2011. augusztus 30., kedd

Vendégposzt: Ananásztorta


IN: - Jó napot kívánok! Isaac Newton vagyok. A mai napon szeretném meginterjúvolni N Cs-t legújabb remekművének elkészülte alkalmából. Beszélgetésünk szószerinti leirata az alábbiakban olvasható.
IN: -  Kedves Csaba, mit is sütött ma nekünk?
NCs: - Nos, a mai napon ananásztortát készítettem ami valójában gyerekkori kedvencem, ehhez nem kívánok többet hozzá tenni.
IN: - Értem
NCs: - Dehogy. Na mindegy. Először is az összetevők. 4 tojás, két evőkanál liszt, 2 ek. mák, 0.3 l tejszín, 1 cs vaníliapuding, 5 dl tej, 10 dkg búzadara, ananászkonzerv.
IN: - Hogyan kezdjük?
NCS: - Először is 4 tojás sárgáját összekeverünk 4 ek. cukorral, majd a 4 tojás fehérjét felverjük és összekeverjük a többivel. Ezután 2 ek. lisztet majd 2 ek. mákot keverünk bele.
IN: - Hát ez csodálatos. Ez valami új?
NCS: - Részben. Halálunk után talán megtudjuk. Na tehát, a masszát ezután kizsírozott, kilisztezett tepsibe rakjuk és 170 C-ra előmelegített sütőben 35 percig sütjük.
IN: - Ez forró lehet.
NCS: - Valóban, de nem felejtkezzünk meg Dózsáról sem. Amit ő kiállt, az se semmi.
IN: - Gondolom a sütés teljes siker.
NCS: - Sajnos nem. Csak másfél centire emelkedett fel a tészta. Az okát ne kérdezze, fogalmam sincs. Vagy kevés volt a tojás, vagy valamit elrontottam.
IN: - Mi történt ekkor?
NCS: - Hát, először nagyon megijedtem. A kudarc lehetősége és felötlött előttem.
IN:  - Szar ügy.
NCS: - Ja. Na mindegy, gyorsan kitaláltam mit kell tennem. Édesapám egyszer elrontotta a tejbegrízt amikor 8-10 éves lehettem. Teljesen szilárd lett, mint egy palacsinta. Villámgyorsan döntöttem. Csinálok még egy réteget ilyen módon. Csak hát a cukrot sajnos kifelejtettem.
IN: - Aha. Hisz ön Istenben?
NCS: - Nem is tudom. És maga? Már mint úgy értem megérdemli?
IN: - Ez most mellékes. Sikerült a második réteg?
NCS: - Igen, funkcióját tekintve. Utána a tölteléket kellett elkészítenem. Egy csomag vanília pudingport 2.5 dl tejjel készítettem el, ehhez kevertem 0.3 dl felvert habtejszínt. Az ananászbefőtt 80%-át össze turmixoltam.
IN: - Szszszsz.......... Utálom a hangját.
NCS: - Én meg a hajszárítóét. Valamit valamiért. Na, a maradék 20% majd a tetejére megy díszítésnek. Sajnos feleségem idő előtt haza jött, és mire feleszméltem volna, felfalta a 20% 60%-át, ami ....................
IN: - Tudom, tudom, az az eredeti 12.68%-a, azaz annyi maradt.
NCS: - Annyi, hogy a torta 2/3-ra volt elég. Vannak mohó emberek. Na mindegy, a rétegek közét megkenjük a krémmel és a tejbegríz réteg tetejét is megkenjük 1 cm vastagon. Végül 1 cm vastag tejszínhabot rétegzünk e tetejére, és ananászdarabkákkal díszítjük.
IN: - Remek. Biztosan ízletes. Amúgy mit gondol a halálról?
NCS: - Szerintem a halál létezésünknek azon pontja amikor agysejtjeink elektromos kisüléseinek összessége a nulla felé konvergál és.................
IN: - Na jó, hagyjuk ezt, már megbocsásson, de ez baromság.
NCS: - Hát, ha így gondolja, akkor takarodjon innen Newton.
IN: - Ezer örömmel, és jobb, ha tőlem tudja, hogy szar a tortája.
NCS: - Nem érdekel a véleménye, maga szélhámos, nem is létezik semmiféle gravitáció, Te hülye kis mitugrálsz.

2011. augusztus 28., vasárnap

megint hétfő...

A nem túl korán kelők táborának számát gyarapítom. Nyaranta valami oknál fogva, korábban ébredek mint egyébként. Arról az életről beszélek, amikor nem ébreszt vekker, hogy munkába rohanj. Csodás időszak volt. Persze ez nem jelenti azt, hogy megadatott volna a délig való ágyban lustálkodás. Akinek gyereke, leginkább kisgyereke van, tudja miről beszélek. Még sem szorított prés, hogy időre rohanni kell. Elképesztően stresszmentes. Nyaranta mégis korábban kelek. Nem érti a férjem. - Mi ütött beléd? Már megint mi miatt vagy izgatott?! - Nem is tudom.... - felelem többnyire. Általában van valami, általában mindig van valami, ami izgat, amin töröm a fejem. Jól eső izgatottság ez. Pozitív erő. Korábban ébredek mint egyébként, és ugyan olyan későn fekszem mint általában. Ez is oka a fáradtságomnak. Meg tudjátok, a dög sok pakolás, most hogy közeledik a költözés. Van még idő. Még lehet itt lakni. Budapesten halad a ház. Nem tudom, lassan már két hete, hogy nem voltam ott. Halad a ház, de hol vagyunk még attól, hogy elérje a nem kész, a nem luxus, csupán a lakható szintet? Nekünk, hogy véletlenül sem legyen unalmas az élet, még az alapítvány által üzemeltetett családi központban felhalmozódott rengeteg cuccot is pakolni és költöztetni kell.
kiürített polcok, valami véget ér
 A szombat délután erre ment el. Mondhatnám, hogy kissé gépiesen teszem a dolgom. Leszedem, hajtom, szakítom, szortírozom, bedobozolom vagy szemétbe helyezem. Gépiesen teszem, jár a kezem, és közben az agyam. De szívkérdés ez! Mennyi munka rejtőzik emögött a lezárás mögött! Megszületett a gondolat és vágy, hogy hozzunk létre alapítványt. Az ötlet és lelkesedés, hogy működtessünk egy helyet, ami családoknak kedvez. Azután a papírformán túl, tegyük kézzelfoghatóvá. Nem volt semmink. És elő teremtettünk mindent, ami kellett. Semmi luxus. De élvezhető. Van. Volt. Miközben dobozba csúsztatom az emlékeket, kicsit fáj a szívem. De ilyenkor már nem vissza, csak előre. Lesz ez még rosszabb is. Csupasz falak, koszos ablakok, az utolsó kulcsra zárás. Még hátra nézek búcsúzóul, és gondolom elmorzsolok egy könnyet a szememben. Ismerem magam. Vagy mégsem? Azután az élet úgy hozza, hogy nincs idő hátra nézésre, és elmorzsolt könnycseppekre sem. Ma a padlás szortírozásába fogtunk. Én lent, a férjem fenn. Potyogtak a zsákok és kérdések. - Ezzel mi legyen? Kell ez? A fülem hegyéről is koszcicák lógtak. És a zsákok csak jöttek és jöttek. - Nézd meg! - kiáltotta le a férjem. Gyerekruhák vannak benne! Hanna kis cipőivel találtam szemben magam. Azt hittem bele szakad a szívem. Erről beszélek. Mennek a napok. Egymás után. Jól vagyok. Élünk. Értékeljük a sok jót. Hanna velünk van. Beszélünk róla. Kimegyünk a temetőbe. A gyerekek is. Tudják, hogy Hanna hozzánk tartozik. Bár a temetőről mint intézményről rettenetesen rossz a véleményem. A világ egyik legkegyetlenebb konstrukciója. Sosem ott és akkor és úgy fáj, ahogy kellene. Kimegyek a temetőbe. Virággal a kezemben. Megcsinálom amit kell. Miközben a dolgom végzem, a gyerekeket is figyelem, akik számára ez a hely nem nyomasztó. Nem sírok a temetőben. Utálom. Ki találta ki, hogy legyen egy halom, aminél állva, mindig újra és újra az arcodba csapódik a tény, nincs visszaút. Ma már másképp csinálnám. Nem sírok a temetőben, mert sem a hely, sem az idő nem alkalmas rá. Emberek jönnek-mennek körülötted. Dolgod van ott és kész. "Nincs helyed a temetőben!" Nekem nem lesz, sohasem! Újabb zsák landol a földön. Szétnyitottam a száját, és Hanna csöpp szandáljai néztek farkasszemet velem. Mérges lettem. Miért kellett nekem ebbe bele néznem? Azonnal bőgni kezdtem. És csapkodni, hogy én ezt nem! Csak ezt ne! Nem akarom látni, mert úgy fáj, hogy bele szakad a szívem. Hátat fordítottam és elmentem. A gyerekekért. Miközben az utat végig bőgtem. Pont mint a filmekben. Filmen látni más ez mint az életben. A gyerekek kíváncsiak. - Miért sírsz Anya? Halkan válaszolok és Ők napirendre térnek. És közben feltépem Anyukám sebeit is, akinek másodpercek alatt homályosodik el a tekintete. Sokszereplős történet ez. Ha nem költöznénk, nem kotorásznánk régen elfelejtettnek hitt zsákok között. Nem találnánk rá örömet és fájdalmat hordozó emlékekre. Boldog vagyok a változás miatt. Másrészről nagyon félek. Minden új. Hová lesznek a kapaszkodóim? Ki vigasztal majd meg engem? Mert olyan biztosan lesz, hogy elanyátlanodom mint egy gyerek! Sikerülnie kell. Kell, hogy legyen valaki, aki megveszi Anyukám házát, hogy Ő is jöhessen velünk! Mert az anyai vigasznál kevés őszintébbet és mélyebbet ismerek.

2011. augusztus 25., csütörtök

tejfölös pogi

A Nádja éjszakai hányása után, pici beteg gyomra pogik után kiáltott. Nem mondom, hogy ez volt minden vágyam, picit babra munka, és hivatalos személy látogatására is számítottam, a hőségről nem is beszélve. Mindegy, bele vágtam. Mondhatom nem bántam meg. Azt hiszem eddigi pogácsa sütéseim egyik legsikeresebbjét tudhatom magam mögött. Hivatalos személynek nagyon ízlett. A Nájda csak később árulta el, hogy amikor egy pillanatra valamiért kiléptem, a hivatalos személy felhívta a figyelmüket, hogy egyenek gyorsan, különben felfalja az egészet.
a képminőségért ezer bocs
 Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 2 tojás sárgája
  • 3 dkg élesztő
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl tej
  • só ízlés szerinte - kb. 1 ek., de csak óvatosan -,
Langyos cukros tejben az élesztőt felfuttatjuk. Közben a lisztet, sót a margarinnal összedolgozzuk. Ezután jöhet hozzá a többi hozzávaló is, az élesztővel együtt.A hozzávalókat jól eldolgozzuk. Lágy tésztát kapunk, amit egy jó óráig kelesztünk. Ezután a könnyebbik utat választva kinyújtjuk, feltekerjük mint egy bejglit és újra nyújtjuk, majd még egyszer megismételjük. Azután ujjnyi vastagra nyújtjuk és pogácsákat szaggatunk belőle. Sütőpapíros tepsire helyezzük, ahol kicsit megint pihenni hagyjuk őket, majd a tetejüket megkenjük tojással vagy tejjel. A legvégén előmelegített sütőbe helyezzük és nem túl hosszú idő alatt készre sütjük őket. Horváth Ilona szakácskönyvéből van a recept, aki többszöri hajtogatást és pihentetést javasol, de az általam fentebb ismertetett módszer is remekül bevált. Jó pogácsázást!

2011. augusztus 23., kedd

Kevert almás

Jöttem leróni az adósságomat. Most frissen, gyorsan, sikertől megrészegülten. Nádja barátnőjét vártuk ma hozzánk és az Anyukája is megtisztelt bennünket. Nem voltam túlságosan felkészült. Alma volt itthon. Budapesti és makói egyaránt. Ennek a sütinek az elkészítése pedig tényleg roppantul időigénytelen. A gyerekek imádják, emiatt én is. És még gyümölcs is van benne. Felismerhetetlen formában, emiatt nem törődnek vele. Csináltam már a nyáron. De mondhatom, közelében sem volt az anyukám félének. Ma Anyukám utasításait követve sikerült végre azt a szintet hoznom, ami jól megszokott Tőle, de nem tőlem. Ez a sütemény a világ egyik legegyszerűbbje, mégis siker gyanús, ha elé toljátok a vendégeknek. Számos recept kering az interneten. Nekünk az Anyukám féle készítési mód vált be, ez jelenti a kevert almás ízélmény világcsúcsát. Puha mint egy pillecukor. Lágy, könnyű és bár nem krémes, még sem fojtós cseppet sem. - Bár Csaba Papának nem ez a véleménye! -
 Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 1 bögre cukor
  • ízlés szerint fahéj
  • 1 bögre héjas reszelt alma
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 bögre liszt
Nem nagy ügy. Tojások sárgáját és fehérjét külön leütjük. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük. Majd hozzáadjuk a fahéjat is és a reszelt almát. Amikor ezzel is megvoltunk, jöhet a sütőporral elvegyített liszt is. Amikor minden hozzávalót alaposan elkevertünk, a finoman hozzákeverjük a tojások fehérjéből felvert habot is. Előre zsírozott lisztezett tepsiben sütjük 180C-ra elő melegített sütőben. A végén lágyan meghintjük porcukorral. 5 órakor raktam be, fél hat után picivel készre sült, 3/4 6 körül vágtam ki néhányat had hűljön, neki estek, most már nincs belőle egy szelet sem.

2011. augusztus 22., hétfő

megint hétfő

A tegnapi riadalomból felocsúdva, nyugton átolvasva az alapítvány pénzügyi elszámolásával kapcsolatos felrótt hiányosságokat, összegezve jelenthetem, hogy csak a szokásos, jó magyar szokás szerinti bürokratikus, inkább had ne illessem jelzőkkel milyen megnyilvánulásról van szó. Konkrétan 3 forintnyi eltérés, és hogy legyen azért feladatom, néhány aláírás, és néhány fénymásolni való. A napokban mihamarabb rá veszem magam a dolgok összeszedésére, aláírosgatására, fénymásolására..... Így már jobb! Csak hogy bele csapjak a gasztrotéma kellős közepébe, had áruljam el nektek, hogy a héten minimum 3 féle sütit készítettem. Semmi extra. És nem bolondítottam meg egyiket sem semmivel. A hagyományok hagyományos hete volt. A szezon előtti fejhajtás. Nyáron nyári alma. Almából almás pite - és kevert almás, amivel még tartozom -. Aztán elkészült talán eddigi pogácsa próbálkozásaim egyik legsikeresebbje. Limara tanácsait megszívlelve kínosan ügyelek arra, hogy a tésztám inkább lágyabb legyen. Snassz kis tejfölös pogácsa. Csúcsszuper! A gyerekek kétpofára falták. Különösen nagy apropója volt a dolognak a héten ismét látogatóba hozzánk érkező hányás miatt is. Szegény kicsi Nádjám! És persze szegény én. Ki az, aki hajnal 3 óra 30-kor nyöszörgő jajveszékelésre szeret ébredni. Már rohantam is a piros lavorért és hamarosan üzembe is helyeződött. Hányni önmagában véve is undorító. A legtöbb ember utál hányni. Ha rám kerül a sor, én még egy kis ösztönösen megérkező párhuzamosan zajló sírással is megfejelem a dolgot. Ráadásul az  az ordítva hányós típus vagyok. Azzal sem árulok el túl nagy titkot, hogy mennyire elveszítem az önuralmam ha bármelyik gyerekem beteg, ha hányásról van szó, egyszerűen hisztérikus vagyok. Most, hogy ráadásul egyedül is voltam itthon a gyerekekkel, a rémültséggel is egyedül kellett megküzdenem. Túl lettünk rajta, még egy nap volt, aztán oké, másnap már meg is érkezett a rendelés: - Anya, süssél pogiiiiiiiiiiiittttttttt !!!! Egyébként sem jelent kínt, ha ilyesmire kérnek, ráadásul ha beteg gyomrok kiáltanak gyógypogik után, félálomban is indulok a konyhába! Megérte, ezt elhihetitek. Gondoltam, egy nap alatt túl lettünk a dolgon, és már már megkönnyebbültem. Aztán pénteken a Nádja kinyögte, hogy rosszul van. Na, irány az orvos. Nem mertem a hétvégés ünnepi pár napot megkockáztatni, hogy akkora engedjünk teret valami förtelmes betegség kibontakozásának. Jobban is tettem, mert kiderült, hogy egy jó kis felfázás is párosult a gyomorpanaszos rettenet mellé. De közben, hogy egy pillanatra vissza kanyarodjak a heti gasztroélményekhez, megint csak engedtem a gyerekek követelésének. Aug. 20-án kürtöskalácsot sütöttem. Jó sok lett belőle, természetesen nem elég, nekem viszont elég a készítéséből megint néhány hónapra. Apropó! Nem néztétek véletlenül 20-án a tűzijáték után a filmet? Emlékszem, egyszer már annyira vártam, aztán az a fránya Forma 1 keresztül húzta az egészet! - "Ízlések és pofonok" lesz ma este! - hívta fel a férjem a figyelmem a filmre! - Neked való! - mondta - Gasztro, és azt írják vígjáték! Hát, a műfaj definiálásán már a film elején eléggé meglepődtem. Néhány perccel a film megkezdése után ugyan is, én már a könnyeimmel küszködtem. És innentől kezdve nem volt megállás, jött a szokásos dolog. Olyan mértékű bőgés, amihez már fel is kell ülnöm, fekvő helyzetben ennél a fajta bőgésnél a fulladásos halál  veszélye fenyeget. Ilyenkor a rengeteg könnytől már semmit nem látok. Elégedett vagyok. Alig van alkalmam a mindennapok nagy rohanásban a megtisztulásra. Mennek a napok egymás után, a megint hétfő bejegyzések az idő múlását még inkább demonstrálják. Én, aki nagyon is tisztában vagyok az élet valós értékeivel is hétköznapi lény vagyok. Olyan, aki intézi az intézni valóit, hamarabb elveszti az önuralmát mint kellene és veszekszik azokkal piszlicsáré dolgokon, akiket a legjobban szeret. Én aztán tudom mennyire törékeny az élet. És még én is hajlamos vagyok megfeledkezni róla. És pittiáner dolgokon bosszankodni. A film tarkón vágott. Hát megy az élet tovább azok nélkül is, akik nélkül elképzelhetetlennek tűnt valaha minden. A film végén kitápászkodtam az ágyból. Szétbőgött arcommal betotyogtam a gyerekekhez. Csak ültem az ágyuk szélén és néztem őket. Angyalt láttam aznap éjjel. Egyet, kettőt, hármat vagy négyet is biztosan belőle!!! Megtisztultam, megnyugodtam, és a következő eszmélésemig újra hálás lettem. Mindazokért, akiket szeretek!
Érte, és Érte és Érte, és mindazokért is, akik hiányoznak a képről, de szeretem Őket

2011. augusztus 21., vasárnap

nekem már csak mindörökre két tészta közt alma=almás pite

Már majdnem bele fogtam a megint hétfős blogbejegyzés megírásába, ami nagyobb volumenű koncentrációt kíván. Előtte viszont bekukkantottam az EPER rendszerbe, ahol az alapítvány pályázásával kapcsolatos ügyei virtuálisan zajlanak. Jaj, csak ezt ne tettem volna, akkor talán nyugodtabb éjszakám lett volna. Megérkezett ugyanis az előző évi pályázat pénzügyi elszámolásának értékelése, miszerint az elszámolásunk hiányos. Én ugyebár a számok embere végképp nem vagyok, így gondolhatjátok, hogy a gyomrom azonnal pingpong labda méretűvé zsugorodott, látva a majd oldalnyi lajstromot arról, hogy mi nem stimmel és mit kell hamarosan pótolnom. Emiatt figyelmem szórttá és, hangulatom kissé nyomottá vált, így vigasztalódom. Nehéz fajsúlyú megint hétfő bejegyzés helyett, finom almás pitéről álmodozom. Most, hogy megérkezett végre a nyári alma szezonja, és most, hogy bár gyümölcsfáink egyáltalán nincsenek, de érdekes módon csak almafa van a pesti és makói háznál is, almából most jutott annyi, hogy 1-2 tepsi sütit süthessek belőle. A gyerekek azt a fajta almás sütit, amiben a gyümölcs mint olyan felismerhető, a megpillantás szent minutumában ignorálják. Ezért nekik készült kevert almás, - alma felismerhetetlenné válik benne -, de ezzel majd legközelebb jelentkezem. A magunk kedvéért viszont, gyerekeket figyelmen kívül hagyva, muszáj volt egy kis almás pitét sütnöm. Imádom. És már megint, unásig újra és újra, amikor én még kislány voltam, Anyukám almás pitéje páratlan, megunhatatlan és senkiével össze nem téveszthető volt. Én most nem az ő receptjét használtam, mert Anyukám nem volt kéznél, de lássuk be, ez sem piskóta!
Hozzávalók:
  • 75 dkg liszt
  • 30 dkg margarin
  • 30 dkg cukor - jól van na, csináljátok kevesebbel cukorral, ha rettegtek a félelmetes canditától -
  • 1 cs. sütőpor
  • 2 tojás
  • 1 citrom reszelt héja és leve
  • 1 ek. rum
  • annyi tejföl, amitől a tészta eléri tökéletes halmazállapotát
Töltelék:
  • 1 kg reszelt alma
  • ízlés szerinti fahéjas cukor
A tészta hozzávalóit összegyúrom, és jól formázható tésztámat két részre osztva a hűtőbe teszem pihenni. Minimum 30 perces pihentetés után az egyik felét kinyújtom és a zsírozott lisztezett tepsimben helyezem. Enyhén meghintem vagy zsemlemorzsával vagy egy kis grízzel, de a dió sem rontja el. Ezután jöhet rá jó gazdagon a levétől megszabadított reszelt alma, amit bőségesen megszórunk fahéjas cukorral. Innentől kezdve csak rajtunk áll, hogy a tészta másik fele milyen minőségben kerül az alma tetejére. Lehet kinyújtva és megszurkálva és valamivel - tojás pl. - a teteje megkenve, vagy, amit jelen esetben én is elkövettem, reszelten. Ezután nem marad más hátra, mint az előre 180C-ra elő melegített sütőnkben kb. 45 perc alatt készre süssük, és a végén porcukorral jól meghintsük. 
Borisz egészen addig ette, míg az ő igen figyelmes nővére fel nem hívta a figyelmét arra, hogy a két tészta között elhelyezkedő valami, bizony alma. Na innentől kezdve, köszönte nem kérte.

2011. augusztus 19., péntek

vendégposzt: a háziállatok kiválasztásának alapelveiről

Elöljáróba engedjétek meg, hogy vendégposztolómat megint felvezessem. Sűrű elfoglaltságaink miatt hímnemű blogtársamnak, más férfias teendői miatt a konyhában való serénykedésre nem igen jut ideje. Szomorúságot, hogy ne okozzon, és bejegyzést a héten ki nem hagyjon, a suszter a cipőnél, a szakács a fakanálnál, jelen esetben pedig az állatorvos inkább az állatoknál marad. Mert vendégszerzőnk, nem csupán csodás férj, nagyszerű apa, az anyósok gyöngye és az elfogulatlan szülők totál mindenben legjobbja, de kétségkívül az állatorvosok egyik prominens személyisége is egyúttal. Így, az itt leírtakat nyugodtan vegyétek készpénznek miközben "halálra" hahotázzátok magatokat!!!
kell e ékesebb bizonyíték, hogy szakértőnk érti amit beszél
Kedves hölgyeim és uraim a mai  napon a háziállatok kiválasztásának alapelveit , és lehetséges buktatóit fogjuk megvitatni, ami néhány embernek valószínűleg fájdalmas lesz, de hát ez most nem számít.
Az első, és legeslegfontosabb kérdés, hogy milyen állatfajt válasszunk, és egyáltalán mi lehet a célunk a vásárlással. Erőfitogtatás? Valaki ijesztgetése? Túl sok a háztartási maradék?  Ezeket a kérdéseket alaposan megfontolva, nézzük melyek a szóba jöhető leggyakoribb állatfajok.
  1. Kígyó: nagyon szép állatka, tulajdonképp nem sokban különbözik egy locsolótömlőtől.    Előnyei , hogy sokat alszik, etetni keveset kell és nem csap zajt. Sziszeg. Nem mindegy az sem hogy mérges kígyó vagy sem (itt nem arra gondolunk,  hogy hangosan káromkodik, és semmi se tetszik neki..), valamint hogy  hány méter hosszú. Ha nem engedhetjük meg magunknak a saját kígyót, akkor az Obiban kapható sárga  vagy zöld(ezek a legszebbek) másfél méteres slagot összetekerve helyezzük az akváriumba és naphosszat gyönyörködhetünk benne.

  1. Halak: Nagyon jó választás ha sok a szabadidőnk, mivel elég sokat kell az akváriumot tisztítani. Érzékenyek a víz hőmérsékletére, a legkisebb eltérésre azonnal megdöglenek. Ezenkívül leginkább mindenre érzékenyek, és a macska is szeret horgászni az akváriumban.

  1. Madár: nagyon sokféle variációs lehetőség közül válogathatunk, papagájtól  beóig, és kondorkeselyűig bezárólag minden van. A legfontosabb, az hogy amíg a legtöbb madár impozáns látványt nyújt, addig némelyik  rendkívül visszataszító külsejével tüntet. Például egy dögkeselyű, vagy  marabu egyenesen hányingert keltő lehet egyesek szemében, de azért őket is lehet szeretni. A madarak kevés kivételtől eltekintve nemigen szeretnek csendben maradni, némelyik fütyül , dalol, némelyik rikácsol, ordít, vagy légkalapács hangját imitálja. Ekkor az ember már rendszerint megbánta, hogy beléjük fektette bizalmát, de van más is. Az egészséges madár állandóan takarítja magát, tollászkodik, tollai jelentős részét elveszti és szanaszét szórja. A kajával és a vízzel is így tesz. Valamint  WC-t sem  használ , így jó esetben a ketrec alja öt perc  a lakás pedig pár óra alatt tele lesz madárszarral. Tojásért cserébe  a tyúkok tönkreteszik a kertet, valamint a madarak 90%-a csíp is, ami érthető okokból egyesekből heves érzelmi reakciókat, a madártól szabadulni akarás kényszerét váltja ki, mely mellett eltörpül minden egyéb tevékenység, munkáját , családját elhanyagolja, mígnem teljesen a társadalom perifériájára szorul.

