2010. október 31., vasárnap

mai hála

- Nyertünk egy órát, így picivel többet alhattam, és jutott időm kiszaladni a piacra is, ahol ugyan most nem sikerült semmilyen új ruhára szert tennem, viszont szemtelenül olcsón jutottam hozzá pár csodás csentreshez. Régiségekről van szó, nem túl értékes és régi, de mégis csak különleges és ami hab a tortán, hogy amikért máskor szemtelenül sokat kértek, most hihetetlenül jó árra sikerült lealkudnom. Minden árus engedett az árból, ami manapság ritka számba ment, és ettől az üdítő sikerélménytől sikerült újra igazi piacozós hangulatba kerülnöm.
- Kissé görcsös hangulatba voltam a mai angol óra közeledtével, már előre szorongtam a vélhetőleg kis mennyiségű sikerélménytől. Ehhez képest, az első rosszul elkezdett és még rosszabbul elnyekergett angol mondat után tudattalanul megráztam magam, úgy döntöttem, az óra szerves részesévé válok, figyelni fogok és kettőnkből a második legjobb leszek. Sikerült! Újabb pici siker, ami példásan bizonyítja, képesek vagyunk felülkerekedni állapotunkon, magunknak állított korlátainkon. Persze, tudom, hogy ez még nem nyelvvizsga, de a hozzá vezető út sem lényegtelen, milyen hangulatban telik. 
- Este végre meggyújtottuk a Halloween tökben a mécsest. A tökért nagyon hálás vagyok Kriszti barátnőmnek, mert érdekes élményt és örömet szerezhettünk a gyerekeknek. Nekem ugyanis nem sikerült tököt vennem.
a két "professzor" is nagyon dolgozott az ügyön
köszi Kriszti hála neked, nekünk is lett tökünk
- A nap záró akkordjaként elkészült a már napok óta folyamatban lévő és a családunk minden tagja által készített sólisztlámpa a gyerekeknek. A lámpa ötlete és a kivitelezés legnagyobb részt apa érdeme, hiszen az ő briliáns agyából pattant ki. A formatervezés az én ügyes ovis fantáziámat méltatja, az elkészítés pedig közös móka. A mi gyerekeink oly mértékben "hős típusok", hogy éjszakai fény nélkül képtelenek nyugodtan aludni, a már meglévő bolti lámpájukban viszont szinte hetente kellett égőt cserélni, ezért tervezet és készítette apa el, ezt a szupi kis lámpát.  Elsődleges motiváció volt a költséghatékonyság..............
ha nem lenne felismerhető, virágnak szántuk

2010. október 29., péntek

Amerikai sütőtökös Halloween napi torta


Ez egy igazi, eredeti amerikai halloween-es torta recept. Nádja ovis barátnőjének Anyukájától sikerült megszereznem ezt a receptet, és hogy mi a garancia arra, hogy ez egy eredeti amerikai recept? Hát először is Lilla anyukájának szavahihetősége, és az, hogy legalább egy évet éltek Amerikában. Halloween napi partyn voltak és az ottani anyukák egyikétől szerezte meg. Szóval ez egy szuper titkos recept.
Ezután a kissé eltúlzott felvezetés után kötelességemnek érzem, hogy a recept ismertetése során beszámoljak majd azokról az aprónak cseppet sem mondható hibákról, amiket én követtem el. Többek között ezen hibák egyike miatt képtelen lennék megbízható minősítéssel szolgálni, mert ez bizony mamutméretű hiba, nem sütöttem ugyanis megfelelő ideig. És hogy ez hogyan történhetett? Fogalmam sincs. Esküszöm, jó párszor ellenőriztem, fogpiszkálót szúrtam a sütibe és igen, jónak találtam. Már vagy 2 órája kivettem a sütőből, amikor ismételten előjött a tortakérdés, ugyanis kisbarátot vártunk délutánra, és mire megérkeztek, szerettem  volna, ha minden pikk-pakk kész. Nekiláttam hát, és elkezdtem ketté vágni a tortát, és amikor kihúztam a kést, azt hittem hanyat vágom magam, ugyanis a kés éle csupa ragacs volt. Komolyan sírni támadt kedvem, amikor felismertem a tényt, hogy mekkora marha vagyok. Na innentől kezdve jött a dilemma, hogyan menthetném meg a süllyedő hajót. Nem vall túl nagy kreativitásra, de egyszerűen a torta felső részét vissza borítottam a helyére, vissza kapcsoltam a sütőt és vissza toltam a sütit a sütőbe egy második nekifutásos sütésre. Na ebben a pillanatban már sikítoztak a gyerekek, hogy kisbaráték megérkeztek. Így vártuk hát, a mi vendégeinket. 
Na de tényleg, és a torta? Nekem nagyon ízlett, de igazából akkora sütizabáló vagyok, hogy kevés sütire mondok nemet. Talán a tömény vajkrémes sütik csak, amitől kicsapódik a biztosíték nálam. Szerintem a sütiben egyébként nincs semmi extra magyartól eltérő csak amerikai,  vagy Halloween -es vonás a sütőtökön kívül. Ráadásul pont olyan rondára is sikeredett mint a blogomon már megtalálható répatorta. Kicsit visszagondolva, nem csak külalakra de jellegében is leginkább a répatortához hasonló ez a mennyei sütőtökös torta.
Hozzávalók: 
3 tojás
150 ml sütőtökpüré
250 ml cukor
1 tk. só
1 tk. sütőpor
1/2 tk. fahéj
180 ml liszt
180 ml dió
A tojás sárgáját kikavartam a sütőtökpürével, cukorral, pici sóval, sütőporral és fahéjjal, amikor rádöbbentem, hogy ehhez a sütihez dió is kell. Majd követte a döbbenet,  ugyanis nem volt.  Vagyis hát dió volt itthon, de nem volt megtörve, én voltam ugyan, de egyedül a gyerekekkel, nyakunkban loholva a délutáni altatás vészjósló tudatával. Nyomban elkezdtem törni a fejem, mivel helyettesíthetném a diót, ami van is itthon, de hamar szembesülnöm kellett a szomorú tudattal, hogy nincs más megoldás, törnöm kell., mert nem tudom kiváltani semmivel. Egyébként sütőtökpürém sem volt, volt viszont itthon sütőtök, de esély az nem, hogy a sütőben időre megsüssem. Neki veselkedtem gyorsan a töknek. Megpucoltam, és iciripicire felvagdostam, dobtam rá egy kis margarint és egy kotliban a gáztűzhelyen odaraktam, had puhuljon magában. Közben gyorsan diót törtem, de nem mondom, hogy nem nehezítette a helyzetem és lassította a haladást a diózabáló siserehad a gyerekek személyében. A tök viszonylag gyorsan megpuhult, én meg gyors döntést hoztam, hogy ha még az esti altatás előtt végezni akarok, diódaráló összeszerelgetése helyett, a diót mozsárban gyorsan áttöröm. Szerintem nem volt rossz döntés, sokkal markánsabban lehetett a diót - és persze a héját is - érezni a sütiben és persze a szánkban. Na amikor már dió is volt, akkor a már előtte összekevert masszához öntöttem a diót és lisztet is. Jó kis ragacsos, sűrű masszánk született, de semmi gond, mert még ezután következett a 3 tojás felvert fehérje. Amikor azzal is megvoltam, szépen összevegyítettem az egészet. Közben bekapcsoltam a sütőt 370C-ra, illetve kapcsoltam volna, ha a mi tűzhelyünk max hőfoka nem 270C lenne. Tehát bekapcsoltam 270C-ra, és betoltam a már előmelegített sütőbe a kivajazott, kilisztezett tepsibe előkészített sütit. A recept 15 perc sütési időt javasol. Kicsit erősnek éreztem ezt a hőfokot, de gondoltam nem kekeckedem, biztosan valami speckó dolog miatt lényeges a nagy meleg, és szépen elkezdtem elmosogatni. A jó néhány percnyi eszmélésemkor, amikor a sütire rápillantottam, azt hittem elájulok, ugyanis egy négerbarna sütifedővel találtam szembe magam. Persze a nagy hő miatt inkább égett, kérgesedett mint sült, de csak a külső réteg, belül meg nyers maradt. Szerintem a 200C-os sütési hőmérséklet lehet a tökéletes.
Krém:
25 dkg natúr krémsajt
2 tk. vaj
1 tk. vaníliaaroma
150 ml porcukor
Az összetevőket szépen elkeverhetjük és kapunk egy nagyon gyors és finom krémtúróra hasonlító krémet. Én nyomtam hozzá jó sok citromlét is, mert nekem hiányzott egy kis fanyar, savanykás íz belőle. Nagyon fincsi, de tényleg. A ronda de finom kategória, bár biztos vagyok benne, hogy sokan szépre is meg tudják csinálni, de a kezdeti idétlenkedéseim következtében, erre nem volt most esélyem. 
Miután visszatettem a sütőbe, tökéletesre ugyan nem sült, de sokat javult a helyzet, már ami a torta nyers részeit illeti. Az utósütés persze nem lett az igazi, és a türelmetlen vendégek sürgetése miatt hamarabb vettem ki megint a sütőből mint kellett volna. És elkövettem immáron az utolsó hibát, a krémet azonnal rákentem a még forró tortára. Ettől persze folyóssá vált, de akkor már kit érdekelt. A képek önmagukért beszélnek. Tudom, a leírás  és képek  sem  csábítanak azonnali sütésre, mégis bízom benne, akad majd pár elszánt ember, akik elkészítik és mégis örömüket lelik majd benne.

2010. október 27., szerda

folyt. köv. Budapest

Csak néhány szó még, a Budapesti légyottunkról. Kötődünk Budapesthez, mert a férjem budapesti születésű, ott élte a gyermekkorát, ott volt ovis, iskolás és egyetemet is ott végzett. 
férj megint Budapesten, a táskájában mi mással, mint tönkölybúzaliszttel
Én vagyok a kizárólagos ludas abban, hogy Ő már nem Budapest szerves része. A szülei és a testvére - érthető módon -, még ma is ott élnek. És ebben a városban él, életem pár legmeghatározóbb barátja is. Akikből nincs sok. Rettenetesen kevés van. A gimnáziumi barátaim, akikkel mindig ott folytathatom, ahol abba maradt a beszélgetés, és akikkel úgy tudok vihogni újra mint egy 16 éves kamasz, sajnos bizony ott élnek. És ott él azok közül is jó néhány csodás ember, akikkel az egyetemi utolsó gyakorlati évem alatt ismerkedhettem meg, az akkori gyakorlati és egyben munkahelyemen. Csodás, csodás emberek, akikkel nem csak munkatársakká válhattunk hanem barátokká is, akkor, amikor az ember már tárulkozik ki könnyedén.
Egy közülük Judit, Emma és Ákos baba Anyukája
Számomra a budapesti kiruccanások híre mindig nagyon nagy kalandot jelent. Egyenlőségjelet a jó beszélgetések, klassz kávézások, a csajos plázalátogatós, ácsingózós, próbafülkés röhincsélős barátnős együttlétek, családi hatalmas evések, és a gyerekekkel való közös nagyvárosi kalandozások között.
a fagyi télen-nyáron jöhet mindkettőjüknek
Mindig várom, mert a kisvárosi, evárosi lét le és beszűkült lehetőségéhez képest Budapesten lenni, óriási szárnyalást jelent. Elsősorban az emberi kapcsolatok terén.
ők is ott folytatták, ahol a múltkor abba hagyták
Nádja az egyik Unokatesóval

Mert Makón sem a múzeum vagy könyvtár a kevés, hanem az emberi kapcsolatok és ápolásuk felületessége a sok. Az itteni mindennapokban ezért visel számomra oly nagyon értéket az a néhány ember, akik itt vannak körülöttünk kézzel fogható közelségben. Nehéz nekem besimulni a masszába, a nem pozitív rohanásba, a könyörtelen nemtörődömségbe, mert manapság ezek fészkelték be magukat az élet számomra legnagyobb értékeinek - a kapcsolatok, és azok ápolása helyébe -. 
Úgy alakult, hogy a mostani látogatásunk alkalmával kevesebb emberrel tudtunk találkozni, mint amennyinek örültem volna. Kisgyerekesek lévén elsőrendű szabály, ha bárkinél beteg bármelyik gyerek, találkozó lefújva. Több időnk jutott viszont a családdal együtt lenni. Nem mellesleg Borisz oly mértékben zavarodott össze a nem otthonlét új hatásaitól, hogy gyakorlatilag az alvással töltött óraszámunk aránya lenullázódott. Ezzel egyenes arányban a kedvünk és humorérzékünk és hatványozott hanyatlást, Borisz hisztivel töltött óraszámainak mennyisége pedig halmozódott növekedést mutatott. Erzsike mama főzőtudományának köszönhetően a kilóim száma pedig  X+ 2-vel növekedett. Erzsike mama mellett azért én is adtam az érzésnek, a túrós pogik mellett, ezekkel a citromos sütikkel!
citromkrémes süti

2010. október 26., kedd

Első önálló közös autóutam a gyerekekkel

Úgy izgultam az első, gyerekekkel megtett önálló út miatt, mint egy gyerek, aki másnap osztálykirándulásra megy. Nem csak izgatottság volt ez, félelemmel vegyített. Magabiztosságom hiánya megnyilvánul sok területen, melyek között a vezetés és tájékozódás dobogós helyett foglal el. Szóval rém keveset aludtam, a gyerekek nem kivétel. Bárhogy küzdöttem velük, este 11-kor még javában kuvikoltak. Reggel 6-kor felkeltem, igyekeztem előkészülni a csomagokkal, hogy a gyerekekre csak rá kelljen húznom a ruhájukat, egy kis reggeli, hogy legkésőbb 8-kor indulhassunk. 7 órakor kéz a kézben maguktól vonultak ki a nappaliba. Olyan jó testvérek, állati aranyosak voltak. Reggelit nem kértek, gondolom, ők is izgultak. Szuperül tartottuk a tervezett indulást, még úgy is, hogy nekem kis millió dologért kellett vissza szaladnom, mert hol ezt, hol meg azt felejtettem a házban. 11 órára Budapesten voltunk Mamáéknál úgy, hogy Apát is felvettük a reptérnél. Semmit nem tévesztettem el, - nem mondom, volt jó néhány bizonytalansági tényezőm -, de végül mindenhová tökéletesen odaértem, és nem volt egyetlen tévesztésem sem. Az autópályán lévő első előzésem után úgy éreztem, hála az égnek, megúsztuk ép bőrrel. Szorítottam a kormányt, csak az útra koncentráltam, és nagyon tele volt a gatyám. De a következő és még következőbb előzés már egyre jobban ment. Na nem állítom, hogy én voltam az autópálya szupersztárja, de legalább nem 80-val totyogtam, és úgy vettem észre a gyerekek is nagyon élvezték az utat. Olyan okosak. - Nem az én gyerekeim, úgy általában a gyerekek. -. Megbeszéltük, hogy nekem most nagyon figyelnem kell, azért is, mert fontos a vezetésre koncentrálni és azért is, hogy ne tévelyegjünk el. Nem mondom, volt pár próbálkozásuk, amikor kölcsönös szuttyogtatásba fogtak, de kérésre mindig abba hagyták. 
Indulás előtt 1 nappal nagyon sütöttem a pogácsákat. Azt gondoltam, hű, milyen jól kitaláltam.  Biztosan habzsolják majd, és a kocsi is viszonylag kúlturált marad majd. Elmondom mi történt. Egyetlen darabot sem ettek belőle. Nádja ugyanis azt gondolja, hogy hányásprvencióként a Hamlet majszolás a legműködőképesebb. Na és ha a Nádja Hamlettet eszik, nem gondolom tán, hogy a Borisz mást fog enni? A pogácsák végül persze elfogytak, - bár nem az úton - és nagyon is jó szolgálatot tettek, de megint csak bebizonyosodott, hogy ember tervez, Isten végez!
A két jó madár a kocsiban
fent nevezett túrós pogik Limara receptje alapján - www.limarapeksege.blogspot.com
Nagyon boldog vagyok, és kicsit büszke is. Tudom, hogy másnak egy ilyen élmény meg sem kottyan. De nekem csak utólag bizonyult élménynek, elsőre inkább kihívásnak. Hihetetlen mikre képes az ember. Képes túl lépni önmagán. Ezer éves, betokosodott félelmein, megrögzött hiedelmein. Akár önmagával szemben, akár a világgal. 
folyt.köv.

