen a gyerekek számára is, hogy kreativitásukra bízva formázzanak belőle bármit, mi fantáziájukban megfogant. Aztán jött az izgatott várakozás, és találkozás öröme a kemencében frissen sült alkotásokkal, melyek közül jó néhány azonnal a pocakban végezte. Limara Boriszt is lefényképezte, majd feltette a blogjára, amivel persze nagyon nagy örömet szerzett nekem. Elújságoltam Erzsike mamának, férjem édesanyjának, aki pesti mama lévén nem túl sokat élvezhet belőlünk. Erzsike mama, ha már Borisz megtekintése végett ellátogatott a blogra, elveszett Limara sok-sok finomságainak pazar útvesztőjében. És mivel ő is híresen jó konyhát vezet, kedve is szottyant a hagymás pogi kipróbálására, amivel nem tagadom nagyon meglepett, mert gyomruk bármiféle hagymás étek után egyértelmű jelekkel hozza tudtukra, nagy hibát követtek el. Megsütötte a hagymás pogit, és boldogan telefonált, hogy a hetedik mennyországba repítette őket az élvezet, evése abbahagyhatatlan, a hatása pedig a szokott módon sajnos megkérdőjelezhetetlen.

Na ezen a sikeren felbuzdulva és férjem egyértelmű noszogatására reagálva én is gyorsan belevágtam a pogik életre hívásába. A Limara által megadott összetevők  fele állt csak a rendelkezésemre, így fél adagot sütöttem.

hagymás pogi makói hagymákkal

 Hozzávalók:

50 dkg liszt

25 dkg margarin

1 ek. só

1 tojás

1 dl tejföl

1/2 cs. élesztő 

pici cukor 

1 dl tej

A lisztet a margarinnal és sóval összemorzsoltam, amennyire lehet, jól össze dolgoztam. Hoppsz, be kell valljam, ennél a fázisnál el kellett rohannom, így ezt nem is én, hanem a férjem végezte el helyettem, jelzem kiváló minőségben. Közben a cukros langyos tejben az élesztőt felfuttattam.  - na itt már megint itt voltam én is -. Amikor elkészült, hozzá öntöttem a margarinos liszthez, majd hozzá adtam a többi összetevőt is, és gyönyörűen össze állítottam a tésztát. Én, a már jól bevált módon, ösztönösen meleg helyre dugtam a tésztámat, majd szerencsére egy kis idő után úgy gondoltam, mégis rá kukkantok Limara receptjére. Isteni szerencse, hiszen a tésztát a hűtőbe kellett volna tennem. Gyorsan intézkedtem, így semmi nem volt veszve. 2 óra után a tésztát a hűtőből gyönyörűre kelve vettem ki. 

Közben felvágtam karikára 3 fej hagymát. Limara lila hagymát ajánl, persze én híján voltam a lila hagymának, maradt hát a vöröshagyma. Limara 3 hagymát ennek a mennyiségnek a duplájához ír, én a fele mennyiséghez is 3-at használtam fel. Vajat olvasztottam és a hagymakarikákat a vajon megfonnyasztottam. Amikor a tészta előkerült a hűtőből, ujjnyi vastagra nyújtottam, és a tészta nagy részén a hagyma 3/4-ét eloszlattam. Ezután a tészta alsó részét és felső részét is visszahajtottam és rákentem a megmaradt hagymát, majd jobbról és balról is hajtottam a tésztán, azután mint egy könyvet a tésztámat is össze csuktam. Picit vissza tettem a hűtőbe az így össze hajtogatott tésztát, de már gondolatba, és lélekben, azután hirtelen hamarjában tettekben is előkészültem a következőkre. Sütő előmelegítése 200C-ra. Tészta kinyújtása ujjnyi vastagra. Sütőpapír elhelyezése a tepsibe. Legkisebb pogácsaszaggatóval a pogácsák kiszaggatása. Azután tojással az összes apró pogi megkenése, és zsupsz be a sütőbe. 

Bevallom, nagyon ritkán mertem pogácsát sütni, mert ezzel a nyamvadt sütéssel mindig elszúrtam az egyébként jó tésztából készült pogácsákat és csúfondáros, kőkemény, agyonszárított köveket sütöttem. Szégyen szemre el is nevezték őket kőpogácsáknak. Na de most, megtörtént az áttörés, igyekeztem betartani a Limara által megadott sütési időt. Ő 10-12 percet javasol. Ennyi idő után az én pogiim még nagyon sápatagok voltak, még adtam nekik 1-2 percet, aztán beállítottam a sütőt felső sütésre, és gyönyörű, vajpuha, lágy pogik születtek, aminek végre a gyerekek így örültek.

Nádja felhívta a figyelmem, hogy a hagymát legközelebb legyek kedves, és hagyjam ki belőle

Birsalmás-diós kenyér

birsalmás-diós kenyér

Szerdán kaptam egy sms-t Györgyi barátnőmtől, hogy csütörtökön pár napra haza jönnek a fiúkkal. Az ilyen jó hír mindig felvillanyoz, mert tudom, végre megint jól kiröhöghetem magam. Györgyi gimnáziumi nagyon jó barát, akiből csak kevés jut az életben. Ha nem is annyit tudunk találkozni, mint amennyit én szeretnék, mindig igyekszünk jó sokat együtt lenni. Hála férjeinknek ezeken a napokon mindig kapunk lehetőséget, hogy kettesben  csajos programot csaphassunk, mely programok, agyat nem túl megterhelőkek, rendszerint nem világmegváltós - de azért komolykodunk is picit - igazi röhi-vihis együtt létek. Egyébként sem sikerült felnőnöm még, de a közös  röhögős, nézelődős, vásárlásos programok, legalább 15 évvel vissza röpítenek. Ezek az együttlétek pont olyan önfeledtek, mint gimnazista korunkban, amikor órákig tartottak a közös hazaútak.

Péntek reggelre sikerült megbeszélnünk az első talákozót, mi más lett volna a program, mint piaclátogatás "kincskereséssel" egybekötve. Nevetésnek természetesen nem voltunk híján, és alkudozásnak sem. És előjött az a kamaszkori csodás érzés is, hogy együtt szeretnek minket, mindenki szeret velünk beszélgetni, viccelődni annyira, hogy akár ajándék portéka is bekerülhet a szatyorba. Hogy a tárgyra is térjek, a patiszonos sikerkenyér élményünk óta vadászom az újabb izgalmas gyümölcsöket, zöldségeket. Csak azt tudtam, szeretnék valami újabb különleges kenyeret sütni, ezért hát nyitott szemmel és szívvel felvértezve nézelődtünk a piacon, és egyszer csak ott álltunk egy nagyra nőtt birsalmákkal teli láda előtt. Nem kellett sokat tépelődni, hogy nyomban tudjam, ezekre a pompás almákra van szükségem. Vettem is kettőt azonnal belőle.

