karácsony után

Ma volt az első punnyadós nap, amire pont annyira vágytam, mint éhezők egy falat kenyérre. Fura, mert amúgy állandóan nyüzsgöm, igénylem az ingereket. Most napok óta egyedüllétre és pihenésre vágyom. Jó volt emberek között lenni, szeretni és találkozni. Tegnap szenvedtem mint veszett kutya, hogy egyáltalán házon kívülre ki kell tennem a lábamat. Begubózásra vágytam, olyasféle lustálkodásra, amiről nem emlékszem, utoljára mikor számolhattam be. Ma csak tengtünk-lengtünk a gyerekekkel a világban. A legnagyobb gasztroélményünk a mákos tészta volt, de az töménytelen mennyiségben. A hűtőnk üres, boltba nem megyek, játszottunk viszont, fürdőztek a gyerekek sárga vízben.

Kicsit szomorkodom, mert vége az ünnepeknek. Úgy szeretem az ünnepek előtti várakozást, készülődést. Idén nem sütöttem hülyére magam, nem volt semmi túl dimenzionálás. De lelkemben izgatott voltam mint egy gyerek. És mert reméltem azt is, hogy az ünnepek körüli szabadnapok alatt, lesz alkalom megpihenni. Aztán persze nincs megpihenés, mert holtkórosok módjára járunk házról házra, barátról barátra, rokonról rokonra. Ami jó. Miközben degeszre tömjük a hasunkat. Hát, a teli pocak sem segít, hogy pihentnek érezzük magunkat. Szeretem a karácsonyt, mert még inkább megengedhetem magamnak, hogy minden ityre-fityre elérzékenyüljek. Akár beszélgetés közben, akár filmet nézve, akár egy könyvbe bele olvasva, vagy akár a gyerekeim szemébe nézve. 

Könnyes szemekkel találtam szembe magam, és bensőséges együttlétekkel. Rájöttem, hogy Anyukám és Nádja 

között földöntúli, megmagyarázhatatlan, egyedülálló kapcsolat van. Súgnak-búgnak, órákig el vannak együtt, és természetesen Mama mindig és minden körülmények között kivédi az Ő kicsi Nádjáját. Nem tudom, van e az életetekben valakivel ilyen kapcsolatotok? Ha igen, a szerencsések táborába tartoztok. Több aha élményem is támadt az elmúlt napok alatt. Ültem útban hazafelé a kocsiban, és a semmiből megszületett a gondolat, hogy a költözéssel, megszabadultam az összes életemben jelen lévő vérszívó kapcsolattól. Jelenlegi életemben nincs olyan emberi, vagy inkább baráti kapcsolat, amelyben jelen lenne a szorongás, a megfelelési kényszer, az elvárás. Nem mondom, hogy rossz érzés. És otthon, az ismerős, otthonos utcákon sétálva, rájöttem, hogy az úttest minden mélyedését ismerem, hogy sokkal otthonosabban mozgok még Makón, mint Pesten. Pont olyan érzés volt, mintha még mindig Makón lennénk, és ha valaki azt mondta volna, maradtok, bármilyen nehézség nélkül folytathattam volna pont ott és onnan, ahol abba hagytuk. Miközben otthon járva, azt is pontosan láttam, hogy nekem kell az inger, kell az élet, kell egy teltebb közeg, amiben létezhetek, ehhez viszont nem elégséges közel sem már Makó. Láttam fél füllel egy filmet karácsony este, valamelyik csatornán, egy nem igazán klasszik amerikai filmet, amiben minden volt. Veszekedés is. Családi perpatvar. Nem tagadom, én is bele szaladtam valami hasonlóba. Persze, nem értem. Próbálom a másik álláspontját értelmezni. De most elvesztettem a megértés iránti képességem. És haragudtam és mérges lettem. Év végére gondolom kipukkan az ember. Volt hát minden Karácsonykor. Szeretem a karácsonyt. Annyi szeretet van benne. Minden nap így kellene...

Karácsonyra!!!!

Gyönyörűséges, Boldog, békés, szeretetteteli Karácsonyt Mindenkinek!!!!

Anyukámnak egy szelet boldogság

Nem titok, hogy erős szimbiózisban éltünk az Anyukámmal. Most, hogy több 100 km választ el bennünket, bár nem igen múlik el nap - hála az internetnek - hogy legalább skypon ne beszélnénk, mi több, még láthat is bennünket. Tudom mennyire hiányzunk neki. Nekünk is Ő, de nekünk a könnyebb, hiszen mi 4-en vagyunk, vele szemben. Anyukámnak ajándéknak szánom ezt a bejegyzést.. Néhány kép a gyerekekről táplálkozásul, hogy kibírja nélkülünk, amíg nem lehetünk együtt.

Így Karácsony felé talán ösztönösen több szeretet van ez emberek szívében. Az is lehet, hogy csak megkönnyebbülnek, mert közeleg valaminek a vége. Megnyugszunk, hogy megpihenhetünk.Még ha csak néhány napra is.Én egyébként szeretek majdnem mindenkit. Most meg? Gondolhatjátok.......:-)

A felső  kép a Nádja pesti ovijában a karácsonyi ünnepen készült. Utál szerepelni. Megértem. De ahogy elnéztem ezeken a képeken, mintha egy angyalt láttam volna. Egészen megindított. Persze, hiszen az Anyja vagy! - mondhatnátok. De ez valahogy most nem erről szólt.....

A karácsonyi készülődéshez egy olyan zenét rakok fel nektek, amire a Nádjáék a karácsonyi ünnepségen bevonultak. Angyali.......

medvehagymás/sajtos-ketchupos grissini

Nem is olyan nagy baj, hogy nincs hangos blog. Ennek köszönhetően úsztatok meg egy óriási, dühös ordítást. Mérgemben, ami miatt egy oltári szellemes bejegyzésem elszállt. Éppen a grissinihez fűződő kapcsolatomat ismertettem, nem is akármilyen szimpatikus és szemléletes stílusban, amikor egy rossz mozdulat hevében a teljes bejegyzésem eltüntettem. Nem beszélve a rossz beállítás miatti miniatűr betűméretekről, ami miatt gyakorlatilag kontrollálhatatlan, hogy miket hablatyolok itt össze. Így most már rövid leszek és közel sem szellemes. Gyors és tárgyilagos. Szóval grissini. Pont úgy készítettem, mint ahogy a pizza tésztáját szoktam készíteni.

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• 2.5 dkg élesztő
• kb. 2 dl víz v. tej
• kb. 3 ek. olaj
• fűszerek

Élesztőt megfuttatjuk a langyos cukros vízben, majd összevegyítjük a sóval és fűszerekkel vegyített liszttel és olajjal. Elfeleztem a tésztát és az egyik felét meghagytam simán, a másikba pedig jó sok medvehagymás pestót vegyítettem - azt is én készítettem, bár Makón nehéz hozzájutni, nekem volt, hála Gesztike arany szívének -.

Hagytam pihenni a tésztát, amikor pedig elkészültek, rudakat sodortam belőle, és 200C-os sütőben gyorsan készre sütöttem őket.

A másik cipót kinyújtottam és megkentem ketchuppal + természetesen házival, amit szintén én készítettem -, majd megszórtam jó vastagon reszelt sajttal, ezután pedig félbe hajtottam a tésztát. Keresztben elvágtam pizzavágóval, majd kb. másfél centis csíkokat vágtam belőle, és egyenként megsodortam őket. Irány a tepsi és zsupsz be a 200C-os sütőbe.

ISZONYÚ FINOMAK LETTEK.Persze frissen volt a legjobb, de nekem most is bejöttek. Az utolsó 3 darabot most toltam be, piciny kis beleimbe. Remélem sikerült kedvet csinálnom, nem bírtok magatokkal és már mindent és mindenkit félre lökve a konyhában tobzódtok.

megint hétfő...