2010. október 23., szombat

Hurrá (?) utazunk és a túrós pogik

a csodatévő  pogik
Olyan sok bátor embert ismerek magam körül, akik elemi természetességgel végeznek dolgokat nap mint nap, olyan dolgokat, amiket én bátorságpróbaként élek meg. Holnap reggel eljön az egyik bátorságállomás, aminek tudom én, hogy nagyon is itt az ideje, de azért bevallom, kicsit félek. Reggel a gyerekeket bepakolom az autónkba, meg az összes cuccunkat, és irány Budapest. Jól van, tudom, hogy sokaknak meg sem kottyan, de az én rettenetesen gyenge tájékozódási képességemmel, na és a piciri vezetési rutinommal, minimum dupla kihívás lesz. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek mindig előre nem kiszámítható módon viselkednek. A változatosság kedvéért Nádja pl. képes hosszabb utakat megspékelni egy kis hányással, amit viszonylag jól kezelünk, ha ott ülök mellette. Erre most esély sem lesz. Normál esetben én vagyok a  szükséglet és hangulatfelelős jancsibohóc, aki több órán keresztül próbál a toppon lenni és minden kívánságot teljesíteni.  Készültem én, mert találtam itthon két üres zsemlét, és arra gondoltam, reggel  majd megcsinálom, és majd a Nádja mellé teszem az autóba és majd Ő gondoskodik az öccséről is. Hú, de egyszerre megjelent lelki szemeim előtt a félelmetes látvány, ami még gondolatban is rettenetes, ahogyan  a zsemléből potyog minden szanaszét  az autóba és gyakorlatilag csak a lábujjuk körme nem májkrémes. Ezután az igen ösztönző gondolati képélmény után  döntöttem úgy, hogy bármennyire feladatigényes, összeütök egy pogácsát. És itt jön a mai napi hála Limarának, a csodálatos pogi receptjéért. Most csak leheletnyit tértem el az általa megadott összetevőktől, sima túrót használtam juhtúró helyett. A gyerekek egymás után tűrték a szájukba, de holnapi útra is mentettünk belőle. Szerintem őrülten jól kitaláltam, a csodás pogikat bekészítettem egy dobozba, amit a két gyerek közé teszek, mellé egy kis innivaló, így aztán szuperül,  minimális koszolással, jó hangulatban, bátran, zökkenőmentesen, rutinos vezetőket megszégyenítő ügyességgel, bámulatos tájékozódással jutunk fel Budapestre. Remélem...........
hátha pont ilyen jók lesznek útközben

2010. október 22., péntek

hála

Azt hiszem vannak napok, amikor létezésünkért mondhatunk hálát. Olyan fura, csendes, néma nap ez. Nem is csendes, nagyon is zajos, a hangzavartól nehezen elviselhető. A gyerekek pontosan olyan hangosak mint mindig. Én vagyok ma más. Ritka és megnevezhetetlen hangulatban. Én vagyok ma néma.
Amikor gyerekfelnőtt lettem, egy időben azon törtem a fejem, vajon ki vagyok én? Ma sem tudom, és nem tudom lesz e pillanat, amikor választ kapok. Azután jött a következő kérdés, mi a feladatom, mire születtem? Most pedig a helyemet keresem a világban. Kutatom a választ, vajon hol az én lelkem igazi hazája..........Földrajzilag bolyongok. Az érzelmi hovatartozásom biztos. Pihe-puha ölelő család odújába rakhattam fészket.
Az élet törékenysége ijesztő és kiszámíthatatlan. Bárcsak sosem kellene hallani betegségekről. Bárcsak sosem kellene semelyikőnknek félnie attól, hogy elvesztheti azt, akit nagyon szeret. Bárcsak sosem kellene kiszolgáltatott helyzetbe kerülnünk. Bárcsak képesek lennék valós támaszai lenni egymásnak. Bárcsak ne kezelnénk a problémákat tabuként. Bárcsak lenne több alázat a világban. Minden együtt megélt napot ünnepként kell megélni. Nem viccelek! Nincs sosem idő haragudni, megsértődni, felesleges büszkeségi köröket futni. Élni, élni kell. Örülni. Megbecsülni. Szeretni. Tisztelni. Mert az élet nagyon törékeny.
 

2010. október 21., csütörtök

fügés kalács

Nálunk a füge minden mennyiségben jöhet. Na nem a gyerekeknél, mert ha a Nádja kiszúrja a fügét valamiben, kizárt, hogy megegye. Az idén hamar jött hideg ősz megrémisztett bennünket, sok kis pici  gombnagyságú füge tömkelege zöldellett a termetesre nőtt bokron, és ácsingózva sajnálkoztunk, hogy idén csak pici szüretünk lesz, mert nem lesz ideje beérni a gyümölcsnek. Ehhez képes a Jóisten kegyes volt hozzánk és lett sok gyönyörű simogató napsütés, aminek köszönhetően igen is lett mézédés fügehozamunk. A férjem első gondolata fügesíkon a már jól bevált fügéssüti, én viszont kötöttem az ebet a karóhoz, és addig puhítottam, míg bele nem egyezett egy kis újdonságba. Karácsony idején nagyon gyenge voltam kelt tészta témában, viszont elképzelhetetlennek tartottam ezt a gyönyörű ünnepet beigli nélkül. Addig kutakodtam, míg rá nem találtam egy olyan beigli receptre, amire úgy gondoltam, hogy nekem is sikerülhet. Anyukám  egyébként mindig gondoskodik karácsonyi beigliről, de tavaly karácsonyra azt gondoltam, hogy Borisz is olyan nagy fiú már, hogy hagyja majd, hogy én is megalkothassam  a miénket.  Persze  még sem a tervek szerint alakult az élet, Borisz végül mégsem  bizonyúlt elég nagy és érett  fiúnak   és egyáltalán nem hagyott kibontakozni egyetlen másodpercre sem, vagyis ezer ponton vérzett el a  project. Így aztán megint az én édes drága Anyukám segített ki bennünket és végül Ő sütötte meg nekünk az általam talált recept alapján a beigliket. Elképesztően finomak lettek, csodás, hosszú ideig puha és nagyon krémes. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Anyukám süti a világon a legfinomabb beigliket. Nincs benne egyetlen hiba sem, amitől egy beigli rossz lehet. Az Ő beiglije mindig puha és lágy, és mindig meg van darálva a mák rendesen, és nem száraz, nem potyognak szanaszét a darálatlan száraz mákszemek. Van mit megtanulnom tőle, és remélem nagyon sokáig itt lesz velünk, mert rengeteg adóssága van még velem szemben. Pl. meg kell tanítania olyan gyönyörű kelt tésztákat csinálni, amire eddig én még soha nem voltam képes. 