„ A következő pillanatban a semmiből ott termett Wagner is, és bemutatkozott :-Wagner mondta és kezet nyújtott, amit a báró undorodva fogadott el, mert észrevette , hogy Wagner körmei piszkosak, és a fogai sárgák. A zene tovább ment-valószínűleg Wagner így akarta, a közönség szórakoztatásáról egy óriási , legalább hétmázsás struccszerű madár gondoskodott  aki egy hatalmas krómozott aranykalitkában lejtett táncot. Az ezredes figyelmét felkeltette a lény, ugyanis gondolata támadt, hogyan tudnák hasznosítani a rablásban.- Figyeljetek suttogta…”

„Oppenheimer nem válaszolt azonnal. Előbb köhintett - már zavarta a füst, meg aztán nem is dohányzott ő, csak keményebbnek akart látszani – majd remegő kezével megtörölte izzadt fénylő homlokát. Tudod Richard – kezdett bele elfojtott indulattal – van nálunk egy mondás:
„mindennek megvan a miértje”, például ennek is-szólt a méregtől remegve, majd felöltője alól hatalmas nyílpuskát húzott elő célba vette a hatalmas kalitkában ide-oda billegő madarat, majd mielőtt az ezredes megszólalhatott volna, meghúzta a ravaszt. Wagner felordított, -mivel a madár rettentő közel állt a szívéhez-de korai volt az ijedelem, mert O. nyílvesszeje célt tévesztett , és éppen a madarat pattogatott kukoricával etető pincér mellkasában landolt. Az kiejtette kezéből a popcornos zacskót, megtántorodott , nekiesett a kalitkának. Wágner megkönnyebbülten elfingta magát, a báró, pedig hogy oldja a feszültséget, megkérdezte Oppenheimert, hogy valójában mit eszik a madár, mivel látta, hogy a kukoricaszemek szanaszét gurultak a kalicka alján és a csehóban mindenhol , de az óriási dög hozzájuk sem nyúlt. O. szája ördögi vigyorba torzult :-Húst- suttogta sejtelmesen, és valóban igaza lehetett, mert  mikor odanéztek már vígan lakmározott a pincér véres teteméből..- Így ni!- rikácsolt a madár, majd záróakkord gyanánt -meg észrevette hogy az ezredes csodálattal követi minden mozdulatát-látványos mozdulattal felcsippantott egyetlen szem kukoricát, ezután pedig óriási kupac bűzölgő híg fost helyezett el a ketrec aljára.- Na ugye- mondta Oppenheimer, majd ….”


  1. Macska: Ezt a háziállatot valaki nagyon szereti, valaki pedig utálja. Pozitívuma lehet hogy általában megjelenése esztétikus, kecses, és pompázatos, valamint jellemében megvesztegethetetlen,  míg mások szerint egy gonosz álnok dög:- nézd milyen gonoszul néz, az álnok!, -Szemtelen, és gonosz, a sátán nagykövete -mondják ellenlábasai. Ezen állításoknak van némi valóságalapja is. Kertes házban tartott macska gyakran ejt zsákmányul különféle madarat egeret stb és ezt általában jól látható helyre rakja, hogy mindenki lássa, például könnyen előfordulhat , hogy a bejárati ajtó előtt reggelre egy hatalmas kupac véres madártoll vár minket hívogatólag. A lakásban tartott cica több baj forrása lehet. Szőre állandóan hullik, mindenbe beleragad, fekete ruhadarabjainkat jó előre dobjuk ki, ha jót akarunk. Cirmi torkos is  semmilyen  húslapú étel nincs előle biztonságban. Nálunk egyszer lenyalta az almás pite  tetejéről a porcukrot. Igen erőszakosan jelzi , hogy itt az etetés ideje képes szétvakarni az ablakot ajtót , nyávogása az őrület határáig fokozódhat. Kandúr macska mindent bejelöl elviselhetetlen szagú vizeletével. Az sem riasztja el ha mi kenjük be őt a sajátunkkal bosszúból. És végezetül ha hasmenése van…., na ez nehezen védhető. Gázálarc alap…

„ -Ezeket fogtuk uram-mutatott nevezett a foglyokra .-Beszélj! -nógatta Carnavaron Eckbertet- rajta! Az ezredes megköszörülte kiszáradt torkát:-Ó, fáraó-bókolt volna , és meghajolt. Szerencsétlenségére amikor meghajolt, véletlenül eltaposott egy szkarabeuszt. A báró zsebéből pedig a hajlongászás közepette kiesett egy fénykép, a megsárgult papíron világosan kivehető volt, hogy a báró éppen kedvenc ebédjét fogyasztotta: sült macskát, dióbundában. Pechjére a fáraó ezt is észrevette…”

  1. Kutya: alapvetően jó választás, kivéve ha rossz választás volt. Például túl sokat ugat, főleg éjjel. Hihetetlen indulatokat tud az emberből kiváltani. Sajnos némelyik eb harap is,  ez egyesekben félelmet kelthet. Kisméretű , hülye nevű fajtánál előfordulhat, hogy kutyasétáltatáskor egyszerűen kiröhögnek. Gyakran meg is betegednek, további járulékos költségeket okozva, valamint itt is érvényesül az az alapelv , hogy a nagy kutya sokat eszik, és cserébe sokat –és büdöset-­ ürít.
darázspók, a kertünkben található
  1. Pók: kitűnő választás-ennyi. 

A jövő héten ananásztortát tervezek sütni, …..

2011. augusztus 17., szerda

sajtos, sós keksz

Azt semmiképpen nem állítanám, hogy óriási társadalmi életet élünk Makón. Valahogy mégis úgy alakul, hogy sosem unatkozunk. És a blogolásnak hála, lett néhány jó emberbarát körülöttem, akikkel bármikor szívesen találkozom, ergo nagyon de nagyon jó nekem. Vannak időszakok, amikor a távolabb élő barátok is haza látogatnak a rokonokhoz, és nagy örömömre, ha idejük engedi, minket sem hagynak ki a szórásból. Ünnepek körül többek is egyszerre haza jönnek. Vagy nyáron.....Vagy téli szünetben.... Vagy csak úgy....Ilyenkor kicsit sűrűbb az életünk, többen jönnek hozzánk - amit én úgy, de úgy imádok -  ilyenkor pedig kifejezetten társas lényeknek érzem magunkat. Bár tudom, hogy semelyikük sem várja el tőlünk, de nagyon szívesen készülök valamivel, amivel meg lehet vendégelni Őket. Nem volt ez máshogy a múlt héten sem. 3 fős rögtönzött osztálytalálkozó kerekedett,
Mariann, az találkozó egyik igen szimpatikus tagja
természetesen valamennyiőnk gyerek tartozékával együtt. 
a lányok, akik egy nap eltéréssel egy idősek
Nálunk talán már csak a gyerekek érzik ilyenkor jobban magukat. 

Időm kevés, de valami mégis csak kell. Így esett választásom ezekre a sós kis kekszekre. Gyerekbarát motívumokat igyekeztem válogatni. És hogy milyen volt a fogadtatás? Hát, a Tesco-s ropikra jobban rárepültek a gyerekek. Pedig a keksz nagyon finom, ajánlom szíves figyelmetekbe, de azért beismerem, ha kicsit tovább sütöttem volna, a kekszek roppanósan, kelendőbben lettek volna. Hogy honnan vagyok olyan biztos ebben? Másnap néhány percre grillfokozatra tettem őket. Ettől kicsit bár megpörkölődtek, de kifejezetten jót tett a kekszeknek!
 Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 6 dkg zsír
  • 1 tojás
  • 1 tk. só
  • tej
  • sajt
A lisztet a sütőporral, zsírral, tojással, sóval és annyi tejjel jól össze gyúrjuk, hogy kemény, de nyújtható tésztát kapjunk. A tésztát kinyújtjuk jó vékonyra, majd olvasztott zsírral megkenjük, sóval megszórjuk, majd meghintjük reszelt sajttal. Ezután a szokásos módon a tésztát össze hajtogatjuk - alulról fel középig, felülről le középig, majd egymásra hajtjuk a tésztát, jobbról balra középi, majd balról jobbra középig és megint egymásra. Ezután még 4-szer ugyanezt megismételjük - nyújtás, zsírral megkenés, sózás, sajttal megszórás, hajtogatás. Amikor elkészültünk szép vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd vagy felkockázzuk, vagy formákra szaggatjuk és előmelegített sütőben  - 200C - kb. 15 perc alatt készre sütjük.
Nem jellemző, hogy sós kekszeket sütnék, de nekem ez nagyon tetszett és ezzel le is tudtam a vendégvárás sós rágcsa részét.

