2010. december 31., péntek

szilveszter


Zavarban vagyok, mert van a Szilveszternek valami fura mellék íze. Kötelező jellege. Pedig pont olyan nap mint a többi 364. Sem rosszabb, sem jobb, ha rosszabbra sikeredik, talán azt sem másnak köszönhetjük, mint magunknak, hiszen mi generálunk hangulatokat, állapotokat. Hoz aztán az élet csúf meglepetéseket, amik rajtunk kívül állnak, sorsszerű, eleve elrendelt, elkerülhetetlen. Senki nem kéri ki a véleményünket, nem kíváncsi rá akarjuk e, és azt sem, alkalmas e az érkezése. A Szilveszternek elmúlás jellege van. Lezárás. Öntudatlanul fut át agyunkon az év fontos eseményei. Szembesülés, vissza játszás, ki tudja mi kavarodik fel ilyenkor bennünk. Másképp élem meg ennyi idősen ez a napot, mint 20 évvel ezelőtt. Már nem űz a vágy a nagy társaság után, a reggelig tartó mámorító egyik buliból ki másikba be hangulatért. Máshova kerültek a hangsúlyok. Pizsis Szilveszter, úgy mint bármely más napon. Jó ez így. Eddig nem értettem a nagy faksznit a nap körül. Pedig nagyon is van értelme, hiszen van kezdet és vég mindenben. Jó a Szilveszter a Karácsony utáni nagy zabálások, nagy találkozások lezárására, és a kollektív újrakezdésre. Ez az egyetlen nap az évben, amikor elvileg minden a világban élő ember újra kezd. 
Az új időszámítás nekem 2004-ben jött el, Hanna elvesztésével. A pokol bugyra, a mélyésges fájdalom, a sötét, félelmetes káosz, az őrület határa, a legnagyobb rettegés. Választás élet vagy halál? Őrült, leszedált fél automata, vagy normális ember, aki lesz igen is újra Anya. Azt mondják az ilyen mértékű tragédia sorsfordító az ember személyiségében. Megváltoztat. Nem tudom. Azt hiszem nem lettem más. De az biztos, máshová került a hangsúly, az értékek igazi értékkel égnek, pontosan tudom, hol a lényeg, mi a fontos, hogyan kell élnem. Van mit tanulnom. De nem gondolom, hogy az, amim van, természetes. És azt sem, hogy bármi is örökké tart. Szavak csak ezek. Amin nem tud áthatolni a valós jelentés. Hogy minden múlékony, törékeny. Minden változik és átalakul. Megértettem egy életre. Tudok rangsorolni. Tényleg elhiszem, hogy nem szabad tartalékolnunk a szép ruhánkat, a kedvenc edényünket, az ünnepi ékeszerünket, a kedvenc könyvünket, a meg nem kezdett hobbinkat, a kimondatlan szavakat, az elszalasztott puszikat, és gyáva gesztusokat. Én láttam, elmenni az életet.....................................
Tudom, micsoda áldás:
- hogy újra Anyává lettem
- hogy szerető családom van, és jó férjem
- hogy valakinek a gyereke lehetek 
- hogy van pár régi jó barátom
- hogy megajándékozott ez az év néhány új baráttal is
- hogy vannak céljaink, hobbim, hogy sosem unatkozom, hogy annyi izgalmas dologgal foglalkozhatom
- hogy itthon maradhattam a gyerekekkel az utolsó évre, ajándék, amikor önmagam lehetek
- hogy van bennem nyitottság az új dolgok elsajátítása iránt
- hogy meg van bennem a képesség a boldogságra, hogy felkutassam a nehézségben a csodát, ami kinőhet  belőle
- hogy értékelem a jóságot, a szeretetet, az egészséget
- hogy van házunk, autónk,........................................
Mit kívánhatnék ennél többet? Mint hogy legyen ez mind hatványozottan meg!
- legyünk mindannyian egészségesek. Mindig, minden körülmények között!
- kicsit több sportot magamnak - bár boldog vagyok, hiszen ez az év meghozta számomra azt a sportot, amit szeretek -
- sikerüljön elsajátítanom az angol nyelvet nem középiskolás fokon, vérprofi akarok lenni!!!
- válljak sikeres üzletasszonnyá, magyarul hatékonyabban kormányozzam az alapítványt!
- legyek jó Anya és jó Feleség és jó Gyerek és  jó Barát és jó Testvér és jó Ember
- tudjam megkülönböztetni a hamist az igaztól, a jót a rossztól, a valóságot a hazugtól
- legyen sok jó ötletem és legyen önbizalmam a megvalósításhoz
- legyen bőségesen pénzünk - ne legyünk álszentek, pénz nélkül nem működik az élet -,
- legyen körülöttem sok jó ember
- az álszent, önző emberek nagy ívben kerüljenek el
- tartsam meg a képességem a boldogságra, higgyek továbbra is a csodákban
- hogy szerethessek és szeressenek
- hogy kerüljek közelebb önmagamhoz, ahhoz aki vagyok
- hogy essen le végre, mi végre születtem, mi az, amiben igazán jó vagyok
Húha, úgy látom a végére sikerült nagyokat kívánnom. Nem baj, azt mondják, merészen kell kívánni, hogy megvalósulhasson legalább a kívánság egy része.
Folytathatnám, sorolhatnám reggelig, hiszen kívánni, vágyakozni jó. Mert ez azt jelenti, vannak az embernek céljai. És nem rest gondolkodni. Panaszra nincs okom!

Mindannyiótóknak, akik néha-néha bekukkantotok hozzám a blogra, kívánom, hogy találjátok meg a képességet az örömre, mert átsegít bennünket a nehézségeken. Hogy legyetek egészségesek, hogy vegyen körül benneteket szerető család, gyerekek, barátok. Mindig legyen az elegendőnél egy picit több pénzetek, és legyen a munkátok a hobbitok. Ja, és ne felejtkezzetek el rólam, továbbra is jöjjetek és olvassatok!
BOLDOG ÚJ ÉVET NEKTEK!!!

2010. december 30., csütörtök

pici siker

Hibbantnak éreztem ma magam. Először is végig vasárnap hangulatban lebegtem. Egyszerű oka van, angol órára mentünk. Igen, persze, mi akkor járunk angol órára, amikor más normális ember a vasárnapi ebéd asztalnál a hús levesét kanalazza. Akkor mi pont útban, Szeged felé. Így kavarodtam én össze ma a napokkal. Ültem az autóban és semmi kedvem nem volt menni, menni töretlenül, a fejemben tátongó hatalmas ürességgel. És láss csodákat, tényleg csak a kezdet oly nehéz, nyökögve bár, de nem is tűntem annyira felkészületlennek. A mai nap abszolút sikerélménye, hogy rábukkantam néhány angol nyelvű, nagyon jó blogra. És értegetem őket. Más kultúra, más nyelv, más világ, más földrész, csak olvasom, és más világba röptet el engem. Talán az első gyenge kis pillérek egyike a mai nap, az angol nyelv kapcsán nyert pozitív tapasztalatai és köztem.

Apropó, hogy álltok a holnapi napra való készülődéssel? Mi lesz holnap? Szép ruha? Barátok együtt? Boldog, közös, nevetős őrület? Evés, ivás, tánc? Tüzijáték?

2010. december 29., szerda

ünnepi beszámoló

Beszámoló címszavakban. Mert van, akinek megered a nyelve az ünnepek után, és van aki elnémul. Azon veszem magam észre, hogy élvezem a magányos tevékenységeket. Persze a csak annyira magányosakat, hogy jó, ha itt vannak - na nem akárki - a többiek körülöttem, hallom őket, látom is, minden idegszálammal érzékelem jelenlétüket, közben csak csendes megfigyelő vagyok, miközben valamivel bíbelődöm bőszen. Talán azért nehéz írni az elmúlt néhány napról, mert nagyon gazdag volt eseményekben, találkozásokban, evésben, ivásban, örömben. Kevés volt viszont az idő az emésztésre. A Jézuska eltalálta mindenki vágyát és a kívánságokat maradéktalanul teljesítette. A gyerekek hihetetlenül boldogok voltak, és talán a mai napig nem értek a játékok teljes felfedezésének végére. Én is boldog vagyok. Szerencsére ez nálam szinte általános állapot. Ha egyáltalán létezik ilyen. Voltak időszakok, amikor én is azt gondoltam, pillanatoknak is örülhet az ember, amikor felhőtlen. Mert a boldogság csupán pillanatokra szól, múlékony, illékony. Egyre inkább hiszek a boldog állapotok elnyújthatóságában. Miért csak a nehéz, embert próbáló időszakokra lenne igaz, hogy hossza vége láthatatlannak tűnik, bírhatósága kibírhatatlannak, elviselhetetlennek, személyiségrombolónak. Felvetődött néhány érdekes, megvitatásra okot adó, nyitva maradt kérdés, kétely, és volt néhány ritka találkozás rég nem látott emberekkel, és volt néhány nagyon biztonságos, meleg, őszinte együttlét barátokkal, és volt néhány nagyra becsült, közös lét, szeretett családtagokkal. Volt hideg és meleg, nem volt éhség, volt viszont szoros nadrág, volt gyors tusolás, és volt ritka, lusta, elnyúlt puha, kényeztető fürdőkádas fürdés. Nem volt napok óta főzés, volt viszont takarítás. Volt meglepettség, megrökönyödés, torokra fagyott szó. Volt remény, biztatás, közös gondolkodás. Öröm az újra találkozás miatt. Volt bennem vágy, hogy tartson pillanat örökké. Volt meglepetés, kedves ajándék. Hozott új érdeklődést. Lett kérdés újabb és újabb. Pillanatnyi káosz, mi és hová tart. Az egész egy nagy egész. Ruganyos gömb mint egy lufi. Minden és mindenki belefér. Végpontok, véghangulatok. Képekkel jöttem ma mesélni. Képekkel, amikből sosem elég. Mert mindig kimarad valaki, valami, ami miatt hiányos lehet a nagy egész.
karácsonyi vacsora
menü: töltött dagadó, sült krumpli, saláta, mákos guba
valaki már nagyon vizsgálgat
hú de jó, ezt nem hiszem el!
Furdi, már nem nagyon félek tőle
nyomás aludni, apával esti mese
dec.25. Mamával, Mamánál, nagy családi közös ebéd
uncsi tesók lány szakasza
csillagszórózzunk! Nimi is megjelent
dec. 26. reggel. nagyon jó testvérek
látogatóban Györgyiéknél
ott van Györgyi is
meg Robi - Györgyi férje -
na és a gyerekek - Samu, Benő -Apa csak egy van, nem kímélte Őket
végre Erzsike mamáék is ide értek
a legkövérebb hóember, akivel valaha találkoztam
és aki megalkotta

2010. december 24., péntek

karácsonyra szeretettel

Boldogságos, békés, önfeledt, szeretettelteli, meghitt, sok őszintén szerető emberrel körbe vett Boldog Ünneplést Nektek!!!


Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet 
Hallok, szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

"A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abba hagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani." 
/egy 7 éves kisgyermek szerint/

"Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az.... A nagy találkozások, a lélekközeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő."
/Müller Péter/

"Te nem hiszel a csodákban, tagadod? Nézd cak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos - nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen megnyilatkozik - s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos."
/Márai Sándor: Füveskönyv - A csodákról/

Én hiszek a csodákban, csak mert megéri és mert tudom, hogy nagyon is léteznek!!! 
/Farkas Éva/

2010. december 23., csütörtök

Célegyenesben

Annyi mindent megcsináltunk ma. És bár roppantul mérgesen indítottam a napot, pont úgy, ahogy nem szeretetem, a végére mégis minden olyan szépen alakult. Időnként rejtélyes módon tűnnek el dolgok a házunkban, aztán jó esetben előkerülnek, és vannak, amik sosem. Ismeretlen fekete lyuk ez, ami hihetetlen módon nyel el sokmindent. Logikát nem vélek felfedezni a szelekcióban, mert az eltűnt dolgok nem nagy értéket képviselnek, számunkra viszont létfontosságúak. Egészen prózai, mégis nagyon bosszantó, hogy ma reggel egyetlen dupla lepedőt sem találtam meg, de a ténnyel való szembesülést hosszas kutató munka előzte meg. Nem telik el nap úgy, hogy valamit, de leginkább valamiket ne kellene hosszasan keresgélnem. Emiatt ma reggel morgóssá, és energia vesztetté váltam. Tudjátok, olyan jéghegy csúcsa hangulat ez. Na, kaptam is a fejemre, hogy miféle módon tisztelem az ünnepet. Mentségemre legyen mondva, hogy mindezt nem Karácsony napján követtem el. Aztán megráztam magam, bár végig társa voltam önmagamnak a bosszankodásban, és bár biztosítottam mindenkit magam körül, viselkedésem megalapozottságáról, más hangnemre váltottam. A nem túl barátságos napindításom után bele vetettem magam a munkába, főzésbe, takarításba. Csak lazán. Nagyon hétköznapi ebédet szántam a mai napra, de aztán fél úton meggondoltam magam, lévén mégis csak Karácsony lesz. Így a sárgaborsó levesünket, - amiből jó szokásomhoz híven most is egy üstnyit főztem - a tejlepényt marcipános-narancsos kuglóf váltotta le.
marcipános-narancsos kuglóf
 Úgy alakult, hogy ma mégis gyönyörű, magas fát kaptunk, így az eddigi szokásainkkal szakítva már ma felállítottuk, és tesómék látogatása alatt fel is díszítettük.
Így annyi időt spóroltunk holnapra, hogy már csak a sütés, főzéssel lesz dolgom, na meg némi ajándék csomagolással. Olyan Karácsonyra vágyom, amikor nem kell egész nap a konyhában állnom a túlvállaltságom miatt, aztán meg felváltva takarítani, fát díszíteni és pakolni. A holnapi vacsora nem lesz túldimenzionált, és sütit is csak egy félét sütök. Minden nap egyet, és vannak kekszek meg mézeskalács is. Arra vágyom, hogy a sütőben önmaga készüljön el az étel, hogy kávézzunk egyet lazán holnap délelőtt, valahol vagy valakinél. Hogy beugorjunk, bekukkantsunk kedves ismerősökhöz Boldog Ünnepet kívánni, hogy estére legyen kedvünk ne koszos bemcsiben berogyni a fa alá, és arra, hogy ne halálra fárasztva, hanem jószagúan, illatozva üljük körül a karácsonyi esti asztalt, és örömmel teljes ajándékozásra. És most úgy tűnik minden esélyünk meg lesz rá, hiszen nagyon jól állunk, most már minden csak rajtunk múlik.

2010. december 22., szerda

kókuszos szaloncukor

Még mindig kusza káosz van a fejemben a karácsonyi menüt illetően. Sajnos a káosz egyáltalán nem ritka nálam, pedig milyen szép is lenne, ha csupán ünnepek tájékán támadna rám ez a fránya szétszórtság. Egyik pillanatban úgy gondolom, hogy alig valamit fogok készíteni, majd a nagy döntést meghozva, ünnepélyesen bejelentem a családnak, és már előre boldog vagyok, hogy a férjem örömében mindjárt a nyakamba fog ugrani. Eredménnyel járt ugyanis hosszadalmas puhítása, végül mégis megadom magam, és beleegyezem, hogy elkészítem, az általam egyáltalán nem rajongott mákos gubát vacsorára. A nagy bejelentést követően volt ugyan öröm a szemébe, némi kétségbeeséssel vegyülve. Én ugyanis úgy gondoltam, nem bonyolítom túl a karácsonyi vacsorát, készítek valami jó kis tartalmas levest utána meg jöjjön aminek jönni kell, eben guba, legyen guba, felrúgva ezzel a jól megszokott családi hagyományt, ezáltal ignorálva étlapunkról a csak ilyenkor elkészített, mennyei, aszalt szilvás gesztenyekrém levesünket. Jaj, csak azok a szemek ne lettek volna olyan árulkodóak. És jaj, bár ne faggattam volna annyira, mert végül csak kiderült, hogy valami húsos fogás, nagyon is befúrhatná magát leves és guba közé. Hiába készülődöm az ünnepekre legalább 2 hete, hiába sütöttünk tömérdek mézeskalácsot és kekszeket, mindig úgy érzem, mégsem elég, valamit még mindig csinálnom kell. Azt hiszem kell még sütnöm legalább kétféle sütit, valami ünnepit, jó krémeset. És karácsonyfánk sincs még, a mai nap tükrében úgy tűnik, lustaságunk következtében kénytelenek leszünk kompromisszumos megoldást elfogadni végül. Van karácsonyfa a városban, csak éppen mindnek a tetejére lehetne könyökölni. Nekünk meg óriási, plafonig érő, és ráadásul olcsó fa kell. Ma este nem kaptunk ilyen paraméterrel egyet sem. Esedeztem a férjemnek, vegyük meg az egyetlen nem túl magas, de legalább szép fát, persze ő határozottan elutasította a kezdeményezésem, így aztán semmilyen fánk nincsen. Holnap újra próbálja, de most már nélkülem. Van viszont szaloncukrunk, most már kétféle. A diósat már felraktam, jöjjenek most a kókuszosak, különben elfelejtem őket.
Kókuszos szaloncukor:
Ildikónak hála, mézeskalács karácsonyfánk legalább már van
 1/2 kg cukor
1 dl víz
20 dkg tejpor
8 dkg margarin
12 dkg kókuszreszelék
A cukrot a vízzel időnként megkeverve addig forraljuk, amíg kifehéredik. Ezután lassan belekeverjük a tejport, majd jöhet a margarin. Amikor ezzel is elkészültünk, szórjuk bele a kókuszreszeléket. Hú, nagyon kötött, masszív, szilárd massza lett belőle. Kicsit meg is ijedtem tőle, mert ragadós, gumis állagú, olyan műfogsort azonnal lekapó típus, viszont nagyon finom. Boriszt alig tudtam leállítani a cukorkák befalásáról, különben hogy maradna a nem létező karácsonyfánkra belőle. Most nem forgattam őket csokiba, mi most ebben a formában vágyakoztunk utána, de biztosan csokival is nagyon finom lehet.