A  fügés kalács tésztáját hasonlóan állítottam össze a karácsonyi beigli tésztájához.
25 dkg liszt
25 dkg főtt áttört krumpli
10 dkg vaj
2 dkg élesztő, tej a felfuttatásához és pici cukor
2 tojás sárgája
A liszttel elmorzsoltam a margarint és hozzá gyúrtam a krumplit is, majd jöhetett a felfuttatott élesztő és a tojások a tésztához. Összegyúrtam a tésztát, leterítettem és félre tettem pihenni.
Közben elkezdtem elkészíteni a fügés tölteléket. Fogalmam sem volt, hogyan csináljam, hogyan fogjak neki, és akkor eszembe jutott Anyukám beigleinek csodás diós, mákos tölteléke. Már tárcsáztam is és kértem, gyorsan mondja el, hogyan is fussak neki ennek az egésznek. És most eljutunk egészen az én nagymamámig, akitől tanulta Anyukám a titkos családi receptet. El sem tudom képzelni, hogy ki volt az első és honnan tanulta ezt a gazdag, pazar töltelékreceptet, de egy biztos, az Isten áldja meg érte. 
Azzal kezdtem, hogy kb. fél kiló fügét nagyon picikre fölvagdaltam és itt jött a képbe az Anyukám, aki javasolta, hogy kerítsek egy evőkanálnyi zsírt valahonnan, azt dobjam a fügékre és kezdjem el főzni. Közben fűszerezzem kedvem szerint, így aztán szórtam rá fahéjjat, és reszeltem hozzá citromhéjat, majd meg is öntöztem egy kis citrom levével, végül cukroztam és meglöttyintettem egy kis rummal. Közben figyelni kell nagyon a krém sürűsségére, mert  tejet is kell hozzá  adni és azzal kell felfőzni jó sűrűre. A dióról el ne felejtkezzem, mert még mielőtt tejet adtam volna hozzá, elég sok darált dió is hozzá öntöttem. Sajnos nem tudok arányokat adni, mert teljesen fejből csináltam és mindig annak megfelelően módosítottam amit az állaga mutatott. Esküszöm, elképesztően finom lett. Pont mint az Anyukám csodás beigli töltelékei, csak fügés változatban, jó sok dióval.
Hibát azért csak sikerült elkövetni, mert ugyan a töltelék kész lett, mire a tészta gyönyörű nagyra nőtt, viszont forró volt, én meg türelmetlen és mohó. Egyszóval nem vártam meg, hogy megfelelően kihűljön, hanem iziben, gyorsan, még melegen rákentem az újjnyi vastagra nyújtott tésztára, aminek nem nyomban lett látványos következménye, de lett. Anyukám a lelkemre kötötte, hogy ha valaha ilyen jellegű sütiben gondolkodom mégegyszer az életemben, vegyem elő a józanabbik, és előrelátóbb eszem és készítsem el a tölteléket 1 nappal korábban, mert úgy bizony lesz esélyem a teljes sikerre.
végül is ízlett neki is
Esküszöm, sokat evett belőle
3 részre osztottam a tésztát, mert féltem a finnyás gyerekeimtől, és mindenképpen akartam csinálni egy kakaós változatot is arra az esetre, ha már a megkóstolást is elutasítanák. Kinyújtottam őket, megkentem töltelékkel, felcsavartam és kivajazott sütőre helyeztem őket, majd megkentem tojással a tetejüket. Közben már melegítettem elő a sütőt, kicsit hagytam még kelegetni őket, majd zsupsz bele a sütőbe. Folyamatosan lestem őket, és nagyon boldog voltam, mert gyönyörű nagyra nőttek. Akkor már nem voltam annyira felhőtlen hangulatomban, amkor megláttam, hogy sorra repedeztek, de az igazi szomorúság akkor öntött el, miután kivettem őket, ugyanis felére  össze mentek. Nagyon finomak lettek, de csufik is egyben. Anyukám szerint semmiképpen nem tettem jót azzal, hogy melegen rákentem a tésztára a tölteléket. Egyszóval ha kedvetek szottyanna megcsinálni a sütit, kérlek benneteket, ebben a kérdésben semmiképpen ne kövessétek a példámat.

2010. október 19., kedd

Diós pavlova

A család egyik kedvencéről van szó, illetve annak egy módosított változatáról. A gyerekek talán amiatt nem rajonganak annyira érte, mert a tetejére gyümölcs kerül, ők meg köszönik szépen, nem az egészséges életmód hívei. Gondolkodtam, hogyan lehetne számukra is eladhatóbbá tenni, és mivel Nádja nagy dió-fan, ezért döntöttem a diós változatnál, gyümölcs nélkül. Végül is a torta tetejére mégis csak került gyümölcs, mert a torta rengeteg cukorral készül. Esküszöm, szégyenlem nagyon magam, mert a mai kor étkezési elvárásainak képtelen vagyok megfelelni, egyszerűen szeretem a cukrot, és szeretek enni. És ami a legdurvább, a gyerekeknek is hagyom ezeket a dolgokat szeretni. Emlékszem, amikor gyerekek voltunk, anyukám sosem tiltott tőlünk semmilyen ennivalót, és olyanokra sem nagyon emlékszem, hogy evés előtt ezt  vagy azt nem volt szabad ennünk, mert akkor esetleg nem ebédelünk. Olyan hálás vagyok neki érte, mert olyan szép volt ezektől a tiltásoktól mentes evésektől is a gyerekkorunk. Persze sokminden mástól is, de a következetes engedékenysége is hozzájárult.  Az e témában való engedékenységtől nem lett semmilyen kóros elváltozásunk sem a külsőnket illetően,  sem a viselkedésünket. Egy valamiben befolyásolt engem, hogy én sem vagyok túl szigorú az étkezéseket illetően. Egyébként is hülyét kapok az elvektől, mert semmire nem valók, csupán arra, hogy megdőljenek. Persze kellenek irányvonalak, iránymutatások, mert ezek nélkül a gyerekek elvesznek, de valóban hogy jönnék én ahhoz, hogy amiről én azt gondolom hogy így vagy úgy jó, annak mindig és minden körülmények között úgy kell lennie? Az csak az én igazam, ha egyáltalán igaz, és hová tűnne a gyerekek személyisége? Mellesleg élni jó, és élvezni és értékelni kell az életet!
Ezt a csodálatos tortát a már korábban leírtak szerint készítettem. Megint össze szaladt pár tojás fehérje, amit a mi családunk, tényleg sosem bán. Most 6 tojás fehérjéből készítettem, és ehhez is nagyjából 25 dkg cukrot használtam fel. Elkezdjük felverni a tojások fehérjét, és amikor már kicsit hab állagot kezd mutatni, kanalanként adagoljuk a cukrot hozzá. Amikor gyönyörű, fényes, selymes és kemény lesz, akkor jöhet rá az 1 tk. ecet, és én most kukoricaliszt helyett darált diót szórtam rá, kanalanként, összesen 3 kanállal. Már tudom, hogy nem volt jó ötlet a habot tovább verni elektromos habverővel, miután a diót bele szórtam, mert a csodálatos hab egyszerre  látványosan összébb esett. Na ez volt az az pillanat, amikor azonnal kirántottam a habverőket és uralkodva kétségbeesésemen, nem sírtam el magam. Na mondom, ennek annyi, kész, elrontottam, mert már megint csak megyek a hülye fejem után, és tessék, a kutya fog belőle jól belakmározni! Megpróbáltam azért, mivel nem folyósodott el, csak kisebb lett a volumene.  A szokásos módon ráhalmoztam a kész habot egy sütőpapírral fedett tepsire. Hoppá, lebuktam, pedig megígértem, hogy csökkenteni fogom a sütőpapír használatát, de mentségemre legyen mondva, hogy ebben az esetben használata teljes mértékben indokolt, mert nagyon ragacsos masszáról van szó. Sütő előmelegít 180C-ra, majd amikor odáig jutunk, hogy megy be a süti a helyére, visszavesszük először 140C-ra, nem sokkal utána 100-ra, és én a legvégén még vissza veszem 80C-ra. Így olyan másfél óra alatt készül el. És csodák csodájára csodálatos lett!!!
ez még csak a habcsók alap
A tortát ma csináltam készre, mert a habcsók része bármikor nagyon türelmesen várja, hogy beborítsa az isteni tejszínes, gyümölcsös krém. A krémet a szokásos módon habtejszínből csináltam. Felvertem egy pici cukorral, de ide már tényleg nem kell sok, mert a habcsókban van elég. Amikor már szinte kész, öntöttem bele egy kis rumaromát, és elkezdtem hozzáönteni a darált diót, és készre vertem. Amikor elkészült, rákentem a habcsók alapra. Közben készítettem egy kis csokimártást, majd amikor már nem volt forró, megkockáztattam, és óvatosan meglocsolgattam az egész tortát. Lehet, hogy ettől kicsit megrogyott a torta, de őszintén szólva sem ízében, sem állagában nem rontott a dolgon. 
a habcsókon már ott a tejszínes-diós krém megcsorgatva csokimázzal
Majd legvégül, amikor eddig eljutottam, rászórtam az én erdei gyümölcs kollekciómat. A savanykás, fanyar gyümölcstől lesz egész a dolog, tökéletes kompozíció, középutas találkozás édes és savanykás között!

