2011. április 20., szerda

Gesztenye ihlette gesztenyés kiflik

Vasárnap barátaink látogatóba jöttek. Sem időm, sem alapanyag nem volt bőségesen itthon, és nem is nagy vendégségről volt szó, ezért a fellelhető készletből kellett gazdálkodnom. Kiindulási alapot a mélyhűtőnkben megbújó gesztenyemassza jelentette. Nem gyakran készítek itthon gesztenyés sütiket, így elképzelésem sem volt arról, hogyan fogadják majd a gyerekek. Legnagyobb meglepetésemre a Borisz megálljt nem parancsolva önmagának, végeláthatatlanul csak ette és ette és ette. Az én anyai szívem pedig repesett. Mert Finnya Matyi egyébként. Ja, és nem beszélve a másik igen finnyás rokonomról, aki nem mellesleg a  testvérem, és úgy tűnt Ő is előszeretettel fogyasztott belőle, abból, amit születésnapja alkalmából kóstolóként hozzájuk vittünk. Szóval teljes siker! Javaslom, ha némi szimpátiával birtok a gesztenyés sütik iránt, mindenképpen kóstoljátok meg! 

Hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg cukor
1/2 cs. sütőpor
2 tojás sárgája
A tészta hozzávalóit jól eldolgozzuk egymással, majd hidegre tesszük. Bevallom, én csak annyit hagytam pihenni a hűtőben, amíg a masszát elkészítettem, mert szorított az idő. Így sem volt panasz rá.
Gesztenyemassza:
20 dkg gesztenyemassza
10 dkg porcukor
2 tojás fehérje
rumaroma/rum
A gesztenyemasszát villával áttörjük, majd elkeverjük a porcukorral és a pici rummal v. aromával. Ezután felverjük a tojások fehérjét, majd a masszával elkeverjük. 
A tésztát kinyújtjuk és vagy vagy kockákat vágunk, vagy pogácsaszaggatóval köröket szaggatunk, és mindegyikbe krémet rakunk, majd félbe hajtjuk őket. A sütőt előmelegítjük 200C-ra és sütőpapíros tepsire rakosgatott kis kifliket betoljuk a sütőbe és készre sütjük. Amikor picit kihűltek, porcukorral megszórjuk.

2 megjegyzés:

  1. Sokan a gesztenyés sütit,csak azzal a bizonyos pürével azonosítják be nem tudnak mást elképzelni belőle.
    Guszta kiflik!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Lányok,
    rossz fénykép, de garantáltan tényleg nagyon finom süti. Ajánlom figyelmetekbe!

    VálaszTörlés