Pozsonyi kifli

Utoljára gyerekkoromban ettem. És úgy emlékeszem, nagyon szerettem. Azóta jó sok idő eltelt, de alkalmam nem volt, hogy túl gyakran egyek belőle. Emlékeszem a csillogó, márványos külsejű csodás, porhanyós kiflikre. A finom, sűrű töltelékre és a puha tésztára, ahogyan körül öleli a tölteléket. Mióta nagy lettem, Makón nem botlottam bele egyszer sem. Az is lehet, hogy egyszerűen csak nem vettem észre. Tudtam, hogy Budapesten lehet venni, volt is, hogy láttam  valamelyik cukrászda vagy pékség kirakatában. Sóvárgó tekintettel tovább mentem. Nem volt alkalmas a találkozó. Egyik délután Erzsike mama zörgős zacskóval érkezett. - Nektek hoztam - mondta. - Ugyan mi lehet benne? - gondoltam. Kíváncsian kotorásztam a zacskóban, aztán megláttam a gyönyörű, mázas kifliket. Azonnal neki láttunk a gyerekekkel. Nekem alig két falat jutott belőle. És már tudtam, nem kerülhetem el, muszáj mihamarabb a pozsonyi kifli rejtély megfejtésének. Anyukámmal való konzultálás után megtudtam, hogy a tésztája gyakorlatilag megegyezik a bejglijével. Az időfaktorral viszont nem számítottam, átgondolatlanul bele ugrottam az elkészítésébe. Amikor pedig ott tartottam, hogy nyújtottam, töltöttem, csavartam, majd ilyen tojással kentem, pihentettem és még egyszer kentem amolyan tojással, és még sem lett márványos a végére, megfogadtam, mit megfogadtam, megváltoztathatatlan esküt tettem, hogy egy évben egyetlen egyszer vagyok hajlandó a fejem pozsonyi kifli sütésére adni. Persze hogy megérte a nagy munka, a sok idő, amit el bíbelődtem vele. Mindenkinek nagyon ízlett. Abba hagyhatatlanul finom. A Papa csak annyit mondott: - Igen jó volt a tegnapi kifli.

- Van még. Kérsz belőle? - kérdeztem. Szája szögletében huncut mosollyal, igent biccentett.

Hozzávalók:

• 60 dkg liszt
• 12 dkg margarin
• 12 dkg zsír
• 1.5 dl langyos tej
• 10 dkg cukor
• 1.5 dkg élesztő
• 2 tojás
• csipet só

Pici cukros langyos tejben az élesztőt fel futtatjuk. Amíg elkészül, a lisztet, a sót, a cukrot, a margarinnal és zsírral és tojással elmorzsoljuk. Ezután hozzá adjuk az elkészült élesztőt is, és tésztát gyúrunk belőle. Most jön a lényeg, a tésztát hideg helyen pihentetjük, min. egy órát. Közben elkészítjük a tölteléket. Én ugyan azt a tölteléket készítettem, amit még az anyai nagymamámtól tanultunk. - vagyis a mákos: darált mák, cukor, zsír, vaníliás cukor, reszelt alma, citrom reszelt héja, citrom leve, és fahéj felfőzve. A diós krém: darált dió, rum, cukor, vaníliás cukor, citrom, zsír és tej felfőzve. -. Miután a krémek elkészültek, természetesen hagyjuk kihűlni. Idő lesz bőven, mert ezt a tésztát annyit kenegetjük, meg pihentetjük, hogy az ember úgy érzi, ennek sosem lesz vége. De mondom, megéri..... Amikor a tésztánk elkészül, négy részre osztjuk őket. A férjem szerint hurka formára igazgatjuk, szerintem inkább fektetett henger szerűt, majd mindig levágunk belőle egy kb. 1 cm széles kis tésztát és ovális formára nyújtjuk őket. A tészta egyik végénél eligazgatom a tölteléket - hát, én jó sokat tettem belőle, így ki is repedt az összes kiflim, de nem baj, mert legalább volt benne töltelék rendesen. - Ezután kifli formákat csavargatunk belőlük úgy, hogy a vágott rész az alsó részre kerüljön. Ezután sütőpapírral megágyazott tepsire sorakoztatjuk őket, majd egyenként megkentem tojás sárgájával * hú, hogy hogy utáltam én ezt. Rohadt unalmas munka. Mindegy. Kenés után újabb fél órás pihentetés, hogy a tojás kissé megszáradjon. Ezután újabb tojásos kenegetés, ezúttal tojás fehérjével, és újabb fél órás pihentetés, de most langyos helyen. Végül 200C-ra elő melegített sütőben sütjük kb. 20 perc alatt készre. Ez lenne a márványos külső titka. Nekem nem lettek márványosak. Jó csalódott is voltam miatta, de csak addig, amíg az első néhány falat íze el nem jutott az agyamig. Egyszerűen fenséges. Szerintem Karácsonyra kötelező. Ha nem is kifli formában, de bejgliként mindenképpen. Nekem muszáj ismételnem. Mindenki imádta!

irány az ágy...

snassz kis keksz

Ma valahogy kusza összevisszaság van a gyomromban. Az a gyomortájékon semmivel össze nem téveszthető érzés. Általában stressz helyzetben. Gyűlölni kellene, nekem van hogy még is kellemes. Nem tagadom, talán mert azt akarom hinni, hogy ott van valahol azon a bizonyos napfonat körüli tájékon. Ami akár jót is jelenthet. Amikor viszont szájszárassággal párosul, akkor már feszengek, nem akarom. A sírás megtisztít. Így ha a Nádja sírásra adja a fejét, nem rosszalkodás miatt, hanem szomorúságból, nyugtatgatom, és közben azt mondogatom, nem is olyan rossz. Sírni időnként jó. Megkönnyebbítő, felszabadító. Bár közben rádöbbenek, hogy problémát nem megoldó. Hát így vagyok ma valahogy. Ma nem szívesen néztem tükörbe. Ma elveszítettem a türelmem. Ma érzékenyen reagáltam mindenre. Ma el tudnék szaladni a világ végére. Még mindig nem járok pilatesre. Még mindig nem kezdtem el futni. Még mindig nem készültem el a pályázat pénzügyi elszámolásával, és még mindig nem értem a ház csinosításának végére. Állásügyben meg? Ja kérem, azt inkább nem is említem. Ma reggel még viszonylag elégedetten. Estére szomorúan, némán. Félig dolgom végeztével. Ezernyi kérdés vetődött fel bennem. Fölösleges kérdések. Válaszok ott, bennem. Tudom, de utálom. Ma megkérdezte tőlem valaki, feleljek. - Mi az a dolog, amit leginkább említésre méltónak találnék magamban. Valamit, ami a tömegből kiemel. - nem szó szerint idéztem -. Válaszoltam. Ti, mit felelnétek erre a kérdésre?