2010. december 21., kedd

dávid torta

Ünnep volt nálunk tegnap. Születésnap! Borisz nem volt tekintettel senkire, és semmire, ünnepre és ünnepeltre egyaránt nem. Jó korán, elsőként ébresztette a szülinapos Apukáját. 
a kisebbik ébresztette a nagyobbikat, nagyobbik akkor nem mosolygott így
"Jól" indult a nagy nap hát. A magam nevében biztosan állíthatom, hogy ahogy telik az idő, engem ezzel összefüggésben egyenes arányban hagy hidegen a "Nagy Nap". Az emberben azt hiszem öntudatlanul várakozás van, vajon eszébe jut e a többieknek, vajon kapok e ajándékot, és ha igen mit, lesz e tortám. Azt hiszem hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a homlokunkra van írva a nagy esemény, és ezért az egész napunk felhőtlenül önfeledt szárnyalás lesz. Valójában meg nem történik semmi különös. Ha csak nem az, hogy csupa szülinaphoz nem illő és méltó eseménysorozat bombáz le bennünket. "Egészen meglepő " módon nálunk sem volt ez másképp. A kora reggeli nehézkes ébredés után Apa ajándékba kapott egy bűn rossz kölyköt Borisz személyében, aki úgy tűnt, egész nap mesteri módon tört borsot az orrunk alá. Mire nagy nehezen elindultunk a városba az aktuális dolgok elintézésére, a Nádja alakítása következett. Hányingere lett. Egy olyan játékeszközt használt, aminek túlzásba vitt használata hasonló hatásokat képes elérni, mint a körhintázás.Felfordult a gyomra, és ettől igen hisztérikussá vált. Így jobbnak láttuk gyorsan hazafelé venni az utunkat. Nem lakunk kocsival 5 percnél többre a városközponttól, de úgy tűnt hazáig sem jutunk el hányás nélkül. Haza értünk és otthon hamarosan a hányás is. Aztán a következő is. És ekkor már elkezdtünk gyanakodni, hogy talán még sem pusztán egy szimpla kis gyomorfelfordulásról van szó. Így a szülinapi ebéd a piros lavor társaságában telt. A kezdeti bosszankodás után, még röhögni is tudtunk. Hát igen, élni és ünnepelni tudni kell. Megadtuk a módját megint! Estére a Nádja már be is lázasodott, evésre gondolni sem tudott. A szülinapi torta és köszöntés mégsem maradt el, csak most nem önfeledt vidámság kísérte.
"Tudunk ám élni, ugye? Mi így ünneplünk!"
Dávid torta:
díszbe öltöztetve, amennyire Farkas Évi képes
 Apa kedvenc tortája. Az Anyukája szoktatta rá, erre az irgalmatlanul finom, de elég sok munkával járó nyalánkságra. Közös pályafutásunk során  a mostani alkalommal készítettem én először el. Mivel nem tudtak most eljönni Erzsike mamáék, nekem kellett megcsinálni, pedig Isten ments, semmiképpen nem szerettem volna elvenni Erzsike mama kenyerét.Őszintén szólva tartottam a kudarctól is, de most is bebizonyosodott, hogy bátraké a szerencse! Ha arra adnátok a fejeteket hogy megcsináljátok, akkor kövessétek a receptben leírtakat, mert én megint eltértem, és a végeredmény ugyan jó lett, de sok aggódással járt, kérlek kíméljétek magatokat meg tőle.
Diós és mákos piskótát kell sütni, először jöjjenek a hozzávalók:
5 tojás - én 8-ból csináltam -
10 dkg cukor
8 dkg liszt
6 dkg darált mák
6 dkg darált dió
A tojások sárgáját a cukor felével jól kikavarjuk. A többi cukorral felverjük a tojások fehérjét, majd a két masszát összeforgatjuk, ezután rá szórjuk a lisztet és vigyázva összedolgozzuk. Majd elfelezzük a masszát és az egyik felébe bele szórjuk a diót, a másikba pedig a mákot. Kizsírozott, lisztezett tepsibe öntjük az egyik felébe a diós, a másik felébe pedig a mákos masszát. 180C-os előmelegített sütőben megsütjük.
Linzer alap:
6 dkg vaj
9 dkg liszt
3 dkg cukor
fél narancs szirupban megfőzött héja - ettől eltekintettem lustasági okok miatt -
A hozzávalókat jól össze dolgozzuk, kinyújtjuk kör alakúra olyan méretre, mint amekkora a torta alja lesz. Miután kivettük a piskótát a sütőből, betoljuk a helyére és kb. 12 perc alatt készre sütjük.
Krém:
2 közepes narancs - én 4 db mandarinnal csináltam -
4.5 dl tej
12 dkg cukor
1.5 csomag vaníliás pudingpor
20 dkg vaj
10 dkg darált mák
10 dkg darált dió
A narancsokat meghámozzuk majd gerezdenként leszedjük a hártyákat is róluk és apróra vágjuk. A pudingport a szokásos módon elkészítjük, majd 3 részre osztjuk. Az elsőbe rakjuk a mákot és a 7 dkg vajat, a másodikba a diót és a másik 7 dkg vajat, a harmadikba pedig a narancshús kerül. Ebből bő két kanálnyit kiveszünk és a maradékot elkeverjük a maradék vajjal és félre tesszük a torta díszítésére. A piskótákat hosszában 4 csíkra vágjuk, majd a diósat a diós krémmel, a mákosat pedig a mákossal megkenjük, majd hűtőbe tesszük, hogy dermedjen. Ezután egy gömbölyű aljú üvegtálat alufóliával kibélelünk - persze ezt én elfelejtettem -. Majd a már hűtőbe tett süi csíkokat 2x2 cm-es kockára felvágjuk és szépen belerakosgatjuk felváltva a tálba.
Töltelék:
6 dl tejszín
8 lap zselatin - én 2 cs. habfixálóval készítettem  helyette -
A recept szerint a felvert tejszínt összeforgatjuk a vaj nélküli félretett narancsos krémmel. Én csak a fele tejszínt vertem fel és kevertem össze a krémmel. Ha valaki zselatinlappal csinálja, akkor hideg vízbe áztatjuk a lapokat, és ha meglágyult a zselatin, a vizet leöntjük róla és kissé kinyomkodjuk, majd kis lángon kevergetve feloldjuk. Először kicsi tejszínhabbal simára dolgozzuk, majd a többi tejszínhabhoz forgatjuk. A lerakott sütikockák tetejét megkenjük ezzel a narancsos, tejszínes krémmel, mielőtt rápakolnánk a következő réteget. Az omlós tésztát megkenjük lekvárral és ráborítjuk a többi tetejére, majd zsupsz, mehet be a hűtőbe. Minél tovább dermed, annál jobb. Tálalás előtt tálcára borítjuk, lehúzzuk róla a papírt, már aki, mert ugyebár én elfelejtettem a papírt, és a recept szerint a félre tett vajas krémmel bevonjuk a tortánkat, és csokiforgáccsal megszórjuk.
itt még pucéran
Ahogy írtam, én csak a tejszín felét vertem fel 1 cs. habfixálóval, és össze forgattam az összes narancskrémmel, és berétegeztem a sütikockák közé. Miután a hűtőben dermesztettem és tálcára borítottam, felvertem a tejszín másik felét is egy újabb csomag habfixálóval és ezzel díszítettem a tortát.
hú, de fini..........
Nagyon klassz torta. Jól is néz ki, már ha nem lesz túl folyós a krém és emiatt nem lesz kanalas cucc belőle, és mondhatom állati finom. Kicsit macerás, de ha okosan szervezzük, nem is olyan vészes. Szerintem Karácsonyra is nagyon meg állja a helyét. Ezért is loholtam, hogy gyorsan feltegyem a blogra, hátha valakinek kedve szottyan és megcsinálja Karácsonyi tortának!
Boldog Szülinapot Drágám! hibbant egy nap volt, ugye?

