karácsony után

Ma volt az első punnyadós nap, amire pont annyira vágytam, mint éhezők egy falat kenyérre. Fura, mert amúgy állandóan nyüzsgöm, igénylem az ingereket. Most napok óta egyedüllétre és pihenésre vágyom. Jó volt emberek között lenni, szeretni és találkozni. Tegnap szenvedtem mint veszett kutya, hogy egyáltalán házon kívülre ki kell tennem a lábamat. Begubózásra vágytam, olyasféle lustálkodásra, amiről nem emlékszem, utoljára mikor számolhattam be. Ma csak tengtünk-lengtünk a gyerekekkel a világban. A legnagyobb gasztroélményünk a mákos tészta volt, de az töménytelen mennyiségben. A hűtőnk üres, boltba nem megyek, játszottunk viszont, fürdőztek a gyerekek sárga vízben.

Kicsit szomorkodom, mert vége az ünnepeknek. Úgy szeretem az ünnepek előtti várakozást, készülődést. Idén nem sütöttem hülyére magam, nem volt semmi túl dimenzionálás. De lelkemben izgatott voltam mint egy gyerek. És mert reméltem azt is, hogy az ünnepek körüli szabadnapok alatt, lesz alkalom megpihenni. Aztán persze nincs megpihenés, mert holtkórosok módjára járunk házról házra, barátról barátra, rokonról rokonra. Ami jó. Miközben degeszre tömjük a hasunkat. Hát, a teli pocak sem segít, hogy pihentnek érezzük magunkat. Szeretem a karácsonyt, mert még inkább megengedhetem magamnak, hogy minden ityre-fityre elérzékenyüljek. Akár beszélgetés közben, akár filmet nézve, akár egy könyvbe bele olvasva, vagy akár a gyerekeim szemébe nézve. 

Könnyes szemekkel találtam szembe magam, és bensőséges együttlétekkel. Rájöttem, hogy Anyukám és Nádja 

között földöntúli, megmagyarázhatatlan, egyedülálló kapcsolat van. Súgnak-búgnak, órákig el vannak együtt, és természetesen Mama mindig és minden körülmények között kivédi az Ő kicsi Nádjáját. Nem tudom, van e az életetekben valakivel ilyen kapcsolatotok? Ha igen, a szerencsések táborába tartoztok. Több aha élményem is támadt az elmúlt napok alatt. Ültem útban hazafelé a kocsiban, és a semmiből megszületett a gondolat, hogy a költözéssel, megszabadultam az összes életemben jelen lévő vérszívó kapcsolattól. Jelenlegi életemben nincs olyan emberi, vagy inkább baráti kapcsolat, amelyben jelen lenne a szorongás, a megfelelési kényszer, az elvárás. Nem mondom, hogy rossz érzés. És otthon, az ismerős, otthonos utcákon sétálva, rájöttem, hogy az úttest minden mélyedését ismerem, hogy sokkal otthonosabban mozgok még Makón, mint Pesten. Pont olyan érzés volt, mintha még mindig Makón lennénk, és ha valaki azt mondta volna, maradtok, bármilyen nehézség nélkül folytathattam volna pont ott és onnan, ahol abba hagytuk. Miközben otthon járva, azt is pontosan láttam, hogy nekem kell az inger, kell az élet, kell egy teltebb közeg, amiben létezhetek, ehhez viszont nem elégséges közel sem már Makó. Láttam fél füllel egy filmet karácsony este, valamelyik csatornán, egy nem igazán klasszik amerikai filmet, amiben minden volt. Veszekedés is. Családi perpatvar. Nem tagadom, én is bele szaladtam valami hasonlóba. Persze, nem értem. Próbálom a másik álláspontját értelmezni. De most elvesztettem a megértés iránti képességem. És haragudtam és mérges lettem. Év végére gondolom kipukkan az ember. Volt hát minden Karácsonykor. Szeretem a karácsonyt. Annyi szeretet van benne. Minden nap így kellene...

Karácsonyra!!!!

Gyönyörűséges, Boldog, békés, szeretetteteli Karácsonyt Mindenkinek!!!!

Anyukámnak egy szelet boldogság

Nem titok, hogy erős szimbiózisban éltünk az Anyukámmal. Most, hogy több 100 km választ el bennünket, bár nem igen múlik el nap - hála az internetnek - hogy legalább skypon ne beszélnénk, mi több, még láthat is bennünket. Tudom mennyire hiányzunk neki. Nekünk is Ő, de nekünk a könnyebb, hiszen mi 4-en vagyunk, vele szemben. Anyukámnak ajándéknak szánom ezt a bejegyzést.. Néhány kép a gyerekekről táplálkozásul, hogy kibírja nélkülünk, amíg nem lehetünk együtt.

Így Karácsony felé talán ösztönösen több szeretet van ez emberek szívében. Az is lehet, hogy csak megkönnyebbülnek, mert közeleg valaminek a vége. Megnyugszunk, hogy megpihenhetünk.Még ha csak néhány napra is.Én egyébként szeretek majdnem mindenkit. Most meg? Gondolhatjátok.......:-)

A felső  kép a Nádja pesti ovijában a karácsonyi ünnepen készült. Utál szerepelni. Megértem. De ahogy elnéztem ezeken a képeken, mintha egy angyalt láttam volna. Egészen megindított. Persze, hiszen az Anyja vagy! - mondhatnátok. De ez valahogy most nem erről szólt.....

A karácsonyi készülődéshez egy olyan zenét rakok fel nektek, amire a Nádjáék a karácsonyi ünnepségen bevonultak. Angyali.......

medvehagymás/sajtos-ketchupos grissini

Nem is olyan nagy baj, hogy nincs hangos blog. Ennek köszönhetően úsztatok meg egy óriási, dühös ordítást. Mérgemben, ami miatt egy oltári szellemes bejegyzésem elszállt. Éppen a grissinihez fűződő kapcsolatomat ismertettem, nem is akármilyen szimpatikus és szemléletes stílusban, amikor egy rossz mozdulat hevében a teljes bejegyzésem eltüntettem. Nem beszélve a rossz beállítás miatti miniatűr betűméretekről, ami miatt gyakorlatilag kontrollálhatatlan, hogy miket hablatyolok itt össze. Így most már rövid leszek és közel sem szellemes. Gyors és tárgyilagos. Szóval grissini. Pont úgy készítettem, mint ahogy a pizza tésztáját szoktam készíteni.

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• 2.5 dkg élesztő
• kb. 2 dl víz v. tej
• kb. 3 ek. olaj
• fűszerek

Élesztőt megfuttatjuk a langyos cukros vízben, majd összevegyítjük a sóval és fűszerekkel vegyített liszttel és olajjal. Elfeleztem a tésztát és az egyik felét meghagytam simán, a másikba pedig jó sok medvehagymás pestót vegyítettem - azt is én készítettem, bár Makón nehéz hozzájutni, nekem volt, hála Gesztike arany szívének -.

Hagytam pihenni a tésztát, amikor pedig elkészültek, rudakat sodortam belőle, és 200C-os sütőben gyorsan készre sütöttem őket.

A másik cipót kinyújtottam és megkentem ketchuppal + természetesen házival, amit szintén én készítettem -, majd megszórtam jó vastagon reszelt sajttal, ezután pedig félbe hajtottam a tésztát. Keresztben elvágtam pizzavágóval, majd kb. másfél centis csíkokat vágtam belőle, és egyenként megsodortam őket. Irány a tepsi és zsupsz be a 200C-os sütőbe.