Csomó dolgot csináltam, mióta nem voltam. Közben tönkre ment a számítógépünk. Azért írhattam volna. Lett is volna miről. Nem tudom észrevettétek e, hogy állati rossz bolygóállások voltak az elmúlt időszakban. Remélem mindez a múlté. Annyi maszlag volt körülöttem, hogy nem győztem fellocsolni magam. A fogammal kapcsolatban nem panaszkodhatom, hiszen minden reményemet felül múlva, már múlt hétfőn meg foltozta a fogorvos. 11.500,-Ft-ba került. Próbáltam megfejteni az istentelenül kegyetlen jelzést, de képtelen vagyok értelmezni. Persze belátom, járhattam volna rosszabbul is. Így már ezért is hálás voltan, hogy ennyivel megúsztam. Pityogós hetem volt, olyan kétségbeesős. Elanyátlanodós. De annyi vigasztalást kaptam a gyerekeimtől, amennyit csak lehet. Értelmesek. És nem ijednek meg, ha sír az ember. Meg lehet velük beszélni. Különösen a Nádjával.Régen volt ilyen karácsonyunk. Olyan, amikor alig készültem. Igazából nem sütöttem kevesebbet mint bármikor máskor, csak éppenséggel arra már nem marad kapacitásom, hogy le is írjam. Készítettem pillecukrot a gyerekeimnek és ajándékba rokon gyerekeknek. És igen, bármily meglepő, képzeljétek tök jól sikerültek. Természetesen idén sem maradhatott ki a raklapnyi mézeskalács, pucérak, díszítést megtagadtam. Készült kimaradt tojásfehérjékből habkarika, amit a gyerekek masszívan gyömöszölnek a hasukba. Alig maradt esély arra, hogy marad, amit a karácsonyfára akaszthatunk majd. Elkészült életem első mézes puszedlije is. Igaz, nem Timi barátnőm receptje szerint,, pedig azután ácsingóztam. Most már az oviban is minden a karácsony körül forog, így oda is kellett produkálni ezt-azt, ja, és hogy szavam ne feledjem, a férjem szülinapjára is, ami holnap lesz. Elképesztően zsúfolt napjaim vannak, meg nem állok egyetlen percre sem, és ebben a megváltozott élethelyzetben, szinte művészet jól szervezni nem csupán az ünnepeket, de a hétköznapokat is. Múlt héten szakítottam időt ajándékvásárlásra is. Igazán elégedett vagyok. Jó időt futottam és jó dolgokat vásároltam. És kevés embernek. Így nem vált fullasztóvá a dolog. Nem tudom említettem e már, hogy döglök a kitűzőkért. Az egyszínűért és virágosért, a világosért és sötétért, a finom selyemből készültért és a durvábbért, az olcsóbbért és a drágábbért is. De bárhol láttam, tovább mentem. Valamiért mégsem szólított meg egyik sem.. Mert valami mégis csak hibádzott benne. Aztán hétvégén betértünk Judit barátnőmmel az OBI-ba, és a karácsonyfán gyönyörű, termetes virágokat láttam. Lelki szemeim előtt már a pulcsimra tűzve viseltem. Szemtelenül olcsók voltak Igaz, karácsonyfa dísznek árulva.Kapásból 3-at vásároltam Annyira örültem, hogy a pénztárnál, miután fizettem, hangosan, fülig érő vigyorral, kiszakadt belőlem: - Én olyan BOLDOG VAGYOK! Hirtelen minden tekintet rám tapadt. - örülök! - felelte a pénztáros, értetlen mosollyal az arcán. 

Nem tudom köze van e gyakori elpityeredésemhez annak, hogy adventi időszak van. Vagy annak hogy közeleg az év vége. Tudattalanul is dolgozik az emberben a lélek. Vagy egyszerűen csak kipukkantam? Látjátok, az örök hálásak, az örök optimisták, az örök bizakodók és örök mosolyok is időnként lefagyhatnak. Nem olyan nagy baj. És el fog múlni. Hamarosan újra kisüt a nap!

megint hétfő...