Most egy gyors és egyszerű kekszre van csak kapacitásom. Pozsonyi kiflit terveztem. Keksz lett belőle. A megadott mennyiség kapásból duplájával kezdtem.

Hozzávalók:

• 10 dkg vaj
• 20 dkg cukor
• 1 cs. vaníliás cukor
• pici só
• 1 citrom reszelt héja és/is leve
• 1 dl olaj
• 33 dkg liszt
• 1 tk. szalakáli

A puha vajat a cukrokkal, sóval, elektromos habverővel krémesre kavarom. Jöhet hozzá a citrom és olaj is. A lisztet elkeverjük a szalakálival, majd a vajas masszával. Kis diónyi gombócokat gyúrunk, majd kissé ellapítva sütőpapíros lemezre helyezzük őket. 180 C-ra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. A sütő ajtaját eszünkbe ne jusson közben kinyitni, mert össze esnek a kekszek. Ezt az alaptésztát bármivel ízesíthetjük, mi most a tészta egyik részébe kakaóport tettünk, a másik kész gombócokat kókuszreszelékbe forgattuk és úgy helyeztük a sütőbe. Nagyon fini kis kekszek. Nem macerásak, gyors, szuper.

megint hétfő...

Tegnap volt az első alkalom, amikor konkrét úti cél nélkül kóboroltunk a környéken. 

templomkert

 Ez ebben a formában még sem igaz, mert Nádjának az oviban a jövő héten a termés hete lesz. Makón nem volt ilyen. Az ötlet számomra új, és ismeretlen, de nem tagadom, elaléltam. Mint ahogy attól is, ahogy az óvónéni próbálja a gyümölcsök neveit németül beléjük verni. Jóga gyakorlatokkal, gyümölcsöket jelenítenek meg. És ha mindez még nem lenne elég, attól meg aztán végképp oda vagyok, hogy relaxál is velük. Biztosan van más óvoda is, ahol ilyen jellegű értelmes dolgokat is végeznek a gyerekekkel, de én még sosem hallottam róla. Egész eddigi életemben azon tépelődtem, hogy az iskolában miért, vajon miért nem tanítjuk értelmes, a mindennapi életben is hasznos dolgokra a gyerekeket. Önismeretre. Testtudatosságra. Egészséges életmódra. Relaxálásra. Módszerekre, amelyekkel közelebb kerülhetnek önmagukhoz és ezáltal a környezetükhöz. Módszerekre, amelyekkel maguk képesek megoldani a stresszhelyzeteket. Vajon miért épp csak a személyiségükkel nem foglalkozunk? Mennyi marhasággal terhelődnek! Nem kell messzire menni. Elég csak magamra gondolni. Micsoda baromságokat kellett - volna - nekem is bebiflázni - persze nekem nem sikerült a bifla -. Vagy Neked, és Neked is. És? Volt értelme? Semmi. Kit érdekel sinus? Na és cosinus? Miközben az ember, a kamasz, a kisiskolás érzése, félelme mindenfelé ott reszket. Csak arra nem tanítódnak meg, mit kezdjenek a félelmeikkel. Szóval boldog vagyok, mert úgy érzem a Nádja nem versenyló istállóba került. Aggódhatnék is pedig, mert nagycsoportos, iskola előkészület. Hú, ilyenkor már mindenki nagyon fejleszt. De vajon sok olyan ember létezik aki olvasni és írni nem képes megtanulni? Mindenféle fejlesztőfüzetek, különórák nélkül is. De épp, egészséges lélek nélkül a legokosabb gyerekből is silány, ideggyenge felnőtt lesz. És akkor még a hozott anyagról nem is beszéltünk. Arról a vagyok aki vagyok hozományról, amit születésünkkor magunkkal hozunk. Ami formálható ugyan, de védjegyünk és úgy feszül ránk, mint csontunkra bőrünk. És szülessünk bárkinek, bármilyen örökséggel, a jól megalapozott önbizalom, önismeret, technika a feladatmegoldó szemléletre, a legkritikusabb helyzeteken is átsegítheti az embert. Boldogan dőlök hátra, mert ilyenkor olyan fogékonyak a gyerekek, és úgy tűnik, a csoportjában van igénye az óvónéninek is a fizikumon kívül a lélekre.Most jó. Még nincs a gyerekekben szkepticizmus. Alapjuk lesz, amibe kapaszkodni lehet. 

Ezután a hosszadalmas kitérő után, vissza kanyarodnék eredeti kiindulási pontunkhoz, a spontán sétához, ami mégis csak feladathoz kapcsolódott. Kellemes feladathoz, hisz az ősz varázslatos.

Gyönyörű színekkel. Elindultunk terméseket gyűjteni, a terméshét hétfői beugrója egy otthon készített termésbáb lesz.

