2010. november 30., kedd

karácsonyi készülődés

Bár közeleg a Karácsony, nem igen vettem észre. Eddig olyan csodás tavaszias idő volt, hogy mindenre gondoltam, csak a télre nem. Most is, hogy érezhető jeleket küldöz az időjárás a telet illetően, csak nagyon nehezen szembesülök az elkövetkezendő hideggel. Talán tényleg az időjárás az oka annak, hogy még nem foglalkoztam az ünnepekkel. Pedig úgy szeretem! És talán korai is lett volna még! Azt hiszem ma elkezdődött az ünnepekre való ráhangolódás lelki része. Kineziológusnál voltam, egy kedves ismerősömnél. Felajánlotta, hogy szívesen lát. És én éltem a lehetőséggel. Hanna elvesztése után voltam először és a mai napig utoljára kineziológusnál, hogy segítse a túlélést. Akkor borzalmas volt. Mert talán nem a megfelelő embernél voltam, talán nem a megfelelő időben - bár lehetett e volna  "alkalmasabb" idő és állapot a segítségkérésre? -, azt hiszem nem. Nehéz megérteni, hogyan működik ez a módszer, mert nagyon hihetetlen és megfoghatatlan. Nekem ma nagyon jó volt. Mert volt egy ember, aki felajánlotta, hogy szívesen foglalkozik velem, aki rám szánta az idejét és figyelmét, és ez olyan ritkán adatik meg. Nem tudom, lesz e eredménye, ha igen, mikor és hogyan veszem észre? Majd mesélek...............
Ma Polcz Alaine szakácskönyvében lapozgatva, megint csak rádöbbentem, mennyire lényegtelen az ünnepek miatti ostoba ajándék utáni rohangászás. Mennyi képmutatás van az ünnepek körül. Vajon hány embernek veszünk ajándékot, akiknek szívünk szerint nem vennénk semmit, de a jó modor megkívánja? Milyen jó lenne végre felrúgni ezt a terhes elvárás rendszert! Milyen jó lenne, ha tényleg csak olyan embertől kapnánk és adnánk ajándékot, akik valóban szeretnek? És milyen jó lenne, ha nem venné el az időnket, energiánkat a haszontalan ajándék utáni kajtatás? És milyen jó lenne, ha olyan ajándékkal lepnénk meg egymást - azok helyett, amiket gyakran csak azért veszünk meg, mert valamit azért mégis csak kell adni -, amiket mi készítünk, vagy legalább is valamilyen pici formában benne vagyunk! Milyen jó lenne, ha az ünnep nem az eszeveszett kapkodásról, rohangálásról szólna, és nem fulladna  fáradtságtól kimerült veszekedésbe. Valahol olvastam, hogy barátok milyen klasszul feloszthatják egymás között a sütést. Mindeni bevállal egy fajta sütit, amiből annyit süt, hogy a többieknek is jusson. Nem kell 100 félével bíbelődni, mégis többfélét tudunk kitenni a családi asztalra. Közösségépítő mivoltáról nem is beszélve. Így lenne szép készülni a Karácsonyra. Én imádom a karácsonyt, még ha néha hiányérzetem is van önmagam miatt. Megbeszéltük  a Nádjával, hogy hamarosan belefogunk a mézeskalácsok gyártásába. És azt is, hogy habkarikákat is csinálunk majd. Színeseket is. Le az egészséges életmóddal! És ma össze állítottam Polcz Alain receptje alapján életem első szaloncukorját. Mákosra szavazott a család. Szóval készülönk a Karácsonyra. Bízom benne, hogy mindenki fölött lassan kiderül az ég, dilemmák megnyugtató módon elsimulnak, és lesz energiánk a szép készülődésre!

2010. november 29., hétfő

Tejszínes-Narancsos sajtkrém torta

Tegnap írtam bejegyzést. Arról a töltött káposztáról, amit életemben először készítettem el, és Anyukámtól tanultam. Állati jól sikerült, megkockáztatom, hogy pont annyira mint az Anyukámé. A töltött káposzta olyasmi számomra, mint a beigli. Jó pár helyen volt már szerencsém megkóstolni. És ahány helyen ettem, annyi féle volt. Volt, ahol kifejezetten tájjellegűre készítették, pl. szabolcsi töltött káposzta, volt ahol nagyok voltak a gombócok, volt, ahol sok pici, volt ahol édeskés volt, és volt ahol alig volt szaftja. Én az Anyukáméra esküszöm, ami maga a tökély. Gazdag, dús, szaftos, és egyszerűen megunhatatlan, jó sok tejföllel, és isteni puha kenyérrel maga a mennyország. Amikor tegnap megírtam a bejegyzést, és éppen csatolni szerettem volna az igen csak rondára sikerült fényképet mellé, ami alapján nehéz lett volna elhinni, milyen mennyei ez az étel, abban a pillanatban fagyott le a rendszer és szállt el tőlem nagyon messzire minden, amit írtam. Állatira berágtam, és fordítottam hátat gondolkodás nélkül a gépnek. 

Ma újult erővel ülök ide és jegyzem le annak a tortának a receptjét, amit a mai ebédhez készítettem. Nem volt semmilyen apropó azonkívül, hogy imádok sütni, és még annál is jobban enni, na meg, hogy kimaradt 4 db tojás sárgája, és kb. 1-1.5 dl tejszín. Tegnap este összeállítottam egy kis linzertésztát,a hűtő hidege úgy sem árthat neki, és reggel találtam ki, hogyan állítsam össze hozzá a krémet.
Tészta:
mivel nem találtam itthon egyetlen porszem fehér lisztet sem, ezért kb. fele-fele arányban rozslisztből és tönkölybúza lisztből készült a tészta. Arányok 3-2-1 azaz, mivel pici adagra volt szükségem egy kb. 24 cm átmérőjű kerek tortaformához, max. 20 dkg lisztet, 10 dkg vajat és 5 dkg cukrot és pici sütőport gyúrtam össze. Reggel ezzel a tésztával kibéleltem a tepsit és picit betettem a 180C-re előmelegített sütőbe.
Krém:
elöljáróban had jegyezzem meg, hogy nem tudok pontos adatokat mondani, csupán megközelítőleg, mert mindent csak össze dobáltam érzéssel, és annak függvényében, mi állt a rendelkezésemre, és milyen mennyiségben.
4 tojás sárgája
cukor kb. 15 dkg
vanília - ki hogy szereti, aroma, esszencia, kivonat vagy eredeti -
2 ek. kukoricaliszt
1 narancs héja és leve
kb. 30-35 dkg natúr sajtkrém
A fent leírtakat elkevertem és felfőztem sűrűsödésig. Majd ezután kevertem hozzá a natúr sajtkrémeket. Ezután az 1-1.5dl tejszínt pici cukorral jól felvertem, majd a már kihűlt - én nem tudtam addig várni, amíg teljesen kihűl - tojásos narancsos krémmel óvatosan elkevergetem. Mire mindezzel megvoltam, a tészta már elősülögetett, vagyis jöhetett a krém rá, majd vissza toltam a sütőbe. Kb. még 25 percig sütöttem, persze fogalmam sem volt, hogy vajon a tésztát megégettem e vagy sem, és azt sem, hogy jól átsült e. Nem égettem meg, és át is sült, és még finom is lett. Nem tudtam, hogy a felvert tejszínes krém, hogyan fog viselkedni a sütőben, de soha többé nem fogok tartani tőle, mert gond nélkül ment minden.

2010. november 25., csütörtök

Csokis keksz

Keksz mindig, minden mennyiségben jöhet. Keksz jó, mert mindig jól jön egy kis édesség a háznál. Rossz, mert úgy érzem nem tudok eleget csinálni belőle, mindig oltári hamar kiürül a kekszes doboz. Tegnap sütöttem ezeket a kekszeket. Prózai, de szívből jövő apropója volt az ötletnek. Kriszti bartánőm a kisfiával meglátogatott bennünket. Nagyon is jól tudom, hogy Peti nincs oda az édességekért, de valami finom pogácsa sütéséhez nagyon kevés lett volna az idő. Az más kérdés, hogy végül akkora parádé alakult ki a keksz sütésem körül, hogy Krisztiék végül is anélkül távoztak, hogy akár egy falatot is tudtak volna enni belőle. Találtam egy receptet, aminek az elkészítéséhez anélkül fogtam bele, hogy végig olvastam volna a receptet. Amikor az összállítás 1/3-nál tartottam derült ki, hogy a recept, lisztet egyáltalán nem szánt a kekszhez. Én meg annyira vágytam rá, hogy legyen benne, hogy bátran tettem hozzá bőven, mert elképzelhetetlennek tűnt,  hogy bármi gondot okoznék ezzel. Hát igen, a gondot nem is a liszt okozta.
Hozzávalók:
1-1.5 dl tejszín
20 dkg csokoládé
10 dkg cukor
25 dkg margarin
rum, vaníliáscukor, pici sütőpor
és liszt, amennyit felvesz - kb. 35 dkg -.
Úgy kezdjük, hogy felforraljuk a tejszínt és beletördeljük a csokoládét, bele tesszük a cukrot, vaníliás cukrot, rumot és a margarint is, és addig főzzük, míg egynemű nem lesz. Kicsit várunk, hogy hűljön, és amikor már sűrűsödik, bele szórjuk a lisztet és sütőport is. Nem nyújtható sűrűségű, de nem is folyós tésztát kapunk. Eddig eljutottam, amikor rájöttem, hogy egyáltalán semmilyen kekszcsináló szerkentyűm nincs. Még mindig nincs. De most elküldöm az univerzumba a kívánságom, és mivel nagyon akarom, erősen vágyom rá, biztosan hamarosan valahogyan bevonzom. Azt mondják, működik ez a technika. Meglátjuk, majd beszámolok. Anyukámnak viszont van. Átszaladt érte a férjem, és már jöhetett is a nagy neki futás, betölteni a tésztát a szerkentyűbe, hogy gyönyörű kis kekszek születhessenek. Bele is került a tészta, de számtalan ponton véreztem el, mert se az alját, sem a tetejét nem tudtam össze szerelni, és még csak azt sem értettem, ezt a szerkezetet hogyan hagyhatják el olyan csodás kekszek. Hiába kértem Anyukámtól telefonos segítséget, a műszaki képességeim hiánya olyan tátongó méreteket öltött, hogy azonnal felajánlotta a személyes segítséget, talán mert tudta, még akkor is hamarabb végzünk, ha neki kell eljönnie hozzánk. Egyetlen fokkal ment jobban a dolog, mert bár Ő tudja, hogyan kell össze szerelni a gépet, úgy tűnt, lassan végleg beadja az unalmast. Már mint a kekszcsináló szerkentyű. Mire az első adagot a sütőbe tudtam tenni, Krisztiék már elindultak haza. 180C-os sütőbe tettem és jelentem túlsütöttem őket. Nem kell neki túl sok idő. Így is finomak lettek, de azt hiszem, ha hamarabb vettem volna ki őket, nem lettek volna ilyen harsogós, fogtörő keménységűek.  A gyerekeknek kivételesen nagyon ízlet, nem szegte kedvüket, hogy kicsit ropogósra sütöttem.

2010. november 23., kedd

Omlós vaníliás karikák

Mielőtt még beszámolnék az ígért kekszről, amely elkészítésével egy újabb adag kürtöskalács elkészítését úsztam meg, el kell mondanom, a mai nap fénypontját. Lehetőségem adódott Marcsival - Limara - és az Ő bátnőjével - Timivel - találkozni ma délelőtt. Marcsi beengedett az otthonába, ami már önmagában is nagy megtiszteltetés, a kávéról és a sütiről, amivel várt bennünket, nem is beszélve. Úgy rohant el az idő, hogy észre sem vettem. Nem szeretném túl misztifikálni a dolgot. De az biztos, hogy ilyen fesztelenül jól, csak ritkán és kevés emberrel érzem jól magam. Mit mondhatnék még?
A vaníliás karikák, - amikről már beszámoltam itt a blogon -, is jók lettek. Egész jók. De úgy alakult, hogy Anyukámnál ettem a vaníliás karikánál még finomabb kekszet - Lidl-ben vásárolta őket -. És elkezdtem vágyakozni ezután a lágyság után. Nem gondolkodtam túl a dolgot, és bár a kínok kínját éltem meg az elkészítése során, bizton állíthatom, hogy megérte.
Keksz:
25 dkg margarint,  
12 dkg porcukorral nagyon jól kikevertem. Szórtam bele egy pici szódabikarbónát és pici sütőport és tovább kevertem. Amikor ezzel is megvoltam, rá szórtam kb. 30 dkg lisztet. Most jöhetett rá a tej, amivel lágyítottam a tésztát, ja, és tettem bele vaníliaaromát - kérek mindenkit, hogy ne kövezzen meg a vaníliaaroma miatt, vállalom, szégyenlem, de én szeretem -, ja, és vagy 2 tasak vaníliás cukrot. Annyi tejet adtam hozzá, hogy nem folyós, de jól kanalazható lágy tésztát kapjak. És mivel hatalmas szomorúságomra nincs sem kenyérsütőgépem, de semmilyen kekszcsináló szerkentyűm sem, maradt a plasztik nyomózsák, csőrös véggel. Bele kínlódtam a tésztából a zsákba kb. 2 evőkanállal, és nyomtam, kínlódtam a kerek kekszeket. Egyáltalán nem néztek ki jól, de mire megsült az első adag, el kellett ismernem, hogy elég pofásak lettek. Kb. a tészta felénél tartottam, amikor az igen színvonalas kekszcsinálóm megadta magát, és már nem a csőrös végén, hanem orrán szájján, különböző nem kívánatos szakadásokon keresztül csak jött a tészta, és jött szanaszéjjel. Ezek már amorf, oda plattyintot kis förmedvények lettek. Ekkora dísznóollal azt hiszem még egy esküvői torta elkészítése sem járt volna. A lényeg, hogy be kell szereznem valami szuper szerkentyűt, mert megunhatatlan, harsogós, finom, lágy, és omlós kekszek születtek, pont olyanok, amilyenre vágytam.

2010. november 22., hétfő

Bele az őszbe

csak hogy valami széppel kezdjem
Ma aztán tényleg csúf reggelre ébredtünk. Egyébként is úgy érzem, hogy nem tudok eleget aludni. Azt hiszem az a fajta vagyok, aki nem szuperál elegendő alvás nélkül. Kelletlen, szédelgős, ködös közérzet, amihez cseppet sem friss, gyors észjárás és puha, kényeztető jó modor párosul. Teszem a dolgom. Nem sok idő jut elmélázni, hogy milyen vacak az idő. Egyébként rendszerint a nem túl kényeztető időjárás sem tudja kedvem szegni. De ha felhalmozódott kialvatlansággal párosul, az kicsit morgósság tesz. Igazából roppantul izgága vagyok, aki képtelen egy másodpercig is nyugton ülni. Állandóan hajt valami, mert annyi mindent szeretnék csinálni. Olvasni, sütni, bogarászni a neten - persze receptek és kreatívkodás után -, írni, varrni, a többi kedvtelésről nem is beszélve. Ezek azok, amikre legritkábban jut időm, mert mindezt megelőzi számos kötelesség, amiket teljesítenem kell. Szerencsére a kötelezettségek sem okoznak kínt, de kedvtelés és kötelezettség teljesítése kéz a kézben, fáradtságot, kialvatlanságot von maga után. Szóval rengeteg dilemmám van. Itt van az élet és halál kérdése. 
 Hova kellene több hangsúlyt tennem, hova kellene jobban oda adnom magam? Miből kellene elcsípnem magamból, hogy az energiám átcsoportosíthassam. Mit kellene feladni, és mit kellene  komolyabban venni? Minek mi az értelme? Mi hova vezet? Az élet mindent elrendez. Dilemmák, amiktől, mindig szenvedek. Mert ilyenkor Istent játszik az ember. Tudom, milyen messzire mutatnak a döntéseink. Agyalok, ha ezt teszem mivel jár, ha a másik utat választom, akkor meg mi lesz. Személyiségemből adódik a nehéz döntés hozás, a dolgok túl rágcsálása. Pedig ez a hozzáállás nem garantál sikert. Érzékeny vagyok. Különösen néhány dolgot illetően. Érzékenység nem egyenlő sértődékeny. Akárhogy alakulnak a dolgok, még ha fájdalmas is, később mindig kiderül az értelme. Magyar mentalitás. Röghöz kötjük magunkat. Én is. Én sem vagyok kivétel. Ezer dolog van, amihez kötődök. Csak mert biztonsági kapaszkodókat jelentenek. Érzelmileg bevonódok, csak hogy képtelen legyek az elengedésre. Emberek, állatok, tárgyak, munka, ház, táj, város, ország mind-mind ide köt bennünket. Hol az ember biztonsága? Ha elengedem a félelmem a döntéshozatal peremén, sem lesz rosszabb a jövőkép. Mert valóban valami lezárulhat, bezárulhat, de ekkor már útban vagyunk a hívogató, lehetőséget nyújtó kapuk felé.

2010. november 21., vasárnap

kürtős kalács


Az az igazság, hogy nagyon gyakran sütök. És mindig hatalmas lelkesedéssel. Örömmel, hogy majd milyen nagy boldogságot okozok vele a gyerekeknek, a családomnak. Na és persze magamnak, mert be kell valljam, imádok enni, különösen sütiket, férfiakat megszégyenítő mennyiségben. Miután gőzölögve kikerül a süti a sütőből, már szelem is fel, mert nem bírok magammal, muszáj megkóstolnom. Ennél a fázisnál még a gyerekek is ott tobzódnak körülöttem, és rendszerint ki is nyilvánítják tetszésüket. Kicsit később már cseppet sem érdekes, csak néha, kivételes esetekben. Úgy alakult, hogy az én roppantul finnyás kislányom, rajong a kürtös kalácsért. Erzsike mama már sütött, de mivel nekem nincs olyan fa hengerem, amire a tésztát rá kell tekerni, valahogy eszembe sem jutott, hogy megtörténhet velem valaha az életben, hogy ezzel a finomsággal kényeztethetem a gyerekeket. Meg azt is gondoltam, hogy kell hozzá valami speciális sütő, minimum kemence, amibe téve, vagy valami, ami fölött forgatva a kalácsok gyönyörűre sülnek. Aztán lett nekem egy nagyon kedves olvasom - Terike -, akinél bukkantam a kürtös kalács receptjére. Több csodás áthidaló megoldással látott el. És tényleg, milyen leleményes az ember! Na nem én, mert nekem sosem jutott volna eszembe, hogy a fa henger hány és miféle dologgal helyettesíthető. Kukoricaszár! Hát nem csodálatos? Ahhoz túlságosan lustának bizonyultam, hogy neki lóduljak kukoricaszár keresésének. A másik elképesztően kreatív ötlethez papírtörlő guriga szükséges.  Irdatlan mennyiség  papírtörlő guriga állt rendelkezésemre. Prózai oka van. Környezetvédelem,  azaz hulladék újra hasznosítása. A gyerekeknek meg lehet mutatni, mennyi hasznos és ötletes dolgot lehet készíteni a kidobásra ítéltetett szemétből. Most jövök rá, ha igazi környezetvédő lennék, papírtörlőt sem használnék. Talán ehhez túlságosan is mai ember vagyok. Szóval az ötlet szuper.A gurigákat be kell vonni alufóliával, megkenni olajjal, és erre kell tekerni a kb. 2 cm szélesre vágott csíkokat. 

De ehhez előtte össze állítjuk a tésztát. A tészta receptjét Terikétől vettem kölcsön:
Hozzávalók:
3dl tej
80-85 dkg liszt
3 evőkanál kristálycukor
1 kávéskanál só
2 tojás
2 tojássárgája
8 dkg margarin
4 dkg élesztő
És amibe hempergetjük:
1 vaníliás cukor 
8-10 kanál kristálycukor a görgetéshez+
1-2 vaníliás cukor
Ízlés szerint lehet a cukorba diót, fahéjat tenni.
Terike javaslata, hogy az összes hozzávalót tegyük bele a kenyérsütőbe, ott dagasztjuk, kelesztjük. Nekem nincs kenyérsütő gépem, ezért én állítottam össze a tésztát, dagasztottam - bár azt amit én ilyenkor előadok, dagasztásnak nem merném nevezni -, majd kelesztettem.
Élesztőt felfuttattam picit cukros, langyos tejben, és amikor jó, hozzáöntöttem a liszthez, amihez kevertem a cukrot, pici sót, tojásokat, és az olvasztott margarint is. Annyi langyos tejet adtam hozzá, hogy a tészta szépen összeálljon. Betakartam, meleg helyre tettem, és vártam, hogy duplájára keljen. Ezután folytattam tovább Terike útmutatásait, miszerint:
"a tésztát kiborítom a lisztezett gyúródeszkára és fél centi vékonyra nyújtom." És ekkor érünk a már előzőekben ismertetett fázishoz, vagyis a tészta feltekerése az olajjal megkent papírtörlő gurigákra. Majd a feltekert tésztát tenyerünkkel meggörgetjük párszor, így kicsit egyneműbbé válik a tészta a gurigán. A változatosság kedvéért most a feltekert tésztát kenem meg olajjal, mert így tud  a kristálycukor jól megtapadni, ami nélkül a kürtöskalács elképzelhetetlen lenne. Miután megkentük a tésztát olajjal, jól meghempergetjük az ízesített kristálycukorba. Tehetünk bele fahéjat, vaníliás cukrot, diót, kókuszt, kakaót, lehetőségeink határtalan. Ezután  tepsire rakjuk a gurigákat, és ott is kelesztjük még 10-15 percet. 180C-os előmelegített sütőben pirosra sütjük. Ezzel a fránya sütéssel mindig nehézségeim adódnak, szokás szerint az első adagot kicsit túl sütöttem, a másodikkal már résen voltam, azok lettek tökéletesek. Nagyon jó segítségem volt, a Nádja volt a kiskuktám. Engem is meglepett, hogy 5 éves létére milyen ügyesen segített, és mennyire élvezte. A kürtös kalács hatalmas és osztatlan sikert aratott. A gyerekek gyakorlatilag nem teltek be vele, csak ették, és ették és ették. Reggelre összesen egy darab maradt belőle. Amikor pedig elfogyott, a következő kérés hangott el:
- Anya, süssél még egyet!!!!!!! Majd nem sikerült rávenniük, de aztán sikerült lebeszélnem magam és őket is róla, és helyette kekszet sütöttem. De az már egy következő történet.

2010. november 19., péntek

Találkozás Schaffer Erzsébettel

Hallottam a programról a Marcsi - Limaráékkal - való találkozáson. Hogy ismét Makóra látogat Schaffer Erzsébet. És persze láttam a könyvtár előtt is a programot kiplakátolva. Anyukám rajong érte. Mélyen tiszteli. Valószínűleg azért is, mert ő nálamnál sokkal jobban nyomon követi az írónő munkásságát. Nem csupán hűséges Nők Lapja vásárló és olvasó, hanem Schaffer Erzsébet komoly tisztelője is. Azért, ahogyan az Édesanyját átsegítette a túlpartra. Sorsközösség. Mert Ő is végig csinálta. Szégyenlem, de én Anyukámmal ellentétben nem vagyok túl felkészült Schaffer Erzsébetből. Vacilláltam, vajon megtudom e oldani, hogy elmenjek. Valami belülről tolt, taszított, mennem kellett. A gyerekeket most nem vihettem magammal. Ez nem az a program. Elhívtam Anyukámat, akit nem könnyű kirobbantani már téli esti sötétben. Erre a programra felkapta a fejét, és persze együtt mentünk el.
Schaffer Erzsébet törékeny, bozontos hajú, gyönyörű, őszinte, lenyűgöző jelenség. Stílus és egyéniség. Nem csak külsejében. Személyisége magával ragadó. Kicsit őrült, kicsit bohém. Cseppet sem úgy öltözködik mint a korabeli nők. És ez jó. Nagyon jó.
 És nagyon bátor.Felvállalni önmagát, az érzéseit, a vágyait, a véleményét. Nyílt szívű, életigenlő, ki ismeri és becsüli a valós értékeket. Alázat, ami annyira fontos, végig kísérte az egész jelenlétét és gondolom az életét. Többször vissza köszönt az együttlét alatt, hogy nincs baj. Szerinte nincs baj, illetve van baj, de nem túl nagy. Ha mindannyian legalább pilllanatokra feleszmélünk, abból csodák nőnek ki. Mélyen hisz a csodákba. És én is. Többször beszélt arról, hogy amikor valami nagy tragédia történik velünk és bezárul előttünk egy ajtó, hinni kell, hogy nyílik másik helyette.  És nyílik újabb és újabb. Tényleg így van. A csodák kinőnek a legmélyebb fájdalomból is. Aztán az idő. Az átkozott idő. Amire oly nagyon szeret hivatkozni a mai kor embere. Nincs idő. Nincs idő találkozni. Nincs idő törődnünk egymással. Csak arra nincs időnk, ami az élet értelme. A családunkra, a barátainkra,  a gyerekeinkre, a szenvedélyeinkre. De vajon ki osztja be a mi időnket? Ki határozza meg a prioritásainkat? Ki dönt arról, hogy képesek vagyunk e magunkat odaadni valakinek vagy egy ügyért. Szakítunk e rá időt, és hogy milyen mélységben merülünk alá az odaadásunkban. Ültem, és folyamatosan kirázott a hideg. Mert tudtam, hogy haza értem. Hogy Ő az én emberem. Hogy érdemes inni a szavait. Érdemes tanulni tőle. Mintázni. És igen is érdemes bátran bármibe bele vágni. Tanulásba, egy új könyvbe, ismeretségekbe. Mondatokba, amiket lassan végig mondunk. Érintésekbe, amiket talán egyszer képesek leszünk megtenni. Megtisztulás volt eltölteni vele 1 órát. Megmerítkezés és újjászületés. Üzenete volt.  Merni kicsit őrültnek lenni. Mert nem számít, mit mondanak az emberek. Csak a játék a fontos.

2010. november 16., kedd

Sült csirek combok paszternákkal és tészta körettel

Sikerült rátalálnom a hírhedt paszternákra. Komoly fejtörést okozott, vajon hogy is nézhet ki, de  legjobban az ízétől tartottam. Amikor végre eljött a személyes megismerkedés ideje, hát mit mondjak, nem estem hanyatt, látványának szépségétől. Külseje nem kecsegtetett túl sok reménnyel az ízét illetően sem. De mint tudjuk a szépség nem minden, és külső alapján nem ítélkezünk,  sem pálcát nem törünk senki felett, ezért bizalmat szavaztunk mi is neki. Had nyújtsak egy pici segítséget, ha esetleg rajtam kívül lenne még más is, aki nem biztos a paszternák külsejét illetően. Íme:
paszternák
Megtévesztésig hasonlít a gyökérre. Engem teljesen félre vezetett. Megkockáztatom, hogy talán most már tudnék különbséget tenni közöttük. A paszternák jóval sárgásabb mint a gyökér. Most, hogy sikeresen hozzá jutottam a paszternákhoz, ki kellett találnom, milyen formában faljuk fel. Marcsitól - Limara - több ötletet is bezsebeltem, de azért egy paszternák krémlevest nem mertem a család torkán letolni azonnal elsőre. Csak ködösen emlékeztem ugyan, de Marcsi említette, hogy talán hús mellé tette a sütőbe, és állati finom lesz. Szóval ez volt az alap ötlet. Vettem 6 db csirke combot, és bár nagyon szeretjük a minél fűszeresebb ételeket, most valami natúrabbra vágytam. Maradt a sózás, borsozás és fokhagymázás és zsupsz be a sütőbe. Megpucoltam a paszternákot és vastagabb csíkokra vágtam. Leheletnyire megsóztam, és betettem a combok mellé. Amíg a hús át nem puhult, alufólia alatt sütöttem. Amikor megpuhult, akkor alufólia le és így sütöttem tovább, amíg szép pirosak nem lettek. Legvégül rákapcsoltam a sütőt grillre. Csodás csirkecombok születtek, mellettük a grillezésnek hála, gyönyörű, ropogós, kicsit túl sütött paszternák csíkokkal. Nagyon finomak lettek. És aminek a legjobban örültem, hogy a férjemnek is nagyon ízlett. Azt hiszem a rabjává váltunk, biztosan nem fogok egyetlen alkalmat sem kihagyni, azonnal le csapok rá, ha rálelek a piacon. 
Gondolkodtam, milyen köretet kellene kitalálnom. És mivel a husik elég natúrra sikeredtek, gondoltam nem lesz túlzás, ha a köretünk markánsabban fűszerezett lesz. Fogalmam sincs, milyen a kínai tészta, de valami hasonlóra vágytam. Találtam otthon a változatosság kedvéért még paszternákot, répát és egy kis gombát. Leheletnyi vékonyra felcsíkoztam őket és bele dobtam egy pici olajra az általam annyira megkedvelt, de csak mostanában felfedezett wok edényembe. Annyira jó, hogy nem levesednek el a zöldségek, hanem isteni ropogósra lehet sütni benne őket. Picit túl is pörköltem őket, de nagyon nagyon finom lett. Amikor szép ropogósra sültek, jól meglocsoltam szója szósszal a zöldségeket, majd rá dobtam a már előre megfőzött tésztát is, és azzal együtt  még utoljára jól átsütöttem, forgattam az egészet. Nagyon jól beebédeltünk. Nekem nagyon nagyon ízlett, de mondom, én szeretem a főztömet!!!
Paszternákok a combok mellett ropogósra sütve

2010. november 15., hétfő

Narancsos süti

Éppenséggel nem is erről kellene írnom, hanem a paszternákról, amivel sikerült tegnap megismerkednem. Marcsi - Limara - erős hatására kezdtem a paszternák iránt érdeklődést mutatni, komoly félelmekkel és fenntartásokkal. Pontosan olyan borzalmasnak képzeltem, mint a gyökeret. Mégis úgy döntöttem, nem élhetem le az életet téves eszméktől félre vezetve, úgy hogy döntöttem, és bátorságom össze szedve, a vasárnapi piacos napon paszternák keresésbe fogtam,
Piacon, de eltévedve. Paszternákról itt még szó nincsen.
és minden nénit megkérdeztem, akinél gyökérszerű növényre bukkantam, nem e véletlenül paszternák lenne e. Végül eljutottam egy olyan gyökeres nénihez, aki kézbe vette végre a dolgaimat  megoldani látszott a rejtélyt és elvezetett engem a paszternákos nénihez, aki előtt persze többször is ellejtettem, de még így sem vettem észre új felfedezettemet annak ellenére,  hogy még kis papírra is ki volt biggyesztve a neve. Vettem nyomban 3 db-ot, mert komoly gondolatok érlelődtek a fejemben. A végső lökést a paszternák kipróbálása iránt a szombati csajos találkozó adta, ahol volt alkalmam Marcsit komolyabban kikérdezni a paszternákot illeltően. Na de ma a narancsos sütiről fogok írni, amivel a a klubba érkeztem, de sosem sütöttem előtte. A gyerekeimnél nem aratott osztatlan sikert, de ehhez kezdek már hozzá idomulni, mert többnyire ez jellemzi őket. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy is van bátorságom egyáltalán ételekről írni. Hát biztosan nem az ő bíztatásuk következtében. Ez a narancsos süti gyors, és érdekes, nem mindennapi és nekem speciel ízlett. Csakhogy én szeretem a főztömet.
Hozzávalók:
4 csésze liszt
1 csésze cukor
1 sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. só
20 dkg csoki
1 csésze mazsola
1 ek. reszelt narancshéj
kb. 15 dkg vaj
1 csésze natúr joghurt
3 tojás
Sütőt elő melegítjük 180 C-ra és előkészítjük a tepsit vagy sütőpapírral, vagy vékonyan kikenjük.
Egy nagy tálban össze keverjük a száraz összetevőket:liszt, cukor, sütőpor, szódabikarbóna, só, csoki, mazsola, narancshéj és végül ráöntjük az olvasztott vajat is. Egy másik tálban összekeverjük a tojásokat a joghurttal és sok sok narancslével. Ezután ezt a vegyületet is hozzá adjuk a már előzőleg összekevert száraz összetevőkkel. Ebből a mennyiségből 24 db. kis tésztát plattyintunk a tepsire. Érdemes viszonylag nagy helyet közöttük kihagyni mert a meleg sütőben hamar megduzzadnak és össze nőnek. Így jártam én is. 18-20 perc alatt készre sülnek. Amikor kihűlnek, megkenjük mázzal. 
Máz: 2 csésze porcukrot kikeverünk 1/4 csésze narancs levével és rácsorgatjuk a sütikre.

2010. november 14., vasárnap

élmények - ízek, imák, szerelmek

Péntek óta nem írtam egyetlen sort sem. Nem mintha nem történt volna velünk száz meg száz egy dolog azóta.....
Pénteken pilates. Olyan sokan voltunk, mint eddig talán még soha sem. Nagyon jó volt, egy göndör kacaj, máris megérte. A többiről nem is beszélve.
Szombatra bekéredzkedtem Marcsiék - Limara - csapatába. Mert nagyszerű kezdeményezésnek érzem. Olyannak, amiről mindig is vágyakoztam. Csajos klub. Legalább is így emlékszem. Az alapítványt, amikor életre hívtuk, számtalan jobbnál jobb ötlettel a fejünkben és őrületes lelkesedéssel kántálva a szívemben mélyen hittem, hogy a lehetőségek, amiket lehetővé tettünk, másokat is megérintenek és jönnek és özönlenek majd az emberek. Mert társas lények vagyunk. Mert azt gondoltam, másnak is van igénye, érdeklődése, közösségi együttlétekre. Örömünket megosztani, vagy bánatunkon osztozva támaszt nyújtani. Egyszerűen együtt, csak úgy............ Mert emberek vagyunk. Nekem nem sikerült. Mióta haza költöztünk csak hőkölök és hőkölök. Már hanyatt is estem, majd feltápászkodom újra és újra. Szóval a szombatért extra hála, mert újra kezdem elhinni, hogy adódhat még az életben olyan közösségi élet, amiket lassan már csak a nagymamák anekdotáiból ismerünk.
Ízek, Imák, szerelmek
Angol órán voltunk. És ha már Szeged, elérkezett a nagyszerű lehetőség. - Nézzük meg a filmet! - ajánlotta fel a férjem. Meg sem tudom mondani, mikor voltam utoljára moziban. Bonyolult, összetett kérdés ez. Van oka több is. Egy korlát legyőzve. Egy ilyen felajánlásnak nem mond az ember csak úgy nemet. Már csak azért sem, mert ugyan meg sem tudom mondani milyen indíttatás miatt vettem egyszer csak a fejemben, hogy el akarom olvasni a könyvet, de átkozottul érdekelt. A könyv nálam landolt sikeresen és feldolgozás alatt, de csak lassan.........
Micsoda oltári gesztus a férjemtől, hogy felajánlotta nekem, hogy eljön velem. Őt nyilvánvalóan csöppet sem érdekelte, egyáltalán nem az ő műfaja. Olyan jó, hogy támogat, hogy elfogad. Ismer, és nagyon jól tudta, hogy ha nem is végig, de sokat fogok szipogni a filmen. És nem bánja. Ő ugyan nem szipog együtt velem, de végig élvezi, vagy végig kínlódja, de megteszi értem, ott van velem. A filmről, ami annyi és oly megosztó kritikát váltott ki. Bár többnyire negatívumok ütötték meg a fülemet. Azt azért sejtettetem, hogy nem fogom 20 perc után ott hagyni, és nem csak a neveltetésem miatt nem. Mert a zsigereimben éreztem, hogy nekem fog szólni. Hogy megszólít, hogy magával ragad, hogy érzelmileg mélyen érint majd. Azt hiszem, ha itthon az ágyamban nézhettem volna , ülve, levegő után kapkodva hüppögtem volna végig, nem uralkodva egyetlen másodpercre sem a vulkánszerű érzelem és könny kitöréseimen. Talán érzékenyebb vagyok az átlagnál. Lehet. Örülök ennek. Mert jó intenzíven megélni az életet. Helyet és utat adni és engedni az érzelmeinknek. Nem mondom, hogy rengeteg új dolgot kaptam és tanultam, de az ismétlés és elmélyítés az tudás alapja. Ha elfelejtenénk az élet lényegét, a film vagy könyv eszünkbe juttatja majd. Emlékszem frissen végzett gimnazistaként, életem második "sikersztoris" munkahelyéről buszozva hazafelé, bámultam ki a sötétbe. Azt hiszem sírtam, és nagyon szomorú voltam. Fogalmam sincs miért, hogy volt e ennek valami komoly és kézzelfogható oka. De arra tisztán emlékszem, arra gondoltam, jól van ez így. Hiszen a könnyek és szomorúság pont annyira az élet természetes része, mint az öröm és nevetés. Ha ezt a jelentetet a mozivásznon nézem, talán együtt könnyezek a főhőssel, és biztosan nagyon szépnek és elragadónak vélem. Úgy hogy rászoktam erre. Ha szomorú voltam, arra gondoltam, hogy ez egy film. Az én életem filmje. És ha már az én életemről szól, én vagyok a főszereplője. És innentől már nem voltak keservesek a könnyek. Lett értelme és tanúsága. Mert a dolgok nem csak feketék meg fehérek. Amit egyik pillanatban rettenetesként élünk meg, kis idővel később, könnyedén viccessé válhatnak, vagy legalább is emészthetőbbé. Minden nézőpont kérdése. A film közben is cikáztak a gondolatok a fejemben, hogy kötelező olvasmánnyá vagy filmmé kellene tenni. És cikáztak a fejemben életem ilyen - olyan szereplői akikre bizony nagyon is ráférne, hogy lássa vagy olvassa a könyvet. Hogy valami elinduljon. Hogy mérlegeljen. Hogy pillanatokra nyissa kis szíve zord, távolságtartó kapuját. Naív vagyok és örök optimista, a végsőkig hiszek a jóban. Csak ezt nem tanuljuk az iskolában. Pont a lényeget. Nekem elhangozott az egy mondatos kritérium, amitől már érdemes megnézni a filmet. És még csak nem is egy mondat volt!!!

2010. november 11., csütörtök

csak röviden

A nap legviccesebb és legédesebb jelenetének főszereplője Borisz volt. Úgy tűnik Őt is mélyen érintette az elmúlt napok hányásos epizódjai. Annyira, hogy azóta nem hajlandó sem párnán aludni, sem a nappaliban lévő kihúzható kanapét birtokba venni egyetlen éjszakára sem. Pavlovi reflex. Párna=hányás. Kanapé=hányás. Fürdés után este bevonult a szobájukba, és amikor meglátta Nádja ágya mellett a kis piros hányós lavrot, össze ráncolta a szemöldökét, ezzel is egyértelművé téve a rosszallását. Felkapta a lavort, kitotyogott a szobájuk elé, levágta a földre és határozottan azt mondta: - Nem kell lavor! - tudtunkra hozva, hogy látni sem akarja  többé a szobájukban az undok, piros lavort!
A mai nap egyik legnagyobb öröme és egyben legmegrendítőbb találkozása Incike barátnőmmel volt! Kávé volt ugyan, ami mindig nagy öröm, jó része az életnek, de mégsem mellékes a környezet, és az sem, éppen milyen események vesznek körül bennüket kávézás közben. Remélem hamarosan újra kiderül az ég Incikém, szívemből remélem!
És végre a kezeim között tudhatom az Ízek, imák, szerelmek c. könyvet. Nem tudom, ki volt az a gyors és jóságos könyvtárlátogató, aki igyekezetével hozzájárult az én hatalmas örömömhöz, mindenesetre köszönet neki érte. Persze időm alig, nem is merek nagyon elmerülni benne, mert ha véletlenül képtelen lennék letenni a könyvet, az biztosan az angol tanulmányaim rovására menne. Azért pedig biztosan azonnal megkapom férjem rosszalló pillantását. 
Mutatnom kell valamit! Újabb kincsre találtam. Amikor megláttam epekedve konstatáltam, hogy bizony rám nagy lenne. Hatalmas, barna, szőrős maci csizma. Úgy örülnék én is egynek. Férfi méret. Gondoltam, megkockáztatom, és megkérdezem a férjem. Persze az én szóban történő leírásomat az ő azonnali elutasítása követte, de azért nagy nehezen rá vettem, hogy legalább megnézze. Láttam az arcán, szerelem első látásra. Azóta, hogy magáénak tudhatja a világ legbarnább és legszőrösebb és legmacibb csizmáját,  azt  hiszem megszerette a telet. Este imákat mormol a mihamarabbi hóesésért. Alig tudtam lebeszélni róla, hogy  20 fokos melegben végig limbózzon a városban benne. Kapaszkodjatok meg! Azt hiszem ebben a városban lesz nézőközönsége!
csak stílusosan.............szőrös csizma bemcsivel

2010. november 10., szerda

Vaníliás karika


Persze ki más vágyakozott volna olyan erővel a vaníliás karikák után, hogy amint tudott, neki is veselkedett az elkészítésébe, mint én?
Bárcsak az angol tanulás iránt is ilyen erős elkötelezettség és szenvedély fűzne................ Nálamnál jobban ezután már csak a férjem vágyakozik. 
Gyermek korom óta az egyik első számú favoritom. Szerintem ezt senki nem tudja rólam, talán azért sem, mert én is csak tegnap jöttem rá erre. Olyan drága volt mindig, hogy nem tömhettem degeszre a hasam vele szinte sosem, egész eddigi életemben. Na gondoltam, velem nem lehet kibabrálni, majd most jól tele pakolom a böndőmet. Úgy hogy fogtam magam, és össze állítottam a tésztáját  tegnap, a gyerekek segítségével. Felbecsülhetetlenül nagy segítségeim voltak. Minden úszott a liszttől és ragadt a tésztától. De legalább meg lett. A mai délutáni alvás utáni programnak szántam a kis karikák kisütését. Nem volt sok kedvük hozzá. Mert hogy a tv előtt ülni és akár 100x-ra is valamelyik kedvenc meséjüket bámulni sokkal izgibb, legalább is egész addig míg rá nem éreznek a ház felfordításának édes ízére. Én meg ilyenkor bizonytalanodom el a határozottságom helyességét illetően, nem lett volna érdemes mégis a könnyebbik utat választanom és megadnom magam a kérésüknek. Vicces volt együtt, bár hasznukat nem sokat vettem, de végül siker koronázta közös tevékenységünket.
Vaníliás karika:
2 tojás
12.5 dkg vaj
12.5 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
35 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
1 kk. citromhéj
1 tk. vanília aroma v. vaníliás cucc
csipet só
Ezek a No Salty oldalán talált vaníliás karika receptjének alap összetevői. Kapásból dupla adagnak ugrottam neki, és azt kell hogy mondjam, így is szemtelenül kevés. Nem sok dologban tértem el a recepttől, talán csak annyiban, hogy minden módon és formában próbáltam a vaníliát vaníliásítani, mert mindig átugrom azt az alapbölcsességet, hogy a kevés néha több. Ja, és én nem csak a citrom héját reszeltem bele, hanem tisztességgel nyomtam a citrom levéből is. Egy órára kell a hűtőbe tenni pihenni, de én egy egész napra száműztem. Nem tett neki rosszat. Ezután 1 cm vastagra kell kinyújtani a tésztát és karikákat szaggatni,
elég méretesre sikerültek, melynek oka, a kiszaggatáshoz szükséges mérethiányos eszköz lesz
majd a már 180C-ra előmelegített sütőbe betolni 10 percre. Nekem nem volt elég a 10 perces sütési idő, kb. 25 percig sütöttem. Nagyon óvatosnak kell lenni a sütési idővel, mert korai próbálkozásaim szánalmas végeredményei általában a túlsütés következményei voltak.
sütés után a termetesre nőtt csoki nélküli karikák
Közben elkészítettem a csoki mázat. Fogalmam sincs más hogyan csinálja, én amit és amennyi hozzávalót találok összedobálom. Ma sem történ ez másképpen. Kb. egy tábla csokoládét beletördeltem egy kis lábasba, megszórtam kakaóporral, és cukorral és egy pici tejjel, és elkezdtem összemelegíteni az egészet. Amikor minden egyneművé vált, rádobtam egy kis vajat és azzal is össze olvasztottam az egészet.
Időközben rádöbbentem, hogy a máz mennyisége édes kevés lesz, ezért kis tejjel való hígítással orvosoltam a problémát, ami nyilván nem lett tökéletes, mert  került ugyan minden karika aljára csokoládé, de szegény utolsó pár darab, látványra jóval hígabb és fakóbb lett. Amikor a csokoládé mázzal elkészültem, az összes karika egyik oldalát egyenként bele mártogattam a csokoládéba és vissza helyeztem a tepsire száradni. Szerintem holnap reggelre tökéletesek lesznek, és az sem lesz gond, ha egymásra halmozom majd őket. Ja, persze ha marad belőle.
Ezek lennének a szépek............




2010. november 9., kedd

Vaníliás karikát készítettünk

ami ugyan nincs még készen, de a tésztája már a hűtőben lapul.
Györgyike, jól döntöttél, hogy ki hagytad velünk a tegnapi találkozót. Kis piros hányós lavor ugyanis tegnap éjszaka ismételten előkerült, és a változatosság kedvéért ismételten Borisz "örvendeztetett" meg bennünket. Megint egy egész éjszakás project. Bele sem merek gondolni, ma éjszaka mire számíthatok.
Ezek a szorgos méhecskék segítették a vaníliás karika előkészületi munkálatait, takarító brigád viszont nem állt rendelkezésemre a romok eltakarításában.

2010. november 8., hétfő

habos gyümölcsös süti

A mai nap öröme, hogy Nádja nem hányt. Legalább is eddig nem, és most már nagyon bízom benne, hogy nem is fog. Megelőlegeztük a bizalmat a sorsnak,  így a hányós piros lavor a helyén maradt a fürdőszobában.
igazi férfi
 A nap szomorúsága nagyon nagy volt. És nagyon fájt. És nagyon sírtam. Ritkán jön ilyen orkán erejű fájdalmas sírás mint ma. Bár, ha jobban belegondolok, nem is volt olyan régen az utolsó. De az nem volt személyes jellegű.
A mai dolog nagyon mélyen érintett. Érthetetlen, igazságtalan, alaptalan, elfogadhatatlan, ostoba, kegyetlen eseménysorozat, a jéghegy csúcsa. És ami az egészet még elviselhetetlenebbé teszi, a kiszolgáltatottság. Oda sodor, ahová nem szívesen megyek, mert gyávának érzem magam miatta. Mégis elérkezhet az a pont, amikor el kell engednünk dolgokat. Érzem, hogy lassan kezdem elengedni, azt, ami olyan sokat jelent nekem. Hanna Alapítványát. Azt hittem képes vagyok felül emelkedni a bennünket körül maró hideg elutasítástól. Már tudom, hogy nem. Nem értem, miért van az, hogy vannak emberek, aki könnyedén boldogulnak? Mi az a személyiségjegy, amitől egyesek előbbre jutnak? Biztosan minden eseménynek meg van a maga értelme. Tudom, hogy nekem nincs dolgom ebben a városban!!!
Ez a blog gasztronak indult, mert eszelős szenvedéllyel szeretek enni, és ugyan ilyen szenvedéllyel szeretek rátalálni, aztán megfőzni vagy sütni dolgokat. Persze aztán útközben mindig rá döbbenek, hogy genetikusan vagyok kódolva a képtelenségre, hogy témánál maradjak. A gyrosos bejegyzés végére biggyesztettem egy süti fotót és ígértem, hogy hozom a receptet. Aztán végül ma ebédre is olyat rittyentettem, hogy kényszerítenem kell magam, hogy először a tartozásom egyenlítsem ki. Ma ugyanis brokkolis tészta volt, és bizton állíthatom, hogy egyszerűsége ellenére mennyei volt.
brokkolis tészta reszelt sajt alá dugva az egyik új pötyi szerzeményben
Gyümölcsös süti - Polcz Alaine ötlete alapján -
Alaphelyzet: rajongunk a tojás fehérjéből készített sütikért. Mit rajongunk? Na jó, nem fokozom tovább, mert gyerekkoromat juttatja eszembe, ami ugyan nagyon jó, de sosem értettem, miért mondta Anyukám mindig, ha elragadtattam magam és felkiáltottam, Imádlak, vagy Imádok ............., hogy hahó, csak a jó Istent imádjuk. Talán mert nekik is ezt mondta az anyukájuk. Teszem hozzá zárójelben, semmiféle alapja nem volt rá, mert nem emlékszem, hogy klasszikus hitéletet gyakorló család lettünk volna.
Persze mindig van ötletem, hogy maradék tojásfehérjékből mit csináljak, de nem akartam, már megint Pavlova tortát és annak valamely változatát csinálni, ezért a receptért különös hálát éreztem hát. 
a képet Nádja művésznő csinálta 

ezt meg én
4 tojás fehérjét kemény habbá verünk 12 dkg cukorral, pont mint a pavlovánál, amíg csodás, fényes, kemény nem lesz. Ha ezzel meg vagyunk, reszelünk rá citrom héjat, és rádobunk 8 dkg réteslisztet  - én sima liszttel csináltam - finom amplitúdóval dobunk, nehogy agyon nyomjuk a habunkat. Majd rácsorgatunk 3 dkg olvasztott vajat. Jól kizsírozott, lisztezett tepsibe öntjü, majd ráhalmozunk bármilyen gyümölcsöt. Én most egy üveg meggybefőttet találtam a spájzban, és egy túl érett banánt a konyhában. 5 percig erős, majd takarék hőmérsékleten sütjük. Polcz Alain azt javasolja, hogy ha elkészült, mint minden tojásfehérjés habos sütit, a sütőben hagyjuk kihülni. Nálunk erre esély sem volt, de nem rontott a helyzeten. Elképesztően finom lett, de tényleg!

2010. november 7., vasárnap

rémálmok

Tegnap este ismét bekövetkezett a rémálom. Borisz minden előjel nélkül este fél 11 körül elkezdett hányni. Jellegzetes forgatókönyv szerint zajlik a hányás nálunk. Köhögés, felsírás és már jön is. Hisztérikussá válok, higgadtságom a történés érzékelésével egy időben válik köddé. Hanna elvesztése után talán nem szorul magyarázatra a felfokozott reakcióm. Mindig, amikor történik egy ilyen semmiből, látható, érzékelhető előjel nélkül érkező borzalom, szembesülök újra és újra az élet kiszámíthatatlanságával és törékenységével. A hányás ijesztően hangos, büdös és kellemetlen tud lenni annak is akivel történik és annak is aki segíteni próbál. Egy biztos, nem szoktak bele halni és nem kell bele halni. Miután Hannát egy hányásból kiinduló eseménysorozat következtében veszítettük el, az egyébként sem szimpatikus hányás számomra maga a pokol. Talán az élet folyamatosan tanításokat és leckéket tartogat számunkra. Nádja születése óta nem tudom megsaccolni a számát, hány hányáson vagyunk túl. Hányós gyerekeket kaptunk ajándékba. Egy biztos, a cél a kórház teljes elkerülése. Viszonylagos higgadtság megőrzése, a folyadékpótlás apránkénti folyamatos pótlása, hányáskúpról és minden más szóba jöhető hányást szüntető vegyszer, kegyszerről való gondoskodás. 
Borisz teljesen jó hangulatban volt, inkább a Nádja volt a gyanúsabb, nem mintha betegnek tűnt volna, de olyan nem rá jellemző módon viselkedett, ami nála nem ritkán betegség előszele lehet. Nem mellesleg oltári nagy színésznő, persze annyira csak mint minden más gyerek, ha valamit el akar kerülni, vagy el akar érni.
A rémálom kezdete előtt nem sokkal még ezt láttam a másik szobából.
Nádja az öccsét takargatja

Hihetetlen, hogy a lányokban milyen mértékű genetikusan kódolt viselkedésminták vannak, mint pl. a gondoskodás. Persze érzelmi motiváció van a dolog mögött, hiszen szeretik egymást nagyon és minden veszekedés és testvérharc ellenére foggal-körömmel kiállnak egymásért a korosztályuknak megfelelő szinten és módon. Az éjszaka nem tartogatott egyikünk számára sem túlzottan sok alvást, de legalább a sors kegyének köszönhetően megúsztuk 3 hányással, ami viszont kitartott egész éjszakára. Ha a gyerekek közül bármelyikőjük beteg, képtelenek vagyunk magukra hagyni őket, valamelyikőnk biztosan mellettük tölti az éjszakát az ágyuk mellé helyezett szivacson. Ilyen állapotban az alvás minősége reggel ordítva kiált a gyűrött arcokon. Sikerült ugyan aludni sőt még álmodni is, még ha úgy is tűnt, semmit nem aludtam. Az álmok valóságos érzelmi rémálmok voltak. Minden jött összesűrítve, minden, mi fájdalmat, félelmet jelent az életemben. Jöttek a lerendezetlen sehogyan nem megoldott kapcsolatok - szerencsére nem sok van belőle -, amiket bár próbálok éber állapotomban érzelmileg nem feltupírozva megélni, úgy tűnik mégis bántanak, mert álmomban jöttek kísérteni. Így-vagy úgy, de kimondatlanok, lezáratlanok, amiket húzok magammal. Az álmok nem hazudnak, úgy tűnik nagyon is fájnak ezek az élmények. A másik féllel vajon mi lehet?
És jöttek az álmom félelmek. A valós félelmek. Félelmek a veszteségtől. Félelmek attól, hogy elveszíthetem azokat, akiket szeretek. Talán az álom ezen része nem is szorul különösebb magyarázatra. Szerencsére éberen aludtam, és Borisz egyik mocorgása felrázott ebből az izzasztó, fojtogató álommoziból. Boriszka hihetetlen, hogy alig két évesen érti a kérdést: - Fáj a hasad? - Nincs hányingered? - Hánynod kell? Délelőtt már a homokozóban játszottak a nővérével, amikor  a konyhából csodálva őket, ki kiáltottam nekik: - Borisz, jól vagy? - Nem fáj a hasam.- jött a válasz tőle. 
Kösz, jól vagyok.......
Engem elképesztően lenyűgöz az értelmességük. Hihetetlen, hogy ennyi idősen is miket nem értenek. Mi minden kifejezésére nem képesek! Szerencsére a nap hátra lévő részében már minden rendben volt vele. Amikor a temetőbe virágot vittünk, már erősen verte a tamtamot, hogy : - Éhes vagyok Anya, Nagyon éhes vagyok!
Most már lefeküdtek aludni. Mindenesetre felkészülve minden eshetőségre, arra az esetre, ha Nádja követné ma Borisz példáját, előzetes megállapodás alapján a kis piros hányós lavor Nádja ágya mellé került ma estére.

2010. november 6., szombat

gyros és társai

Volt egy darab disznó húsunk itthon, úgy egyben. Nem vagyok túl fantáziadús, ha húsról van szó. Talán mert közel sem hoz annyira lázba mint bármilyen süti elkészítése. Még ahhoz sem volt eszem, hogy mit üssek be a keresőbe, hogy valami izgalmas husis kajára találjak. Azután reménykedve a telitalálatban ellátogattam az egyik kedvencemhez No Salty-hoz. Nála megtaláltam a topötletet Gyros néven a húsételek között, ami valószínűleg magamtól sosem jutott volna eszembe. Ennek eredményeképpen gyakorlatilag sikerült száműznöm magam a konyhába egy egész délelőttre.Én tehetek róla, mert nem adtam olcsón magam, gondoltam, ha már lúd legyen kövér, ehhez pita is dukál. Gyorsan átszörföztem egy másik kedvenc gaszroblogeremhez - Limara -, akinél tudtam, hogy megtalálom a tökéletes pitareceptet. Nem is szaporítom a szót, ha valaki szeretne megbizonyosodni arról, hogy ő is képes pita készítésre, nyomás Marcsi=Limara oldalára. 
http://www.limarapeksege.hu/2009/01/pita-kenyr.html
ilyenek lettek az én pitáim
Nem állítom, hogy vérprofi voltam, és azt sem, hogy nem vett sok időt el, mire a kezembe foghattam a forró, csodás pitákat, de megérte. Amikor felvágtuk, pont olyan volt, amilyennek lennie kellett, nagy zsebbel a közepében. A férjem jól tele is tömte a saját zsebét mindenféle finomsággal. 
A gyros elkészítését No Salty-ra alapoztam. Felvágtam a husit hosszú vékony csíkocskákra és készítettem neki pácot. Olajat öntöttem egy tálba, és mindeféle finom fűszert szórtam bele csak úgy érzéssel. Oregánó, majoranna, bazsalikom, őrölt kömény, pirospaprika, bors, ja, és persze kakukkfű, ezek kerültek bele. A jól besózott húscsíkokat beleforgattam ebbe a fűszeres pácba, majd betettem a hűtőbe. Amíg a hús érlelődött elkészítettem a zöldségeket. Felvágtam egy uborkát, 1- lilahagymát és egy egész fej salátát összetépkedtem egy tálba. Majd elkészítettem az öntetet. Egy nagy doboz tejfölbe bele préseltem legalább 4 gerezd fokhagymát, raktam bele icipici cukrot, sót, borsot és ketcupot, nem túl sokat. Nagyon finom kis öntet lett a zöldségekre. Paradicsom szerintem mindenképpen dukál a zöldségekhez, de az én férjem a paradicsomot pont annyira nem szívleli mint a tejfölös dolgokat, szóval törekednem kellett arra, hogy ne vegyítsem a dolgokat egybe, mindenki számára elkülöníthető képleteket képezzek. Amikor ezzel is megvoltam előkaptam a husikat és a krumplit és párhuzamos üzemmódban két kotliban egymás mellett elkezdtem kisütni őket. Bocsánat a húst az anyukámtól kölcsön kapott wok-ban. Öntöttem egy kis olajat a wok-ban, és azt gondoltam, hogy majd kis adagokban bele dobálok kb. 10 db. húscsíkot, és ha az kisült megy utána a következő. Hamar beláttam, hogy változtatnom kell a technikámon, mert szánalmas, szenes, száraz egérkakik születtek. Ja, és persze dél volt 15 perc múlva, a gyerekek a nadrágom szárát rángatták, hogy nyomban éhen halnak. Így aztán fogtam az összes húscsíkot bele hajítottam a wok-ba, öntöttem rá pici vizet és tettem rá fedőt. Remélem nem követtem el szentségtörést, de ha igen, remélem az első próbálkozás bugyuta amatőrizmusa el veszi a dolog élét. Amikor a krumpli kész lett, a husik is elérték azt az állapotot a wok-ban, hogy a fele husi adagot át dobtam a krumpli helyére és ropogósra sütöttem őket.
Mielőtt elkezdtem írni a mai bejegyzést néztem meg a mai képeket és rettenetesen jót nevettem. Na nem azért mert annyira viccesek a képek, hanem mert nincs humorérzékem, legalább is klasszikus humorom, az biztos nincsen. Nem merem részletezni, min nevetek én, legyen elég, ha annyit elárulok, kb. olyasmin, ha valaki elesik. Szégyenlem, szégyenlem................
Szóval csak mikor nézegettem a fényképeket vettem észre, hogy Mító szája csupa ketchup szinte az összes képen. Azt hiszem, ha szomorkodnék, - ami szerencsére csak ritkán fordul elő -, akkor ezt a sorozatot feltétlen megnézem.
Majd elfelejtettem isteníteni ezt az isteni eledelt. Pazar ízorgia. Szerintem nem is lehet annyira egészségtelen. Hiszen tele van zöldségekkel. Én boldog lennék, ha vendégségben valami ilyesmivel lepnének meg. Állatira értékelném a gesztust, mert tudnám, mennyi munka van vele. Bármilyen finom, nem ígérem, hogy egyhamar neki ugrok, mert nagyon elpepecseltem vele.
Ja, és persze sütöttem is, de az következzen a közel jövőben. Mindenesetre az egyszerűsége ellenére, megér egy misét.

2010. november 5., péntek

találkozó ihlette emlékezés

Tegnap nagyon későn jöttünk haza a gyerekekkel. Prózai, ám nagyon klassz apropója volt a dolognak. Anyukámnak 4 testvére volt, akik közül a legkisebb húguk nagyon fiatalon meghalt. Minden testévérének született 2 gyereke, közel hasonló időben, így lettünk egy jó páran nagyjából egy generációs unokatestvérek. Az unokatesók nagy részének is született gyereke, akik ugyan "csak" másodunokatesók, de tisztán látszik, hogy rokonok. Na nem a külsejüket illetően, mert abban nem sok hasonlóság van, de ha ritkán is találkoznak, nagyon klasszul el vannak együtt. Az iskola, ovi szünetek mindig kedveznek  1-1 közös találkozónak, az őszi szünetit tegnap ejtettük meg. Én is nagyon szeretek együtt lenni az unokatesókkal, vicces, és tabumentes, hiszen komoly múlttal rendelkező kapcsolat ez.
másodunokatesók - 2 db hiányzó van
unokahúgom Erzsike a kisfiával, és anyukám egyik testvére
Állati klassz gyerekkorunk volt. Viszonylag gyakran találkoztunk. Sok mindent megtapasztaltunk együtt. Le sem merem írni mennyi őrültséget csináltunk együtt, és vannak dolgok, amiket a mai fejemmel egyáltalán nem értek, miért csináltuk. Azt hiszem a többiek sem. Aztán mikor kamaszodtunk, az unokatestvéri viszony barátivá is vált, hiszen a bulizásokból általában nem igen hiányozhatott  egyikőnk sem. Áldásos volt ez a nagy család. Olyan, ami nem sok embernek adatik meg. Közös karácsonyozások, na nem szentestén, de másnapján már igen. Ennek a nagycsaládnak a motorja azt hiszem a mi nagymamánk lehetett, vagyis anyukám anyukája. Micsoda homály fedi minden család múltját. Mennyi elhallgatott titok lapulhat  a legtöbb családban a felszín alatt. Tapogatózunk, találgatunk, ki milyen személyiség lehetett. Élénken élnek  fejemben az emlékek a család minden tagjával kapcsolatban. Azok az emlékek, amiket gyerekfejjel megéltem, ezek zárultak szívem és agyam emlékhelyeibe. Az én gyerekkori szűrőmön leltek alapot, ezek az én emlékeim. Szóval mama, amióta csak az eszem tudom, ágyban fekvő, kiszolgáltatott és kiszolgáltató személyiség volt. Azt, hogy ki is volt ő azelőtt, hogy leesett a lábáról, fogalmam sincs. Némi családi mendemonda lengi körül az ő fiatalkorát,  bennünket pedig büszkeség. Szép volt állítólag nagyon, állati nagy szívvel. 5 gyereknek adott életet. Sorban, egymás után jöttek a gyerekek a háború körüli időszakban. Szegénység, szeretet, alapszavak lehettek. Kreativitást és nagyon nagy állóképességet követelhetett tőle az élet. Elveszítette a legkisebb gyermekét, aki már nem érhette meg a 29. évet. Ekkor roppanthatott össze a hátralévő életére. És talán innen datálódik  a változás a személyiségében. Szívem minden rezdülésével együtt érzek vele. Tudom, mit érzett. Senki sem gondol arra, hogy megtörténhet vele a legnagyobb tragédia mit az élet elkövethet ellenünk. Én sem. Csak megtörtént. Jól elhatárolható, fájdalmas fejezet. És abban sem vagyok biztos, hogy felfogtam. Persze tudom az agyammal, de oly mértékben felfoghatatlan érzelmileg, és úgy szűnik meg valaki jelenléte az életünkben, hogy tudathasadásos állapotok egymásutániságában csak szorongva kapkodjuk a fejünket. Jön pár opció, még ilyenkor is megkínál az élet a választás lehetőségével. Halj meg és menj utána? Éld túl? Túlélni, de milyen minőségben? Megrokkanva fizikailag, érzelmileg? Vagy fejet hajtva élet és halál előtt a nagybetűs életet választva, ÉLNI tovább!!! Mama valószínűleg öntudatlanul ugyan, az élet folytatására tette le a voksát, de csupán fizikailag. Érzelmileg magával vitte őt magával Magdika. A teste velünk maradt, de leamortizálódva. Anyukám szerint nagyon jól főzött és istenieket sütött. Nem nehéz elhinni, mert  bár az állapota miatt az unokákat már nem igen volt módja elkápráztatni csodás alkotásaival, de az ágyból diktálva a legvacakabb menzás kajákból varázsolt csodákat. Én elhittem. Elég az anyukám beiglijire gondolnom, amiben a világ legfinomabb töltelékének a receptje mamától tanult, ő pedig még az ő anyukájától hozta. Úgy tudta kimondani a csokoládé szót, hogy az ember szájában összefolyt a nyál. És szépen énekelt. Színjátszókörben játszott. Ki tudja, ki volt ő valójában és kivé lett volna más hatásokkal? Egy biztos, mamától kezdve anyukáink generációján át, unokatesók hadát is megfertőzte a gasztronómia. Beleértünk abba a korba, amikor nem az előző esti bulin átélt közös élményekről, hanem evésről, ivásról is szól a beszélgetés. Szóval ilyen hagyományokat, géneket kaptunk. 
Első halálélményem 8 évesen következett be. Amikor meghalt Tata. A világ legcsodálatosabb nagypapája. Csoda ember volt. Emlékszem a csoszogására, ahogy jött elénk kaput nyitni. Már rohantunk is a spájzba a bödönhöz, ami tele volt pakolva péksütivel meg sok-sok csokoládéval az unokáknak. Halkan megbökdösött bennünket, hogy mielőtt rávetjük magunkat a nyalánkságokra, menjünk, köszönjük mamának. Nagyon szép ember volt. És volt stílusa. Miután meghalt, legtöbbünk megmentett tőle 1-1 ruhadarabot. És amire legalább annyira büszke vagyok, mint arra, hogy mennyire jó ember volt, az  a kézügyessége. Faszobrokat készített mielőtt Magyarországra költöztek a mamával. Itt kalauz lett, a budapesti buszjáraton dolgozott hosszú hosszú évekig. Sokan ismerték emiatt, és azt hiszem a hatalmasra nőtt szíve miatt.
Ez a mi kiindulópontunk, ez mindannyinkban a közös, eddig voltunk egy gócban, innen ágazott százfelé az útunk, és minden találkozáskor kimondatlanul ide térünk talán vissza.