Lekváros bukta

Tegnap Mesiéknél buktát ettünk. Érdekes, már sokféle kelt tésztát készítettem, a bukta kimaradt a karrieremből. :-) Ma amikor megkérdeztem Tőletek, hogy süssek e valamit, a válasz azonnal érkezett: - Igeeeeeen!!!! - feleltétek. A mit kérdésre pedig egyszerre kántáltátok: - Buktát, mint Mesi tegnap.

Végül is nem rossz ötlet, kerestem egy receptet. Íme: Jdkonyha

Hozzávalók:

• 6 dl tej (kb. 60 fokos :))
• 6 dkg :)) - nekem csak 5 dkg volt, azzal is kiválóan működött
• 3 tojássárgája - 2 egész tojást használtam
• 1 kg liszt
• 1 kk só
• 4 ek olvasztott margarin - kb. fél csomag margarinom volt otthon, ez is elég volt (olajjal picit megpótoltam)
• 2-3 ek porcukor - kristálycukrot használtam, teljesen ok. volt

Kb. 4 dl tejet meglangyosítottam picit cukorral, és felfuttattam az élesztőt. Lisztet elkevertem a sóval, cukorral, tojásokkal és a margarinnal (nem olvasztottam meg, a hideg margarint a liszttel elmorzsoltam) Amikor az élesztő elkészült, a liszthez adtam, majd a megmaradó langyos tejjel a tésztát szépre dagasztottam, de közben pici olajjal megöntözgettem. Kb. 1 órát pihentettem, majd kinyújtottam, téglalapokra felvágtam a tésztát, jó sok lekvárral (házi sárgabarack és házi szilva lekvár) megtöltöttem majd megpróbáltam bukta formára igazgatni őket. (több/KEVESEBB sikerrel) Mostanában nagyon jól sikerülnek a kelt tészták, amiket készítek. A titok az, hogy nagyon finom lágyra kell dagasztani. Nagyon boldog és elégedett vagyok, szerintem légies, csodás kis buktát születtek. :-) Úgy vettem észre, nagyon ízlett nektek, alig maradt néhány estére, pedig emberes adagot készítettem. :-)

Mai említésre méltóm:

Tulajdonképpen egyáltalán nem szeretek negatív hős szerepben tetszelegni. Amióta itt lakunk, mégsem vagyok túl népszerű. Sokáig fát lehet vágni a hátamon, aztán egyszer csak betelik a pohár. Munka után gyakran úgy érek haza "pihenni", hogy a szomszéd megállás nélkül egész estig flexel. Most, hogy már a második hétvégénk is azzal telik, hogy reggeltől estik a sikítást hallgatjuk, és ma még a reggeli ébresztőnk is ez volt, úgy éreztem, eljött az ideje, hogy képviseljem az érdekünket. Kellemetlen élmény volt, mert minden ilyen konfrontálódás gondolkodásra készteti az embert önmagáról. Persze, hogy elgondolkodtam, nem e velem van baj és túl alacsony a tolerancia szintem. NEEEEEM!!!!

Mai hálám:

Olyan vaddisznó pörit rittyentettük dödöllével, hogy megnyaltuk utána mind a tíz ujjunkat. A pöri a férj totális érdeme (készítettünk már máskor is néhányszor, de állítom, hogy ilyen finomra még sosem sikeredett) az enyém csak a dödölle és fentebb látható bukta. :-)