 Megrögzött alföldi lányként megrémültem, amikor házra vadásztunk itt a környéken. Mert volt bizony emelkedő rendesen. Én meg rémeket láttam. Jesszusom, itt közlekedni is kell. Télen is. Seggen csúszva maximum, ahogy magam ismerem. Maradtunk a hegy lábánál, de az ovi már emelkedőn van, és onnan feljebb, meg már ott az égbolt. Gyönyörű. Pazar. Hihetetlen. És megrögzött síkhoz szokott lényem ilyet látványt látva végképp padlót fog. Gyűjtöttünk szebbnél szebb és színesebb terméseket, amiből bizony itthonra is tartogatunk, hogy legyen őszi koszorúnk. Már említettem, hogy rá leltem egy blogra. Leginkább kreatív blog, de finomságokról is szól. Engem leginkább mégis a tartalommal fogott meg. Imádom, ha a blogírója bepillantást enged lényébe. Mesél. A gondolatairól. Az érzéseiről. A mindennapjairól. Fő vonal lehet bármi. Szólhat bármiről. De élvezetes számomra leginkább akkor, ha bármilyen kompozíció mögül kicsillan a lélek. Olvasva ezt a blogot megkönnyebbülök, és magamra ismerek. Levendulalánytól kölcsönöztem a hétfői termésbábhoz az ötletet. A figurák, a gyerekekkel való közös elkészítése nem csupán állati vicces és izgalmas volt, de terápiaként is jól funkcionált. Most a Nádja izgatott, és büszke, mert a bábok cukik lettek, és a holnapi reggel, talán a ritka alkalmak egyike lesz, amikor akar is majd oviba menni és megmutatni a többieknek, mit alkotott. 

szóval, teknős, darázspók, béka, katica, darázs, bagoly, malac, egér....

Köszönet a csodás ötletekért, majd elmondom, mekkora sikert aratott.

Végezetül csak hálámról szeretnék beszámolni. Hálás vagyok az új otthonunkért. Erre a nagyvárosban fellelhető szeletnyi kis vidékre.

kiskönyvtár, kisposta

az utca, ahol élünk

A puha, melengető befogadásáért. Az új szomszédainkért, akik segítenek nekünk mindenben. A jó szavakért. A virtuális világ adta lehetőségekért, ami miatt módunkban áll kapcsolatot tartani azokkal, akiket szeretünk, de most nincsenek elérhető közelségben. Magamban pedig, értékelve mindezt a sok jót, keresztbe tett újakkal izgulok még valamin... Sikerülnie kell!!! Szép hetet Nektek!!!

Rita kiflik

Biztosan sokszor fogok még vissza nyúlni a makói emlékekhez. Hisz a szívem egy darabja ott dobog. 

tavalyi termés gyűjtés még Makón a Petőfi parkban...

 Ezt a kiflit a Makón töltött utolsó héten volt szerencsém megkóstolni Ritáéknál, a "búcsútalálkozásunkkor". Ezzel a nagyon jól variálható kelt kiflivel vártak bennünket. Volt, amelyik csak margarinos volt, és voltak virslivel töltöttek. A gyerekeknek is nagyon ízlett. Ezért szeretetem jeléül és egyúttal Ritának tisztelegve Rita kifliknek nevezem  ezeket a kifliket. Azóta már életünk jelentős része Budapesten zajlik új otthonunkban - amit nagyon szeretek -. Volt szerencsém Ritától megszerezni a receptet és Csaba Papa szülinapjára már meg is sütöttem őket. Mi tagadás osztatlan sikert arattak, egytől egyik mindenki szívesen falta. Kell e ennél több bizonyíték, hogy érdemes megsütni őket?!

Hozzávalók:

• 2 dl olaj
• fél pohár tejföl - a kicsiből -
• 5 dkg élsztő
• 1/2 l. langyos tej
• 1-2 ek. só - ez azon múlik, hogy sima kifliket készítünk e vagy töltjük valami sós töltelékkel -
• 1 kg liszt

Értelem szerűen az élesztőt picit cukros langyos tejben felfuttatjuk. Közben össze keverjük a száraz összetevőket. Amikor az élesztő elkészült, hozzá öntjük a liszthez és elkezdjük kidolgozni a tésztát, az olaj hozzá adásával együtt. Legalább egy órát pihentetjük, hogy legalább duplájára keljen. Ezután 4 cipót készítünk, majd egyenként kör alakúra nyújtjuk őket, majd pizza vágóval kis háromszögeket vágunk belőlük. - Először négybe vágjuk a körünket majd tovább cikkeljük a negyed körcikkeinket kis háromszögekre. - Gondolom mit gondoltok most rólam, hogy menjek a fenébe ezzel a magyarázattal, de higgyétek el, már ehhez a magyarázó leíráshoz is neki feszültem . - A tészta egy részét mi most kolbásszal töltöttük, a másik részét pedig csak margarinnal kentük meg. - Én a kolbászos alá is kentem margarint. - Amikor a kívánt tölteléket elhelyeztük a háromszög nagyobb részéhez, jöhet a felcsavarás. A kolbászos kiflik tetejét csak tojással kentem meg, a margarinos kiflik tetejére, a tojással való kenegetés után, reszelt sajtot tettem. Lehetőségeink már megint határtalanok, kérdésként csak az merülhet fel, hogy kinek milyen az ízlése, pénztárcája és a hűtőjében mire lel. Rita virslis kifliket is csinált. Ugye nem kell mondanom, milyen finom volt?! A félbe vágott virsliket tésztával körbe csavarta, tojással megkente, majd 200C-ra előmelegített sütőben készre sütötte őket. 

Rita, javíts ki kérlek, ha valamivel nem értenél egyet, vagy netalántán valamit eltévesztettem. Nálam sosem lehet tudni..... Örökké hálásak leszünk ezekért a csodás sós sütikért, bármikor készül majd nálunk, Ritáék is mindig picit köztünk lesznek, legyünk is bármerre!!!!

Testvéremről

Most, hogy már tudjátok, hogy jól vagyok, muszáj írnom a tesómról egy röpke kis - fizetetlen - ajánlót. Testvérem, bátyám. Kos mint én, és állítólag skorpió aszcendense van mint nekem. Nem tudom, lényeges e, talán pont azért írtam mindezt le, mert bár ez is azonos bennünk, szerintem nagyon is különbözünk. Egy dolog viszont biztosan közös - a közös Anyán és Apán kívül -, a finom érzékenység. Míg viszont én lazán viselem és vállalom érzékenységemet, Ő öntudatlanul talán, - óhatatlanul is megfelelve a férfiakkal szemben állított társadalmi konvencióknak - nem mutatja finom rezonanciáját. Erre való a művészet. Megformálni, valami mögé bújva mégis csak megmutatni személyiségünket, lényünkből fakadó igaz valónkat. Képein át megmutatkozik valós személyisége. Nem is olyan rossz! Hiszen munkáiból puha harmónia árad, ötlet és pimaszság egyszerre! Büszke vagyok a testvéremre!

http://www.farkas-eskuvoifoto.hu/

www.farkasfoto.hu

foszlós tejes kalács

Tudjátok, sokszor említettem valamilyen apropó kapcsán, hogy Anyukám kalácsánál nincs jobb széles e világon.  Hívhatjuk ezt szeretetnek is. Mert az, és mindamellett mindenféle érzelmi oda bújástól eltekintve, egyszerűen mennyei kalácsot készít. Nem ez volt életem első kalácssütési próbálkozása. Próbálkoztam ilyen-olyan receptekkel számtalanszor, némi kis túlzással. Szó sem volt vállalhatatlanságról. Az ez előtti utolsó, nyáron volt a sárgabarack lekvár befőzési szezonkor. Akkor is Anyukámat "majmoltam". Eszembe jutott pókhasú kis farkasévi, aki boldogan, nyakik a még meleg friss barack lekvárhoz, langyos, foszlós kalácsot majszol. Olyan, de olyan jó gyerekkorunk volt. Szó sincs tökéletességről. Sőt. Lenne mit mesélni... De tény, hogy Anyukám, a tenyerén hordozott bennünket. Legalább csak töredékét szerettem volna adni a gyerekeimnek, mint amit mi kaptunk. A gyerekek pont olyan boldog buzgalommal tömték magukba, mint annak idején mi tettük ugyanezt. Nem panaszkodtak. Szinte még én is büszke voltam, egészen más napig, amikor Anyukám engem ismételt. Friss sárgabarack lekvár, és foszlós kalács. Na. akkor jött a döbbenet. A felismerés. Hogy hol van az én kalácsom az Övétől? És egyáltalán hol van az összes eddig bárhol evett kalács???? A fejembe vettem, nem nyugszom. Nem nyugszom egészen addig, míg képes nem leszek reprodukálni ugyan azt a minőséget... Most, hogy új otthonunk lett, távol Tőle, Mancimamás kaláccsal akartam emlékeket elő csalogatni. És igen, végre, végre, végre, megszületett a KALÁCS , csupa nagybetűkkel!!! 

Anyukám a Horváth Ilona könyvre esküszik, de leginkább könyvek nélkül főz. Szóval hozzávalók pontos mennyiségeit nem fogja sosem megtudni senki Tőle. Mint ahogyan tőlem sem. Ráadásul - bár H.I. szakácskönyvem nekem is van, csak éppen a költözés miatti felfordulás miatt, még közel sem volt megközelíthető állapotban. Így aztán fejből, saccolással történt a kalácssütés. 

Hozzávalók: - nem pontos, csak közelítőleges -

• kb. 1/2 l tej
• 1 kg liszt (illetve, amennyit felvesz)
• 1 csomag élesztő
• 8 dkg vaj, v. margarin v. zsír
• kb. 6-8 evőkanál cukor
• 1 kk. só

 Metódus a szokásos. Pici cukros langyos tejben az élesztőt felfuttatjuk. Ez idő alatt a lisztet elkeverjük a sóval és cukorral. Amikor az élesztő elkészült, hozzáadjuk a cukorral és sóval elkevert liszthez. Ezután adagoljuk annyi langyos tejet hozzá, hogy a kívánt állagú tésztához jussunk el. Itt még nem kell tökéletesnek lennie, mert a tészta kidolgozásának utolsó fázisa csak most érkezik el, amikor langyos margarinnal locsolgatva, a tésztát tökéletesre dagasztjuk. Nem mondom, hogy könnyű munka, kemény fizikumot kíván. De nyugi, még nekem is sikerült. Lényeg, hogy lágy, de nem ragacsos tésztát kapjunk. Amikor idáig eljutottunk, tálba rakjuk, megszórjuk liszttel és letakarva meleg helyen kelesztjük. Hagyjuk, had növekedjen, legalább a duplájára. Amikor a tészta szépen megnövekedett, lisztezett deszkán három részre osztjuk, és anélkül, hogy újra a részeket átgyúrnánk, elkezdjük a fonogatást. A munka a következőképpen zajlik: nyújtom-húzom, fonom, nyújtom-húzom, fonom, egészen addig, míg ki nem alakul egy pofás kis kalács. Tepsire helyezem, és picit még hagyom pihenni. Közben bemelegítem a sütőt kb. 200 C-ra, és mielőtt betolnám a sütőbe, tojással jó alaposan átkenem. A tészta egy részéből pedig mákos és kakaós kalácsot készítettem.

ott bujkál a mákos is hátul

Ez egy város...

A Verdák c. film zenéjének egyik száma. A gyerekek is felismerik. De nem is ez a lényeg. Ma rábukkantam egy blogra. Véletlenek? Ja, kérem szépen azok biztosan nincsenek!!! Elvarázsolt. Szavak, gondolatok voltak ismerősek. Ott találtam erre a zenére. Épp hogy bele hallgattam, a Borisz azonnal felismerte. Egy várostól igyekszünk elszakadni. Lélekben sosem. De a mindennapok máshol lesznek. Ezért teszem most ezt ide.....

megint hétfő...

Eltelt a második hét budapesti otthonunkba költözésünk óta. Nem volt még idő felfedezni a környéket. Azt látom, hogy sajátos kis világba csöppentem. Budapest kertes övezetein belül is, külön kis világ. 

