megint hétfő...

Nagy munkával és némi szerencsével, jelentős pozitív genetikai indítógázzal az ember élhet viszonylag kiegyensúlyozott boldogságban. Jelentős tényező a hajlam, hajlam arra, hogy a dolgok pozitív végét fogjuk meg, vagy hajlam arra, hogy rossz fényben érzékeljük a történeteket. A genetikán nem tudunk változtatni, azon viszont, ahogyan a világhoz és eseményekhez viszonyulunk, igen. Ez csupán döntés kérdése. A világban minden mindennel és minden mindenkivel kölcsönhatásban van. Egyfajta hatás, vagy vonzás törvénye működik. Azt jelenti, hogy a körülöttünk lévő világban zajló események befolyással vannak napjainkra. Sőt, a dolgaink, vágyaink alakulására. Hát nem vagyok ez alól kivétel én sem. És hogy milyen hatások értek engem a héten? Sok napfényes, derűs, boldog perc. És mély, gondolkodásra ösztönző események is. Felvetődött néhány kérdés és észrevétel bennem. Például, hogy előfordulhat e velem, hogy valaha jobb emberismerő leszek? És az is, hogy kevésbé bízzak meg emberekben! Azzal tisztában vagytok e, hogy a diploma száma és léte közel sincs egyenes arányban sem az értelemmel sem az emberséggel. És olyat láttatok e, hogy a kívül fényes, csillogó, mutatós dolgok néha miféle csúf belsőt rejtegetnek?! Gondolkodom, vajon a hazug embert valóban hamarabb utolérik mint a sánta kutyát? Remélem! A héten fátylak lebbentek fel, leplek hullottak le, váltak csúf meztelenné emberek. Tartalmat kaptak szavak, amelyek nem igen vannak jelen az életünkben. A héten töményen láttam az önzést. A gonoszságot. A hazugságot. A képmutatást. És hallottam vádakat. Gyűlölettől fröcsögő indulatokat. Gyerünk, próbáljuk csak megérteni. Genetika és lélek kérdése az, hogy kik vagyunk. Aztán a hozott tartalmakat az Anya tovább formázza. Nevel, példát mutat, utunkra bocsát. És válunk valakivé. Leszünk egyediek és megismételhetetlenek Így formálódunk. És szerencsés esetben válunk egészséges személyiségekké. Vannak, akiknek mindez nem sikerül!

Már majd nem elhittem. Elhittem azt, amit mélyen legbelül nagyon is tudtam, hogy nem igaz. Egyedül voltam, és mégis mindenfelől támogató kezek simogattak. Nem sok, mert barátból nincs sok. Anyából pedig csak egy van. Anya, aki ismer, akinek nem kell magyarázni, aki nem kételkedik, aki tudja, nem kíván bizonyítékot. Ő formált. Nem volt ez most szép történet. Mégis jó, mert a legrothadóbb talajból is illatos virágok sarjadhatnak. Jó, szerető, elfogadó szavak. Gondoskodás. Egy közös kávé fejfájás csillapításra. Közös lótás-futás a kusza szálak kibogozására. 

Egy kérdés: - Ettél már ma valamit? Egy korty pálinka az ellazulására. Anyai segítség, hogy utol érd magad. Egy reggeli telefon, vajon hogy vagy? Egy csokor frissen szedett nárcisz, szavak nélkül, melynek üzenete van. És hogy ebből mit értett meg a Nádja? A gyerekek okosak. Figyelt. Némán, halkan. És értett. Mindent értett. Megölelt. Szeretlek, Anya! - mondta. És én tudtam, hogy minden rendben van. 

ez csak vicc. mert egyáltalán nem szopom az ujjaimat. bezzeg a Borisz....

bibivel...