fincsi kenyér

Nem sokáig bírtam magammal, és ebéd után már neki is estem a kenyérnek. A két gyümölcsből csak az egyiket használtam fel, nem mertem többet, mert nem a család favorit gyümölcse, és egészen erőteljes, fanyar íze miatt tartottam tőle, hogy íze, mindenen felül kerekedő lesz. És valóban, az íz nagyon markánsan uralkodott a kenyérben. 50 dkb lisztből készült a kenyér, és megint rozs és hagyományos búzaliszt vegyítésével. Lereszeltem a megpucolt gyümölcsöt, ráhuppantottam a lisztet, kb. 1 ek. sót és csorgattam rá mézet. Fogalmam sem volt, mi fog kisülni belőle, hogy inkább a sós vagy az édes íz felé vigyem az egészet. Közben felfuttatam kb. fél csomag élesztőt egy kis tejben. A száraz hozzávalót fő alkotórészéről, a darált és mozsárban durvára tört dióról majd elfeledkeztem. Amikor ez is a többi összetevőhöz került, jöhetett az élesztős tej, majd jól meglocsoltam olajjal is. Az összedolgozáskor úgy tűnt, túl lágy lett a tészta, ezért szórtam felváltva hozzá a liszeket. A végén persze sűrűbb tésztát kaptam, mint szerettem volna. Na nem baj, legközelebb erre sokkal jobban ügyelek. Amikor szépen összeállítottam a tésztát, letakartam és meleg helyen kelesztettem kb. 1 órát. Az óra elteltével előmelegítettem 200C-ra a sütőt, a tepsit kikentem vajjal, a tésztából készítettem két formás kis cipócskát, a tetejüket pedig megkentem olajjal. Nem árt még egy kis kelesztés, amire én nem fektettem elegendő hangsúlyt, mert csak annyi időt hagytam neki, amíg a sütő el nem érte a megfelelő hőfokot. Érzéseim szerint nem kell fél óránál hosszabb sütési idő, mert  akkor kiszárítjuk a sütiket. Sokkal rusztikusabb végeredmény fogadott mint a patiszonos kenyér esetében, állagra pedig sűrűbb, morzsálódósabb , de nagyon különleges és finom. Csak ma reggel jöttem rá, mivel igazán mámorító, hát mi mással, mint mézzel................

Borisz a kenyérrel, de csakis nutellával

Nádja a kenyérrel, de csakis nutellával

Sárgadinnye leves fahéjjas keksszel

Most, hogy úgy tűnik, tényleg nyakunkon az ősz, gondoltam csinálni kellene az évszak idény gyümölcseiből is valami finomat. Kreativitásom gondolatban elvezetett egészen a szilváig, sőt még messzebb merészkedtem, a körte is eszembe jutott. Oda vagyunk a gyümölcs levesekért - máris egy kis csúsztatás, bocsánat -, mert a gyerekek torkán, gyümölcsféleséget nem igen lehet lenyomni. Leves esetleg jöhet, de egészen "meglepő módon", nem a férjem által oly nagyra becsült általam készített gyümölcslevesek, hanem a mama által hagyományos módon előállított, kissé "old school" levesek. A zöldségesek már bezártak, elmentünk hát szilvavadászatra az egyik áruházba, de nem volt szilva. Sem körte. Volt viszont nyári idénygyümölcs, sárgadinnye. Na gondoltam, rajtam nem lehet kifogni, árúhiány miatt a kedvemet szegni, akkor csinálok sárgadinnye levest.

Sárgadinnye leves:

miután nagy nehezen eddig eljutottunk, elérkezett a dilemma, hogy hideg tejszínesre készítsem, vagy meleg pudingosra. Most már olyan sokat fázok, ősz lett, a meleg pudingos mellett döntöttünk. 

Felkockáztam egy egész sárgadinnye húsát, és egy részét jól összeturmixoltam és felengedtem vízzel és a többi gyümölccsel. Jól befűszereztem, tettem bele fahéjat, egy kis szegfűszeget, pici citromot, és csorgattam bele mézet, érzéssel. Nem sajnáltam ki belőle a fahéjat, és bevallom tettem bele aromát is, rumosat és vaníliásat is. Tudom, tudom, hogy nem egészséges, és blablabla, nem tehetek róla, szeretek "veszélyesen" élni. Jó, a vanília aroma helyett én is sokkal jobban örültem volna, ha igazi vaníliával csinálhattam volna, de elfelejtettem venni, és egy kis "jó" sütőrum is letaglózott volna, de az sem volt itthon, szóval maradt a jó öreg rumaroma. Míg összerottyantottam ezt a finom kis gyümölcsös, fűszeres levest, előkészítettem a vanília pudingot. Kb. fél csomag pudingot elkevertem - most jut eszembe, hogy tejszínt is tettem bele -, szóval tejszínnel, és lassanként felengedtem a már meleg levessel, és végül összeforraltam még egyszer az egészet.

Annyit törtem a fejem, hogyan tegyem izgalmasabbá ezt az amúgy sem unalmas levest, és csak is valamilyen kekszféleség villogott a fejemben. Ráadásul most, hogy ismét kísérletezni kezdtem a teljes kiőrlésű lisztekkel, a rozslisztes kekszek mellett döntöttem. A fejemben hirtelen bekövetkező rövidzárlat miatt megint elfelejtettem, hogy a végeredményt illetően nagyobb sikert hordoz magában ha többféle liszt vegyítünk. De nem, én csak rozsliszttel sütöttem. Hihetetlen volt, a gyerekek, ahogy kivettem a sütőből, megállás nélkül tömték magukba a még meleg, gőzölgő fahéjas kekszeket. Borisz előtte tömte magát degeszre a vacsorával. Könyörögnünk kellett, hogy hagyja abba az evést, hiszen attól féltünk, nem ússzuk meg hasfájás nélkül. Megúsztuk, szuper, és bevallom, baromira örültem látva őket, keksszel teli szájukkal,elégedetten.

Fahéjas keksz, rozslisztből készítve:

a fahéjjasságnak több oka van, először is nem sokminden más lapult a szekrényben, másrészről, gondolataimban baromira illett a leveshez,  így hát bele vágtam. Jó választás volt, úgy passzolt leves és keksz egymáshoz, mint kagyló a héjához. Csodásan kihozta a leves a keksz fahéjas ízét, a keksz pedig az amúgy nem túl édes leves, karakteres sárgadinnye ízét.

Fahéjas keksz:

Szóval a keksz kiindulási alapjait egy nagy, duci és régi szakácskönyvemből vettem, ezért leírom a könyv által megadott hozzávalókat és mennyiségeket. Hangsúlyozom, sosem tartom magam a receptekhez, mert bár van konyhamérlegem, analfabézizmusom a technikai szerkentyűk használatát illetően minősíthetetlen.

a kekszek....................

Hozzávalók:

1 cs. sütőpor

25 dkg liszt - én teljes mértékben rozslisztet használtam -

12 dkg kristálycukor

1 ek. fahéj

Ezeket jól összekevergetjük, majd hozzá gyúrjuk az

5 dkg margarint

2 tojást

1 dl tejfölt

összedolgozzuk az egészet és újnyi vastagra nyújtuk, és tetszőleges formára vágjuk őket. Előmelegített sütőbe toljuk - kb. 200 C -, és a már kivajazott tepsit a kis kekszekkel betoljuk a sütőbe. Vigyázat, valamikori próbálkozásim rémséges kudarcai gyakran a nem megfelelő sütési idő miatt következtek be. Ehhez nem kell sok idő, kb. 10-12 perc.

a kekszes gyerekek

Patiszonos kenyér "egészségesebb" változata

Volt időszaka az életemnek, amikor nagyon vágytam az egészséges életmód követésére. Igyekeztem, próbálkoztam, beszereztem különböző ilyen-olyan lisztféleségeket, hogy kiválthassam a jól bevált, hagyományos, általam annyira imádott fehér búzalisztet. Szánalmas próbálkozások voltak, fűrészporos, száraz, morzsálódós förmedvények. Persze áltattam magam, isteni, egészséges és még finom is. Végül is Nádja és a férjem elfogadták, egyáltalán nem reklamáltak. Bezzeg a tesóm, mert őket sem kíméltem. Ha vendégségbe jöttek, mindig eléjük pakoltam a legújabb szerzeményem. A tesóm egyetlen másodpercre sem kímélt, azonnal a képembe vágta, micsoda újabb ehetetlen borzalommal akarom megmérgezni őket. Jól van, az igazság az, próbálkozásaim hagytak némi kívánnivalót maguk után.

Férjem az elmúlt pár napban panaszolta gyomra nem túl kedvező állapotát. Azonnal utána kutattam, hogyan lehetne segíteni rajta. A leghatékonyabb ilyenkor mindig a nem kicsi stressztényező - munkahely - kiiktatása, mely szerencsére folyamatban van. Azután, utána olvastam jó kis gyógytea kombinációknak, és még rá is tudtam venni, legalább kicsit próbáljon meg hinni simogató, jótékony hatásukban.  És végül, de nem utolsó sorban a táplálkozásba, legalább átmenetileg, egy pici változást próbálok bele csempészni. Tönkölybúza liszttel kellett volna sütnöm ezt a kenyeret, de mivel hirtelen hamarjában csak rozslisztet tudtam beszerezni, azzal próbálkoztam. Előző évi negatív tapasztalataimból "tanulva" nem ugrottam azonnal fejest a totális bio-organic életmódba, ezért csak részben használtam rozslisztet, a hagyományos általam imádott fehérrel keverve. -arány 2/3 fehér búzaliszt,1/3 rozsliszttel - és képzeljétek, nem lett forgácsos, morzsálódós, és fojtós sem! Gyönyörű, gőzölgő, lágy kenyér, és még csak lapos sem lett.

Úgy örülök neki, remélem jó lesz a pocaknak

Férjkedvenc fügés süti

 férj, a kedvenccel, 

mögötte a falon a kis képen én vagyok, Nádja interpretációjában

Az úgy kezdődött, hogy amikor beköltöztünk a házunkba, ültettünk a kertbe, egy a szomszédból kapott, kis fügebokor hajtást. Szép nagyra nőtt, de jó pár évig sosem tudott beérni a füge rajta, mindig hamar beköszöntött a hideg. Aztán eljött az első, majd a második ősz is, amikor jó nagyot dézsmálhattunk a mézédes, gyönyörű pirosra érett fügékből. Ennyit viszont lehetetlenség volt megenni. Csakhogy én egyetlen fügés süti receptet sem ismertem. Hosszas kutató munka után akadtam rá pár fügés receptre, és lett ez a nagy kedvenc. Úgy tűnik, hosszabb ideig ez lesz az utolsó fügés sütink, és ez is a még tavalyról maradt utolsó zacskó lefagyasztott fügéből készült, mert láthatóan idén sem lesz ideje beérni egyetlen csodás gyümölcsnek sem.

Fügetorta, 6 tojásból:

fügemennyiség meghatározásával megint adós maradok, de sosem sajnálom ki belőle. A mostani torta kb. 40dkg fügéből készült, de csak bátran, rugalmasan, és aztán igazítjuk hozzá a többi hozzávalót. Felvagdossuk kisebb darabokra a fügét, és beletesszük egy tálba. Ráütöm a 6 tojás sárgáját, és rákanalazok kb. 8 evőkanál cukrot, csokoládét, amennyi otthon van, akár olvasztott formában, vagy össze törve. Belemegy 8 evőkanál darált dió, jól meg locsoljuk rummal vagy rumaromával, és szépen összekeverjük az egészet. Ja, majd elfelejtettem, elvileg nem kell bele sütőpor, mert nem sokár jön bele a 6 tojás felvert fehérje, de ha bárkit megnyugtat, nyugodtan tehet bele egy pici sütőport is. Miután a fehérjét is belekanalaztam a fügés masszába, ráteszek kb. 2 evőkanál akár zsemlemorzsát, vagy lisztet. Én ma rozsliszttel csináltam, és teljesen oké lett így is. Közben már előmelegítettem a sütőt 180C-ra, és beteszem a már vajjal kikent formába öntött sütit, had süljön szépen. Amikor készre sült, és ki is hült,  jó vastagon leöntöm csokimázzal, és már mehet is bele a hasikába.

A két kis mütty is megkóstolta, fürdés közben

A csodálatos Pavlova torta

Először egy Ausztráliából haza költözött ismerőseinknél ettük ezt a habkönnyű csodát. Nem a látvány volt a megragadó, bár mi tagadás, az is roppantul szokatlan volt. Az első falat után  azonnal tudtam, szerelem első vérig, első kóstolósra, első látásra. El sem tudtam képzelni, hogy a torta állítólagos tésztája mi a csoda lehet. Nem voltam a toppon, ma már  tudom, mert rá lehetett jönni, hogy sok sok felvert tojásfehérje, pont  úgy nézett ki, mint a karácsonyfán csüngedező habcsókok.

Íme, itt a csodás Pavlola torta! 

Tudom, hogy nem szabad ilyen felülről fotózott ételképekkel büszkélkedni, de amikor ez a torta készült, fotózásból még felkészületlenebb voltam mint most. A torta alsó része, az a kissé tojáshéjj színűre karamellizálódott alap, majd erre jön szabadon variálható krém.  Lehetőségeink korlátlanok. Lehet belőle sok kis tortácskát sütni, vagy egyben egy nagyobbat . Az is ránk van bízva, hogy ki hány tojásból csinálja, egyszerűen csak figyelni kell az arányokra!

Szóval a torta: - induljunk ki 6 tojásból -

6 tojás fehérjére van szükségünk, amelybe belecsippentünk egy icipici sót. Többnyire porcukor ajánlott, de én olyan lusta disznó vagyok, hogy kristálycukorral mahinálok. Szóval elkezdem felverni a tojás fehérjéket, majd mikor olyan félkemény állapotot érek el, elkezdem bele kanalazni a kristálycukrot és folyamatosan verni tovább a tojásfehérjét - 6 tojáshoz, sacc per kb. olyan 25 dkg cukor dukál. Amikor gyönyörű, kemény, fényes, selymes habot kapunk, rá locsolunk egy teáskanál ecetet - nem tévesztés, ez komoly -, esetleg egy kis vanília aromát, mehet bele vaníliás cukor, és össz-vissz 1 evőkanál kukoricaliszt. Gyakran előfordul, hogy nincs itthon valami hozzávaló, de már félig benne vagyok, akkor gyorsan kitalálok valamit, és megpróbálok valami hasonlót bele zuttyantani. Kukoricaliszt helyett például szinte mindig kukoricadarával sütöttem, és így is tökéletes! Közben előmelegítem a sütőt 180C-ra. Egy jó nagy tepsire sütőpapírt fektetek, és megkenem olajjal. Kreativitásunkra bízva olyan formában kezdjük ráhalmozni a habot, amilyen formára vágyunk. A konzervatívak maradhatnak a köralakú tortaformánál. Fontos szabály, hogy a hab semmiképpen ne érjen semmihez, mert hozzá fog ragadni. Amikor betesszük a sütit a sütőben, azonnal vissza veszem a sütőt pár percre 140C-ra, majd pár perc múlva 100-ra, és csak szépen lassan szárítom, szárítom a tortát - olyan másfél óráig -. Ha kész, nyugodtan benn hagyhatjuk a tortát a sütőben, úgy hogy késélnyire nyitjuk a sütőajtót. Ha eltaláltuk a sütést, akkor a tészta külső része, gyönyörű, kérges, kemény és töredezik ha sokat piszkáljuk, a belső része viszont krémes, lágy.

Krém:

tejszínt pici cukorral elkezdjük felverni, és én szoktam bele rakni egy kis habfixálót is. Ha kész , ráhalmozzuk az isteni tojásfehérje alapra, reszelünk rá jó sok csokit, és megszórujuk bármilyen gyümölccsel, ami otthon van. Szerintem a legfinomabb málnával, eperrel. Amikor a fénykép készült, csak meggy volt itthon, azzal is nagyon jó volt!

Biztosíthatok róla mindenkit, hogy eddigi életem legpazarabb ízélménye ez a torta volt

Répatorta

 jól van kicsit szégyenlem, tudom, hogy nem szép, de várd ki a végét 

Sosem gondoltam volna, hogy a répatorta lehet a gyerekeink kedvence. Kicsit hülyén is érzem magam, hogy egy olyan blog írásába kezdtem, amelyben a receptek játsszák a főszerepet. Egyszerű oka van. Miután elkészítettem 1-1 - általában sütit -, nem tudok betelni a gyönyörűséggel és a büszkeséggel, hogy mit tudtam létrehozni. Büszkeségtől dagadó mellkassal oda teszem a gyerekek elé, és a legborzasztóbb, de ma már csöppet sem meglepő, hogy Nádja, már ránézésre kijelenti, hogy ő inkább kihagyná. És képes MEG SEM KÓSTOLNI!!! Borisz egy fokkal jobb, de csak egy ici-picivel, ő lehet, hogy egyszer eszik belőle, de ha már nem gőzölög, épp a sütőből azonnal kivett sütit teszek elé, "udvariasan" tolja félre az orra elől. Nem is tudom, hogy mertem bepróbálkozni az első répatortával. Á, már emlékszem, a nyakamon maradt egy csomó répa, répafőzeléket mégsem csinálhattam belőle, azt azért még én sem eszem meg. Répa megszerettető project volt a gyerekeknek. A kulcs a megnyerésükhöz, nem tagadom, a tetejét beborító, jó vastag cukormáz volt.

A következő módon készítem:

3 tojás sárgáját össze keverem, kb. másfél deci cukorral, belereszelek vagy 8-10 sárgarépát, megszóróm jó vastagon fahéjjal, csurgatok bele egy kis citromlét, rakok bele sütőport, esetleg egy kis szódabikarbónát, mindezt jól megöntözöm olajjal. Közben-közben keverek rajta egy kicsit, majd bele puttyantok 30-40 dkg lisztet, és keverek. Végül felverem a tojások fehérjét, és ezt is hozzáadom a többi összetevőhöz. Na nem állítom, hogy ez alapján a leírás alapján elnyerjük a tökéletes állagot, ezért, ha túl sűrű, hígítok rajta vagy egy kis tejjel, vagy egy kis tejföllel. Ha meg túl híg, sűrítjük liszttel. Egyébként bármit lehet még bele rakni. Magvakat, mazsolát, aszalt szilvát, diót.............................fantáziánk végeláthatatlan. Én nem kockáztattam, mert ez a nem túlcizellált változat bevált,  MEGESZIK A GYEREKEK IS!!! Kerek tortaformában szoktam sütni, kivajazás, lisztezés után bele öntöm a formába, és kb. 180C-ra előmelegített sütőbe teszem. Ha megsült, jó vastagon megkenem cukormázzal. És lám, itt következik a nem túl szép látványú, ám hőn szeretett répatortánk!

Hát ezért megérte!!!

Patiszonos kenyér

- mert olyan kenyérsütős, meleget hívogató őszi nap van -

Van egy kis udvarunk, nem is olyan kicsi. Amikor elkezdtük a kertünk nem túl tudatos megtervezését, gondolatban is száműztük a veteményest, és még a gyümölcsfákat is. Ma már reszketek érte, bár csak másképp csináltuk volna. Ez is komoly bizonyítéka annak, hogy szerencsére az ember nagyon is képes változni 18 éves kora után is. Azóta nagy nehezen telepítettem egy kis málnát, ribizlit, püszkét, és eperrel is próbálkoztam, de sajnos nagy terméshozamról nem adhatok számot. Jaj, majd elfelejtettem egyetlen sikersztorinkat, nem mellesleg férjem nem tudom hanyadszámú nagy kedvencét, a fügebokrunkat, amely évről évre egyre nagyobb  mennyiséggel ajándékoz meg bennünket. Tavasszal megpróbálkoztam néhány zöldség meghonosításával is a tenyérnyi még parlagon heverő szabad földünkkel. Az eredmény siralmas. Egyetlen dolgot kivéve, a patiszonokat. Termett 3 db patiszonunk, és ebből egy, ami hatalmas. Na ebből készült a patiszonos kenyér, a rántott patiszon, és a patiszonos tócsni.

Fogalmam sincs, pontosan mennyi patiszont reszelhettem le, miután megpucoltam. Talán 30 dkg-i lehetett, és nem sóztam be. Közben melegítettem tejet, szórtam bele egy kis cukrot, és beletettem kb. fél csomag élesztőt, azután megszórtam egy kis liszttel. Közben beleszórtam egy nagyobb tálba a fél kiló lisztet és az 1 evőkanál sót és miután jónak tűnt az élesztő, rálöttyintettem a sós lisztes keverékre. Hozzáöntöttem a lereszelt patiszont és meglocsolgattam olajjal. Szépen ki kell dolgozni a tésztát, és ha nem elég lágy, pici tejet kell hozzá adni. Mindezek után jó langyos helyen keleszteni kell a tésztát, olyan 40-60 percig, de legalábbis addig, hogy szépen duplájára növekedjen. Amikor szépen megkelt, elfelezzük és csinálunk belőle két jópofa cipócskát. Közben már melegítjük a sütőnket 200-220C-ra. Ráhelyezzük a cipókat egy előre olajjal megkent tepsire, majd ha a sütő elérte a megfelelő hőmérsékletet, zsupsz be a helyére. Én nem sütöttem fél óránál többet, izgultam is rendesen, hogy nehogy nyers legyen. Nehéz picit eldönteni, mert a patiszon miatt kicsit vizes, lágy a tészta, és csak később dőlt el, hogy pont megfelelő ideig sütöttem. A gyerekek ha hiszitek, ha nem nutellával ették, bevallom nem árultam el nekik, hogy patiszonos, mert akkor rá sem néztek volna, így viszont két pofira tömték be. Nagyon büszke voltam, eszméletlen jól sikerült, és baromi finom lett, szemtelenül gyorsan elfogytak a kenyérkék.

Sárgaborsó leves

Elvarázsolódtam a rengeteg finomságtól, amit az élet tartogat számunkra. Az evés, számomra sajnos központi kérdés. Mostanában inkább gondolom, hogy szenvedélyesen, mintsem bevalljam, hogy betegesen böngészem a gasztrobloggerek receptjeit, és irtó izgalmas írásait. Legszívesebben azonnal belevágnék, egy-egy frissen olvasott recept életre hívásába. Most tettem fel rotyogni - a nagyon is jól tudom, hogy csöppet sem túl csalogató - sárgaborsó levest, amit a férjem kérésére készítek. A kiindulási alapot anyukám ihlette, a végeredményről pedig elkészülte után számolok be. Olyan nem szeretem menzás élménykaja a sárgaborsó, belátom, rettenetesen hangzik, de én tudom, hogy pazar ízélmény lesz! 

Elkészült a leves, még a gyerekeknek is ízlett. Lehetett volna sokkal finomabbra is készíteni, de így sem panaszkodhattunk. Feltettem a közel 30 dkg sárgaborsót főni, majd két órás vízben való áztatás után. Persze elfelejtettem a mélyhűtönkben lapuló, már előre a boltban gondosan feldaraboltatott füstölt szegycsontot, ami remek ízt ad. Gyorsan beledobtam a borsók közé a csontos husikat, kissé elnyújtva ezzel az elfelejtéses epizóddal a leves elkészültének idejét, és azt hiszem ezzel hozzájárulva a pórias levesem krémlevessé válását. Nyomtam bele sok mustárt, tettem bele borsot, babérlevelet, és amikor megpuhult minden, berántottam a levest. Legszívesebben tejszínt öntöttem volna rá, de mivel híján voltunk vele, kénytelen voltam az egyszerűbb megoldást választani. Gyorsan pirítottam egy fej vöröshagymát, megpirítottam vele egy kis lisztet, rálocsoltam a levesre a kész rántást és összeforraltam az egészet. Azután tejföllel lágyítottam és megszórtam egy jó adag petrezselyemzölddel. Szerintem sajtos, fokhagymás pirítossal állati jó lehet, de mi csak az olaszok specialitásával ettük most, amit a tál szélén láthatsz, Grissinivel.