útban az oviba a Nádjáért

Az itteni 100 év körüli házaknak is van közös jellemzője, akár csak a makói 100 évvel ezelőtt épült parasztházaknak. A kornak  itt is meg volt sajátságos lenyomata. Érdekes. Makón volt jó néhány olyan városrész, ahol elfogott a szorongás, fojtogató volt a szürkeség. Különösen igaz volt ez a régen épült, parasztházas övezetekre. Félre értések elkerülése végett, szeretem a parasztházakat. A mi makói házunk is az volt. Mégsem éreztem soha szűknek vagy szürkének. Az itteni 100 év körüli házak kora azonnal kiderül ránézésre, pusztán az építkezési stílusa alapján. A környékünkön van jó néhány, amelyek csak részben lettek felújítva, mégis élnek. Élet jellemző az egész környékre, még akkor is, ha hangulatát tekintve abszolút vidék. Jó itt lenni. Kérlek, kérlek, ne haragudjatok rám! Nem hiányzik Makó! Hiányoztok viszont Emberek!!! Nem mindenki. Jó érzés egynek lenni a tömegben! Nem az a nő, akik tudod..... és nem az, akiről azt állítják..... és nem az.... Egyszerűen lenni. Egy lenni a többi között. És mégis valaki. A minap átszaladtam a kis postára. Minő szerencse, alig pár perc gyalog. Több mint fél óra múlva értem haza. Férj megkérdezte, sokan voltak a postán? - Nem, senki.- feleltem. - Akkor hol voltál idáig? - Össze futottam Erikával, tudod a könyvtáros nővel, aztán bele botlottam Julcsiékba...... - Áh, Te aztán nem tétlenkedsz!- felelte! És tényleg. Hihetetlen. Miniatűr vidékre érkeztünk meg! És tudjátok mit? Jól esik. De ennyi! Nem mindenki! Nincs mindenkinek véleménye, és nincsenek kósza hírek. Mert ez csupán a mikro környezetünk, amitől viszont otthonszagú itt az élet. Nehéz megfogalmazni hogy mégis mi az, ami hiányzik. Érzésről van szó. Talán, hogy bár fel tudok itt is pattanni a bicajomra, de még nem tudok kihez elszaladni egy kávéra. - A szomszédasszonyomat leszámítva, akihez Istennek hála bármikor mehetek! - És valakivel arról beszélgetve, hogy nincs pótolhatatlan ember, döbbenek rá, hogy talán ez így mégsem igaz egészen. Mindenki úgy gondolja, hogy nincs pótolhatatlan ember. Hogy minden csak idő kérdése. Sebek beforrnak, hegek elhalványodnak, fájdalmak elmúlnak. Igen, lesznek majd mások. De ők már mások! Mással nem úgy kávézok majd mint vele előtte. Mindenkivel más a kapcsolata az embernek. Nem lehetetlen jó kapcsolatokat kötni így 40 felé, de legyünk őszinték. Azt a fajta mély, falak nélküli őszinte, amire szinte csak gimnazista koráig képes az ember, nem mindennapi teljesítmény. Nekem sikerült! Makón befogadtak! Elfogadtak. Elfogadtatok, Drága Barátaim! Örök hála a szívemben érte! Sosem fogom elfelejteni, és mindig helyetek lesz a szívemben, az időmben, az otthonomban. Bárhol, bármikor, bárhol is legyek!!! 

 Anyukám ma meglátogatott bennünket. És a tesóm is pici időre. 

Nagy alkalom volt ez. Első látogatás. Azon gondolom, nem lepődtök meg, hogy a találkozás könnyek nélkül nem ment. Nádja különösen nagy drámakirálynő. Akár csak az Anyja - alias én -, és akár csak anyai nagyanyja - alias Manci mama -, szóval mi aztán egymást erősítve hangos jajveszékelést tudunk együtt bemutatni, ha ránk tör a másik hiánya miatti kétségbeesés. Jó volt együtt. És rossz külön! A Nádját azzal vigasztaltam, Mamának sokkal rosszabb. Mi itt vagyunk egymásnak, neki most már mi nem vagyunk közel. Minden nap azért rimánkodom, mihamarabb történjen meg az újabb csoda, és végre, valahára vegye valaki meg az ő házát is. Azt a házat, amiben én felnőttem, ahol gyerekeskedtem. Csak hogy a történet itt ér véget. Nem a ház a lényeg. A dolog fejben dől el. Otthon. Hol van otthon az ember? Ott, hol azok élnek, akik szeretnek és ahol szerethetek. 

a búcsúzás mindig fájdalmas

Túróval töltött zsemle

Tegnap répa tortát sütöttem. Budapesti jelenlétünk óta készült már néhány étel, és süti az új konyhában. Hívogató konyha, jó ott lenni. Minden kézre áll, világos és barátságos. Helyet és lehetőséget ad az "alkotásra". Nádja oda van a répa tortáért. Szinte hihetetlen, mert egyébként annyira finnyás. Ebben viszonylag felismerhetetlenné válik a répa, így képes elvonatkoztatni, hogy miből van. És bár tudatában van a répa nagyon is jelenlétében, győzött számára az élmény, ahogy a szájában az ízek szerte szét futkároznak. Teljes volt siker, mindenkinek nagyon ízlett. Még azoknak is, akik első hallomásra ódzkodtak tőle. 

Makó nagyon drága hely. A tesco is drága. Amikor ott laktunk is csak elvétve jártunk oda. Itt Budapesten csak kapkodom a levegőt, annyira jó áron lehet vásárolni. Lényegesen kedvezőbben  mint Makón bármikor, valamelyik szupermarketben. Csak mutatóban említem, hogy a zsemle átlag ára Makón 30 Ft / db, míg nekünk lehetőségünk van itt 8 Ft-ért hozzájutni. És nem silányabb a minőség mint a 30 forintosé. Szóval zsemle. Most, hogy lehetőségünk adódik ilyen olcsón zsemléhez jutni, jóval gyakrabban kerül a kosarunkba mint egyébként. Van viszont, hogy a nyakunkon marad. Most nem így történt, tudatosan készültem ennek a finomságnak az elkészítésére. Gyermekkorunk nagy kedvence. Ahogy Anyukám csinálta. Ő kiflivel készítette, én most zsemlével. A gyerekeknek is teljesen új élmény volt. 

hihetetlenül édesek és már nagyon éhesek is

Töltelék:

• túró
• cukor
• vaníliás cukor
• vanília esszencia
• citrom reszelt héja és kifacsart leve
• tojás 

A túrót a cukorral, és a  tojások sárgájával, valamint a vaníliás cukorral, esszenciával és citrom tartozékaival jól elkeverem. Azután a tojások fehérjét felverem, és azzal együtt is elvegyítem a túrós masszámat. Nagyon laza, habos masszát kapunk. Közben elkészítem a tésztát, amiben a töltött zsemléket fogom megforgatni. Sűrű palacsinta tésztát készítek. Ügyelve, nehogy elhígítsuk, de azért csorgatható legyen.- Palacsinta tészta: tojás, csipet só, pici cukor, tej és liszt - A zsemléket elvágom, és tetszés szerint, kicsippentjük a belének egy részét, - ha akarjuk -, ha nem, az sem gond, úgy is elkél benne a finom túrós töltelék. Szóval a zsemléket félbe vágjuk, megtöltjük túrós töltelékkel, megforgatjuk a sűrű palacsinta tésztába és forró olajban kisütjük. Jól lecsorgatjuk, és finom porcukorral meghintve, magunkba tömjük. Melegen a legfinomabb, de később sem lehet rá panasz. Tudom, hogy nem tűnik hú de nagy világraszóló lakodalomnak, és azt is tudom, hogy biztosan sokan ismeritek a receptet, és azt is tudom, hogy Limara is feltette már réges régen a maga változatát, de nekem muszáj emlékeztetnem magam erre az ínyencségre, ezzel is időutazást téve gyermekkorunk szép emlékeibe. Nem utolsó sorban tökéletes újra hasznosítása az ránk maradt, száradásnak indult zsemléknek és kifliknek. A kép minimalista stílusban készült, nem elbújtatva az étel eredeti kinézetét.

ala nature

"Terka torta - hála torta" fondant bevonattal

Megtanultam fondantot készíteni. Nagyon hálás vagyok Ildikónak. Megállíthatatlanul ontja és ontja mostanában a szebbnél szebb fondant bevonatos tortákat. Na gondoltam, ez nem mehet így tovább. Vicces, hogy gasztroblognak csúfolt blogot írok és még egy tisztességes külsejű tortát sem vagyok képes produkálni. Mindig nagy csodálattal adóztam azok előtt, akik gyönyörű bevonatos - nem utolsó sorban finom is - tortákkal tudták meglepni ünnepeltjeiket. Így aztán mielőtt eljött volna a költözés napja, kikunyiztam Ildikótól,  tanítson meg személyesen a fonadant készítés rejtelmeire. Nagyon izgalmas volt. 

köszi Drágám a türelmes oktatásért, remélem nem vallasz szégyent velem!

Egyszerre bonyolult és mégis nagyon egyszerű. Viszonylag egyszerű a fondant előállítása. Számomra nagyobb kihívás a vele való munka. A torta beöltöztetése. Beöltöztetni úgy, hogy ne úgy fessen a dolog, mintha egy ügyes ovis csinálta volna. Amint viszont a mellékelt ábra mutatja,

nagyon is úgy fest. Én mégis nagyon boldog és büszke vagyok, mert végre nekem is sikerült, így demonstrálva a külvilág felé, hogy minden más, hétköznapi nő is képes az elkészítésére. 

A történet úgy kezdődik, hogy a fondant tervezett felhasználási ideje előtt egy nappal elkészítjük a fondantunkat. A receptet Ildikótól kölcsönöztem. Az általa megadott mennyiséget adom meg, de én csak fél adagot készítettem és az én pirinyó tortámra bőven elég is lett.

Hozzávalók:

• 1 ek zselatin
• 6 ek víz
• 1 ek margarin
• 2 ek méz
• porcukor, amennyit felvesz (ez kb 1 kg)

Lényeges momentum, hogy boltban vásárolt porcukorral dolgozzunk. Mert ugye bár farkasévi állandóan hirtelen bele csap a dolgok közepébe, azután meg nem érti, hogy a dolgok miért nem klappolnak. Otthoni kávédarálós módszer sem a fondant sem a cukormáz esetében nem igazán funkcionál. Nem vagyunk ugyanis képesek olyan porhanyósra darálni, amit ezek a dolgok megkívánnak. Szóval ott tartunk, hogy adott a finom porcukrunk. "A porcukrot jól átszitálom, ezen nem lehet időt spórolni!" - javasolja Ildikó, amit upsz jut eszembe én elfelejtettem. De nagyon el. A fondant szerencsére nekem így is jól sikerült. Éljen!!!
Akinek nincs spéci kis tejforralója - mint ahogyan nekem sincs - az vizet forral, majd fölé helyez egy másik tálat, és abban buzgólkodik tovább. A zselatint elkeverjük a langyos vízzel - hú, én hideggel csináltam -, és felmelegítjük, beletesszük a mézet, és aztán a margarint is, és addig kavarjuk, míg teljesen szét nem olvad benne. A szirupot a porcukorra öntjük és kanállal össze kavarjuk, ügyelve, hogy elérjük a megfelelő állagot. Ildikó szerint olyan sűrűséget kell elérni, vagyis olyan sűrűre kell kavarni, hogy szinte a kanalunkkal már ne lehessen kavarni. Ekkor kézzel dolgozunk tovább, és "belegyúrunk még annyi porcukrot, amitől már összeáll, és nem túl ragacsos, de ragadni fog!!! " - Ildikótól szó szerint idézve. Bevallom én csak kanállal dolgoztam össze, csak most eszmélek, hogy milyen figyelmetlen voltam, nem követtem az utasításokat rendesen. Szerencsére Isten kötényébe estem és a dolog tökéletes lett!!! Ezután a masszánkat zacskóba helyezzük és egy éjszakára hűtőbe száműzzük.

A tortát mindenki készítse olyanra amilyenre szeretné. Ízlés kérdése. Jelen esetben egyáltalán nem a torta ízesítése a lényeg, hanem az, aki(k)-nek és az, amiért készült. A torta Terka barátnőmnek készült. Hála torta. A barátainkról van szó, akik az építkezésünk és költözésünk kapcsán annyit segítettek, amennyit a legtöbb ember a családjától sem kap meg. Olyan ritka ez a fajta önzetlen adás, segítés mint a fehér holló a lakótelepeken. Tudom, soha de soha nem leszünk képesek eléggé megköszönni sem meghálálni és vissza segíteni azt a sok jót, amit értünk tettek. Valaki azzal nyugtatott, hogy a segítség nem mindig oda száll vissza, ahonnan érkezett. Lesz majd valaki más, akinek mi tudunk majd segíteni. Olyan szép ez így, és meg is nyugtat. Azért igyekeztem valami apró jelét adni Nekik, mennyire szeretjük őket. Így kapta Terka ezt a tortát, és így lett ez a torta, csakis Terka tiszteletére "Terka torta - hála torta". A közelgő szülinapjáról nem is beszélve. Kedves férje megsúgta nekem, hogy Terkát csakis csokitortával lehet ujjunk köré csavarni, ezért Böbőtől elkértem annak a csokis tölteléknek a receptjét, amivel a mi búcsútortánkat megkente. Még a tesómnak is ízlett, gondoltam akkor nem nagyon foghatok mellé, a legfinnyásabbaknál is tuti sikerre mehetek. És igen!!!!!