ISZONYÚ FINOMAK LETTEK.Persze frissen volt a legjobb, de nekem most is bejöttek. Az utolsó 3 darabot most toltam be, piciny kis beleimbe. Remélem sikerült kedvet csinálnom, nem bírtok magatokkal és már mindent és mindenkit félre lökve a konyhában tobzódtok.

megint hétfő...

Csomó dolgot csináltam, mióta nem voltam. Közben tönkre ment a számítógépünk. Azért írhattam volna. Lett is volna miről. Nem tudom észrevettétek e, hogy állati rossz bolygóállások voltak az elmúlt időszakban. Remélem mindez a múlté. Annyi maszlag volt körülöttem, hogy nem győztem fellocsolni magam. A fogammal kapcsolatban nem panaszkodhatom, hiszen minden reményemet felül múlva, már múlt hétfőn meg foltozta a fogorvos. 11.500,-Ft-ba került. Próbáltam megfejteni az istentelenül kegyetlen jelzést, de képtelen vagyok értelmezni. Persze belátom, járhattam volna rosszabbul is. Így már ezért is hálás voltan, hogy ennyivel megúsztam. Pityogós hetem volt, olyan kétségbeesős. Elanyátlanodós. De annyi vigasztalást kaptam a gyerekeimtől, amennyit csak lehet. Értelmesek. És nem ijednek meg, ha sír az ember. Meg lehet velük beszélni. Különösen a Nádjával.Régen volt ilyen karácsonyunk. Olyan, amikor alig készültem. Igazából nem sütöttem kevesebbet mint bármikor máskor, csak éppenséggel arra már nem marad kapacitásom, hogy le is írjam. Készítettem pillecukrot a gyerekeimnek és ajándékba rokon gyerekeknek. És igen, bármily meglepő, képzeljétek tök jól sikerültek. Természetesen idén sem maradhatott ki a raklapnyi mézeskalács, pucérak, díszítést megtagadtam. Készült kimaradt tojásfehérjékből habkarika, amit a gyerekek masszívan gyömöszölnek a hasukba. Alig maradt esély arra, hogy marad, amit a karácsonyfára akaszthatunk majd. Elkészült életem első mézes puszedlije is. Igaz, nem Timi barátnőm receptje szerint,, pedig azután ácsingóztam. Most már az oviban is minden a karácsony körül forog, így oda is kellett produkálni ezt-azt, ja, és hogy szavam ne feledjem, a férjem szülinapjára is, ami holnap lesz. Elképesztően zsúfolt napjaim vannak, meg nem állok egyetlen percre sem, és ebben a megváltozott élethelyzetben, szinte művészet jól szervezni nem csupán az ünnepeket, de a hétköznapokat is. Múlt héten szakítottam időt ajándékvásárlásra is. Igazán elégedett vagyok. Jó időt futottam és jó dolgokat vásároltam. És kevés embernek. Így nem vált fullasztóvá a dolog. Nem tudom említettem e már, hogy döglök a kitűzőkért. Az egyszínűért és virágosért, a világosért és sötétért, a finom selyemből készültért és a durvábbért, az olcsóbbért és a drágábbért is. De bárhol láttam, tovább mentem. Valamiért mégsem szólított meg egyik sem.. Mert valami mégis csak hibádzott benne. Aztán hétvégén betértünk Judit barátnőmmel az OBI-ba, és a karácsonyfán gyönyörű, termetes virágokat láttam. Lelki szemeim előtt már a pulcsimra tűzve viseltem. Szemtelenül olcsók voltak Igaz, karácsonyfa dísznek árulva.Kapásból 3-at vásároltam Annyira örültem, hogy a pénztárnál, miután fizettem, hangosan, fülig érő vigyorral, kiszakadt belőlem: - Én olyan BOLDOG VAGYOK! Hirtelen minden tekintet rám tapadt. - örülök! - felelte a pénztáros, értetlen mosollyal az arcán. 

Nem tudom köze van e gyakori elpityeredésemhez annak, hogy adventi időszak van. Vagy annak hogy közeleg az év vége. Tudattalanul is dolgozik az emberben a lélek. Vagy egyszerűen csak kipukkantam? Látjátok, az örök hálásak, az örök optimisták, az örök bizakodók és örök mosolyok is időnként lefagyhatnak. Nem olyan nagy baj. És el fog múlni. Hamarosan újra kisüt a nap!

megint hétfő...

Mostanában annyi hülyeség történt, általam szeretett emberekkel. Főleg kéztörésekre gondolok. Na, ma beálltam én is közéjük a sorba. És igen is, ki vagyok bukva. Általam szeretett vagyok én is, és most már magammal is együtt érezhetek! Mit együtt érezhetek?! Egyenesen sajnálom magam! És olyan, de olyan mérges vagyok. Nem leszek így jóban az Istennel. Mondhatom NEM! Mert nem ér ilyet csinálni. - fakadt ma ki belőlem. - Nem ér ilyet csinálni az emberrel! - mérgelődtem, hőzöngtem! - És úgy sajnálom farkasévit! - Mert igenis, nem érdemel ilyet egy ilyen jó ember mint ÉN! - bruhaháztam! Akkor, és most is így gondolom, miközben nagyon is tudom, hogy nincs összefüggés jóság, és időnkénti elesettség és kiszolgáltatottság között. Van viszont összefüggés kapkodás, rohanás, figyelmetlenség és megsérülés között. Így jártam. Csak ne pont az egyik leggyengébb gyengémet kapta volna derékba. Rohadékság! - Kislányom, nem mindenki Anyukája tud ám pillecukrot csinálni! - sztároltam magam ma este, miközben az utolsó simításokat végeztem el a cukrokkal. - Igen, kislányom, valóban, de nem is mindenki Anyukája veri szét a pofáját a kocsi ajtóval! - tette hozzá nagyon is bölcsen a férj, aki egyben apa is. Na, itt kitört belőlem a röhögés, és be kellett látnom, valóban! Nem mindenki Anyukája töri ki a fogát így 40 felé a kocsi ajtajával, és nem mindenki Anyukája szakítja úgy fel a száját, hogy több tucat papírzsepi elegendő csak a vér felitatására. Hát, ez vagyok én kérem szépen. Éppen ma 11 óra után néhány perccel, Budapest egyik utcáján úgy sikerült ma kinyitnom az autónk ajtaját, hogy az első fogam egyikéből egy darabot kivertem, a szám pedig alaposan felrepedt. Hogy hogy vagyok most? Hát a szám sajog, és nem szívesen mosolygok. Eddig sem volt mosolyom Mona Lizáéhoz hasonlatos, most meg? Hagyjuk. KIVAGYOKBUKVA!!!!!  De nagyon!

Nem vagyok képes a seggemen megülni. Kell a nyüzsi. Na, itt a nyüzsi. De olyan jó hét volt. Annyi de annyi esemény, történés. Érdekes, pozitív feladatok. Karácsony előtti forgatag. Forralt bor a karácsonyi vásárokban. Gyönyörű, de tényleg, elképesztően gyönyörű karácsonyi város öltözék. Fények......Egyedülálló hangulat. Valamelyik reggel, miközben a fürdőszobában a mindennapos reggeli készülődésem egyikének kellős közepében tettem-vettem, gondolatim között megjelent egy érzés, otthon vagyok. Úgy készülődök itt, olyan ismerősen és otthonosan mint Makón. Alig két hónapja vagyunk itt. Micsoda szerencse ilyen rövid idő után megérkezni. Otthon lenni. Erre ma, amikor a törött fogammal és sajgó számmal éppen az aktuális ebédet igyekeztem fegyelmezetten elfogyasztani, nem voltam képes uralni gyermeki fájdalmam, nyeltem a könnyeimet és sírtam. Hát ilyen jó asztaltársaság voltam én ma. - Anya sír! - szólalt meg az asztalnál Nádja! Már ha esetleg nem észlelte volna mindenki, aki körülöttem volt. - Megoldódik, drágám! - próbált vigasztalni Erzsike mama! - Nem!- tiltakoztam! - Nem nagy ügy! Rendbe hozza a fogorvos! - nyugtatott tovább! - Nem! Ez nem csak a fogamról szól! - Akkor mi a baj? - kérdezte újra és újra! - De én csak némán bólogatni tudtam. Közben az Anyukámra gondoltam. Mert hirtelen megint pont olyan kislánnyá váltam, mint bármelyik gyerek, ha elesett valami miatt. Éppen csak a biztonságérzetem után kaparásztam. Megértettem, hogy itt nem működnek a jól bevált megoldások. Itt nincs fogorvosom. És nincs nőgyógyászom. És nincs fényképészem. És nincs fénymásolom. Itt nincs itt az Anyukám. Itt nincs itt a testvérem. Itt nincsenek itt a makói barátok. Ennek is el kellett jönnie. Számoltam ezzel. Gondoltam rá. És most megéltem. 

tegnap este. itt még nem sejtettem, hogy ma már a fogam egy darabja elhagyottan valahol az utcán hever

De itt van a család itteni fele, akik gondoskodnak rólam és fogorvost intéznek. 

tegnapi program egyik epizódja, dőzsölés a "mekiben"

előtte karácsonyi kiállítás a mezőgazdasági múzeumban - erről majd részletesebben is -

És itt vannak az itteni barátok, akik keresnek és szeretnek. és elhívnak és törődnek. És képzeljétek, már fénykép is készült rólam, egy mosolygós a bérletemre. Bérletem is van. És még fénymásolót is találtam. Nem is rosszat. Most épp olcsó de jó cipészt keresek!!!

Burgonyás kalács

Százezerszer mondtam már, hogy imádom a kalácsokat. Azt is tudjátok, kiére esküszöm igazán. Heves tehetetlenségemben, hogy már megint fogalmam sincs mit főzzek, döntöttem a rakott krumpli főzése mellett. Finoman szólva nem szeretek rakott krumpli készítésével bíbelődni, túl pepecs nekem, az összes hozzávaló elfőzögetésével. Egyébként meg száraz és fojtós, kivéve az enyémet! :-))) Mert bizony páratlanul jól sikerült a nagy mű, annyira, hogy mire munkából fáradtan és éhesen haza tértem, már csak néhány szaftos krumpli árválkodott egy mosatlan tányéron, ami bekebelezésének nyomban neki is estem. A tányért szárazra töröltem. Nem hülyéskedem, isteni volt. A lágy és szaftos rakott krumpli titka a bessamell mártás jó sok tejföllel, és pirosra sült sajt a tetején. Szóval maradt ki főtt krumpli. Nem hagyhattam hát parlagon, a gyerekek is sütit követeltek. Ez burgonyás kalács születésének rövid, ám de cseppet sem érdekfeszítő története. Ettem már bejglinek is krumplis változatát, isteni volt. A krumplitól sokáig puha, omlós. Ez erre a kalácsra is igaznak bizonyult. 

Hozzávalók:

• 30 dkg főtt krumpli
• 12 dkg olvasztott vaj
• 75 dkg liszt
• 15 dkg cukor
• 1 cs. vaníliás cukor
• 3 dl tej
• 1 kk. só
• 5 dkg élesztető

A pici cukros langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. Közben a száraz összetevőket összekeverjük, hozzáadjuk az össze tört főtt krumplit is, és amikor elkészült az élesztő, azt is hozzáadjuk és lágy tésztát dagasztunk belőle. A művelet befejezéseként a langyos vajjal locsolgatva tökéletesre dagasztjuk a tésztát. Ezután hagyjuk, had keljen meg szépen. Képtelen vagyok csak sima kalácsot sütni, a gyerekek ahhoz is ragaszkodnak, hogy szabadon rögtönözve valamilyen töltelékes kalács is legyen. 

És pont annyira ragaszkodnak a finom, üres fonott kalácshoz is, amihez házi baracklekvárt eszegetnek. Így a tészta felét még kétfelé szoktam osztani és megtöltöm különbözőképpen - most fahéjas és kakaós volt -, a másik feléből pedig 3-as fonással kalácsot készítek. 

Ezután hagyom picit tovább kelni, majd megkenem tojással, és végül 200C-ra előmelegített sütőben szépségesre sütöm őket.

Nem csalás, nem ámítás, a végeredmény pocaknak hízelgő!!!

diós csavar

 Édes kis semmiség. Azért picit pepecselős. De van egy jó hírem. Bármikor félúton abba hagyható. Egyre jobban szeretem az ilyen édességeket. Valamennyit kisütök, aztán hirtelen megunom és durrr, bevágom a hűtőbe! De milyen jó is az, amikor 1-2 nap múlva csak elő kell rántani a már előzőleg össze állított tésztát, és kisütni. Egészen lenyűgöztem az unokatesóm. Rövid idő alatt friss, meleg sütit tettem az asztalra. 

A receptet Stahl Judit: Gyors édességek c. könyvéből vettem.

Hozzávalók a töltelékhez: - én a megadott adag duplájából sütöttem -:

• 5 dkg vaj
• 10 dkg darált dió
• 10 dkg cukor
• 1 kk. fahéj
• 1/2 dl rostos narancslé - nekem nem volt itthon, szóval helyettesítettem citromlével és egy kis rummal -

A fentebb felsorolt összetevőkből lágy, finom krémet keverünk.

Hozzávalók a tésztához:

• 25 dkg liszt
• 1 ek. sütőpor
• 1 ek. cukor
• 1 csipet só
• 1/2 dl olaj
• 2 dl tej

A hozzávalókból lágy, finom tésztát gyúrunk. Ezek után a tésztát kinyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, majd kb. 5 cm széles csíkokat vágunk, és megcsavarjuk őket. Sütőpapíros tepsire helyezzük őket és 220 C-ra elő melegített sütőben meg sütjük.

megint hétfő...

