2013. június 17., hétfő

Meggyes béles

Nem tudom, hogy pite, béles vagy valami más. Én már csak két tészta között meggyesnek, vagy túrósnak vagy tudom is én minek hívom. Egy biztos. Fergeteges. Gyerekkorunkban az anyukám is minden évben a meggyes szezonban sütött ilyet. Imádtam. És imádtam azt is, amikor még Makón laktunk, és drága Magdi szomszédasszonyunk egyszer megörvendeztetett az Ő két tészta között meggyesével. Itt Budapesten is akad rendes szomszéd, még ha nem is annyi és olyan kedves, szeretettel teli, bensőségesen otthonos kapcsolatok is ezek mint Makón voltak. Azért panasz nincs. Kaptunk az egyikőjüktől gyönyörűségesen vérbordó, hatalmas szemű, jó sok meggyet. Nagy részéből lekvárt főztem. Ha látnátok azokat a színeket. A másik szintén nem kicsi adagból pedig két tészta között meggyest. Vágytam, üldöztem a szépséges időszakokhoz kötődő emlékeket és a hozzá kapcsolódó ízeket. Rajtam nem múlik, itt van gyerekek a recept. Remélem Nektek is pont olyan sokat jelent majd, mint nekem. Remélem bennetek is pont olyan szépséges emlékek jutnak majd eszetekbe, amikor évek múlva esetleg majd Ti készítitek el! :-) 

Tészta:
  • 60 dkg liszt
  • 40 dkg margarin
  • 15 dkg cukor
  • 2 tojás sárgája
  • csipet só
  • fahéj
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 cs. sütőpor
  • kb. fél doboz kis tejföl
A száraz összetevőket - liszt, cukor, só, sütőpor, vaníliás cukor, fahéj -, elkeverjük. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, majd elmorzsoljuk a margarinnal együtt is. Ezután hozzáadjuk azt a mennyiségű tejfölt, hogy lágy tésztát kapjunk. Ha ezek után van időtök és lehetőségetek arra, hogy a tésztát bevágjátok a hűtőbe picit pihenni, az tuti nem árthat. Az elkészült tésztát elfelezzük. A picit nagyobból nyújtott tészta kerül alulra, majd jön a töltelék, végül a kisebbel beborítjuk az egészet. Megszurkáljuk, megkenjük egy felvert tojással.

Töltelék - kb. 1 kg meggyhez -:
  • 5 dkg margarin
  • 4 tojás sárgája 
  • 20-25 dkg cukor
  • fahéj
  • 4 tojás fehérje
 A puha margarint elkeverjük a cukorral, fahéjjal és tojások sárgájával. Hozzáadjuk a levétől kinyomkodott meggyet, majd lágyan eldolgozzuk vele a tojások felvert habját is. Az alsó lapot jól megszórjuk zsemlemorzsával, mert így is veszélyes, hogy picit eláztatja a meggy. A massza tetejére is szórtam zsemlemorzsát és végül lezártam a másik lappal.

Szóval az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez a töltelékhez kellett volna tenni úgy 10 dkg darált diót, de lusta voltam. Hát igen, emiatt volt picit lucskos a tészta. És bizony a sok zsiradék is méltánytalanul omlóssá tette a tésztát. :-) És még én a melegre fogtam. :-)

Sok sikert hozzá. Szerintem pazar! :-)

Köszönet ezért az édes egyvelegsütiért Anyukámnak és Magdi szomszédasszonyomnak! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése