2014. február 16., vasárnap

stíriai metélt

Apa stíriai metéltre éhezett. Én meg azt gondoltam, annyira nem nagy szám ez a kaja. Nem is különösebben foglalkoztam volna vele, ha, ha, ha be nem vásárolt volna hozzá mindent. Gondolhatjátok, hogy már nem volt visszaút. Talán ha eddigi életem alatt egyszer készítettem és biztos vagyok benne, hogy jól sikerült, de nem tett rám különösebben mély benyomást. Innen hát az ellenállás. Persze értetek (majdnem) mindent, szóval a mai menü egyik fogása, stíriai metélt volt.
Olyan jó lett. Egészen bele szerelmesedtem.Nádja, persze amikor megláttad, húztad a szádat és kijelentetted, hogy köszönöd szépen, Te ebből ugyan nem kérsz. Aztán mégis magadba tuszkoltál ebédkor egy kisebb tányérral. Borisz, Te még estére is kértél. Nem is annyira macerás elkészíteni, szóval ígérem, legközelebb nem kell majd ennyi nyasztatni :-)
eperlekvárral (azt is én csináltam :-)

Hozzávalók a tésztához:
  • 50 dkg túró
  • 1 dl tejföl
  • 1 tojás
  • 30 dkg liszt
  • csipet só
  • kb. 5 dkg cukor
  • 5 dkg margarin
A tojást a tejföllel, cukorral, csipet sóval habosra keverjük, és hozzáadjuk az olvasztott margarint is. Ezután hozzákeverjük a túrót, és végül a liszt hozzáadásával tésztát gyúrunk belőle. Lisztezett deszkán 1/2 cm vastagra nyújtjuk a tésztát és metéltet vágunk belőle. Forró vízben kifőzzük, tálba szedjük és olajjal átforgatjuk.

Krém:
  • 2.5 dl tejföl
  • 10 dkg cukor
  • 3 tojás sárgája
  • vaníliás cukor
  • citrom reszelt héja és ízlés szerint citrom leve
  • 3 tojás fehérje

A tojások sárgáját elkeverjük a tejföllel és citrom levével, vaníliás cukorral, majd ráöntjük a tésztánkra és jól átforgatjuk a masszával. A tojások fehérjét jó keményre felverjük, fokozatosan hozzáadva a cukrunkat. Amikor a tojás fehérje is elkészült, összeforgatjuk az egészet a tésztánkkal. Margarinozott, zsemlemorzsával áthintett tepsibe öntjük, majd a 180C-ra előmelegített sütőnkben kb. fél óra alatt készre sütjük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése