családi beigli recept margójára

Nádja, Borisz

több mint egy éve nem írtam nektek.

Nem kommentálom, pedig gondolok mindenfélére. Az elmúlt napok megviseltek. Inkább jelen idejű történet ez. Nem taglalom. Ugyan mi végre? Közeledik a Karácsony, minden ízében. Imádom a színes, ízes, szagos, giccses, könnyes, már-már szentimentális hangolódást. Érzékeny vagyok. Amúgy is. Az ünnepre készülve meghatódom. Sok-sok nyitott kapus napra vágyom, amikor becsöngetnek hozzánk a barátaitok, és azok is, akik rám kíváncsiak. Élünk, örülünk. Régimódi együttlétben egymásra figyelünk. Forralt bort szürcsölünk és mézeskalácsot sütünk. Ti elvonultok, néha pár szem harapnivalónyi időre mutatjátok csak magatokat, de az ajtó mögül kiszűrődik önfeledt nevetésetek. Ezek a napok sem szimplán meghittek, a készülődés, a megbocsátás és könnyedség összes árnyalata is kevés, hogy ne vegyem észre a nekem szánt arcomba vágott bomba biztos üzeneteket. Persze elgondolkozok, kutatom a felelősségem. Hangosan visítok kislánnyá visszalényegülve: 

- Anyukám, anyukám láthatatlan akarok lenni! Bele akarok simulni a tömegbe. Puha személyiség szeretnék lenni. Nem megosztó. Csendben lenni tudó, rezzenéstelen arccal, nem árulva érzelmeket, gondolatokat. - könyörögve sziszegem óhajomat, mert nem akarom gyerekek, hogy miattam Ti sérüljetek.

- NEM LESZ ÍGY! - Tudod kislányom, ez nem vagy Te!

Olvasok sértettségről és tudom, ez az érzés nem az enyém. Nem vetem meg, hogyan is vethetném? Nem zsarolok, nem tűröm viszont, nem viselem el. Keresem a szavakat, hogy is vagyok ebben a nagy karácsonyi érzelmi zűrzavarban. 

Ma a bakancsomban karácsonyi fülbevalót találtam reggel. Tavaly óta vágyakozom erre.

az bizony egy hóemberes füli a füleimben :-)

És ettől a reggeli csodától arra gondolok ismét FIGYELMESSÉGET KELL TANULNOM! És arra is gondolok, rendben van ez így. Mert én is tovább adom a nekem szánt szeretetet. Feloldozom önmagamat.

Csupa csillogó, könnybe szökő szempár nézett ma vissza ránk. Hull a pelyhes fehér hó harsogtuk végig a szobákat, folyósokat, társalgókat nem kifelejtve egyetlen lakót sem. Végre ma kiszabadultam. Nincs telefon. Nincs adminisztráció. Nincs főnök. Nincs fontosabb. Csak a mi idős lakóink. A boldogság. A szeretet. Egy ölelés. Az, hogy szeretjük őket. Minden nap szeretem Őket. Minden nap szeretni akarom Őket.