Csokikrém:

Hozzávalók:  http://www.wiselady.hu/2010/02/csokitorta.html#ixzz1ab8XBSIA

• 4dkg kakaópor
• 4dkg keményítő
• 5 dl tejszín
• 8dkg g porcukor
• 2 vaníliás cukor vagy helyette vaníliakivonat
• 1 kupak sütőrum
• 10 dkg csoki
• 5 dkg vaj

A kakaót, porcukrot és a keményítőt a tejszínnel elkeverjük, majd folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük. Ezután jöhet hozzá a vanília és a rum. Amikor elég sűrű, jöhet hozzá a hideg vaj. Hagyjuk  kihűlni. Amikor kb. kéz melegre hűlt, jöhet hozzá a darabokra tört csoki, és robotgéppel habosra keverjük. Teljesen kihűtjük és kész. Még sosem csináltam ezzel a metódussal krémet. Tele is volt a gatyám, mert Anyukámnak nincs robot gépe, és a vaj hozzá adása után, a krém nagyon hígnak tűnt. Robot gép ugye nuku, maradt a kézi habverő na meg a remény és az izomerő. Minden jó, ha jó a vége, a krém gyönyörűen kivilágosodott és besűrűsödött, nem mellesleg viszont Anyukám újra meszeltethet. Mindent össze csapkodtam, még a csillárról is csokikrém zafrangok lógtak le. A piktorok pedig azóta megérkeztek.

A torta tésztája kakaós piskóta volt, aminek leírására most nem fecsérelnék időt. Írnék viszont néhány mondatot a torta díszítéséről. A fondantot kedvünkre színezhetjük, bármilyen ételfesték hozzáadásával. Készíthetünk több dimenziós figurákat is, 

 de kezdőknek - magamat bőven bele értve -, megteszi bármilyen süti kiszúró is. Anyukámnál nem volt más, mint a gyerekek gyurma kiszúrói, és hát jó háziasszony azzal gazdálkodik amije van. És hát minő "véletlen", pont olyan kiszúrók álltak rendelkezésemre, amellyel házat, fákat, állatokat tudtam megjeleníteni. Stílszerű volt, hiszen költöztünk, szeretett házunk elhagyásáról volt szó, így klappolt a történet. 

Na de jöjjenek a technológiai részletek. Nyújtódeszkára és nyújtó fára lesz szükségünk és liszt helyett szigorúan keményítőre. Ezzel szórjuk meg a deszkánkat, és ezen nyújtjuk ki a fondantunkat. Megpróbálunk olyan méretet létre hozni, amellyel körbe tudjuk a tortánkat vonni. A betöltött tortát nagyon vékonyan kívülről is kenjünk meg, így tud szépen egyenletesen megtapadni a fondant bevonat. A díszítést úgy tudjuk rögzíteni, hogy a figurákat lehelet vékonyan bekenjünk vizes ecsettel. Hát nagyon röviden ennyi a történet! Köszönet a jó barátokért, az Isten áldja meg Őket!!!!

megint hétfő...

Szeptember 20-án át kellett adni a kulcsot a vevőnek. Nem szeretek hátat fordítani eseményeknek. Mert az esemény még inkább felém fordítja arcát. Vannak helyzetek, amelyektől irtózom. Ez a helyzet is olyan volt. Mindenkinél próbálkoztam, mindent kitaláltam. Csak had hátrálhassak ki. Végül még sem ment. Lelkileg volt nehéz. Több tényező miatt. Negatív érzések keringtek bennem. Sok volt a feladat. Költözés, ráadásul több 100 km-re lévő városba, nem kis feladat. Dolgom volt. Energiáim lekötve, figyelmem elterelve. De szeptember 20-a mégis csak betoppant. Volt forgatókönyv a fejemben. Elképzeltem, hogyan élem majd túl. Az élet felülírta az egészet. És én olyan hálás voltam érte. Azt hittem erős leszek, könnyek nélkül. Ne kérdezzétek miért hittem magmaról ilyet. Amint túl voltam az egészen és biztonságot adó közegbe kerültem sírtam, keservesen. Ez is csak gyász. Folyamat. Tudathasadás. Elengedés. 

A pesti ház még nem volt kész. Annyira nem, hogy lakhatatlan volt. Alakult, mindenki kidolgozta a szívét, lelkét, de nem kész. A gyerekekkel Anyukámnál töltöttünk két hetet. Férj Budapesten. Két hét arra, hogy lezárjak, hogy elköszönjek, hogy megköszönjek. Mindent, mindenkinek. Miközben naponta többször a házunk előtt mentünk el, ami már nem volt a miénk. Nem volt kulcsunk, nem volt belépés. Gyönyörű két hét volt. Néha kifejezetten jót tesz megmerítkezni. Az élet sokszínű, pont annyira mint az érzelmek. Jó megélni azokat az érzelmeket is, amit nem feltétlenül öröm kelt. De mégis csak az örömből fakadnak, vagy oda lyukadnak ki. Mély merülés volt. Mondatok, szavak kimondódnak. Annyi szeretetet, törődést kaptunk. Csak a hétköznapoktól különböző, nagy horderejű események kapcsán kerül hirtelen, vakítón napvilágra, óriási mennyiségben a másoktól jövő elképesztő mennyiségű törődés. Hálás vagyok. Nem üres szavak. Elmondhatatlanul hálás vagyok néhányotoknak. Többet sírtam - és ennek még nincs vége -, mint máskor több hónap alatt. Volt benne szívet szaggató, iszonyatosan fájdalmas. Néma, szívbe markoló. De mind-mind megtisztító. Megkönnyebbítő. És mi másról szólna mégis mindez, ha nem az örömről, mi abból fakad, hogy szeretnek bennünket. Igyekeztem mindenkitől elköszönni és megköszönni. Megköszönni mindazt, mit lehetetlen. 

Pontosan egy hete vagyunk itt. Egy hete lakunk itt. Borisz az első napokban megkérdezte mikor megyünk haza. A gyerekek jól alkalmazkodnak. Már jól közlekedik a házban. Nádja már nem mondja percenként hogy ronda a ház. Azt néha igen, hogy utálja az óvodát. Most épp lázad. De igazából nem is utálja. A ház, farkasévis. Nem csupán az otthonról elhozott bútorok miatt, amik miatt olyan nagyon makóias. Jellege, stílusa, elosztása otthonos, mint otthon volt. A nyelv hogyan tesz különbséget a régi és új otthon között? Otthonként emlegetem azt, mi nem régen volt, és otthon, hol, most vagyok? Nekem tetszik az új otthon - is -. Emberléptékű, kedves és barátságos. Van stílusa. Van egyénisége. Napról napra egyre szebb.

Befogadott bennünket. Érzem benne az új otthont. Hálás vagyok érte. 

Néha csak fogom a fejem. Bambán nézek előre. Könnycseppek a szememben. Amik aztán végig gördülnek. Nem kell hozzá sok. Néhány otthoni ember kedves hangja a telefonból. Szuper modern Manci mami igyekezete. Legyőzi a skype-ot, az internetet, csak hogy többet tudjunk beszélni. Milyen jó család vagyunk mi. Milyen jó örökséget kaptam. Nagy becsben tartom az anyai örökséget. Meg tanított szeretni az embereket. Elfogadni. Kimondani és gyorsan megbocsátani. Élni. Élni. Élni. Vendégeket szeretni. Vendégeket fogadni. Kapcsolatokat ápolni.Tőle volt a legszívetmarcangolóbb elköszönni. Szegedig sírtunk Nádjával. Kecskemétnél már képes voltam megszólalni. Egy szavas mondatok. Kérdésre válaszok. Igen. Nem. Szívem egy darabja otthon maradt. Szívemben mindig velünk. Anyamama. Közben arra gondoltam. Ha csak fele annyira jó anya leszek mint Ő, már fejet hajtok a sors előtt. Nagyon hiányzol Anya! Mama!

Ma megsütöttem a kalácsot. Hiányt pótoltam. Lelket ápoltam. Nosztalgiáztam. SIKERÜLT! Anyukámtól tanultam! A legfoszlósabb! A kalácsok kalácsa. Szeretetből, szeretettel gyúrva....

orosz pite

Még bőszen Makón voltunk. Anyukámnál laktunk második hete. Ami egyben az utolsó hetet is jelentette. Az elválás hangulata ott lebegett körülöttünk. Folyton, egyfolytában. Néha szóba jött. De gyors volt a témaváltás. Ösztönösen. Nem lett volna érdemes többet beszélni róla. Így is adódott törött mécses elég. Helyette viszont volt néhány közös együtt sütésünk. Délelőttönként a várost jártam, hogy életem egy szeletét méltó módon lezárhassam. A délutánokba bele fért egy kis közös sütés. Volt apropója, hiszen találkozásokról szóltak a napjaink délutánjainak jelentős része. Élmény szinten Anyukám pici lánya lehettem megint, hiszen mióta asszony lett a lyányból, nem adódott lehetőség túl sok közös sütésre. Együtt volt sokat Manci mama, Én és a gyerekek. Három generáció együttes csodája. Bensőséges, meleg hangulat, jó sok röhögéssel. Ez az egyszerű kis süti, higgyétek el, nagyszerű. Lágy, omlós, a lekvártól édes-krémes. Fogadjátok szeretettel és süssétek Ti is azoknak, akiket szerettek!

Hozzávalók:

• 30 dkg liszt
• csipet só
• 15 dkg vaj
• 3 kanál tejföl
• 3 tojás sárgája
• 8 dkg cukor
• baracklekvár

A fentebb említett hozzávalókból lágy tésztát gyúrunk. Egy tepsit kizsírozunk és kilisztezünk, majd a tésztát kinyújtjuk és bele tesszük. A tésztát előmelegített sütőben félig megsütjük. A félig elősütött tésztát lekvárral jól megkenjük, majd bevonjuk a tojáshabbal.

Hab:

• 3 tojás fehérje
• 12 dkg cukor
• 5 dkg mandula
• 3 dkg csoki

A tojások fehérjét a cukorral felverjük, majd belekeverjük az őrölt mandulát és a reszelt csokoládét. Ezt a habot kenjük a lekvárra, majd a sütőbe vissza helyezve együtt készre sütjük. 

Szerintem isteni. Leírás és látvány alapján kevesebbet mutat mint amilyen finom. A vendégek először jogosan nehezményezték, hogy a sütemény közepe még nyers volt, miután viszont rendesen megsütöttem, nem volt panasz, az utolsó morzsáig elfogyott minden.

a lelkes közönség egyik fele...

lekvárok a polcokon

Tegnap elő kerültek az első üveg befőttek és lekvárok, valamelyik gondosan csomagolt doboz mélyéről. Egyetlen karc nélkül, Anyukám gondos kezeinek köszönhetően. Ez csak annyit jelent, hogy bekerült a budapesti ház spájzába a stelázsi, és a polcra a lekvárok.  Ettől jó. Otthon érzés.

A mai első bevásárlásnak köszönhetően kalács is került az asztalra. És végre életem első sárgabaracklekvárja is fel bontásra került. Megcsapott a gasztroszellemiség szele ismét. Hétvégén kalácsot kell sütnöm. A zsigereimben érzem. Az érzelmeim diktálnak. Hogy legyen valami hazai -Anyai. Nosztalgiáznom kell. Manci mama kalácsánál nincs jobb széles e világon. Igyekeznem kell és bőszen gyakorolnom, hogy valaha hasonlóan finom kaláccsal kényeztethessem én is azokat, akiket a legjobban szeretek. Otthon, édes otthon. Hogy hol vagyok épp most? Megérkeztünk. Új otthon. Érzelmileg még félúton....

folyt.köv. hiányoztok!!!

a Makói otthon utolsó ajtó zárása