emlékbetörés

Ma a mézeskalács receptje miatt az oldalra látogattam. A saját oldalamra. Előfordul, hogy akár hetek is elmúlhatnak, hogy be sem kukkantok ide. Olyan jó volt ma indokkal itt lenni. A gyerekek az ölembe telepedtek és örömmel nézegettük vissza a másfél évvel ezelőtt készült képeket. Ámulattal csodáltuk közösen, hogy milyen picik voltak mai önmagukhoz képest, pedig a képek nem is régen készültek. Amíg intenzíven írtam a blogot, folyamatosan fényképezővel jártam és mindenkit őrületbe kergettem az állandó kattogtatásommal. Rengeteg kép készült akkoriban a gyerekekről is. Ma, hogy közösen elidőztünk a blogon ismertem fel megint, milyen óriási kincsek ezek a képek. Megmulattatak bennünket és emlékeket idéztek fel. Szuper esti közös családi program volt. Átalakult az életünk is a másfél évvel ezelőtthöz képest. Nem több vagy kevesebb és nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más élethelyzet. Nádja például iskolás lett, Borisz pedig ovis, én pedig 8 órában dolgozó és másfél órában tömegközlekedő nő. Már nem Makón, hanem Budapesten lakunk. És bár Nádja igazán önjáró iskolai kötelezettségeinek tekintetében, én fáradtabb vagyok mint másfél évvel ezelőtt. Van ami állandó, továbbra sem vagyok képes nyugton maradni, folyamatosan töröm valamin a fejem. Állandóságom abban is megnyilvánul, hogy a megvalósítás időnként beragad. Persze ettől gondolatban még szárnyalok. Vannak és voltak nehezebb napok, de az új élethelyzetnek köszönhetően az erőmet is ismét megismerhetem. Most, hogy ma nálam jártam, jöttem megint rá, mennyire szerencsés vagyok. 

TESTVÉREK

az én igazi férfim - Borisz - pár naposan

már majd elfelejtettem milyen cuki volt a nádja piciben