a végeredmény

2010. október 18., hétfő

tárkonyos, tejszínes csirkeragu leves


Olyan finom, de tényleg, hogy legszívesebben állandóan ezt a levest lefetyelném. Nádja félre tolta és köszönte szépen nem kérte. Mentségemre legyen mondva, hogy Ő ebédel az oviban, szóval azzal nyugtattam magam, hogy nem éhes. Borisz viszont előszeretettel ette - de az is lehet, hogy ezt elősegítette az apukája által felajánlott cukormotiváció, abban az esetben, ha szépen ebédel.
Hozzávalók:
hagyma - 1 fej
csirkemell - 30-40 dkg
gyökér, répa, petrezselyem 1-1 szál + bármilyen zöldségféle jöhet bele
tárkony, só, bors, citromlé
tejszín
A hagymát felkockázzuk és olajon megfonnyasztjuk. Amíg elkészül, a csirkehúst felkockázzuk, és amikor a hagyma elkészül, rádobjuk a husikat és addig kevergetjük, míg a hús kifehéredik. A megpucolt zöldségeket is is bele tesszük a fazékba, és felengedjük az egészet vízzel. Beleszórjuk a fűszereket is és várunk, hogy minden megpuhuljon. Tejföllel is be lehet habarni a levest, vagy rántást is lehet csinálni, én most csak szimplán tejszínnel készítettem. Amikor minden megpuhult, összerottyantottam a tejszínnel az egészet, és a citromból kifacsart levél ízesítettem, ezt  mindenki egyéni ízlésének megfelelően tegye.
Majd elfelejtettem, hogy mielőtt ráöntöttem volna a tejszínt a levesre, csipetkét szagattam bele, és csak mikor néhány perc alatt az is megfőtt, öntöttem fel tejszínnel. Amikor több időm van, és több hozzávaló itthon, akkor a csipetkét is szoktam ízesíteni, bármilyen fűszerrel.
Borisz addig erőszakoskodott, míg az ütött-kopott autója is felkerült a fényképre
Hála mára
Amikor ma mentem a Nádjáért az oviba, az egyik ovónénije azt mesélte a Nádjáról, hogy hihetetlenül rendes gyerek, és értelmes, és ........................... Szóval csupa nagybetűs dicséret. Az mondta, bár minden gyerek ilyen lenne. El sem merem hinni! Akkor ezek szerint valahol, mégis van látszata annak, hogy foglalkozunk vele! Egyébként, ha mérges is vagyok rá, azért büszke is, mégis csak a mi gyerekünk!
csokis a szája a mai nap kisangyalának

2010. október 17., vasárnap

Ma sem maradhat el a hála

- Magam is meglepődtem, hogy ma reggel, a tegnapi rémesen sok hisztivel spékelt nap után, normálisan ébredtem, és nem bolondultam meg.  Volt egy olyan elképzelésem, lehet, most már tényleg nem úszom meg és beleszaladok egy kisebb fajta őrületbe! Úgy tűnik megúsztam, ez már önmagában is szuper, jó dolog viszonylag normális emberként élni az életet, és lássuk be, a gyerekeknek sem mindegy, hogy az anyjuk, hát, hogy is fogalmazzak, normális e vagy sem. 

lehet, hogy ez már az őrület jele a tekintetemben?
Arra viszont végképp nem voltam felkészülve, hogy a gyerekek olyan jók lesznek, amiről legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni. Elpakoltak, szót fogadtak, kértek és megköszöntek, játszottak.............................egészen estig. Ekkor elillant a varázs, Ők vissza változtak, de én már cseppet sem bántam, mert nagy becsben tartottam a mai igyekezetüket.

Hát lehet ezekre haragudni???

- Boldog voltam, hogy a gyerekek is sokat ettek a tegnap készült fügés-diós sütiből, ami csakis azért lehetett, mert nem szúrták ki, hogy füge is van benne.
Nánnó szája is tele a sütivel, így megkímél éppen attól, hogy ismertesse mit kér Karácsonyra
Borisz a fügés-diós sütivel
- Anyukámnak is hálás vagyok, amiért mindig vigyáz a gyerekekre, amikor nekünk angol órára kell mennünk. Nélküle hogyan is oldanánk meg???
- És hálás vagyok, mert miután hazaértünk az angol óráról meglátogathattuk az egyik barátunkékat, ahol finom falatokkal vártak bennünket, a gyerekek nagyon jól eljátszottak, mi meg találkozhattunk végre.

Rakott babos tészta

a kapor, olyan jó..........
Kaptunk ajándékba zöldbabot, amit speciel én nagyon szeretek. Persze ilyen - olyan formában mindig ugyanaz készül belőle . Leves, főzike vagy rakott bab. Annyira kreatív vagyok, hogy a fantáziám elvezetett a fejemben ötletszinten megjelenő 3-asból, egészen a rakott babig. Megfogtok lepődni, de isteni ötletem támadt, rizs helyett tésztával csinálom. Jó, jó csak vicc volt. Csak nem gondoljátok, hogy komolyan gondolom, hogy én találtam fel a spanyolviaszt!? Tudom, hogy nem új, de gondolom, ahány ház annyi szokás alapon, érdekes lehet, hogy ki hogy csinálja.
Hozzávalók:
bab - kinek mennyi van
tészta - kb. 50 dkg
darált hús - kb. 50 dkg
hagyma - 1 nagy fej
olaj - a hagyma és hús alá
tejszín - kb. fél liter
tejföl - 1 nagy doboz
tojás - ki mennyit szán rá, v. mennyit talál otthon
sajt - akár a tojásnál
fűszerek - szabadon, ízlés szerint - kapor, koriander, mustármag, só, bors
A babot szépen feldaraboljuk 2-3 cm-es kis csövecskékre, - jelen esetben az én nagyon jó segéd kiskuktám csinálta -, majd feltesszük vízben főni. Ha puha, kész. A tésztát is a szokásos módon előre megfőzzük. Szerintem tök mindegy, milyen formájú tésztát használunk, bár lehet, hogy valaki nálamnál sokkal nagyon szakértő, megtudna cáfolni eme elképzelésem ellentétéről. Közben sem tétlenkedünk, neki fogunk a fincsi husis szósz előkészítésének. Egy jó nagy fej hagymát felkockáztam, és olajon üvegesre fonnyasztottam. Amikor ezzel megvoltam, zsupsz rá a darálthúst, és miközben kevergettem, hozzá adatam a fűszereket. Tudom, hogy nem szabadna túl fűszeresen enni, ennek az információnak a birtokában is, hajlamosak vagyunk nem ki sajnálni egyetlen ételünkből sem a fűszereket. Ennek az ételnek az elékészítésénél 2-3 karakteres fűszert  használtam. Vagyis kapor, és kapor és kapor, minden mennyiségben, amíg az én férjem be nem szól, hogy na az azért az már elég lesz. Tettem bele koriandert egészben és mozsárban megtörve, és az általam oly nagyra becsült mustármagot, egészben és megtörve. Imádom, próbáljátok ki, elképesztően jó fűszer. Ja, és hát persze a két alap, só és bors, amit én most majd elfelejtettem, de gondolom azért is, mert annyira természetes. Amikor a husi szépen kifehéredik, ráütöttem két tojássárgáját és csak kevertem és kevertem. Majd a végén elkövetkezett az általam oly nagyra becsült, de nagyon is tudom, hogy mennyire hízlaló és még milyen negatív jelzőkkel illetett tejszín, amiből majd fél litert ráöntöttem, majd vele együtt összefőztem. Tepsit kikentem margarinnal, és beterítettem egy réteg tésztával. A tésztán elosztottam a hús teljes mennyiségét, majd a befedtem a maradék tésztával az egészet. Ezután egy nagy doboz tejfölt elkevertem 1-2 tojássárgájával, és ha kicsit sűrűnek találom, akkor egy kis tejjel hígítom. Az így előkészített tejföllel megkenem a felső tészta réteg tetejét, majd jó vastagon befedem reszelt sajttal. Közben elkezdjük a sütőt előmelegíteni 180C-ra, és mivel csupa előre előkészített hozzávalókból áll ez az éltel, nem túl sok idő  kell  az összesütéshez Nekem nagyon ízlett, és a többiek sem panaszkodtak, szerintem hajrá, próbáljátok meg!!!
a fincsi babos a padláson talált gyönyörű tányéron