A múlt hét pörgős volt. Nem léteztek unalmas percek. Volt benne izgalom. Nehézség, amit nem tudtam, meg tudok oldani vagy sem. Tanulás. Az emberről. Magunkról. Naponta új feladattal nézek szembe. Nem mindig látszik előre, gördülékenyen megy e majd, vagy sem. Az új feladatok új információkat hoznak. Olyasmiket, amik remélem lassanként beépülnek agysejtjeimbe, rögzül, és egyszer majd rutinosan veszem elő agyam megfelelő polcáról. Két napos tréningen is voltam, amit a sors az ölembe pottyantott, és ahonnan ismét csak tovább és előbbre lök az élet. Utazás volt a személyiségünkbe. Kérgét kaparásztuk csak meg, de értelme volt. Nem tudom mennyire. Vagy inkább azt nem tudom, hogy kinél mennyire. Az látszik, hogy sokan és sokféle módon szorulnak segítségre. Az is lehet, hogy nem is érzi pontosan, mi miért nem megy. Nincs össze hangolva a személyiség ereje, lehetősége az élet kínálta lehetőséggel. És utána értetlenül, szét tárt karokkal, önsajnálattól fröcsögve, sértetten rázzuk a fejünket: - Miért, miért nem? Nekem miért nem sikerül? Egy biztos, mindannyian személyiségünk foglyai vagyunk. De van egy jó hírem. Lehet változni. Értelmiségi, akár több diplomás nők között voltam. Ijesztő, hogy közöttük is hányan vannak, akik, a maguk kreálta sötétségben bolyonganak. Úgy tűnhet, önmagam nem sorolom közéjük, kívülről, felülről kritizálom az egészet. Dehogy. Nekem is vannak gyengeségei, van hová fejlődöm. De ismerem a korlátaim, tudom, min kell dolgoznom. Vannak, akiknek fogalma sincs arról, mit akarnak magukkal kezdeni, és bőséges adottságaikkal hogyan kufárkodhatnának szerencsésebben. Én pl. berágok a nem is lustaságon, hanem a természetesnek vett kiszolgáltatástól. Ülni a babérjainkon helyzetekben, ami már közel sem ismeretlen, és elvárni, hogy vidd elé, tedd elé, csak hogy a valagát fel ne kelljen emelnie. Van bennem alázat bőséggel, szívélyesség is, de menjen az a fenébe, aki ezzel vissza élne. Úgy sem hagyom. Volt már stylisthoz szerencsétek? Nekem sem, ne izguljatok. Hamarosan viszont egy ízig-vérig élővel hoz majd össze a jó sorsom. Nem én leszek a szerencsés, akik kezelésbe vesznek, de már attól is boldog vagyok, hogy fürdőzhetek a szájtátiságban. Remélem, akiknek segítenek majd, hogy önmagukhoz ily módon is közelebb kerüljenek,  jól kufárkodnak majd a szerencséjükkel, tanulnak és alkalmazzák is majd az ötleteket. Amióta naponta elmegyek dolgozni, mégha ingyen és önkéntesen is, más lehetőségek jönnek velem szembe. Színház, tudás, információk, új emberek, új értékes kapcsolatok. Máskülönben mikor lett volna nekem lehetőségem egy stylistot meglesni munka közben? Hordok néha magas sarkút. Igaz, leginkább mint egy szaró galamb totyogok benne. De nem érzem magam nevetségesnek, mert a játszótérre tényleg nem volt ildomos megjelenni benne, de most dolgozni megyek. Oda azért felöltözünk, ugye? Alkalom van újra, ha nem is kiöltözni, de felöltözni mindenképpen. Reggel még semmiképpen nem foltos a pulcsim, és ha később foltos is lesz, azt bizony én malackodom le nap közben, és nem a gyerekek. Használok alapozót is. Na, mit szóltok? Fejlődök? Jól van, nem tagadom. Persze, igyekszem elrejteni a tökéletlenségem. És minden reggel korábban kelek, hogy munkára alkalmas állapotba hozzam magam, mire a gyerekek felkelnek. Olyan jó, magamban dudolászva, mégis mélyen csöndben végig vonulni az egyre karácsonyibb ruhába öltöztetett forgalmas utcán. Ismeretlenül is emberekkel kedvesnek lenni. Megtorpanni, megállni és megnézni valamit, ami szemet gyönyörködtet, még ha jelenleg a pénztárcám vásárlást nem is bír el. Szeretem ezeket az ingereket. De a legnagyobb ajándék ebben az egészben, hogy amikor haza jövök, elém szaladnak a gyerekek: - Hiányoztál Anya! - suttogják a fülembe!

Ui: a férjem kommentje: - Már megint egy csöpögős bejegyzés......? 

- Mit tagadjam? - Igen! - feleltem. - De mentségemre legyen mondva, megint hétfő..... - Ott talán elnézik nekem!

Nem bírom ki, ne haragudjatok. Eszembe jutott egy vers, amit nagyon szeretek. Ide teszem, hátha Nektek is jól esik majd kicsit fürdőzni benne!

Kosztolányi Dezső: Akarsz e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,akarsz-e mindig, mindig játszani,akarsz-e együtt a sötétbe menni,gyerekszívvel fontosnak látszani,nagykomolyan az asztalfőre ülni,borból-vízből mértékkel tölteni,gyöngyöt dobálni, semminek örülni,sóhajtva rossz ruhákat ölteni?Akarsz-e játszani mindent, mi élet,havas telet és hosszu-hosszu őszt,lehet-e némán teát inni véled,rubin-teát és sárga páragőzt?Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,hallgatni hosszan, néha-néha félni,hogy a körúton járkál a november,az utcaseprő, szegény, beteg ember,ki fütyürész az ablakunk alatt?Akarsz játszani kígyót, madarat,hosszú utazást, vonatot, hajót,karácsonyt, álmot, mindenféle jót?Akarsz játszani boldog szeretőt,színlelni sírást, cifra temetőt?Akarsz-e élni, élni mindörökkön,játékban élni, mely valóra vált?Virágok közt feküdni lenn a földön,s akarsz, akarsz-e játszani halált?

?

Nem tudom kell e bármit mondanom. Nem volt ma szép idő. Még is jó volt. Ma úgy nézett rám Borisz, mint ezelőtt még soha, sohasem. Ezzel a tekintettel nem néztem még farkasszemet. Szótalan, kitartón, rezzenéstelen pillákkal, egyenesen a szemembe. Nem fejtettem meg. Nem tudtam mire gondol. Elmúlt 3 éves. Mi lehet a fejében? Megfogalmaz, elmond, közöl, érzelmeket kifejez. Ezek varázslatos pillanatok. Beszédesek, még ha nem is mindig értem. Így karácsonyhoz közeledve másképp rezgünk. Nem csak a fa levelek. Nem készülődöm. Nem sütök célzottan karácsonyra. Nem bíbelődöm szaloncukrokkal. Ez az év nem az. Hátra dőlök. Élvezem az életet. Az érzelmeket. Idén elfogadok minden sütit, minden szaloncukrot, mindent mit felkínál az élet. Fogok sütni és fogok készülődni, de csak megfeszülésmentes, laza tempójú, koccintós élvezettel. Beszélgetve, lelassítva. Nem loholok ajándékok után. Nem töröm a fejem ezen. Csak örülni szeretnék, nem reagálni elvárásokra. Csak mindent a magunk kedvéért. Csak azokkal, akiket szeretek.

gesztenyés puszi

Olyan gyors és kedves. Lágy és finom. Gyerekeknek igazán való. Akkor is vállalható, ha haza esel a munkából fáradtan. A gyerekek neked esnek, mert őket a fáradtságod nem érdekli, és könyörgő tekintettel kérlelni kezdenek: - Anya, ugye sütsz sütiiiiiiiiit? Süüüüüüüütsssssz kekszet???? 

Na, ilyen esetekre is való ez a pikk-pakk kis süti. Karácsonyra is. Ajándékba is. Télre is. És őszre is. Percek alatt fogy el. Olyan, aminek a receptjéért az ovis anyukák sorban állnak, mert a gyerekek "ölnek" érte. Persze, persze eltúloztam, na de miért ne?

Hozzávalók:

• 7 dkg margarin
• 7 dkg porcukor
• 1 tojás
• 1 cs. vaníliás cukor
• 25 dkg gesztenyemassza
• 4 dkg liszt

A margarint habosra keverjük a cukorral és vaníliás cukorral, majd hozzá adjuk a tojást is. Ezután hozzá adjuk a már előzőleg össze tört gesztenye masszát is. Ezután a lisztet is. Nyomózsákba tesszük a masszát és édes kis csókokat nyomunk a sütőpapíros tepsinkre. Nincs másra, mint hogy az 190C-ra előmelegített sütőben készre süssük a csókokat.

Írni akartam ma, de elmaradt. Nem baj, jó emberekkel beszélgettem helyette. Hagyok itt Nektek valamit. Hallgassátok és érezzétek jól magatokat. Tudjátok, legyen hála a szívetekben!

megint hétfő...

Ma eljutottam tornázni. Tegnap is, de elmaradt az óra. Így ma egy másik típusú mozgásformát volt szerencsém kipróbálni. Jóga body and mind. Jóga és sok más olyan elemmel, amit Makón pilates óráról már ismertem. A teremben sötét volt, foszforeszkáló fénnyel, hangos zene, és olyan gyakorlatok, amelyekkel minden egyes porcikám megnyúlik és az elmém boldogan bólogat közben, hogy én bizony 80 évesen is ruganyos leszek. Mióta itt vagyunk, voltam ugyan pilatesen, de nem igazán tetszett. Rájöttem, milyen színvonalas volt a makói óra. Ma viszont, megint megtapasztalhattam a boldogság önfeledt, tiszta perceit. Ritka, nagyon értékes percek ezek. Könnyű lebegés. Képek váltakoztak előttem. Jeléül önfeledt boldogság utazásomnak, könnyek, könnyek jelentkeztek. És ahogy ott feküdtem a teremben a többi ember között, hálás voltam a lehetőségért, hogy élek, hogy ilyen életet élhetek. A lehetőségért, hogy ilyen óra részese lehetek. A nagyvárosért, a forgatagért, az arctalanságért és a kézzelfoghatatlan befogadásért. 

A hétvégén a tesómék látogatóban voltak nálunk. 

Rövid, de intenzív látogatás volt. Bementünk a gyerekekkel abba az üzletbe, amiről már előzőleg meséltem. A varázslatos illatfelhőbe - amiről csak a többiek beszámolója alapján tudok, lévén szaglásom nincsen -, a pazar színkavalkádba, a csillogó, ápoló finomságba. Múlt héten voltam először ebben az üzletben, és most a gyerekekkel. Ha láttátok volna a lelkes tekinteteket, a kutakodó kezecskéket, ahogyan szappanról szappanra, testápolóról testápolóról vándoroltak betelhetetlenül újra és újra újabb kencét magukra kenve. És ha láttátok volna Őket a könyvesbolt mesevilágában, ahogyan polctól polcig szaladgálva sikongattak fel újra és újra, mert rá bukkantak kedvenceikre. Ezek után a jól kitervelt játszótér már csak szokásos levezető programmá avandzsálódott. Már előre örülök a nyári szünetnek, amikor unókatesók együtt kalandozva fedezhetik fel a nagyvárosi lét óriási lehetőség halmazát. Jobban várom, mint ők, talán. 

Közben tegnap este bejegyzés írása helyett egy dvd megnézése mellett döntöttem. Az oly sokat emlegetett és oly nagyra tartott Fekete hattyú c. filmet néztem meg. Kíváncsi lennék a véleményetekre. Addig nem is mondanék róla semmit. Még most is keresgélem azt az egy szót, amivel illetni méltón tudnám ezt, a filmes világ által oly nagyra becsült filmet. Mert véleményem az van.....

Szóval, kezdek megérkezni Budapest. Köszönöm a tárt karú üdvözlést, a befogadást, a tempót amit diktálsz, a számtalan lehetőséget. Az embereket, akikre rá találok, a régi barátokat és az újakat. Minden nap tanulok valamit, valami újat. Amitől többé válhatok, még ha itt is pont annyira bizonytalan minden mint máshol. A fényeket köszönöm, a fogyó szürkeséget, a főszerepet a saját életemben. 

Csokis-mákos keksz

 Először azt gondoltam, hogy na ma ugyan nem. Csak mert fáradt és álmos vagyok. Mert kiesek a számon ásításkor. De aztán győzött az aranyszívem, mert nem venném a lelkemre, ha a hétvégén álmatlanul forgolódnátok ágyatokban, mert nem vágytatok másra, csak egy jó kis mákos keksz receptre, de sehol nem leltetek egyetlen egyre sem. Úgy hogy hoztam, íme itt a recept.

Mákos, több szempontból is világos, hogy is jön már megint ide. Csak mert a mák olyan téli, hideg időhöz passzoló, fajsúlyos és finom. És mert mindeközben családom tagjai megunhatatlanul imádják a mákos dolgok minden verzióját.

Hozzávalók: - én az alább megadott mennyiség kapásból duplájával kezdtem -

• 28 dkg liszt
• 10 dkg margarin
• 1 tojás sárgája
• 1 cs. sütőpor
• 10 dkg cukor
• 10 dkg őrölt mák
• tej, amennyitől a tészta jól gyúrható lesz
• csokoládé, amelyben a kisült kekszeket megforgatjuk

Össze keverjük a lisztet a sütőporral, és a kristálycukorral. Bele morzsoljuk a margarint, a tojás sárgáját, a mákot, és össze gyúrjuk az egészet a tej hozzáadásával is. Kinyújtjuk és kedvünkre ilyen - olyan alakúra szaggatjuk. Ezután 190 C-ra előmelegített jó 10 perc alatt készre sütjük. Ezután a csoki olajjal mikróban fel olvasztjuk és a kekszek egyik oldalát meg mártjuk. Finom kis kekszek születnek, amelyek sajnos szemtelenül gyorsan el is tűnnek.

mozart (?) torta

Múlt héten elementáris erejű változások következtek be az életembe. Nem is igen merek írni róla. És nem is igen merek még örülni. De jó. Boldogságos. Végre, valami olyasmi, amit szeretek. Még valami az életemen kívül, - persze mint szerves része -, mert  az életemet kívül belül, jobbról és balról szerethetem, leszámítva a néha mint minden normális családban adódó nézeteltéréseket. Másképp kell szervezni a napokat. Figyelni arra, mikor ébredünk, ki milyen ruhát vesz fel. Így a sütisütés programja sem oly spontán, mint eltelt jó néhány évemben. De jó így. Jut eszembe, ma egy olyan boltba tévedtem, ahol majd hanyatt estem. Kedves kiszolgálás, pedig csak szájat tátani léptem be. Gyönyörű alakú, színű, állagú, szappanok, samponok, testápoló, piperék, krémek és rúzsok. És szaglásom még csak nincs is. Csillogott-villogott, hercegnős mesevilág, felnőtteknek. Időm másképp strukturált mint régebben, így Erzsike mama névnapi tortájának megsütését is gondosan meg kellett szerveznem. Különben nincs torta, csak ötlet. A torta ötletét egy ügyes kis blogerinától vettem / http://punkaa.blogspot.com/2010/12/mozart-torta.html /

Ez egy nagyon izgalmas süti. A torta tésztája, számomra teljesen új volt, és boldogan nyugtáztam, remek. Szóval bátran, ugorjatok neki és süssétek meg.

Hozzávalók a tésztához:

• 4 tojás
• 250 dkg margarin
• 25 dkg porcukor
• 5 dkg cukrozatlan kakaópor
• 1 tk. szódabikarbóna
• 30 dkg liszt
• 2 dl tejföl

Tojásokat a margarinnal és cukorral habosra keverjük. Jöhet a kakaópor és a szódabikarbónás liszt, majd a legvégén a tejföllel is elvegyítjük. Kivajazott torta formában öntjük a masszát, sütőt 200C-ra elő melegítjük majd miután a tésztát a sütőbe helyeztük, vissza vesszük a hőfokot 160C-ra és így sütjük meg.

Krém:

• 4 tojás
• 20 dkg cukor
• 2 cs. vaníliáscukor
• mandulaaroma
• 2 ek. liszt
• 2 dl tej
• 10 dkg vaj
• 1 ek. cukor

Az utolsó két hozzávaló kivételével mindent elkeverünk csomómentesre. Ha besűrűsödött, hagyjuk hűlni, majd a habosra kevert vajat és cukrot a krémhez vegyítjük. A tésztát 3 részre vágjuk. Az első lapra jön egy réteg krém, de én nutellával is alá ágyaztam. Ezután jöhet a következő lap, arra 15 dkg zöld marcipánt kör alakúra nyújtva helyezünk, majd utolsó lap és a maradék krém rá. Persze nekünk nem volt itthon marcipán, volt viszont még pici fondantom. Beszíneztem zöldre és ízesítettem is mandulásra, és azt tettem a lapok közé, de kentem alá és fölé is pici krémet. - Le is csúszott félúton Erzsike mamáékhoz menet a torta teteje - . Díszítésként is a maradék fondantommal operáltam, ahogyan a képek bizonyítják. Szerintem nagyon klassz kis torta, de való igaz, krémből elbírt volna egy picivel többet.

megint hétfő...

A Nádja azt mondta ma: - Ma nehezebb mint máskor! Most jobban hiányzik. Ma haza akarok menni. Anya, mikor megyünk haza? Hogy hol van az otthon, gondolkodtam már. Itt is ott is. Vannak különbségek. Kézzel fogható és szívben hordozott. De itthon vagyunk itt is és otthon Makón is. Mindeközben az óvónénik elmondása szerint Nádja hivatalosan is Süni csoportos lett, magyarul sikerült beilleszkednie. Nem is futott rossz időt. Igazán ügyes. Nem lehetett neki könnyű, de már nem nehezek a reggelek. Nem sír, nem nyafog, csak időnként, útban az ovi bejárata felé, feltesz nekem egy a mi szánkból sem mindig szokatlan kérdést, még ha szeretjük is a helyet, ahová nap mint nap mennünk kell: - Anya, meddig kell még ebbe az undorító oviba jönni? 

A héten hihetetlen dolgok történtek. Állást keresek. Most már egy hónapja azzal az intenzitással, hogy minden rám írt munka lehetőségre beadom a pályázatom. Statisztikai megfigyeléseim a következők. Választ sem kapsz. Arányait tekintve, 15 elküldött hely közül, jó ha egy helyre behívnak. Rajtad kívül még másik 50 embert is. Mi az esélye annak, hogy az állást pont Te nyered el? 1:50-hez. Nem ez a hihetetlen, hanem az, hogy addig sem jut el az ember, hogy behívják interjúra. Még akkor sem, ha minden kritériumnak megfelelsz. Mert van ilyen. Vannak a munkakeresésnek nagyon mély szakaszai. Komoly önértékelési válságai. Senkinek nem tesz jót. Aztán egy nap elmentem 2 állás interjúra. Mindkettő tanulságos volt a maga nemében. Rám bólintottak, és én rá bólintottam arra, hol önkéntes lehetek.....

Tudjátok milyen régen nem voltam színházba? Amikor én még kislány voltam, Anyukám nagyon gyakran vitt minket színházba. Imádtam. Magával ragadt a színház semmihez nem hasonlítható varázslatos világa. Titkon arról álmodoztam, színésznő leszek. Emlékszem, nyitott ablaknál trilláztam, mert abban reménykedtem, - hogy pont mint a filmeken -, egy éppen a házunk előtt elsétáló híres rendező felfedez majd engem. Nem így lett. A színház iránti vonzalom maradt, de egy időre csak a gondolataim között elérhetetlenül távol lebegett.

"Mondod e még a szót, szeretlek?" 

Tüköry u. Budapest, Komédium. Az előadás színhelye. Kaptuk a jegyeket. Kettesben férjjel. V.Kulácsár Ildikó nevéhez fűződik a darab. Férj feszengett. - Muszáj nekem oda mennem? Biztosan csak nők lesznek. Még a jegyünk sem szól egymás mellé. Hideg van. Brrrrrrrrr......... És este. Maradjunk inkább itthon, pléd alá bebugyolálva, a finom melegben. Utolsó pillanatban én ruhát húztam és magas sarkút, ő vasalt nadrágot és pulóvert, és baktattunk a hidegben az elképzelt abszurdabbnál abszurdabb szituációktól röhögéstől düledezve. A végcél előtt már vonyítva a pisilési ingertől, hát persze........ - Mi a helyzet Budapesten ezzel a fránya gyakori pisilési ingerrel, hol A-ból B-be eljutni sok időbe telhet? - Pince helyiség, meleg, kissé fülledt, levegőtlen. Engem mégis rázott a hideg, és szorongtam, talán még előadás közben is ki kell mennem a WC-re. És egyszerre elfelejtkeztem minden zavaró tényezőről. Egyszerre kirajzolódni látszott, az eddig elképzelhetetlennek tűnő darab felépítése. És láttuk V.Kulcsár Ildikót is, még beszélt is hozzánk, igaz, csak kivetítve. Kommentálva a színpadon zajló eseményeket. Volt viszont két tehetség a színpadon, kik megszemélyesítettek bennünket, férfit és nőt, férjet és feleséget. Azt, ahogyan a mindennapokban működünk. Bevonódtam a darabba, már nem volt lényeg pisilési inger, nevettem, még férj is néha, mert azt hiszem mindannyian magunkra ismertünk percekre. Így élünk mi, mindannyian, bedarálódva a hétköznapokba, néha dühösen, önsajnálattól fröcsögve a másikra zúdítva az összes keserűségünket és mérgünket. És miközben ott ültem a színházban férj mellettem, elképzelhetetlenül hálás voltam, hogy életem ismét egy átlagon felüli dimenziójába csöppentem. Fel ér egy párterápiával, ezt garantálom Nektek. Kilépve más szemmel néz az ember a másikra. Figyelemmel, megbecsüléssel. Egymásba karolva a hidegbe, elsétáltunk magas sarkúban és élére vasalt nadrágban Budapest egyik frekventált helyére. Váci utca, Vörösmarty tér, forralt bor, kürtös kalács, árusok, forgatag, égig érő karácsonyfa......gyönyörű fények. - Jesszusom! - kiáltottam fel. Mintha egy másik világba csöppentem volna. - Ezt meg kell mutassuk majd a gyerekeknek!

Angyal - Gesztike köszönöm Neked - járt a házunk felett, postaládánkba ajándékot tett. Gyönyörű kis díszeket, és hópihe süti kiszúrókat, csak hogy megint legyen kedvem  Karácsonyra mézeskalácsot sütni majd a gyerekekkel. Milyen szerencsés vagyok!!!!