2011. augusztus 15., hétfő

megint hétfő

Ma értünk haza Budapestről. Elég feszített volt. Vissza kell rázódnom. Az meg most már bizonyos, hogy jó szokásommá kell tennem, hogy időnként egy szavakkal legalább lejegyezzek fontos történéseket a héten. Magamnak tennék szívességet, jobban menne a heti összefoglaló. Mostanában a fényképezőgépünk is beadni készül az unalmast, így a képes dokumentáció is hiányos. Mostanában napjaink és gondolataink legfontosabb részét képezi a költözés körüli bonyodalom. Optimistán tekintettem az egész elé. Ház eladás Makón?! Maga a művészet. Haj, mennyi félelemmel teli gondolatom volt! Örülni kellene, hogy van házunk, de jó e, ha nem tudod eladni? Na, ez aztán tényleg röghöz köti az embert. Nekünk sikerült legyőzni. Zöld utat kaptunk, hogy lassan, de lépjünk előbbre. A lehető legoptimálisabb helyzetre rendezkedtem be. Azt hiszem ez személyiségtípus kérdése. Így viszont nem voltunk felkészülve a lehetséges nehézségekre. A dominó dőlt, és vitte magával a többieket is. Kétségbeejtő volt a helyzet. Volt bizony könny, vita is és riadalom. Talán lemondás is. Esély arra, hogy mégis megreked a dolog, és maradunk. Türelemjáték. Hú, de rosszul megy. Fegyelmezetten várni mások döntéseire. Miközben többünk sorsra függ, és rendezetlen. Aztán mégis egy csúnya felhő tova kúszik, pillanatnyi lélegzet, egy lépés előre. Itt tartunk most. Látjuk az esélyt a sikerre. Igen, a vége mégis Budapest. Nem csak új élet egy új városban. Új ovi a Nádjának. A Borisznak talán még az sem. Van esély, hogy fel sem veszik. Ki tudja? Talán holnap már okosabb leszek. Álláshirdetéseket böngészek. Sőt, motivációs leveleket fogalmazok. Küldöm és várok. Ketten már vissza jeleztek. Nem én leszek a szerencsés munkaerő. Nem tudom elmondani hogy esik. Kijózanítólag. Ne nézzetek őrültnek, sokkal inkább naivnak. Kifejezetten minimál szinten mozog az önbizalmam, ezért még inkább érthetetlen önmagam számára is, miért gondoltam, hogy nem lesz ez nagy ügy. Ilyenekkel bombáztam az én férjemet: - Drágám, na és akkor mit csinálok, ha mind a 3 állásra engem akarnak? ....... Ne mondjatok semmit, én is tudom, mekkora optimizmusra vall! Most, hogy már két helyről elutasítottak, kezdek megrémülni. Pedig ki tudja meddig tarthat még ez? Nekem nincs kapcsolati tőkém, nincsenek ismerőseim, akik akár információval segíthetnének. Kevés esélyt látok arra, hogy bárki szólhatna az érdekemben. És közben nagyon félek. Olyan jó életem volt itthon a gyerekekkel. És nem volt könnyű előtte. Tudom, mennyire kevés siker van a szociális munkavégzésben. Lehet ez a szociális szféra bármely területén. Ne de mit csináljak, ha jogosítványom e területre determinál engem. Tudom mit szeretnék csinálni. Pörögni. Szeretni a munkám. Szervezni. Ötletelni. Értelmes emberekkel együtt megbecsültségben jó munkát végezni. És minél kevesebb nyomort látni. Elnézést kérek! Láttam belőle eleget!
A ház, amit megvenni látszunk, nagyon klassz helyen van. Csendes utca, vidéki hangulat. Otthon érzés. Olyan nagyon fontos ez. Én voltam a világ egyik legnagyobb lokálpatriótája. Elképzelni sem tudtam az életem Makó határain kívül. Pityogva ittam a feliratot, Makó vége, amikor mentem vissza az egyetemre. Szégyenlem, de elmúlt. Már nem pityogom. A ház, amiben élünk..... Imádjuk. Kétkezi munkánk eredménye. Élhető, szerethető, szép életet magába rejtő, elengedő........... Átölelem két karommal, és reménykedem, hogy jó gazdái lesznek az utánunk következők. Mesél majd az ablakpárkányon kirakott mozaik, a fa a bejárat mellett. A bokrok elsúgják miért és kitől kaptam és mennyire szerettem. A garázs, miért is lett ilyen. A pác az ajtón, hogyan döntöttünk amellett a szín mellett. A lépcsőfeljáró, miért lett pont ott a helye. A műhely fala, milyen rajzot rejteget a festék? Mi van alatta? Életünk egy jelentős szakasza a végét rebegje. A házunk mindent tud rólunk. Mindent! "Szavak, ablakok, falak!" Fáj a búcsú, és mégis megkönnyebbüléssel jár. Nehéz, sorsdöntő döntéshozatal. Elhagyni a várost, az otthont... Embereket szándékosan nem említek. Mert ők nem elhagyottak....
A ház, amit most megint igyekszünk a magunk örömére alakítani. Olyanra, ami rólunk mesél majd, annyi fejtörést okoz. Nincs jó állapotban. Le kell ásnunk a dolgok legmélyére. 
a kert. tele lehetőséggel. Nem, nem, a ház ott a kert végén, nem a miénk! Képek a házunkról majd visszamenőleg is,  de csak már ha a felújított állapotot elérte!!!
 Minden a pénzről, az átalakításról, a munkálatokról, a sakkozásról szól. Vajon elkészül időben? Vajon lesz elég pénzünk, hogy felújítsuk? Röviden csak ennyi. Csak röviden, mert nem akarom, hogy izguljatok értünk. Nagy rendezők vagyunk most. Már amennyire a sors szabad kezet enged. Nem panaszkodom. De azért sóvárgok. Munkáért! Jó munkáért! Jó kollégákért! Sóvárgok, hogy Anyukám házát el tudjuk adni! Nevezhet engem bárki anyakomplexusosnak, a boldogságomhoz szükséges, hogy Anyukámat ott tudhassam a közelünkbe.Sóvárgok, mély, meleg baráti kapcsolatok után Budapesten, és sóvárgok azért, hogy az itteni barátok is maradjanak meg nekem. Látom magam előtt, hogy elkészült a pesti ház. Újrakezdés. Változás. Már nem díszkertet akarok, mint valaha itt. Gyümölcsfákat akarok. Sokat. Fűszerkertet és gyógynövényeket. Levendulát végre. Töménytelen mennyiségben. Buja, vadregényes  zeg-zugokat. Barátokkal, önfeledt falatozással, kinn a kertben!!!

Elmentünk ma Makón a boltba. Hihetetlen történet. Az általános iskolai magyar tanárnőm állt a pénztárnál előttünk. Más pozíciót lát most el a városban. Nem tagadom, volt időszak, amikor neveletlenül viselkedtem vele. Mert nem tudtam, hogyan kellene köszönjek Neki. Megosztja a személyisége az embereket. Egy ideje sziázom. Ettől megkönnyebbültem. A magyar nyelv egyik hülyesége. Magázódni! Brrrrrrrrr De utálom. A gyerekek a pénztár körül csak mondták és mondták a magukét. Anya, én ezt kérem!!! Karácsonyra! Húsvétra! Névnapra! vagy Szülinapra! Mindegy, de mindig és minden alkalommal valamit venni kell(ene)! Én meg csak magyaráztam és ígértem, hogy igen, vettem az adást és nem felejtem el. És igen, Karácsonyra biztosan meglesz! A tanárnő a pénztárnál előttem állt. És látta, a gyerekek mi után ácsingóznak! Mosolygott. Néhány szót váltottunk és fizetett. Elvett 1-1 dobozt a vágyott cukorkából és a szalagra tette. Gondoltam a gyerekek megihlették, és eszébe juttatták valamelyik szerettét, akiknek öröme lesz. Fizetett, majd oda fordult a gyerekekhez és oda adta neki. A mi gyerekeink voltak azok, akiknek örömet szerzett! Még mindig a hatása alatt vagyok......

Szép hetet Nektek!!!