Mostanában annyi hülyeség történt, általam szeretett emberekkel. Főleg kéztörésekre gondolok. Na, ma beálltam én is közéjük a sorba. És igen is, ki vagyok bukva. Általam szeretett vagyok én is, és most már magammal is együtt érezhetek! Mit együtt érezhetek?! Egyenesen sajnálom magam! És olyan, de olyan mérges vagyok. Nem leszek így jóban az Istennel. Mondhatom NEM! Mert nem ér ilyet csinálni. - fakadt ma ki belőlem. - Nem ér ilyet csinálni az emberrel! - mérgelődtem, hőzöngtem! - És úgy sajnálom farkasévit! - Mert igenis, nem érdemel ilyet egy ilyen jó ember mint ÉN! - bruhaháztam! Akkor, és most is így gondolom, miközben nagyon is tudom, hogy nincs összefüggés jóság, és időnkénti elesettség és kiszolgáltatottság között. Van viszont összefüggés kapkodás, rohanás, figyelmetlenség és megsérülés között. Így jártam. Csak ne pont az egyik leggyengébb gyengémet kapta volna derékba. Rohadékság! - Kislányom, nem mindenki Anyukája tud ám pillecukrot csinálni! - sztároltam magam ma este, miközben az utolsó simításokat végeztem el a cukrokkal. - Igen, kislányom, valóban, de nem is mindenki Anyukája veri szét a pofáját a kocsi ajtóval! - tette hozzá nagyon is bölcsen a férj, aki egyben apa is. Na, itt kitört belőlem a röhögés, és be kellett látnom, valóban! Nem mindenki Anyukája töri ki a fogát így 40 felé a kocsi ajtajával, és nem mindenki Anyukája szakítja úgy fel a száját, hogy több tucat papírzsepi elegendő csak a vér felitatására. Hát, ez vagyok én kérem szépen. Éppen ma 11 óra után néhány perccel, Budapest egyik utcáján úgy sikerült ma kinyitnom az autónk ajtaját, hogy az első fogam egyikéből egy darabot kivertem, a szám pedig alaposan felrepedt. Hogy hogy vagyok most? Hát a szám sajog, és nem szívesen mosolygok. Eddig sem volt mosolyom Mona Lizáéhoz hasonlatos, most meg? Hagyjuk. KIVAGYOKBUKVA!!!!!  De nagyon!

Nem vagyok képes a seggemen megülni. Kell a nyüzsi. Na, itt a nyüzsi. De olyan jó hét volt. Annyi de annyi esemény, történés. Érdekes, pozitív feladatok. Karácsony előtti forgatag. Forralt bor a karácsonyi vásárokban. Gyönyörű, de tényleg, elképesztően gyönyörű karácsonyi város öltözék. Fények......Egyedülálló hangulat. Valamelyik reggel, miközben a fürdőszobában a mindennapos reggeli készülődésem egyikének kellős közepében tettem-vettem, gondolatim között megjelent egy érzés, otthon vagyok. Úgy készülődök itt, olyan ismerősen és otthonosan mint Makón. Alig két hónapja vagyunk itt. Micsoda szerencse ilyen rövid idő után megérkezni. Otthon lenni. Erre ma, amikor a törött fogammal és sajgó számmal éppen az aktuális ebédet igyekeztem fegyelmezetten elfogyasztani, nem voltam képes uralni gyermeki fájdalmam, nyeltem a könnyeimet és sírtam. Hát ilyen jó asztaltársaság voltam én ma. - Anya sír! - szólalt meg az asztalnál Nádja! Már ha esetleg nem észlelte volna mindenki, aki körülöttem volt. - Megoldódik, drágám! - próbált vigasztalni Erzsike mama! - Nem!- tiltakoztam! - Nem nagy ügy! Rendbe hozza a fogorvos! - nyugtatott tovább! - Nem! Ez nem csak a fogamról szól! - Akkor mi a baj? - kérdezte újra és újra! - De én csak némán bólogatni tudtam. Közben az Anyukámra gondoltam. Mert hirtelen megint pont olyan kislánnyá váltam, mint bármelyik gyerek, ha elesett valami miatt. Éppen csak a biztonságérzetem után kaparásztam. Megértettem, hogy itt nem működnek a jól bevált megoldások. Itt nincs fogorvosom. És nincs nőgyógyászom. És nincs fényképészem. És nincs fénymásolom. Itt nincs itt az Anyukám. Itt nincs itt a testvérem. Itt nincsenek itt a makói barátok. Ennek is el kellett jönnie. Számoltam ezzel. Gondoltam rá. És most megéltem. 

tegnap este. itt még nem sejtettem, hogy ma már a fogam egy darabja elhagyottan valahol az utcán hever

De itt van a család itteni fele, akik gondoskodnak rólam és fogorvost intéznek. 

tegnapi program egyik epizódja, dőzsölés a "mekiben"

előtte karácsonyi kiállítás a mezőgazdasági múzeumban - erről majd részletesebben is -

És itt vannak az itteni barátok, akik keresnek és szeretnek. és elhívnak és törődnek. És képzeljétek, már fénykép is készült rólam, egy mosolygós a bérletemre. Bérletem is van. És még fénymásolót is találtam. Nem is rosszat. Most épp olcsó de jó cipészt keresek!!!