Köszönöm az én Angyalaimnak a hetet és a meglepetéseket! Reménykedem egy hasonlóan szép hétben és Nektek sem kívánok kevesebbet, mint hogy érjen Benneteket is hasonlóan sok szép meglepetés, mint engem!!!

Diós, mákos zserbó

ez itt épp pont a mákos

 Még sosem sütöttem zserbót. Ildikó barátnőm meg is lepődött. Azon meg még jobban, hogy húslevest se igen. Nem tudom, kimaradt eddig valahogy az életemből. A hétvégi szarvaspörkölt mögé sütinek jött a zserbó ötlet. Olyan téli dolog, és csak mert nálunk az eltéveszthetetlenül totál nyerő választás a mákos és diós. Nem variáltam túl a dolgot, Anyukám azt javasolta, maradjak Horváth Ilona tanainál, így felütöttem a bibliát és többnyire követve utasításait, bombasztikfantasztik életem első zserbóját sütöttem meg. Na nem állítom, hogy minden kalandtól mentes volt az előkészület, de ki ne ismerné a minden jó, ha vége jó örök igazságot? Nem is szaporítanám tovább a szót, ahhoz túl késő van, de jó tanácsként még had buzdítsalak benneteket egy legkésőbb karácsonyi zserbó sütésre. 

ez meg itt a diós, kérem szépen...

Hozzávalók: - a feltüntetett mennyiség duplájából sütöttem -

• 35 dkg liszt
• 1 tojás
• 5 dkg cukor
• 20 dkg margarin v. 15 dkg zsír
• 1 dl tejú
• 1 dkg élesztő
• csipetnyi sütőpor

Langyos tejben az élesztőt felfuttatjuk. Közben a zsírt elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadva az élesztőt és többi hozzávalót tésztát gyúrunk. Közben elkészítjük a tölteléket. Diós cukor. Mákos cukor. A mákhoz hozzáreszeltem egy almát is, de ez teljesen fakultatív. A tésztát nem kell állni hagyni, azonnal el osztjuk 4 részre. Kinyújtjuk az első lapot és megkenjük ízlésünknek kedvező lekvárral. Nálunk a diós töltelék alá sárgabarack és füge lekvár került. A mákos alá szilvalekvár. Amikor a lekvár is felkerült a tésztára, megszórjuk a tészta egyik felét diós cukorral, a másik felét mákossal. Aki csak egy félét akar csinálni, értelemszerűen nem foglalkozik a másik ízű töltelékkel való pepecseléssel. Bár véleményem szerint nagyon is megéri. Ezt folytatjuk a többi három lappal is, azzal a különbséggel, hogy az utolsó lap tetejére nem kerül semmi. Jól megszurkáljuk , miután egy órát állni hagytuk. - Egyesek szerint ez az egy órás pihentetés el is hagyható. Én is csak max. fél óráig hagytam állni -. Ezután kb. fél óra alatt előmelegített sütőben - 180C-on készre sütöttem. Amikor kihűlt a süti, csokimázzal befedtem. 

Imádta mindenki, a vendégeknek is nagyon tetszett. Én most különös tekintettel a mákosért rajongtam. Isteni!

megint hétfő...

Az elmúlt hét hozott pici kétségbeesést. Búgott a világban. 

Ült a buszon egy egyenlőre idegen városban. Volt még idő. Menni kellett. De megállt és lepihent. Sodorta a tömeg. Sorba állt. Minden rendben. Hmmm, milyen finom. Ült a padon. Fura állapot. Egyedül, egy péksüteménnyel. Egyetemista kori érzések. Utazás hangulat. Pedig csupán egy nagyváros forgatagos csarnokába keveredett. Ismerős volt a pihe-puha túrós péksütemény, pont ahogy egyetemista évei alatt a vonaton haza felé elmajszolta. Egy darab a földre pottyant. Egy éppen arra járó lány tekintetével végig követte a zuhanást, kutatva a választ, vajon mi történik ezután. De ő csak mozdulatlanul majszolt tovább. Kabátjára porcukor hullott, szája  szélén morzsa. Menni kellett. Villamosra szállt. Vannak, akik olvasnak. Ő csak nézett. Imádja figyelni az embereket, kutatni mások utazási viselkedései mintáit. Titok van benne, minden ember mögött valaki. Miközben azt találgatja, ugyan mit érez Ő most, aki földre  ejti  újságja lapjait. Nem haragszik, hogy lábára lépnek. Nem haragszik, hogy elsodorja tömeg. 

Minden rendben. Hideg van. Az ősz talán első hideg délelőttje. Alul öltözötten, vörösre fagyott orral, feladatát teljesítve, picit megszégyenülve tart haza ezután, pedig senki nem bántotta, csak a hideg...

A Nádjáék ovijában Márton napi felvonulást szerveztek. Családi rendezvény volt. Fél 5 körül volt a gyülekező, 5 órakor indult a menet. Még sosem voltunk ilyenhez hasonló rendezvényen. Tudom, hogy a helybélieknek talán már unásig unalmas esemény. Én mégis boldog voltam, hogy bele kóstolhattam egy miniatűr felvonulási rendezvénybe. Sötét volt, gyerekek lámpásokkal a kezükben a lovon ügető Mártont megszemélyesítő apuka után meneteltek. Kár, hogy egyetlen darab fényképet em tudtam készíteni, hogy legalább a hangulatból pici ízelítőt mutathattam volna Nektek. Nádja kikészült. Senki nem várta tőle, hogy szerepeljen a többiekkel, de ő ezt nem értette. Csak azt, hogy egyetlen kukkot sem tud németül, és nekik bizony szerepelniük kell. 

Emiatt nem kisebb, hanem elhatalmasodó méreteket öltő pankrációval kísérte végig a mi családi megjelenésünket, miközben az Apja, végig a karjaiban cipelte. A menet végén, a templom kertben, miután csoport társai elkántálták a német versikéket, megjött az étvágya, vele együtt a miénk is, fejenként 3 hagymás zsíros kenyeret tömtünk be, és ittunk rá forró, ovis, nagyon finom teát, amihez foghatót én sosem leszek képes készíteni. Nem is szeretik a gyerekek itthon a teát. :-)) Szét fagytunk, szét idegeskedtük, szét cipeltük, és szét ettük végül magunkat, én mégis, mégis boldog voltam, mert még sosem voltam sötétben Márton napi felvonuláson!

Vendégposzt: szarvaspöri dödölével

 Hosszabb szünet után ismét üdvözlöm kedves olvasóimat!!!

Ezúttal nem sütit készítettem, - pedig tudnék -, hanem ezt a rendkívül ízletes, húsevők körében nevének említésekor őrjöngéssé fajuló, önkívületbe torkoló lelkesedést kiváltó étel. A szarvasok nagyon szép állatok. Rendkívül ízletes húsuk miatt, sokan vadásszák őket, és valljuk be, melyikünk ne szeretne egy szál éles vadásztőrrel egy 4 mázsás szarvasbikát leszúrni, hasát felvágni, beleit kidobni, a kiürített hasüregben egy kellemes éjszakát eltölteni, másnap megnyúzni, majd a bőrt magunkra húzva az asszonyt halálra rémíteni. Na ugye, senki. Én sem, de a húsát nagyon kedvelem, csak sajnos nagyon nehezen lehet hozzá jutni. Örömmel jelentem, hogy mind őz, mind szarvas és vaddisznó esetében kegyetlenül finom fogásokat tudok elkészíteni, az őzgerinctől kezdve, a pörköltig bezárólag. A mai napra a jó időt kihasználva, szarvaspörkölt készítését írtam be képzeletbeli határidő naplómba. 