2010. december 18., szombat

diós szaloncukor

A héten nagyon sokat voltam egyedül a gyerekekkel. Rengeteg hó esett, átlagban napi 3-szori hósöpréssel. Szeretem a hóesést, mert ha esik a hó, újra gyereknek érzem magam. Persze, most már nem takarítja el Apukám a havat a házunk előtt, és már sosem fog engem szánkón húzni. Fenekestül fordult fel a világ, mert bár a lelkem nagyon is gyerek maradt, de más szerepben létezek már. Gyerekstátuszom legnagyobb boldogságomra létezik, de Apukám fizikálisan már nincs. Közben szerepeim köre bővült az Anya szereppel. Azt hiszem sokan nincsenek tisztában azzal, mekkora ajándék, valakiknek az anyukájuknak lenni. Amikor Hannát elveszítettük rettenetes volt rádöbbenni, mit, mennyit és milyen mértékűt veszítettünk. Egyszerűen megszűntünk szülőként, anyaként és apaként funkcionálni. Legalább is a szó kézzelfogható értelmében. Most, hogy ennyi hó esett, rengeteg havat kellett söpörnöm, és én húztam a Nádját oviba. Mire haza értünk, lógott a belem, és milyen fura, még ha mélyen nincs is kedve az embernek a hideg, csúszkálós hóban egy utcányinál tovább húzni a gyereket, mégis megteszi, és fura, nem pusztán kötelességből. Egyedül voltam a gyerekekkel, és minden felmerülő nehézséggel, amelyek megoldása férfi kezeknek, és férfi logikának csupán apró kihívást jelent. Megakasztott ez a nagy hó, merjek e egyáltalán autóba ülni. Ez is megoldódott, mert befagyott a kapu is. Persze egy férfi ennek a problémának a megoldását is félkézből rázta volna ki. Jött a következő kérdés, hogyan közlekedjünk két kisgyerekkel. A Nádja már viszonylag oké, de Borisznál besz........-ibb kisfiúval nem mostanában találkoztam. Szánkóra nem volt hajlandó ülni, szóval maradt az üres szánkó magam után rángatása, miközben ő kitartóan kántálta, hogy : - Anya, vegyél fel, anya vegyél fel, anya vegyél fel...!!! Mindezt a 12 kg-hoz képest még plusz 5 kg ruhával kívánta, csúszós orkán kabátban, aminek köszönhetően másodpercenként találtam Boriszt a bokámra csúszva. Néha akkora hülyének érzem magam, mégis higgadttá válok a jelenet abszurditása miatt, és szenvtelen arccal csinálom végig, mintha a világ felé nyújtott látvány, a világ legtermészetesebbje volna. Ha véletlenül Borisz végül még is csak a földön landolt, jajveszékelve sivalkodta, hogy Anya, elcsúszom, Anya elcsúszom................ Minimál konyhán éltünk, csak ha muszáj volt, rohantam el a lehető legközelebbi boltba, hogy tudjak mit adni a gyerekeknek. Miközben kinn minden csodaszép csillogó fehérbe öltözött, és ennyi viccesen bosszantó eseményen mentünk keresztül, rájöttem egymilliómodikhatszázhuszonötödszőrre, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy van egy nagyon jó férjem, akire mindig számíthatok, akinek jelenléte természetes a mindennapokban, hiánya viszont ordító, amikor hirtelen egyedül kell megbirkóznom a szembejövő, férfi erőt kívánó nehézségekkel.
no comment
És milyen szerencsés vagyok hogy a tesóm, akivel hajlamosak vagyunk rendesen elfelejtkezni egymásról, még sem hagy sosem magamra, hirtelen mégis mindig felbukkan, ha ki kell engem segítenie a slamasztikából. És ebben a csodás, csillogó, hideg hóesésben sem tétlenkedtünk a gyerekekkel. Díszítettük a mézeskalácsokat, - jelzem, még mindig nem értünk a végére -, sütöttem az új kekszcsinálómmal diós kekszeket, és végre, valahára késznek nyilvánítottam a szaloncukrokat. Szívből jelentettem ki, hogy soha többé nem vagyok hajlandó házi szaloncukor készítésébe fogni. Már meggondoltam magam, közben ugyanis annyira belelkesedtem, hogy azt hiszem holnap bepróbálkozom, egy kókuszossal.
Diós szaloncukor:
Szóval a szaloncukor elkészítése egészen addig nem jelent nagy kihívást, az elfolyósítását leszámítva, amíg csokiba nem kell forgatni, egyenként. A csokiba forgatást a recept nem írta, én akartam. A végén már egyáltalán nem akartam. Ja, és amikor a csomagoláshoz értem, nem merem leírni mit szajkóztam, mert átlag jó modorú ember még gondolni sem mer olyasmire, ami az én számat elhagyta. Ez a szaloncukor régi, és klasszikus recept alapján készült. Már megint Polcz Alaine. Mert annyira igaza van. Nem érti, miért panaszkodnak az emberek, hogy még pár szem szaloncukorra sincs pénzük. Valóban inkább kitartást, időt és lelkesedést kíván a dolog, költsége alig van.
Recept:
1/2 kg cukrot 1 1/2 dl vízzel időnkénti kevergetés mellett addig főzzük, amíg gyöngyözni kezd. Majd hideg vízzel kiöblített edénybe öntjük és hűlni hagyjuk. Azután ízlés szerint ízesítjük. A mi családunk mák és dió rajongó. A mákos szaloncukorról írtam, hogyan lett belőle torta. Amikor kedvünkre ízesítettük, újra össze melegítjük, de nem forraljuk újra. Ezután egy tepsire önjük és egyenletesen eloszlatjuk, és hagyjuk legalább egy napot, hogy megszilárduljon. Ezután jön a munka oroszlán része, a felkockázás, azután csokimázba forgatás - ez picit bátor próbálkozás, mert a meleg csokimáz újra megolvaszthatja az apró cukor kockákat, és ettől könnyen szét eshetnek - és ha csoki ruhába bújva a cukrok megszilárdultak, jöhet a csomagolás.

2010. december 15., szerda

Kókuszos keksz

Nem tudom, ti hogy álltok a karácsonyi előkészületekkel, én igazságtalanul nem túl fényesen. Állandóan ügyködöm valamin, még sincs sok látszata. Sütöm a mézeseket, díszítjük, mégis a díszítés végére sem érünk,  már el is fogytak. Jelentem, ma kisütöttem a még arra váró, vágyakozó mézeseket, és ezennel befejezettnek tekintem a mézesekkel való ez évi karácsonyi bíbelődést. Meg kell mondjam, nagyon finomak. Ma az időjárásra való tekintettel nem mentünk a Borisszal sehova, csak a Nádját vittem el oviba, gyalogosan. Így a délelőtt jelentős része a mézesek sütésével telt. Borisz, forrón a sütőből kivéve vetette rájuk magát és tömte  magába egyiket a másik után. Mondanom sem kell, én is követtem a példáját. Pazar. Puha, mézes, édes, finom mézesek.
új adag, új színekkel
munka közben a két mézes díszítő segédprofesszor

Egy nem túl nehéz, de kissé munkaigényes keksz tartozásomat jöttem rendezni. Egyébként ez a mai nap nekem mindenről szólt, csak nem a realitásról. Olyan fura emlékfoszlányok jelentek meg ma, meg a némaság. Nem tudom elmondani hogyan jelenik meg a némaság úgy, hogy közben nagyon is beszélsz. Mégis ez volt. Nem kellemes, inkább kíváncsi és érthetetlen, pont attól idegesítő, hogy nem értem. Az emlékfoszlány olyan keserű is meg édes is, olyan egyik szemem sír, a másik nevet élmény. Semmi konkrét. Inkább csak egy emlék, érzés. Ahogy harmadszorra söpörtem a havat az utcán jött az emléklátogató. Este van, sötét, mégis minden világos, tündöklő a friss, csillogó hótól. Gyönyörű, puha, de hideg álomtakaró. Amikor gyerekek voltunk, minden hóesés felért egy valódi csodával. Ezt éreztem most is. Aztán valami zavar lassan, hátulról beszivárgott. Talán csak az, hogy felnőttünk. De csak fizikailag. Néha megijedek attól, a lelkem mennyire gyerek még. Ez jó, mert sok őszinte, félelem nélküli örömmel jár. Pont úgy ijedek mint egy kisgyerek. Egy kisgyerek a felelősségtől. Emlékszem, egyszer amikor Hannát a babakocsiban toltam, tört rám ez a félelmetes érzés. Felelős vagyok egy életért. De hogyan, hiszen akkor, ott, abban a pillanatban, én magam is gyereknek éreztem magam. Azon gondolkodom, vajon 80 évesen is rám tör majd ez a kislányos gyermeki bizonytalanság?
Már említettem, hogy sikerült beszereznem egy kekszcsináló fura készüléket. A fizikai állapotát nem elemezném. Nincs jó bőrben, talán nem lesz túl hosszú életű. Azért nagyon örülök neki. Kipróbáltam, kókuszosban utaztam.

