2011. november 7., hétfő

megint hétfő...

Olyan nagyon távolinak tűnik, pedig nincs egy hete, hogy néhány napot Makón tölthettünk. Jó volt. Nagyon jó. Sűrű és sok-sok találkozással teli. Biztonságos és megnyugtató. Nádja, akinek mindannyiónk közül a legnehezebb lehet a beilleszkedés, fürdőzött az élményekben. Már első estéjét ovis barátnőjénél töltötte. Persze ezzel nem volt vége, mert izgőmozgó anyukája gondoskodott arról, hogy senki ne unatkozzon egyetlen percre sem. Én vezettem végig, bár nem volt hozzá kedvem. Hátradőlős, sztoriolvasgatós, gyerekekre néha rá dörrentős, haza látogatásra rákészülődős utat terveztem. Ehhez képest agyonkoncentrálós, kormányszorongatós, nem beszélgetős, néha azért férjre rá dörrentős, zene lehalkításra felszólítós út volt. 
De mégis csak jó. Valami megint kipipálva. Néhány, még nálam is betojibbat le is előztem.... 
Megnéztük a Maros partot. Gyönyörű szép.
 Más mint a Duna part, de panaszra nem lehet okunk. Élmény volt, még ha időnként inkább punnyadni is lett volna kedvem. Sem fizikai sem lelki punnyadásra nem volt mód, mert Nádja mostanában megnyilvánuló viselkedése szülőként rettenetesen próbára tesz. 
ilyen amikor cukika
és ilyesmi amikor nem annyira és nem játékból csinálja
Nem tagadom, kétségbe is estem, és elérkezettnek érzem az időt, hogy a dolgokat jobban kézbe vegyem. Nádja "gatya letolásához" volt, hogy családom többi tagja is csatlakozni kívánt, természetesen leginkább áttételesen. És volt, hogy úgy éreztem, el bujdokolok és fütyörészve tovább ballagok, mintha senkihez semmi közöm nem lenne. Persze hová lennék én nélkülük? És remélem egyszer az életben, talán majd mégis megmutatkozik eredménye annak a sok szócséplésnek tűnő igyekezetnek, amit gyerekeim felé intézek, naponta több százezerszer. 
Mióta elköltöztünk először voltunk otthon, és először jöttünk vissza Budapestre haza. Nem volt könnyű most. Kerestem a haza érzést. De Budapest nagy ahhoz. Beérve a városba keresztül szelve érjük el a házat, ami most már az otthon. Makón másképp van ez. Makó tábla elhagy, és két perc múlva otthon. Ott már minden ismerős volt. Itt csak a környék az. Át kell állítani az ember agyát. Ez egy nagy város. Az összes előnyével és hátrányával. De van otthon! És ez a fontos!

1 megjegyzés:

  1. Sok szerencsét az új otthonhoz! Azért a Maros-part mégis szebb... (nekem) itt a képeken is!

    VálaszTörlés