2011. augusztus 14., vasárnap

Kinder torta, de nem bueno

Megint torta... és még nincs vége. Elmaradásaim jöttem rendezni. Ez nem régi téma. Bár a gyerekeink neve naptárban nem igen megtalálható, de a családunk néhány tagja, így Anyukám és más néhány ügybuzgó megfigyelő, mindig még pont időben figyelmeztet bennünket szülőket, melyik nap ünnepel Borisz és melyik nap a Nádja. Pont mint a szülinapjuk, csak néhány nap különbségre esik a neve napjuk is. Így Farkas anyuka nagyon boldog, mert több legyet üthet egy csapásra és egyszerre le tudhatok mindent. Ha vendég jön a házhoz, az tényleg valódi öröm, még ha a menü összeállítása, már önmagában véve is igazi kihívást jelent. A rokonság igen finnyás, értitek hát ugye, milyen nehéz olyasmit az asztalra pakolni, amit minden szívélyesen látott jelenlévő hajlandó megenni. A gyerekek ugye külön téma, mert nekik nem az evés az igazi téma. Ez a torta picit a kinder tejszeletet igyekszik mintázni, amit a gyerekek legtöbbje szívesen magába töm. Nem diós, nem mákos, nem túrós, szóval Anyukám kisfia is, - aki az én bátyám -, talán, ha nem  is örömében térdét csapdosva, de legalább nem fanyalogva nyammog majd. - gondoltam, amikor választásom e tortára esett. És pontosan így is lett.
Ez a torta ismét elhozta nekem a valamiben első helyet. Most sütöttem életemben először olyan sütit, amelynek a lapjait egyenként, külön, előre meg kell sütni. Nagyon izgultam, de egyben nagyon izgalmas is volt. Nagyon tetszett, és azt hiszem, most, hogy átestem a tűzkeresztségen, most már bármikor, bátran ugrom fejest ilyesmiben. Interneten szörföztem receptek után, nagyon sokmindenkinél fenn van a recept, én végül NoSalty mellett döntöttem. 
A tészta hozzávalói.:
  • 25 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
  • 2 ek. méz
  • 2 tojás
  • 2 ek. kakaó
  • 45 dkg liszt
  • 1 mk. szódabikarbóna
Az elkészítési mód nagyon izgalmas. Vizet forralunk egy lábasban, és a hozzávalók egy részét ennek a gőze felett fogjuk össze dolgozni. Vagyis a cukrot, vajat, a mézet, a tojást és kakaót egészen addig kevergetjük a gőz felett, míg csodás egynemű masszát nem alkotnak. Majd hozzá vegyítjük a szódabikarbónával elkevert lisztet is. Ekkor kicsit ijesztő állagot ölt a tészta. Olyasmit, amelyről nehezen feltételezhető, hogy valaha nyújtható állapotot hoz majd. Segít majd a min. fél órát hűtőben eltöltött pihenés. Közben elkészítjük a krémet.
Krém hozzávalói:
  • 3 cs. tejszínes pudingpor
  • 1 ek. liszt
  • 7 dl tej
  • 2-3 dl. tejföl
  • 20 dkg vaj
  • 25 dkg porcukor
A lisztet a pudingporokkal jól elkeverjük, majd a tejet is hozzáadjuk és jó sűrű krémet főzünk. És akár hiszitek akár nem, a tejfölt még melegen jó alaposan elkeverjük a krémmel, majd hagyjuk kihűlni. Na ez idő alatt a vajat a porcukorral habosra keverjük. Amikor a pudingos krémünk elhűlt, akkor kanalanként adagolva a cukros vajunkhoz, csodás egynemű krémet készítünk. A krém nem nagy durranás, de mégis nagyon finom. Úgy nyalakodtunk Borisszal mint a kiscicák, és bár soknak tűnhet a krém mennyisége elsőre, a nyalakodás a mennyiség leredukálásán sokat segített. 
Összeállítás:
Én megint a szív alakú torta formánkat - ami sajnos Anyukámé - használtam. Mielőtt a lapokat kisütöttem volna, minden egyes lapot, - szám szerint 4 db-ot - szív alakúra faragtam és így sütöttem meg. Nem máshogy, mint a tepsi alját képező hátulját megkentem zsírral és megszórtam liszttel, hogy ne ragadjon le, és néhány perc alatt készre sütöttem őket. Amikor minden lap kisült és a krém kihűlt, megtöltöttem a torta lapjait, majd rá csatoltam a tortaforma oldalát is az aljára. Beraktam egy éjszakára a hűtőbe, így másnap lehelet puha lett minden lap. Nem maradt más dolgom, mint hogy a torta tetejét csokimázzal bevonjam. Be kell valljam, csokimáz készítésben is van még hova fejlődnöm, a díszítésről nem is beszélve. A legvégén tejszínhabbal kívántam megkoronázni a torta felcsicsázását. Habszifonból nyomott tejszínhabbal. Nézzétek meg, hogy néz ki a torta. Mintha végig tüsszentettem volna.

2011. augusztus 11., csütörtök

a totál favorit - Kinder bueno torta - a gyerekek kedvence

 Na, nem! Hantázni nem fogok! A torta, nem egy perc alatt fogyott el. De azért, nem kellett sok idő és már csak ácsingózva gondoltam vissza a torta utolsó megmaradt morzsáit szét trancsírozva a fogaim között, hú, de jó lenne még egy szeletet betömni feneketlen bendőmbe. Persze fanyalgók mindig akadnak. De legyünk őszinték. Az összes vendég ízlésének megfelelni már-már szinte lehetetlen. Először az én roppant finnyás kislányom hívta fel a figyelmem erre az édességre. A barátnője Anyukája készített valami hasonlót. Utána néztem a neten és Andi konyhájában találtam rá, a számomra legszimpatikusabb receptre. Kicsit módosítottam, de az eredeti receptet mindenképpen közzé teszem, közben jelzem, én miben tértem el.

Hozzávalók: 
6 db tojásfehérje
6 ek. kristálycukor
1 ek. étolaj
2 ek. liszt
2 ek. zsemlemorzsa
1/ 2 csomag sütőpor
15 dkg vágott dió
kb. 1/2 üveg mogyorókrém
háztartási keksz

Krém:
1/ 2 l tej
6 db tojássárgája
25 dkg cukor
1 cs. vaníliás puding
3 ek. liszt
25 dkg margarin
kb. 20 dkg darált dió
rum
2 dl tejszín

"A tészta elkészítése: - szó szerinti idézet Andi konyhájából
A 6 db tojásfehérjét a cukorral felverjük. Hozzáadjuk az étolajat, a sütőporos lisztet és zsemlemorzsát. Tepsiben vagy tepsi hátulján ( kb. 32 * 24 cm ) sütőpapírra tesszük a masszát, megszórjuk a vágott dióval, majd 180 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük. A meleg tésztát megkenjük mogyorókrémmel."

Az történt, hogy én a diót a tészta tetejéről elhagytam, azon egyszerű oknál fogva, hogy ekkor még nem állt rendelkezésemre dió. Ugyan ezzel az adaggal dolgoztam, és én egy nagyobb méretű szív alakú torta formát használtam. A dolog maximálisan jól szuperált így is.
 
A krém elkészítése : a krémhez szükséges összetevőt össze kevertem, és felforraltam, sűrű krémet főztem. Az elkészült krémet két részre osztottam és meghagytam vaníliás ízűnek, a másik krémbe pedig darált diót + rumot kevertem el. Amikor mindkét krém kihűlt a margarin mennyiség egyik felét az egyikhez, a másikat a másik ízű krémhez kevertem. 

Andi konyhája szintén elfelezi az elkészült vaníliás krémet, de az egyik krémbe  10 dkg csokoládét tesz, miután megolvasztotta, a másikat meghagyja vaníliásan. A krémet kihűti és a megfelezett margarin mennyiséget a kihűlt krémekbe kavarja.

Amikor idáig eljutottunk, eljön a torta összeállításának ideje. Rendelkezésünkre áll, a már elkészült piskótaszerű alapunk, amit jó vastagon megkentem Nutellával. Nem tagadom, imádom a Nutellát, szóval a dolog innentől rossz már nem lehet, és ekkor erre kentem rá a vanília ízű krémet. Erre következik egy sor vanília esszenciával elvegyített tejbe mártogatott keksz. Már itt pazar a dolog, és még nincs vége. Most következett a diós krém, majd lezárásként még egy sor mártogatott keksz. És ekkor jöhet a pihi ideje, mert egy egész éjszakás várakozás következik a hűtőben. Andi másképpen járt el, Ő a második fajta krém tetejére kekszet már nem tett, lezárásként nála a felvert tejszín következett. Én az ünnep napján, mielőtt a tortás köszöntés jött, össze hoztam a keksszel lezárt torta tetejére egy rosszul felvert tejszínhabos díszítést - amit az egyetlen rossz minőségű fénykép híven szemléltet - .

Nekem ez a torta a szuperek egyike, bármikor szívesen el is készítem, mert macera szerintem nem sok vele, ráadásul már előző nap el lehet készíteni és az ünnep napján a tálaláson kívül nem kell bajlódni vele.  Az íze meg? Hát arról jobb ha nem beszélek. Egyszerűen felül múlhatatlan, persze azoknak, akik édességrajongók.

Nádja és Borisz szülinapjára készült, még júniusban. Ez volt a Nádja tortája, a Boriszéval is adós vagyok még. Akkor tájt kezdte a fényképezőnk beadni az unalmast, így az általam készített egyébként is gyatra fotókat tovább fokozva - tesómra még inkább szégyent hozva -, egyetlen szégyenfolt képel illusztráltam ma. A buli egyébként jó volt, 
dögfáradt voltam ugyan, de mivel a fogyasztás jónak mondható volt, a siker a fáradtságom kárpótolta. Köszönöm a türelmet, mert sok beszédnek sok az alja, ha jót akartok enni, gyerekek, irány a konyhába!