Burgonyás kalács

Százezerszer mondtam már, hogy imádom a kalácsokat. Azt is tudjátok, kiére esküszöm igazán. Heves tehetetlenségemben, hogy már megint fogalmam sincs mit főzzek, döntöttem a rakott krumpli főzése mellett. Finoman szólva nem szeretek rakott krumpli készítésével bíbelődni, túl pepecs nekem, az összes hozzávaló elfőzögetésével. Egyébként meg száraz és fojtós, kivéve az enyémet! :-))) Mert bizony páratlanul jól sikerült a nagy mű, annyira, hogy mire munkából fáradtan és éhesen haza tértem, már csak néhány szaftos krumpli árválkodott egy mosatlan tányéron, ami bekebelezésének nyomban neki is estem. A tányért szárazra töröltem. Nem hülyéskedem, isteni volt. A lágy és szaftos rakott krumpli titka a bessamell mártás jó sok tejföllel, és pirosra sült sajt a tetején. Szóval maradt ki főtt krumpli. Nem hagyhattam hát parlagon, a gyerekek is sütit követeltek. Ez burgonyás kalács születésének rövid, ám de cseppet sem érdekfeszítő története. Ettem már bejglinek is krumplis változatát, isteni volt. A krumplitól sokáig puha, omlós. Ez erre a kalácsra is igaznak bizonyult. 

Hozzávalók:

• 30 dkg főtt krumpli
• 12 dkg olvasztott vaj
• 75 dkg liszt
• 15 dkg cukor
• 1 cs. vaníliás cukor
• 3 dl tej
• 1 kk. só
• 5 dkg élesztető

A pici cukros langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. Közben a száraz összetevőket összekeverjük, hozzáadjuk az össze tört főtt krumplit is, és amikor elkészült az élesztő, azt is hozzáadjuk és lágy tésztát dagasztunk belőle. A művelet befejezéseként a langyos vajjal locsolgatva tökéletesre dagasztjuk a tésztát. Ezután hagyjuk, had keljen meg szépen. Képtelen vagyok csak sima kalácsot sütni, a gyerekek ahhoz is ragaszkodnak, hogy szabadon rögtönözve valamilyen töltelékes kalács is legyen. 

És pont annyira ragaszkodnak a finom, üres fonott kalácshoz is, amihez házi baracklekvárt eszegetnek. Így a tészta felét még kétfelé szoktam osztani és megtöltöm különbözőképpen - most fahéjas és kakaós volt -, a másik feléből pedig 3-as fonással kalácsot készítek. 

Ezután hagyom picit tovább kelni, majd megkenem tojással, és végül 200C-ra előmelegített sütőben szépségesre sütöm őket.

Nem csalás, nem ámítás, a végeredmény pocaknak hízelgő!!!

diós csavar

 Édes kis semmiség. Azért picit pepecselős. De van egy jó hírem. Bármikor félúton abba hagyható. Egyre jobban szeretem az ilyen édességeket. Valamennyit kisütök, aztán hirtelen megunom és durrr, bevágom a hűtőbe! De milyen jó is az, amikor 1-2 nap múlva csak elő kell rántani a már előzőleg össze állított tésztát, és kisütni. Egészen lenyűgöztem az unokatesóm. Rövid idő alatt friss, meleg sütit tettem az asztalra. 

A receptet Stahl Judit: Gyors édességek c. könyvéből vettem.

Hozzávalók a töltelékhez: - én a megadott adag duplájából sütöttem -:

• 5 dkg vaj
• 10 dkg darált dió
• 10 dkg cukor
• 1 kk. fahéj
• 1/2 dl rostos narancslé - nekem nem volt itthon, szóval helyettesítettem citromlével és egy kis rummal -

A fentebb felsorolt összetevőkből lágy, finom krémet keverünk.

Hozzávalók a tésztához:

• 25 dkg liszt
• 1 ek. sütőpor
• 1 ek. cukor
• 1 csipet só
• 1/2 dl olaj
• 2 dl tej

A hozzávalókból lágy, finom tésztát gyúrunk. Ezek után a tésztát kinyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, majd kb. 5 cm széles csíkokat vágunk, és megcsavarjuk őket. Sütőpapíros tepsire helyezzük őket és 220 C-ra elő melegített sütőben meg sütjük.

megint hétfő...