2010. október 16., szombat

hála ma is........

Olyan fáradt vagyok, hogy napok óta képtelen vagyok rávenni magam egy nyamvadt hajmosásra. Hál Istennek a mai rossz időnek - csak, hogy legyen okom a rossz időnek is örülni -, nem sok lehetőségünk adódott emberek közé menni. Így, a cseppet sem szalonképes állapotom szinte házon belül maradt. Na jó, délelőtt kiugrottunk azért a piacra picit, ahol minden hónap 3. szombatján nem a hagyományos, klasszikus piac van, hanem olyan mindenki piaca féleség, ahol bárki árulhat is és vehet is. Alig voltak árusok, vevők meg aztán végképp szinte senki, olyan jó makói szokáshoz híven. Azért mi elbóklászgattunk a gyerekekkel, a nem mondom, hogy fakasordító hidegben, de kifejezetten nyirkos, kellemetlen időben. Úgy indultunk, hogy tisztáztam a Nádjával,  csak semmi követelőzés, hiszti és egyéb negatív látványos megnyilvánulás. Ő persze megígérte. Még  is "csodák csodájára" nagyon hamar bekövetkezett a nagyon is hangos, és elnyomhatatlan hiszti. Jó lenne érteni, megérteni ezeket a jeleneteket. Lehet, hogy értem, legalább is megpróbálom érteni, hogy mi megy ilyenkor végbe a szívében. Rossz veszekedni, elveszteni az önuralmam, méregbe gurulni és leszidni. Mindig megpróbálom elmagyarázni, hogy miért vagyok mérges, hogy mit miért kérek, hogy ezek a kérések nem csak nekem fontosak, hanem miatta is, és azt is tudom, hogy érti amikről beszélek. Értem az ösztönünkből fakadó vágyakozást, amit átél, de.........Az igazi filmszakadás nem itt, hanem a hazaérkezés előtti utolsó állomásnál, az egyik kisboltnál volt, amikor a Nádja csak rendelt, és rendelt, és rendelt, és csak mondta, és mondta, hogy még ezt is kérem, meg azt is.................... Engem a semmiből elöntött a veríték, forgott velem a világ, és energia vesztetté váltam. Megszűntem létezni a boltban, ott akartam hagyni az egész vásárlást, úgy ahogy voltunk, félig bevásárolva. Nem volt hirtelen értelme agyaskodni, megpróbálni Nádját meggyőzni.  Én lettem hirtelen alkalmatlan, enervált és tehetetlen. A nap további része is ebben a tehetetlen nevelni próbálgatós hangulatban telt. 
megszelídülten..............
Ma azért vagyok hálás, hogy a nap végére normális tudtam maradni, talán van rá esély, hogy nem bolondultam meg. Azért, hogy az egész napos rosszalkodásban teljesen kimerült gyerek édesdeden alszanak odabenn. És azért is hálás vagyok, hogy mindettől függetlenül, volt kedvem egy régen vágyott eddig még nem csinált fügés sütit megsütni, és csodák csodájára a Nádja elég sokat evett belőle. 
szétrepedezve............
Az meg csak hab a tortán, hogy mindjárt bevonulhatok egy hatalmasat aludni a friss, tiszta ágyamba.
Ja, és azért is nagyon boldog vagyok, hogy az alapítványunk nevében sikerült viszonylag sok mindent küldenünk az iszapkárosult területekre az ottani szerencsétlenül járt embereknek! Szívből kívánom, hogy legyen erejük és bizalmuk az újrakezdéshez!!!
állatorvos férj kedvéért feltéve, még ha cseppet sem vág a napi bejegyzéshez - mellesleg a legpofátlanabb macska, akivel valaha találkoztam

2010. október 15., péntek

És ma miért voltam hálás?

És tegnap? Tegnap, miután felkeltek a gyerekek, elmentünk sétálni. Nem hangzik ugyan túl romantikusan, mert a séta közeli temetőbe vezetett. Nem vagyunk őrültek, kizárólag gyűjtögetés céljából. Nádja ugyanis a fejébe vette, hogy neki gyönyörű falevelekre van szüksége,  hogy alkotási vágyát kiélhesse. Szerintem gondolatban már életre hívta a táncoló faleveleket. Nem mondom, hogy termések szempontjából a temető maga volt a mennyország - te jó ég, most látom, csak milyen morbid vagyok -, de azért akadt pár szép, érdekes levél, és termés. A kimerítő gyűjtögetést  rövid játszóterezés zárta. Későn indultunk, hamar sötétedett, és ahogy ott bandukolt az egész család előttem, mélységes hála öntötte el a szívem, amiért léteznek, és amiért pont Ők és pont az én életemben.
A termés-gyűjtő vödrökkel

Nádja műve a fénykép is és a virág is a hajamban
- Ma úgy örültem az őszi, simogató, kényeztető napsütésnek

- A postán látott csodás sütikkel teli sütis könyvek látványának. Jó volt ácsingózni a könyvek után, és hálás voltam, hogy megláttam őket, mert a lejárt könyvtári könyvekkel teli táskámmal a vállamon, máris tudtam, milyen könyveket akarok kikölcsönözni
- Örültem, hogy felpakolhattam magam szakácskönyvekkel, és olyan jó volt, hogy a könyvtáros hölgy állatira kedves volt. Annyira hiányzik ez a képesség sok emberből. Arról nem is beszélve, hogy mire végeztem a könyvválogatással, Csaba=férj - nekem csak Mircike -, gőzölgő automatás kávéval a kezében várt rám. Szóval a ma délelőtti kávém is megvolt, ráadásul jó társaságban.
- Hálás vagyok a mai ebédünkért, amit én készítettem, egyszerűsége ellenére nagyon nagyon finom volt. - rakott babos tészta -.
Kis csalással tavasz az őszben
- A koronát a nap végére a mai pilates tette fel. Az, hogy van lehetőség ebben a poros kisvárosban ennek a mozgásformának a gyakorlására. Sosem voltam különösebben ügyes, sem kitartó,  főleg ha sportról van szó. Életem első mozgásformája, amiben teljesnek érzem magam. Mert kikapcsol, mert  végre Kriszti is jön tornázni és fegyelmezetlen gyerekek lehetünk vele újra és újra, és jó sokat nevetünk. Mert a pilates képes elhitetni velem, hogy lehet, hogy mégsem vagyok annyira ügyetlen, és azt is, hogy, hogy szép lesz a tartásom, hogy jó dolog nőnek lenni - egyébként tényleg nagyon jó -. Mert szeretem a zenét, amire tornázunk, mert más világba röptet, mert behunyhatom a szemeim és magammal lehetek. Mert az óra végén mindig van egy nagyon rövid relaxáció, és számomra is megmagyarázhatatlan módon, ilyenkor mindig elérzékenyülök és könnyek gyűlnek a szemeimben.

2010. október 14., csütörtök

Sajtpufik

Szóval Ők lennének, Nádja, Panna és Nimi
Van egy bátyám, és neki két édes gyereke. A nagyobbik Panna - Ő már iskolás -, a kisebbik Nimi - Ő még ovis, de már nagy ovis, pont annyi idős mint a Nádja. Sajnos sokkal ritkábban találkozunk mint én és az én gyerekeim szeretnék, ezért is olyan nagy boldogság, ha megtisztelnek bennünket a látogatásukkal. Nádja már tűkön ült, és lázban égett, és rosszalkodott, ahogy kell. Őszintén szólva én is izgatott voltam, úgy szerettem volna, hogy jól érezzék magukat! Elég feszített tempót diktálok magamnak, ami azt jelenti, hogy állandóan zsizsegek, és nem igen vannak a napjaimban kihasználatlan percek. Szerettem volna valamivel meglepni őket, valamivel, ami nem túl munkaigényes, mégis ígéretes. Az ügy nehézségét fokozza, hogy tesómmal az élen, elég kényes ízlésű családról van szó, nem esznek meg akármit, velünk ellentétben. Amíg Nádja és Borisz kikászálódott az ágyból és elkészültek a napi kalandozás unokatestvérekre való várakozás részére, megszületett az ötlet, hogy mit üssek gyorsan össze. Hála a jó férj segédkező kezeinek, aki magára vállalta a gyerekek gardírozását, már neki is kászálódtam a sajtpuffancs összeállításának.
Segédkező férj feje, a keze helyett
 2.5 dl tej
8 dkg margarin
12 dkg sajt
1 kk. só
16 dkg liszt
3 tojás 
A tejet feltettem forrni, miután bele huppantottam a margarint. Amikor a margarin is szépen elolvadt a forró tejben, bele szórtam a sót majd a lisztet is, és csak kevertem, kevertem. Kicsit nehezen keverhető, egynemű masszát kapunk, ami akkor lesz jó igazán, amikor a massza elválik az edény falától. Amikor a kívánt állapotot elértem, még melegen bele tettem a 3 tojást és nagyon jól elkevertem a tojásokkal. Ezután jön egy icipici pihi, mert meg kell várni, hogy az így kapott tésztánk kihűljön. Amikor ez is megtörtént, akkor kell bele önteni a 16 dkg lereszelt sajtot. De mit adott Isten, ennél a fázisnál kiderült, hogy nincs mit lereszeljek. Mázlim volt, mert megakadt a szemem egy, már vagy egy hete a hűtőben árválkodó krémsajton. Kíméletlenül belenyomtam az egészet és csak kevertem, kevertem, aminek az eredménye azt hiszem a kívánt állapotot meg sem közelítette. Ugyanis elhígítottam. Nem baj, újabb adag liszt hozzá adásával orvosoltam. A kívánt állapot ugyanis nem más mint masszív, jól formázható massza, kissé ugyan ragacsos változatban. Végül az én tésztám is ilyen lett. Közben már bekapcsoltam előmelegedni a sütőt 180C-ra, a tepsibe pedig sütőpapírt helyeztem. Mellesleg egyre jobban szeretem a sütőpapírt, igaz, nem túl környezetkímélő. Tényleg, nem is fogom használni soha többé, nehogy már a lustaságom felül emelkedjen. Mert hogy a sütőpapír használata megkíméljük magunkat  a sütidarabokkal tele ragadt tepsi mosogatásától. De tényleg, most leteszem a nagy esküt, hogy csak nagyon ritkán fogok sütőpapírt használni, csak akkor, ha mondjuk nagyon nagyon fáradt vagyok. Komolyan érdekel a környezetvédelem!!! Nem is értem, a gyerekek az oviban miért flinces flancos kartonokból csinálnak majdnem mindet, és miért nem jutunk már el végre valahára a hasznosítható hulladékaink újra felhasználásához! Ez lenne az igazi kreativitás, és közben megtanulhatnák, hogy miért fontos, hogy óvjuk a természetet, a környezetünket, és azt is, hogyan csökkenthetjük a környezetkárosító anyagok, hulladékok általunk való gyártását, felhalmozását is. 
Na jól elkalandoztam...........................Szóval ott tartottunk, hogy a tepsink előkészítve várja a ragacsos kis golyszlikat, amit persze én, kézkímélő módon készítek. Nem gyurmázom, nem formázom, evőkanállal szaggatom, így olyanok lesznek, mint a sündisznók. 40-50 perc alatt gyönyörűen megsülnek, és olyan is van, amikor nem lappadnak össze.Sokkal rövidebb idő alatt állítottam össze a tésztát, mint most a leírás alapján tűnik. Mire a gyerekek felöltöztek, már benn volt a sütőben, és mivel nagyon takarékos asszony is vagyok, gyorsan előkészítettem egy sütőtököt is, amit a sütő legalsó részébe tettem a tészta alá, ne legyen magányos egyikőjük sem.  
A pifi pufik
Na nosza, uzsgyi a gyerekekkel az utcára picit még játszani. Nádja bizajozik állandóan, mert még viszonylag új élmény, hogy tud két kerekezni. Borisz meg motorozik, mert ő meg azt tud. Én meg görkorizgatok, mert én meg azt szeretnék tudni. Ma meg is volt az első elesésem, az egész családom az utca másik végéről nézte, de hozzámig elhallatszott önfeledt röhögésük. Tesómék közben az ígért időben meg is érkeztek,  és mire lecuccoltunk mindannyian, a süti is készre sült, és hamarosan a tök is, amit persze szinte kizárólag csak én ettem meg. A gyerekek behúzódtak a szobába, hangzavar, nevetés, móka, kacagás, vidám jókedv. Ez a legjobb, ami történhet. A gyerekek csak mikor haza indultak mutattak némi érdeklődést az én kis sajt pufiim iránt, akkor viszont akkorát, hogy mentettek el magunknak későbbre is belőle. 
Unokatesók, indulás előtt.............
Ja, és még az én finnyás bátyám is jó párat megevett. A képe, amely illusztrálja, hogyan nyakalta a puffancsokat,  nem engedte, hogy felrakjam róla.
Ízlik neki és Ő megengedte, hogy fel is rakjam



2010. október 12., kedd

Mai napi hála

Hálás vagyok Ritának az sms-ért - Rita osztálytársam volt gimnáziumban -, amivel indította a mai napomat. Meghívott, ugorjak be hozzájuk, miután elvittem a Nádját oviba, mert félretett nekem a kislánya szülinapi tortájából egy szeletet. Hú, nagyon nagyon örültem, na nem azért, hogy már megint édességgel tömhetem a hasam, hanem a gesztusnak, amiért gondolt rám. Nagyon ügyes Rita, mert nagyon finom tortát sütött, tiramisusat. Megígérte, hogy oda adja majd nekem a receptet, és miután én is megcsináltam, ígérem továbbítom ide. A torta mellé kávét is kaptam, szóval a ma délelőtti kávém is nagyon jó hangulatban, jó társaságban fogyaszthattam. Őszintén szólva nekem ez már önmagában nagyon sokat jelent. Délelőtt egy kávé, nyugiban, kellemes társaságban, kívánhatnék ugyan többet, de minek?
Rita is kávézott