Ehhez egy forradalmian új tűzrakó helyet használtam. - Az egyes diát kérem szépen Gizike! Köszönöm! 

A húst szépen felkockázzuk és eltávolítjuk róla a hártyákat, inakat, és egyéb undorító dolgokat, amibe később bele törhet a fogunk, és felfordulhat a gyomrunk. Sajnos óriási hibát követtem el az előkészületek során, mivel mikor már az udvaron pirítottam a hagymát, a macska: - Kettes diaképet kérem szépen Gizike! - besurrant, és nem tudom pontosan mennyi, de kb. jó fél-fél ökölnyi nyers szarvashúst magába gyűrt és sajnos nem kapott gyomorrontást sem. Na de vissza a jelenbe. Két kiló szarvashúshoz 3 nagy fej vörös hagyma, 2-3 darab paprika és 3 szem nagyra nőtt paradicsom kell. Egy 20 dkg-os szalonnát felkockázunk, megpirítjuk és a zsírját leszűrjük. A zsírt némileg kipótoljuk és ebben kezdjük pirítani a hagymát, majd 438 másodperc múlva a paprikát is. Ha minden jól megy, akkor hamarosan a felkockázott húst is hozzá adhatjuk, kicsit össze pirítjuk és a szalonnát is hozzá adjuk. - Kérném a 3-as számú diapozitívet is Gizike! 

A következő lépés nagy figyelmet követel és csak kevesen értenek hozzá, a fűszerezés. Először a szokásos só, bors, érzéssel,utána keményebben rámegyünk, kakukkfű, tárkony, őrölt köménymag, babérlevél kell, hogy benne legyen. Ha ezeket össze raktuk, akkor hátra dőlhetünk, csak a tüzet kell táplálnunk. Jelen esetben, kb. két és fél órát kellett főzni a húst, hogy az puha legyen. Közben fakultatív programmal múlatjuk az időt, bolondozunk, sütit eszünk, esetleg sört iszunk, vagy pálinkát. Közben gyakran megkavargatjuk, nyelvünkkel csettintünk: - Jó lesz! - ismételjük többször magabiztosan mosolyogva! Ezután hozzá adjuk a paradicsomot, valamint két nagyobb méretű sárgarépát. A köretet elkészíti a feleségünk, tésztát főz és dödöllét készít, ami meglepően finom lett. 

Ízlésesen megterítünk, a zongorát kivisszük a szobából, mert az élő zene nagyon fontos. Ha majdnem kész a pöri, hozzá adjuk a piros paprikát és a száraz vörösbort, ízlésünk szerint. Mai alkalommal a pörkölt egyszerűen szenzációs lett, szavakkal alig lehet leírni. 

Kedves vendégeim is osztották véleményemet, majdnem az egész el is fogyott. - Hihetetlen, ugye? - kérdeztem többször is, őrjöngve lakmározó vadász társaimat. Utána hájas kiflit és zserbót eszünk desszertnek. Hátra dőlve beszélgetünk kellemesen órák hosszat. - Gizike, a következőt, a hétszentségit!!!

csokis-nutellás keksz

Az alap ötlet Stahl Judit: Gyors édességek című könyvéből származik. Budapestre vissza érve "alkotásba menekültem" A konyhában kuporogva a könyvet lapozgatva találtam erre a receptre. A könyvre meg, a néhány utcával feljebb lévő pici könyvtárban leltem. Persze, hogy rávetettem magam az itteni könyvtár gasztro témával foglalkozó könyv kínálatára is. Bár nem túl gazdag, de így is tudott újat nyújtani. Ezt a könyvet például még nem volt szerencsém közelebbről szemügyre venni. Ebben is találtam jó néhány kedvemre való receptet. Íme az első, amely eredetije a fentebb említett könyvben amerikai süti csokidarabokkal címen szerepel. Kénytelen voltam módosítani a receptet, mert néhány esszenciálisan fontos hozzávaló nem állt rendelkezésemre. Az én sütim receptje a következő:

Hozzávalók:

• 10 dkg csokoládé
• 20 dkg liszt
• 1 kk. szódabikarbóna helyett én most sütőport használtam
• 10 dkg cukor
• 10 dkg nutella
• 10 dkg vaj
• 2 tojás
• pici kakaó és fahéj valamint 1-2 pöttynyi krémes balzsamecet

Elő készítjük a tepsinket, de előtte sütő bekapcs. 175C-ra. Tepsi előkészítés nem más, mint sütőpapírral történő papirosozás. Száraz összetevők, úgy mint liszt, cukor, sütőpor, fahéj és kakó valamint az apróra darabolt csokoládé össze keverése, majd egy másik tálban kikavarjuk a tojást a nutellával és vajjal, valamint a pici balzsamecettel. Ezután vegyítjük a két fajta állagú anyagunkat, és össze gyúrjuk.Ezután kis korongokat formálunk belőle - kb. 40 db készül ebből a mennyiségből -, és rá rakosgatjuk a tepsinkre. Kb. 15 perc alatt készre sülnek. A tepsiből kivéve nagyon puhák, majd ropogósra hűlnek. Nálunk kekszből sosem lehet elég, hamar eltűntek a mindig korgó bendőkben!

bendő tele...

gyümölcsös kanalas

Nem tudom, említettem e ma valakinek, hogy nem voltam túlságosan felhangolva. Nem rossz kedv ez, inkább önértékelési válság. Történik majd biztosan valami olyan, de olyan jó dolog velem, ami megerősít, hogy mégis csak érek valamicskét a piacon. Ma nem volt olyan területe a farkasévaságnak, amivel elégedett lettem volna. Nem részletezem tovább, túlságosan lehangoló lenne. Sose írjátok le magatokat! Tönkre teszi a napotokat, és nehéz ki kászálódni a magunk ásta veremből! Jut eszembe! Nincs közületek valaki, aki jó pénzügyes és marketinges? És nincs közületek valaki, aki jó pénzügyes és marketinges és mind ezek mellett még szívesen segítene is nekem az alapítvány ezen területein? Baromi nagy köszönettel reagálnék! Egyenlőre csak köszönettel, de ki tudja, egy jó pénzügyes és marketinges mellett a végén mi lenne?!

Ma csak sült tökkel melengettem ronggyá tipródott hangulatomat, aminek meg volt legalább az az előnye, hogy nem volt lelkiismeret furdalásom a magamra raktározott plusz hájréteg miatt. Ellenben, ezzel a szilvás sütivel, pálinkás jókedvre hangolódhatunk. Egyszerű kis semmiség, hizlal, de nagyon finom. Bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Szirupban a gyümölcsöt előfőzzük, természetesen kedvünkre fűszerezve. - fahéj, citrom, vanília...... - Az elkészült gyümölcsöt tepsibe kanalazzuk, majd a gyümölcsre a következő hozzávalókból készült masszát rakjuk.

Hozzávalók:
12 dkg vaj

12 dkg cukor

2 tojás

12 dkg liszt

1 tk. sütőpor

vajat a cukorral és két tojás sárgájával habosra keverjük. Ezután hozzá adjuk a lisztet és sütőport. A végén felverjük a két tojás fehérjét és lágyan a többi masszához adjuk. 

180C-ra elő melegített sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük. Könnyű, finom kis kedélyjavító.