2011. augusztus 9., kedd

vendégposzt: hamburger husi tárcsán sütve

Mielőtt bele csapnánk a lecsóba, had mondjak Nektek néhány szót az én vendégposztolómról. Nem más Ő, mint az én igen nagyra becsült férjem. 
Remélem rendszert kíván csinálni a heti egyszeri bejegyzéseiből és nem csupán az idegeimből. Első bejelentkezését heves lelkesedés fogadta, így a Ti pozitív visszajelzéseiteknek köszönhetően, egyenlőre úgy tűnik, fejet hajtott az én kezdeményezésem előtt is, és időnként tiszteletét teszi majd itt nálam, és időnként megörvendeztet majd benneteket frenetikus humorú receptleírásaival, és más megnyilatkozásaival. A mostani bejegyzésébe bekopizott részekben ne keressetek logikát, sem feltétlenül összecsengést a recepttel. Írói vénája és humorérzékének bemutatásaként csepegtetett nektek részletet, kiadásra váró könyvéből. Fogadjátok Őt nagy szeretettel, és élvezzétek irományait!!!
a hambi húsról nem készült kép, ne is várjatok fotót, bezzeg a bloggazda bucijairól igen....
Közkívánatra újra jelentkezem. Rovatom címe: hogyan főzzünk jól?
Nem sok idő telt el legutóbbi anyagom óta, és ismét rendkívül ízletes falatokat készítettem.
Felkérést kaptam hamburger (hús)pogácsa elkészítésére, melyhez a (stohl)bucit nem én csináltam -, bár megtudnám.
Mivel a konyha zárt légterében ezen ételek készítése olyan iszonyú bűzzel és füsttel jár, hogy a látási viszonyok a nullára csökkennek, és a mentők kétpercenként hordják ki talicskán a súlyos füstmérgezést szenvedett egyedeket, ezért választásunk a szabadtéri tárcsán való sütésre esett.
Az alapanyagot tekintve nem állt itthon rendelkezésre tisztán marhahús tisztán, ezért 50-50 marha-disznó aránnyal dolgoztam.
Hozzávalók:
- 1 kg marhahús
- 2 db jó nagy fej hagyma
- 15 gerezd fokhagyma
- 1 dl mustár
- 2 db tojás
- só
- bors
- pirospaprika
- fahéj-ez mégse
- zsemlemorzsa-a megfelelő állag eléréséig
Miután jól nekivetkőztünk, a húst jól összekeverjük,  utána kezet mosunk, mert a nyers hústól különféle dögletes fertőző és egyéb parazitás betegségeket kaphatunk, amelyeket itt most nem részletezünk…
Védőszemüveg felhelyezése után összevágjuk a hagymát, a fokhagymát is, majd össze passzírozva a húshoz adjuk. Ugyanígy járunk el a további hozzávalókkal is, majd a masszát összekeverjük, letakarjuk, és a hűtőbe rakjuk egy pár órára, hogy összeérjenek az ízek. Amíg jönnek a vendégek alszunk egyet. A bucikat nem mi készítjük, azzal nekünk dolgunk nincs. - Azért ezt is el kell készítenie ugyebár valakinek. Na, ilyenkor jól jön a háznál az asszony, csak hogy én is, mint első számú bloggazda -, valamit hozzá fűzzek! hamburger buci - itt
Mikor felkeltünk tüzet rakunk a kis kerti grillkészülékben , jól megrakjuk had égjen le, és legyen jó sok parázs.

„Tudományosan igazolható tény, hogy az ember hőérzetére, kihat érzelmi állapota. Kellemes barátságos, meghittebb környezetben az ember, egyszerűen kevésbé fázik, mint rideg, elutasító, barátságtalan kondíciók közepette. Ezt igen egyszerű pszichológiai kísérlettel igazolni is lehetne; a kontroll csoportot egyszer ilyen, egyszer olyan érzelmi temperáltságú hangulatú laborokba kell vezetni, természetesen azonos hőmérsékleti viszonyok közt, és aztán a tapasztalatokat kikérdezni, kiértékelni etc. Ezzel jelentősen lehetne csökkenteni a fűtésre fordított káros anyag kibocsátást, mely egyébként az összes káros anyag kibocsátásnak csaknem felét teszi ki.”

A tárcsát férfias mozdulattal a parázs fölé rakjuk, és megvárjuk hogy átmelegedjen. Addig kinyitjuk az első sört, majd kihozzuk a húst a hűtőből. A tárcsát bekenem zsiradékkal, majd a húsból kis gombócokat veszek ki, megszagolom, nyugtázom, hogy milyen marhajó illata van, majd először húsgombócot készítek, majd ezt szétnyomva lepénykét. Ezt tárcsára helyezem, és lapos kis konyhai eszköz segítségével nyomom össze, forgatom megállás nélkül. A tárcsára 8-10-is ráfér egyszerre. Sütési idejük 5-10 perc a hőfoktól függően. Ha valamelyik lepottyan a közelben ólálkodó kutya vagy macska örömmel felporszívózza, még akkor is ha hólyagosra égeti magát. Zsebkendő legyen nálunk, mert a füst gyakran megy majd a szemünkbe, könnyezünk, köhögünk majd , a melegben izzadni is fogunk, és a hajunk is bűzleni fog. Miközben készítjük a húsokat, a többiek már röhögve eszik a kész hambikat, és tojnak a fejünkre, ahogy a füst mélyén izzadva szenvedünk.
Miután mindennel kész lettünk mi is hozzáláthatunk a falatozáshoz, ha szerencsénk van utolsóként egyedül a sarokban. Utána van még a takarítás is. A tárcsát vastagon fedi majd a zsír és az odaégett húsdarabkák, ezt le kell vakarni, vagy a kutyával lenyalatni, általában tükörsimára takarítják. És hát mosogatni is lehet.

„-Na elég a nyavalygásból - vette fel Torquemada testre feszülő kezeslábasát, mert már elege volt az ezredesből is. A fal oldalán kis keskeny perem volt, melyen oldalazva el tudtak indulni. Az ezredes azt is észrevette , hogy jobbra nem egészem 125 méterre összetákolt fa függőhíd vezet át a túloldalra. De hirtelen jobb ötlete támadt: gondolta megelőzi  a többieket, és ebben szerepe lesz annak is hogy  korábban versenyszerűen balettozott a császári csapatban. A folyosó sarkán talált egy jó hosszú vékony telefonzsinórt, most ezt villámgyorsan meglengette a feje fölött és áthajította a végén levő készüléket nehezéknek használva a túloldalra.
Közben a többiek lázasan igyekeztek a sziklaperemen a függőhíd felé. Bismarck hirtelen megcsúszott: -Áh sájze -szisszent fel, fejét beverte, rögtön elborította a vér..
Az ezredes közben balettruhát húzott, és egyensúlyozó rudat fogván a kezébe megpróbálta átverekedni magát a dróton. Kastanov és Torquemada elérték a függőhidat és most megpróbáltak átmenni rajta.- Nézzétek, -röhögött fel Malafejev, amikor látta hogy az ezredes a szakadék felett egyensúlyozik kezében egy pecabottal –Beszarás -mondta hitetlenkedve Kastanov…”

2011. augusztus 7., vasárnap

megint hétfő...

Ha Ti is írnátok megint hétfőket, észre vennétek, hogyan száguldanak a hetek egymás után, és hogy milyen nehéz vissza emlékezni a hét történéseire. Azt már tudjátok, hogy a munkahelyemen beszéltem a főnökömmel, és ettől valahogy megkönnyebbültem. Nem mondom, hogy most már úton útfélen szórom a velünk kapcsolatos információkat, de az arra érdemeseknek most már nyugodtabb szívvel mesélek. Egyenlőre csupán a vágyainkról. Nem mondhatnám, hogy túl jól áll az ügyünk, és sajnos rajtunk kívülálló dolog miatt nem. Nem tudom, említettem e már, de fenemód rosszul viselem azokat a helyzeteket, amelyek általunk teljes mértékben befolyásolhatatlanok. Az érzelmeimet inkább hagyjuk ezzel kapcsolatban. Igyekszem elővenni a legjobbik arcú érzelmi intelligenciámat és a tőlem telhető legnagyobb higgadtsággal viselni a dolgokat. Nem mondom, hogy nem kíván tőlem óriási erőfeszítést, és azt sem tagadom, hogy ennek kapcsán egyeseket legszívesebben a pokolba küldenék. A jövőbeli életünk teljes bizonytalanságának alaphelyzetéből, egyenlőre nem létező budapesti állandó lakcímmel, és még meglévő itteni munkahellyel budapesti állásokat pályázok meg. A héten 3 állásra küldtem el az önéletrajzomat és a motivációs leveleimet. Ezt is meg kell tanulnom. Amikor utoljára munkahely keresési procedúráim voltak, motivációs levél mint olyan még nem létezett. Számomra új műfaj, de tetszik, mert elég nagy kreativitást igényel. Nem tudom hogyan zajlik a további része az álláskeresés folyamatának. Azt hittem, mindenképpen reagálnak, és legfeljebb nem az enyém az állás. Többen felvilágosítottak, hogy ez a legoptimálisabb eset után következő megoldás, de gyakoriságát illetően a legjellemzőbb az, hogy sem be nem hívják az embert, és nem is értesítenek vele kapcsolatban. Pedig ha tudnátok, micsoda munka rejlik a munkakeresés mögött?!
Szégyenlem, ne haragudjatok drága makói Barátaim, mert tudjátok, mennyire szeretlek Benneteket, de annyira vágyom arra, hogy végre sikerüljön, és egy újabb fejezettel, új életet kezdhessünk Budapesten. Hogyan tudnék finom lenni, nem bántó de mégis őszinte?! Nem tudom. Mennünk kell, el, el innen.