A múlt hét pörgős volt. Nem léteztek unalmas percek. Volt benne izgalom. Nehézség, amit nem tudtam, meg tudok oldani vagy sem. Tanulás. Az emberről. Magunkról. Naponta új feladattal nézek szembe. Nem mindig látszik előre, gördülékenyen megy e majd, vagy sem. Az új feladatok új információkat hoznak. Olyasmiket, amik remélem lassanként beépülnek agysejtjeimbe, rögzül, és egyszer majd rutinosan veszem elő agyam megfelelő polcáról. Két napos tréningen is voltam, amit a sors az ölembe pottyantott, és ahonnan ismét csak tovább és előbbre lök az élet. Utazás volt a személyiségünkbe. Kérgét kaparásztuk csak meg, de értelme volt. Nem tudom mennyire. Vagy inkább azt nem tudom, hogy kinél mennyire. Az látszik, hogy sokan és sokféle módon szorulnak segítségre. Az is lehet, hogy nem is érzi pontosan, mi miért nem megy. Nincs össze hangolva a személyiség ereje, lehetősége az élet kínálta lehetőséggel. És utána értetlenül, szét tárt karokkal, önsajnálattól fröcsögve, sértetten rázzuk a fejünket: - Miért, miért nem? Nekem miért nem sikerül? Egy biztos, mindannyian személyiségünk foglyai vagyunk. De van egy jó hírem. Lehet változni. Értelmiségi, akár több diplomás nők között voltam. Ijesztő, hogy közöttük is hányan vannak, akik, a maguk kreálta sötétségben bolyonganak. Úgy tűnhet, önmagam nem sorolom közéjük, kívülről, felülről kritizálom az egészet. Dehogy. Nekem is vannak gyengeségei, van hová fejlődöm. De ismerem a korlátaim, tudom, min kell dolgoznom. Vannak, akiknek fogalma sincs arról, mit akarnak magukkal kezdeni, és bőséges adottságaikkal hogyan kufárkodhatnának szerencsésebben. Én pl. berágok a nem is lustaságon, hanem a természetesnek vett kiszolgáltatástól. Ülni a babérjainkon helyzetekben, ami már közel sem ismeretlen, és elvárni, hogy vidd elé, tedd elé, csak hogy a valagát fel ne kelljen emelnie. Van bennem alázat bőséggel, szívélyesség is, de menjen az a fenébe, aki ezzel vissza élne. Úgy sem hagyom. Volt már stylisthoz szerencsétek? Nekem sem, ne izguljatok. Hamarosan viszont egy ízig-vérig élővel hoz majd össze a jó sorsom. Nem én leszek a szerencsés, akik kezelésbe vesznek, de már attól is boldog vagyok, hogy fürdőzhetek a szájtátiságban. Remélem, akiknek segítenek majd, hogy önmagukhoz ily módon is közelebb kerüljenek,  jól kufárkodnak majd a szerencséjükkel, tanulnak és alkalmazzák is majd az ötleteket. Amióta naponta elmegyek dolgozni, mégha ingyen és önkéntesen is, más lehetőségek jönnek velem szembe. Színház, tudás, információk, új emberek, új értékes kapcsolatok. Máskülönben mikor lett volna nekem lehetőségem egy stylistot meglesni munka közben? Hordok néha magas sarkút. Igaz, leginkább mint egy szaró galamb totyogok benne. De nem érzem magam nevetségesnek, mert a játszótérre tényleg nem volt ildomos megjelenni benne, de most dolgozni megyek. Oda azért felöltözünk, ugye? Alkalom van újra, ha nem is kiöltözni, de felöltözni mindenképpen. Reggel még semmiképpen nem foltos a pulcsim, és ha később foltos is lesz, azt bizony én malackodom le nap közben, és nem a gyerekek. Használok alapozót is. Na, mit szóltok? Fejlődök? Jól van, nem tagadom. Persze, igyekszem elrejteni a tökéletlenségem. És minden reggel korábban kelek, hogy munkára alkalmas állapotba hozzam magam, mire a gyerekek felkelnek. Olyan jó, magamban dudolászva, mégis mélyen csöndben végig vonulni az egyre karácsonyibb ruhába öltöztetett forgalmas utcán. Ismeretlenül is emberekkel kedvesnek lenni. Megtorpanni, megállni és megnézni valamit, ami szemet gyönyörködtet, még ha jelenleg a pénztárcám vásárlást nem is bír el. Szeretem ezeket az ingereket. De a legnagyobb ajándék ebben az egészben, hogy amikor haza jövök, elém szaladnak a gyerekek: - Hiányoztál Anya! - suttogják a fülembe!