Bármennyire jól éreztem magam, robogtam tovább a következő találkozómra. Ildikóval találkoztam - a alapítványunk Családi Központjában -, és tovább mentünk a könyvtárba. A könyvtár intim, nem zsúfolt, tökéletes színhely egy meghitt, csendes beszélgetéshez, mert a beszélgetés témája nem tartozott illetéktelen fülelőkre. Csodálom Ildikót, mert nagyon erős - www.encsiandboti.blogspot.com - mert nagyon jó ember. Nem ül páholyhelyzetben, és nem hordozza tenyerén az élet. Hivatkozhatna anyagi nehézségekre, nagyon mély szomorúságra, idő hiányra, bármire ami által cserben hagyhatná az embereket. De nem hivatkozik semmire, egyszerűen csak teszi a dolgát a saját életét illetően, ha mások kérik, akkor pedig az összes nehézség ellenére, azonnal megy és segít. Hálás vagyok, mert el tudja hitetni velem, hogy vannak még emberek, akiknek fontos a másik önmagán túl is. Remélem az élet, a sors megrázza végre magát, tenyerébe kapja Őket, és ringatja, babusgatja, gondoskodik róluk végre, végleg.
Ő lenne az, Ildikó
Borisz mindez idő alatt a Központban volt, nem viccelek, a tényleg annyira imádott Incike nénijével. Reggel ébredés után, szinte felöltözni sem érkezve, veri a tamtamot, mert Inci nénihez azonnal indulni kell. Egy hely, ahol imád lenni. Ahova nem kell kényszeríteni, ahová nem szenvedéstől zokogva megy, ahol kevés gyerek van - na jó, ennek azért drámai oka is van =  kevés a szolgáltatásra az igény - ahol jó barátok között, finom falatokkal kényezteti Incike néni a gyerekeket. Persze van sírás is néha, amikor indulni kell haza....................
Kikelet Családi Kikötő, Incike néni, és a fiúk
A délutáni alvás után, gyermek és anya kényeztető programmal zajlott a nap már igen rövid hátra lévő része. Ritás napunk volt ma, mert hozzájuk mentünk el újra, de a délelőtthöz képest jelentős változással, összesen 5 gyerekkel voltunk. Ez az együttlét erős humorérzéket, és nagyfokú koncentrációs készséget igényelt, hogy minden adódó kívánság azonnal teljesüljön. Jó volt nagyon, hangos, követelőzős, játékelvevős, evős, ivós, végül pedig haza jövős.

A Rita 3-a + az én 2-öm= 5 gyerek

2010. október 11., hétfő

Túrós piteféleség

Skull-face - a különleges süti forma a férjem művészi alkotóerejét mutatja
Már majd egy hete a hűtőben árválkodott egy csomag túró, mely sorsát illetően túró gombócnak volt tervezve. Mivel apa nem volt itthon, és pár napig mama főzött ránk, a túrógombóc nem készült el. Szombatra vártuk apát, és délelőtt Krisztiékhez is készültünk látogatóba, gondoltam, milyen klassz lenne friss, lágy túrós sütivel megérkezni hozzájuk. A gyerekek még pizsóban - bár ez nálunk nem szokatlan - fésületlenül, öltözetlenül csupán tervekkel a fejemben, de szerencsére mama megérkezett mint mentőhadsereg, aki katonás szigorral gatyába rázta a társaság gyerek szakaszát. Felszabadulva a gyerekek reggeli össze készítésének kötelezettségétől, gyorsan neki ugorhattam a gyors túrós sütinek. Szokás szerint nem cizelláltam túl a dolgokat, összedobtam a tészta hozzávalóit:
10 dkg margarin
20 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
5 dkg cukor
csipet só
2 tojás sárgája
Ha véletlenül nem állna össze a tészta, kis tejföllel vagy tejjel lágyítjuk. Amikor ezzel megvoltam, gondoltam, na én ugyan elő nem veszem a nyújtódeszkát hogy ezt a kis tésztát tepsi méretűre nyújtsam. A kivajazott, lisztezett tepsibe dobtam, és elkezdtem szét nyomkodni, de annyira nyögve nyelősen ment, hogy gyors mérlegelést követően - mi szerint mi tart tovább elő cuccolni mindent és utána eltakarítani a keletkezett koszt vagy a tészta szét nyomkorászása a tepsiben - az elő nyútódeszkázás mellett döntöttem. Miután bele kínlódtam a tésztát a tepsibe, jó vastagon megkentem lekvárral. Én, most az apósom - Csaba papa féle házi fügelekvárt használtam. Közben bekapcsoltam a sütőt 180C-ra és neki fogtam a krém elkészítésébe.

Krém:
25 dkg túró
15 dkg cukor
vaníliás cukor, vanília, v. vanília aroma
3 tojás
1 ek. tejföl
1 citrom reszelt héja
A túrót egy tálban villával jó alaposan összetörtem, beleszórtam a cukrot, és a vanília bármelyik formáját, majd a 3 tojás sárgáját és bele reszeltem a citrom héját. Majd elkövettem a nagy hibát, hogy facsartam bele jó sok citromlét is, és bele pluttyantottam a tejfölt is,  így aztán szépen elhígítottam az egészet. Jött a mentő ötlet, teszek bele búzadarát, ami tényleg segíthet a bajon, csak vigyázni kell a felhasznált mennyiséggel, mert ha hirtelen túl sokat teszünk bele, a sütés következtében nagyon besűrűsödik és a töltelék kemény lesz. Amikor ezzel megvoltam, felvertem gyönyörű keményre a tésztából és krémből összesen fenn maradt 5 tojás fehérjét, és lassan elkevertem a túrós masszával. Ezután a masszát rákentem a fincsi lekváros tésztára és betoltam a már előre bemelegített sütőbe. Gondoltam amíg sül, roham tempóban végig rohanok a házon porszívóval, hogy legalább viszonylagos tisztsaság legyen. Fiatalos lendületemnek köszönhetően 30 perc alatt végeztem, és ha hiszitek ha nem, pontosan ennyi idő alatt sül tökéletesre a tészta, a hab aranybarna lett. Állati mohóságom következtében a hab gyorsan össze is esett, mert a sütit kikaptam a sütőből, és már vágtam is fel. Csak mert Borisz azonnal szimatot fogott és követelte, másrészről én is szimatot fogtam és én sem voltam képes megvárni a süti kihűltét, harmadrészről mert indulnunk kellett Krisztiékhez és vinni akartunk nekik is belőle. Nem állítom, hogy életem főműve, és azt sem, hogy ellenállhatatlan, de azért terítékre kerül még nálunk máskor is, azt hiszem.
Malacka és a túrós süti

2010. október 10., vasárnap

könnyek - mai napi hála


Most olvastam bele egyik makói ismerősöm blogjába - www.encsiandboti.blogspot.com -. Az utolsó bejegyzését sem voltam képes végig olvasni, mert oly mértékben felkavaró, hogy sűrű könnyfátyol mögül próbálgatom magam újra összerakni. Mélységesen megrázó, fájdalmas és felháborító amin a gyerekeik betegeskedéseik kapcsán átélnek. Nem értem és nem tudom elfogadni azt, ahogy az emberekkel fajtól, nemtől, életkortól függetlenül viselkednek orvosok és az egészségügyi személyzet. Nem beszélve a kiszolgáltatottságunkról! Emberileg elfogadhatatlan a betegekhez való viszonyuk, szakmai dilettanizmusuk elképesztően vészjósló. Mi másért lehetnék újra és újra, napról napra megunhatatlanul, mindenféle közhelytől mentesen, mélységesen hálás, mint a szertetteim jelenlétéért, és az egészségükért. Mi más lehetne életünk legnagyobb vágya, mint hogy soha, de soha nem kelljen orvoshoz fordulnunk, hogy mindig és mindörökké mindannyian legyünk egészségesek. És ez alól remélem én sem leszek soha kivétel! 
Hová lett az orvosokba vetett bizalmam? Elvitte magával Hanna....