Közben Kócos teljesen beilleszkedett a családunkba. Nem is tudjátok elképzelni, milyen sokat jelent nekem, hogy végre megint családi ebünk van. Amikor én még kislány voltam, olyan jó kutyusaink voltak. Aztán asszony lett belőlem, és hát nyilván nem emiatt, de valahogy nem nagyon volt szerencsénk a kutyáinkkal. Emiatt triplán értékeljük Kócost, akik minden elképzelésünket felülmúlva hihetetlenül okos. Ha csak lehet sétálunk vele. Nagyokat sétálunk. Közben meg azon tanakodtam, hogyan tudnánk magunkkal vinni akkor is, ha bicajjal közlekedünk. És már jött is a válasz. Tudom, hogy már elárultam, hogy mennyire szeretek kincsek után kutatni, lehet ez turkáló vagy Budapesten lomtalanítani. Egy jó pár évvel ezelőtti lomtalanítás alkalmával találtam egy kicsit kopottas kosarat, amit a bicaj oldalára lehet akasztani. Bevásárláshoz sem utolsó, de kutyaszállításra sem elképzelhetetlen. 
 Az persze jó kérdés, a Kócos tűri e majd. Na innentől nem volt megállás, elő kellett kotorni a padlásról. Kiderült, hogy több sebből vérzik a kosárka. Ilyenkor de jól jön egy ezermester férj a háznál. Így aztán el sem tudom képzelni azon szegény asszonytársaim sorsát, akik egy pipogya, kétbalkezes férjjel vannak "megáldva". Az én férjem már fúrt és faragott és javított. 

Aztán pedig keverte az általam megálmodott rózsaszín színt. Bizony, csodás rózsaszínű oldalkosarunk lesz. Egyszer ma már lefestettem, persze még egy kenést elbír, ha kész a végeredmény, jöhet a bemutató majd nektek. Aztán majd megkeresem Dórit, mert konkrétan tudom, hogy ő nagyon szép kosárka ruhát készített már, biztosan szuper ötletekkel lát majd el engem, hogyan küzdjek meg majd én is, egy szép elkészítésével.


Ez a hét annyi jó eseményt tartogatott. Annak mindig különösen örülök, ha Györgyi barátnőmmel tölthetek el időt. 
Aztán egészen rákaptunk a főtt kukorica ízére. Ma is mentünk a piacra, hogy beszerezzem az újabb muníciót. És moziban is voltunk a gyerekekkel. És tudjátok mit? Úgy féltem. Mert nem mindig tolerálom jól a sok embert körülöttem, és a zárt helyeket, ahonnan nem feltétlenül tudok feltűnés nélkül eliszkolni. A rajzfilmek ráadásul, nem tagadom, annyira nem érdekelnek. A gyerekek kedvéért minden őrültségemen felülkerekedtem és megnéztük együtt a Verdák2.
csak stílszerűen verdás papucs, verdás póló
Képzeljétek vicces volt, még nekem is, akinek köztudottan igen gyér a humorérzéke. Nem volt semmi gond, szuper kis közös program volt, igaz, ezért Szegedre kellett utaznunk.
És végül, de nem utolsó sorban Manci mama Gyros vacsorával kényeztetett bennünket. Sütött pitát, husit, csinált zöldség körítést, dresszinget, süti, sör már csak a rock and roll hiányzott. Viszont, felböffent gyerekkorom szépséges élménye. Tesómék áthozták a tollasütő szettjüket, és sok év kihagyás után, újra játszottunk. Nem olyan jól mint gyerekkorunkban, de pont olyan lelkesen, miközben jóízűen nosztalgiázunk.
látjátok ezt a koncentrációt?
na itt a vége...
És a végére jöjjön egy szeretnék lista, pont mint egy gyereknél - szűkre szabottan csupán néhány kívánsággal:
- szeretném meglelni álmaim munkahelyét, ahol megbecsülnek és szeretnek, jó kollégákkal együtt értelmes munkát végezhetek, ja és mindezt jó fizetésért!
- szeretnék egy jó futócipőt, ami nem mellesleg jól is néz ki - valamiért Adidasra vágyom -, mert muszáj elkezdenem futni
- szeretnék egy klassz görkorit találni a Nádjának
- szeretném ha az alapítvány költségvetési módosítását elfogadnák és végre tudnék egy jó honlapot csináltatni.....................................................................................................................................
folyt.köv.

2011. augusztus 5., péntek

tejszínes cukkini krémleves és fincsi fincsi

A mai ebédünkről van szó. Nem nagy kunszt. Roppantul szeretem a viszonylag gyors ételeket. A férjem,  - állítása szerint - utálja a krémleveseket. Nekem mégis úgy tűnik, zokszó nélkül kanalazza be, és még másodszor is szed. Én nagyon szeretem őket, nem mellesleg a roppant gyors elkészíthetőségük miatt. A gyerekek meg? Akik köztudottan a finnyás galerihez tartoznak, hát mit ne mondjak? Még repetáztak is belőle.
A leves hozzávalói:

  • 1 db jó nagy vöröshagyma
  • 1 db jó nagy cukkini
  • szalonna
  • só, bors, fűszerek ízlés szerint, ja és persze fokhagyma
  • 1/2 l tejszín
Kezdésként a szalonnát felkockázzuk és jól kisütjük a zsírját. Amikor kopogósra sült a szalonna, kivesszük és félre tesszük. A zsírjára rádobjuk a felkockázott vöröshagymát és üvegesre pirítjuk, majd jöhet hozzá a megmosott, de pucolatlan és apróra felkockázott cukkini is. Addig kevergetjük, amíg meg nem puhul a cukkini, miközben fűszerezzük és időnként pici víz hozzáadásával felgyorsíthatjuk a puhulás folyamatát. Amikor ezzel elkészülünk, neki megyünk botmixerrel és teljesen pépesre mixeljük. Felöntjük tejszínnel és annyi vízzel, hogy a számunkra szimpatikus sűrűséget elérjük. Addig melegítjük, míg forr egyet, majd lekapcsoljuk a gázt alatta. A szalonna darabokkal tálaljuk, és hát jöhet rá a sajt is, és nem utolsósorban, egyétek pirítóssal. Nálunk a gyerekek nagyon bírják az ilyen leveseket. Nem mondom, hogy hatalmasat durran, mert hasonló séma alapján készül jó néhány krémleves, de azok nálunk mind nagy szeretettel vannak üdvözölve.

Második fogás: Fincsi fincsi
  • 15 dkg cukor
  • 4 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 1 l tej
  • vaníliás cukor
  • 20 dkg mák+cukor - én a következő aránnyal dolgozom - 3 ek. mák/ 1 ek. porcukor -
A tojások sárgáját és fehérjét külön leverjük. A fehérjét kemény habbá verjük, a cukor folyamatos hozzáadásával. Amikor eddig eljutottunk, adjunk hozzá egy tojás sárgáját, és a lisztet, majd ügyelve, hogy a lehető legkevésbé törjük meg a habot, vegyítsük össze. Közben a vaníliás cukorral felforraljuk a tejet, és bele szaggatjuk a tésztánkat apránként, pont, mintha madár tej habot készítenénk. Ki is vesszük és szűrőbe tesszük, hogy lecsorogjon róla a felesleges tej. Közben a megmaradt 3 tojás sárgáját kikeverjük ízlés szerint cukorral, és vaníliás cukorral, és kb. 2 tk. keményítővel meg egy pici hideg tejjel. Erre helyezzük a szűrőt, ide a lecsöpögő tej, nyugodtan mehet. Amikor az összes tésztánkkal elkészültünk, akkor a cukros mákkeverékkel megszórunk egy előre kivajazott tepsit és ráhalmozzuk a laskáinkat, majd jól megszórjuk megint a mákos cukros keverékkel. Na, ekkor mehet a sütőbe, és már nincs más hátra, mint hogy össze süssük az egészet.
Eközben a már előre elő készített tojásos egyvelegre rászűrjük a megmaradt forralt tejet, amelyben a laskákat kifőzzük, és krémet, sodót főzünk belőle. Ezzel jól meglocsoljuk az elkészült fincsi fincsinket. Hát, erre sem panaszkodtak a gyerekek! Mák rajongóknak mint mi, kifejezetten tetszhet a recept.

Ma voltunk a gyerekekkel a piacon. Persze őket egyetlen dolog érdekelte, hogy megkeressük a nénit, aki apró autókat meg babákat árul. Tényleg filléres árért. Rá is vettek,  vettem nekik 1-1 apróságot. Fejenként 50,-Ft-ot költöttem. Közben más értelme is volt a piaclátogatásnak. Főzni való kukoricát vettünk. Szám szerint 7 darabot 200,-Ft-ért, amiből az egyik félig beteg volt, de a menthető részeket mentettem. Délután megfőztem őket, és felváltva kiáltottunk fel: - Hú, de finom édes ez a kukorica! Én még ilyen édeset nem is ettem! Magyarul, elképesztően finom volt. Amikor kifőtt, gyorsan alufóliába szedtem, de előtte szigorúan sóztam - + csomagoltam még + sót, ha valakinek hiányérzete lenne -, majd felpattantunk a biciklinkre, és letekertünk a Maros partra, kizárólag azért, hogy a kukoricákat ott fogyasszuk el!