megint hétfő...

Megint hétfő........... Azon gondolkodtam, nem írok most megint hétfő bejegyzést. Nem akarok indoklásokba bonyolódni. Blogot írni nagyon nyílt és nyitott dolog. És én is nyitott vagyok. Talán túlzottan is. Bár egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a nyitottság, látszat nálam csupán. Sokat gondolkodtam akkor ezen, és nem értettem, egyet meg főleg nem értettem vele. Azután ha jobban belegondolok, talán mégis csak van ebben némi igazság. Rengeteg személyes dolgot hozok ugyan, ide hozzátok. Megmutatom nektek a családom. A gyerekeim és a férjem, akik a legfontosabbak nekem. 

Megmutatom a barátaimat, már amelyik hagyja, és elfogadja, állandóan fényképezővel ijesztgető barátnőjét. Elhozom a gondolataim ide. De ami talán még ennél is sokkal fontosabb, elhozom az érzéseim, az örömeim, a félelmeim, a fájdalmaim, az indulataim is Nektek. Ez nagyon erős kitárulkozás. Olyan vagyok itt, mint egy nyitott könyv. Miközben határt kell szabni annak, mekkorára tárom életem kapuit. Hol az a pont, ahol megálljt kell parancsoljak és azt kell mondjam eddig és ne tovább. Ezek a határok a védelmem bástyái.

A téllel a szervezet kifújja tartalékait, de eljön a tavasz és a remény az újabb töltekezésre. Annyian szédelegnek körülöttem. Itt az ideje az újra töltekezésnek. Nem szeretem a vitaminokat, talán az egyetlen, amit magamhoz képest szívesen beveszek, a MagneB6. Felruháztam mágikus erővel. Azt hiszem, ha picit huzamosabb ideig viszonylag nagyobb dózisban szedem, csodákat tesz. Na jó, megtámogatom egy kis ilyen-olyan gyógytea főzettel, és akkor már retteghettek, mert jön farkasévi, aki akkor már legyőzhetetlen. Sokmindenre nyitott vagyok - helyesebben fogalmazva lennék, ha a férjem nem állatorvos lenne és nem lenne azonnal mindenre meg a racionális és orvosi magyarázata - de leginkább a gyógynövények erejében hiszek, - erejükben hisz ő is - és az agykontrollban hiszek még - ezzel ő nem foglalkozik, ami önmagában már szinte több mint elég, mert legalább nem állítja, hogy szemenszedett baromság az egész. Na, szóval, hogy rövidre fogjam, azt hiszem ezek a dolgok a "jóllétünk" zálogai, ha kissé esetleg leeresztenénk. Nagyon sokan az erejüket gyűjtik most, legalább is úgy tűnik.

A héten a publikus, rám nagy hatást gyakorló események közül kettőt említenék meg. 

Second Hand shopban voltam - igen, már megint, nem tehetek róla megszállottan űzöm a keresgélést -. Közvetlenül a közelemben egy idős házaspár volt. A férfi az ajtó felé közelített, egyértelmű jelét adva távozási szándékának. Aztán a nő durva, arrogáns hangjára kaptam fel a fejem. Mert egészen eddig nem voltak más, csupán egy turizós idős házaspár. De a sipító, parancsoló hang megváltoztatta őket. A domináns,zsarnoki rikácsolás, ami a nőből szakadt ki, egy szempillantás alatt oda vonzotta a tekintetem. És innentől kezdve már képtelen voltam levenni a nőről, rosszalló tekintetem. Fenn hangon utasítgatta a férfit, hogy mihez tartsa magát, és ne merjen elmenni. Egyetlen másodperc alatt, emberek sokasága előtt csupaszította le, összes emberi méltóságától a valaha szeretett férfit, majd kiadta az engedélyt a távozásra. Még hogy csak nők elleni erőszak létezik. És még hogy csak fizikai erőszak létezik. Vannak ám zsarnok, gonosz, arrogáns nők, akik mindenre képesek, csak hogy így vagy úgy, ilyen vagy olyan témában, de előbbre jussanak. Nem szóltam semmit, csak néztem bambán, megvetőn és gátlástalanul. Nem folytam bele a családi játszmájukban. Csak döbbenten, értetlenül végig néztem egy ember porig alázását, miközben arra gondoltam, nincs jogunk így bánni egymással. Hová lett az egykori szerelem, hová lett az egykori megbecsülés, hová lett az egykori tisztelet, és vajon mikor vált a valaha ember nő, sárkánnyá.

Péntekre meghívott a Nőszövetség a 15. születésnapi ünnepségére, mint tiszteletbeli vendég, a reményteljes közös együttműködés reményében. A meghívást nagy megtiszteltetésnek vettem, de időközben örömöm alább hagyott, mert barátnőm, akivel a meghívást közösen zsebeltük be, nem tudott eljönni mégsem. Gondolhatjátok, tele szaladt ám a gatyám rendesen. Először is, nem szoktam én ilyen eseményekre járni. R-Go, nincs ruhám, amiben fejtörés nélkül meg tudnék jelenni egy ilyen eseményen. Másrészt, magas sarkú cipő? Szoktatom magam a gondolathoz, mert nagyon is tudom, igen tudom, hogy kell, mert széppé, és csinossá teszi a nőt, csak végre, valahára tanulnék már meg járni benne. Szóval, ahogyan közelített az esemény, úgy jöttek elő a kétségek, dilemmák, önmagammal szemben. És amikor már nem volt vissza út, nem maradt más, mint megmerítkezni az eseményben. Minden tiszteletem ezé a civil szervezeté. Különösen azért, mert civil szervezetet egyengetve, magam is nagyon jól látom, tapasztalom, a magam bőrén érzem, mennyire nehéz közösséget építeni, közösséget mozgósítani és fenntartani. Nekik sikerül. Képesek összefogni nőket, nőket, akik 20-on túl vannak. Klubéletre, közös kirándulásra, közös színházra vagy akár csupán közös együttlétre. A női téma a szívügyem. A nők a szívügyem. Mert nőnek lenni lehetőség a sokszínűségre - nem egyenlő kétszínűség -. Egy olyan közösség része lehettem, akire lehet számítani. Akiknek van igényük az együttlétre. Akik nem hagynak cserben. Nem tudom mi az oka. Talán csak más generáció, ennyi az egész.