Hozzávalók:
40 dkg margarin
20 dkg cukor
38 dkg liszt
10 dkg kókusz
2 tojás sárgája
sütőpor, szódabikarbóna
citromlé, vanília  valamilyen formában, és valamennyi tej, ha szükséges, hogy fincsi, puha, lágy, jól formázható tésztát kapjunk. 180 C-os sütőben sütjük, csak rövid ideig. - pár perc - Az elejét jó szokásomhoz híven túl sütöttem, a végére belejöttem. Amikor kihűltek, csokimázzal megcsurgattam. Imádom a kekszeket. Nagyon is. Na jó, mit nem?  A pacalt, azt semmiképpen!

2010. december 11., szombat

hála

Reggel ma későn keltünk. 9 órakor. Na, nem egy húzóban aludtunk, mert Boriszhoz többször is be kellett szaladni, de végül csak 9 körül keltünk fel. Na gondoltam, én ugyan nem rohangászok sehova délelőtt a gyerekekkel. Hideg is van, kicsit késő is ahhoz, hogy a nyakamba vegyem a várost, pedig lett volna intézni valóm tömérdek. Délben azon vettem észre magam, hogy Borisz még mindig pizsiben van. Lusta, puha nap. És úgy, de úgy elszaladt. Közben előkerült a héten interneten vásárolt "új" kekszcsináló berendezésem, ami nem tökéletes, oly annyira nem, hogy az is lehet, hogy napjai egy előnytelen helyen elhelyezkedő repedés miatt meg vannak számlálva. Csodás kis kekszeket lehet vele varázsolni. És miközben ezen ügyködtem, csörrent meg a telefonom, és keresett Györgyi barátnőm Budapestről. Pont olyan vele beszélni, mint amikor az ember haza ér. Őszinte, tele bizalommal, nulla képmutatással, elfogadással és sok sok szeretettel Jó neki elmondani mindent, azt is ami jó és azt is ami bánt. Figyel, és ismer. Tudja, hol kell erősíteni, hol kell lehalkítani engem. Tényleg, olyan fontos a barátság! Ez a nap telis-teli volt értékkel. És ezzel még nem volt vége! Délután a Limaráék által szervezett Csajos klubban volt jelenésem. Olyan jó volt ott lenni. Velük együtt lenni. Olyan göndöreket tudnak röhögni. Hálás vagyok, hogy rájuk találtam. És azért is, hogy befogadtak maguk közé. Okos ötleteik vannak, végre emberek, akik nem csak magukkal vannak elfoglalva. Megőrülök attól, ha az emberek nem látnak az orrukon túl. Hogy szülők nem érik fel ésszel, hogy a gyerekeiknek csak akkor lesz jobb világuk, ha mi, szülőkként harcolunk érte. Ha vannak ötleteink. És összefogunk. És közösen látjuk együtt fontosnak az ügyet. És egyszer csak pici lépésenként, napról napra jobb lesz minden. Utópia lenne??? Nem tudom. Én hiszek a közösség erejében. A jó ügyekben meg még inkább. Egyedül az ember elveszik. Társas lények vagyunk, ugye Györgyi?? Olyan egyszerű a világ. Olyan egyszerű lenne ezen a káoszon felül kerekedni. Mert csak rajtunk múlik. Na a csajok a csajos klubban pont ilyen jó emberek.
oda nézzetek, mekkorákat röhögnek
remélem senkit nem hagytam le
És hálás vagyok a világban mindenért, ami az érzékszerveimre hat. A hallásomért, hogy hallhatom a zenét, amitől egészen el szorul a torkom, és ha sírnom kell segít, megnyugtat és megerősít. A látásomért, hogy olvashatok, hogy írhatok, hogy láthatom a világban megjelenő gyönyörű természeti csodákat és alkotásokat, és láthatom a gyönyörű színeket. A tapintásomért, hogy érezhetem a gyerekeim finom puha meleg öleléseit, a takaró lágy védelmező takargatását, a hó hűvös hidege után. Az ízlelésért, mert imádok enni. Ugyan mi értelme lenne az életnek, ha ezt a töménytelen finomságot, amivel kényeztet bennünket nem kóstolhatnám meg? Na és az elvesztett szaglásomért is. Igen, is hálás vagyok, hogy valaha érezhettem a jácint illatát, és az Anyukámét. És hálás vagyok a memóriámért, ami nyomokban megőrizte nekem az illatok emlékeit.
Hálás vagyok a képességért, hogy felismerjem a szépet és jót az életben. Hálás vagyok az alázatért ami bennem van, ami még láthatóbbá és értékesebbé teszi mindazt, amim van!!!