Ui: a férjem kommentje: - Már megint egy csöpögős bejegyzés......? 

- Mit tagadjam? - Igen! - feleltem. - De mentségemre legyen mondva, megint hétfő..... - Ott talán elnézik nekem!

Nem bírom ki, ne haragudjatok. Eszembe jutott egy vers, amit nagyon szeretek. Ide teszem, hátha Nektek is jól esik majd kicsit fürdőzni benne!

Kosztolányi Dezső: Akarsz e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,akarsz-e mindig, mindig játszani,akarsz-e együtt a sötétbe menni,gyerekszívvel fontosnak látszani,nagykomolyan az asztalfőre ülni,borból-vízből mértékkel tölteni,gyöngyöt dobálni, semminek örülni,sóhajtva rossz ruhákat ölteni?Akarsz-e játszani mindent, mi élet,havas telet és hosszu-hosszu őszt,lehet-e némán teát inni véled,rubin-teát és sárga páragőzt?Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,hallgatni hosszan, néha-néha félni,hogy a körúton járkál a november,az utcaseprő, szegény, beteg ember,ki fütyürész az ablakunk alatt?Akarsz játszani kígyót, madarat,hosszú utazást, vonatot, hajót,karácsonyt, álmot, mindenféle jót?Akarsz játszani boldog szeretőt,színlelni sírást, cifra temetőt?Akarsz-e élni, élni mindörökkön,játékban élni, mely valóra vált?Virágok közt feküdni lenn a földön,s akarsz, akarsz-e játszani halált?

?

Nem tudom kell e bármit mondanom. Nem volt ma szép idő. Még is jó volt. Ma úgy nézett rám Borisz, mint ezelőtt még soha, sohasem. Ezzel a tekintettel nem néztem még farkasszemet. Szótalan, kitartón, rezzenéstelen pillákkal, egyenesen a szemembe. Nem fejtettem meg. Nem tudtam mire gondol. Elmúlt 3 éves. Mi lehet a fejében? Megfogalmaz, elmond, közöl, érzelmeket kifejez. Ezek varázslatos pillanatok. Beszédesek, még ha nem is mindig értem. Így karácsonyhoz közeledve másképp rezgünk. Nem csak a fa levelek. Nem készülődöm. Nem sütök célzottan karácsonyra. Nem bíbelődöm szaloncukrokkal. Ez az év nem az. Hátra dőlök. Élvezem az életet. Az érzelmeket. Idén elfogadok minden sütit, minden szaloncukrot, mindent mit felkínál az élet. Fogok sütni és fogok készülődni, de csak megfeszülésmentes, laza tempójú, koccintós élvezettel. Beszélgetve, lelassítva. Nem loholok ajándékok után. Nem töröm a fejem ezen. Csak örülni szeretnék, nem reagálni elvárásokra. Csak mindent a magunk kedvéért. Csak azokkal, akiket szeretek.

gesztenyés puszi

Olyan gyors és kedves. Lágy és finom. Gyerekeknek igazán való. Akkor is vállalható, ha haza esel a munkából fáradtan. A gyerekek neked esnek, mert őket a fáradtságod nem érdekli, és könyörgő tekintettel kérlelni kezdenek: - Anya, ugye sütsz sütiiiiiiiiit? Süüüüüüüütsssssz kekszet???? 

Na, ilyen esetekre is való ez a pikk-pakk kis süti. Karácsonyra is. Ajándékba is. Télre is. És őszre is. Percek alatt fogy el. Olyan, aminek a receptjéért az ovis anyukák sorban állnak, mert a gyerekek "ölnek" érte. Persze, persze eltúloztam, na de miért ne?

Hozzávalók:

• 7 dkg margarin
• 7 dkg porcukor
• 1 tojás
• 1 cs. vaníliás cukor
• 25 dkg gesztenyemassza
• 4 dkg liszt

A margarint habosra keverjük a cukorral és vaníliás cukorral, majd hozzá adjuk a tojást is. Ezután hozzá adjuk a már előzőleg össze tört gesztenye masszát is. Ezután a lisztet is. Nyomózsákba tesszük a masszát és édes kis csókokat nyomunk a sütőpapíros tepsinkre. Nincs másra, mint hogy az 190C-ra előmelegített sütőben készre süssük a csókokat.