2010. december 8., szerda

mézeskalács, borisz, aggódás

rossz fiú???
Szegény Boriszkám ma rémesen viselkedett. Ki érti ezt? Mint ahogy olyan gyakran oly sokmindent nehéz megérteni, most is csak később értettem meg az események láncolata végén, viselkedése valós magyarázatát. Először arra gyanakodtam, hogy elmúlt 2 éves, és a személyiségfejlődésének folyamata nem mindig zökkenőmentes. Talán ez egy nehezebb nap. Aztán amikor ebédnél elaludt a kezemben, pont úgy, mint utoljára kisbaba korában, kezdtem gyanakodni, de még akkor is elnyomva az megérzést, a kevés alvásra gyanakodtam. Képtelenég őket kordában tartani, este fél 11-ig is dajdajoznak a Nádjával, reggel meg alig tudom kirázni őket az ágyból. Nem úgy ma, mert ma már 6 után fenn volt a Borisz. Délután aztán 4 órát aludt, és lázasan ébredt. Hát ettől tartottam én. Pontosan ettől. Nincs rosszabb, mint amikor az ember szerettei közül valaki beteg. 
jó fiú???
De mutatok azért valamit. Friss szerzemények.
végre, nem paca a díszítés
Hosszadalmas folyamat, töredék eredményei. Mézeskalácsok, aminek a tésztáját vasárnap össze állítottam, 1 napot pihizett, hétfőn nem tudtam foglalkozni vele, és végre tegnap neki estem a sütésének. Olyan nagy adag lesz a Marcsi által megadott recept alapján, hogy a tészta fele megmaradt, aminek nagyon örülök, mert csak elő kell vennem, ha megcsappanna a mézesek száma, így reménykedem, hogy kitartanak majd Karácsonyig. A recept Marcsi - Limara - blogjáról származik, itt található: http://limarapeksege.blogspot.com/2008/11/adventi-koszor-mzeskalcsbl.html
Úgy tökéletes, ahogy van, szuper nagy adag, kisütés után azonnal lehet enni, finom puha. Alakul a mézesek díszítése is, persze a művészitől messze áll, abszolút ügyes ovis design, hiszen a Nádjával közösen készítettük, és mi kb. egy szintet képviselünk. Azt hiszem, lassan Ő a jobb.
együtt olyan jó.............
a legjobb

2010. december 6., hétfő

mikulás nap - na és a torta?

Csodás reggelre ébredtünk! Éjszaka jött a Mikulás a gyerekekhez! Esténként rémesen sokáig kuvikkolnak, ami azt eredményezi, hogy reggel alig tudom kirázni őket az ágyból. Jön az "órákig tartó" könyörgés, aztán egyre mérgesebb "fenyegetőzés", ami többnyire süket és közömbös fülekre talál. Ma csoda történt. Amikor reggel elkövetkezett a szokásos reggeli "móka", minden a szokásos módon zajlott, felkelés megtagadással az élen, egészen a bűvös szó elhangzásáig. Szinte hallani lehetett az agytekervények álmos, lassú koppanását, ahogyan megértésre talált az agyukban, hogy Mikulás=meglepetéssel. És már rohantak is, ki az ágyakból és futás az este gondosan kitisztított csizmákhoz izgatott keresgélésre!

Aztán a nap és élet ment tovább a szokványos medrében. Nádjának irány az ovi, majd délután folytatódhat az ajándékok gondosabb áttekintése. Én meg neki estem a mikulás torta megsütésének. Követtem már el jó néhány vicces, bosszantó, szánalmas főzési-sütési próbálkozást, de azt hiszem a mai, magasan felül múlt minden eddigi történetet. A tésztához mindent pontosan úgy állítottam össze, ahogyan a receptben Marcsi megadta. Fincsi kis csokis massza kerekedett. Ezután következett a massza télapós sütőbe való helyezése. Ez egy speciális, számomre eddig teljesen ismeretlen sütőforma, amiben domború télapót lehet sütni. Össze kell pattintani a tepsi két felét, és a felső nyitott résznél kerül bele a massza, és így, álló helyzetben kell behelyezni a sütőbe. Katasztrófa 1: épp hogy el kezdtem tölteni a sütit a formába, az elkezdett szétvállni, és már folyt is orrán-szájján a massza szanaszét. Ezt a problémát úgy gondoltam átívelni, hogy minden egyes kis oldalt elhelyezkedő lyukba gémkapcsot fűztem, és így próbáltam a sütőformát stabillá téve megóvni a még megmaradt sütimasszámat. Nagy nehezen betuszkoltam a sütőbe, ahol azonnal elkezdett szivárogni a legalsó résznél a massza. Ez később megállt, megnyugodtam, mert elképzelni sem tudtam, ugyan, mi jöhet még. Amikor a receptben javasolt sütési idő letelt, kiszuszakoltam a formát a sütőből, és akkor nyilvánvalóvá vált, hogy a tészta közepe még folyós. Jól van, gondoltam, akkor felső sütésre állítom. Amikor úgy tűnt átsült, kivettem a sütőből, és félre tettem. Megfontolásomnak több oka is volt, egyrészről mert mennem kellett, másrészről, mert annyit már megtanultam, hogy minden kíváncsiságom és türelmetlenségem ellenére nem szerencsés még melegen a sütiknek neki esni. Neki estem viszont, amint haza értem. Ekkor már semmi sem menthetett meg a tényleges összeomlástól. A télapó feje szétmorzsálódva, a hasa betegesen beesve. A tészta hasnál elhelyezkedő része teljesen folyós nyers volt. Következett a következő neki futás, sütő újra bekapcs., vissza most már fektetve a sütőbe. A mázzal végül csináltam egy csufi kis télapót, és vittük a tesómékhoz nagy szeretettel és ezzel a háttér történettel. 
Ő lenne az, szegényke...
Mindenki izgatott volt, vágjuk hát fel, és láss csoda, csupa szalonnás és nem folyós, de nyers volt a közepe. Mindenki aranyos volt, és nagyon vicces, és képzeljétek, szinte még el is fogyott az egész.
Ennyi hát az én mai mikulás napi torta történetem, ami azt hiszem méltón bizonyítja, hogy van még hova fejlődnöm. Azt hiszem kénytelen leszek Marcsitól pár ügyes fortélyt és praktikát elsajátítani, hogy végre, elmozduljon a történeteim száma a sikersztorik irányába a kudarcok ellenébe.
Közben azért megérkezett a Mikulás is a gyerekekhez apa személyében. Lássuk a hatást:
Panna azt hiszem tudja, de legalább is gyanakszik
Nimi örül, de a nővére le fogja neki is leplezni ki van a télapó személye mögött
Nádja nem is tudja mit gondoljon............
Borisz kétségbeesett sírással kérlel, hogy menjünk haza. Nem ismerte fel apát