Megint Hétfő

Megint Hétfő.....Igen, igen hétfő. A hét oly népszerűtlen, a hét nem szeretem első napja. Hétfő, ami általában mindenkinek lusta, álmos, rosszkedvű. Akadályozott. Általunk. A vasárnap finomságokkal teletömött pocakjaink miatt. A gyűröttre aludt testünk és arcunk miatt. A "- Na és ma mit vegyek fel?"- reggeli találós kérdés miatt. A döcögős reggeli indítás miatt. Mert olyan korán van, mert olyan hét eleje van... Közfelfogás a hétfőről, ami alól én sem vagyok kivétel. Pedig valójában minden vég, valaminek egyúttal a kezdetét is jelenti. A kezdet pedig mindig új lehetőséget hordoz. Új lehetőséget a megújulásra, az újrakezdésre. Arra, hogy csodák történhessenek. Hétköznapi hétfői csodák, akár.

Megint Hétfő......Arra gondoltam, hogy "rendszert csinálok az idegeitekből". Hétfőnként összegzem az elmúlt hetet, eseményeket. Koncentrálva kifejezetten arra, ami jó volt benne. Nem. Arra koncentrálva, hogy megosszam veletek azt, ami fontos volt nekem az elmúlt hétben. Érzelmileg értelmes dolgokról próbálok írni, eseményekről és tervekről, amik így-vagy úgy hatottak rám. Az érzelmek, események, melyek az életem szerves részei.

Szeretnélek Titeket arra ösztönözni, ha van kedvetek csatlakozzatok hozzám. Csak annyit kell tenni, hogy összegzitek Ti is az elmúlt hetetek dolgait egy olyan fotóval, amely kifejező és beszédes és írjatok hozzá kísérő szöveget. Majd ide látogatva hozzám, linkeljétek be a blogotokon lévő bejegyzéseteket a nálam található aktuális Megint Hétfő bejegyzésem megjegyzéséhez, hogy ellátogathassunk hozzátok mi is. És hogy mi értelme? Kíváncsi vagyok a gondolataitokra, érzéseitekre, az éppen Titeket most foglalkoztató dolgokra. Közösség kovácsolódhat belőle. Lehetőség arra, hogy segítsük, támogassuk egymást, hogy jó barátságok születhessenek. 

Két fényképet hoztam ma Nektek. Kettőt, amely így vagy úgy, de meghatározta a hetet, de legalább is a hétnek egy szeletét. Lássuk az elsőt:

a képen titokzatos segítőm és az általa készített sütik

 Két pályázaton dolgozunk most az alapítvánnyal, két közeli határidővel. Mi tagadás két kisgyerekkel, intenzív angol nyelvtanulással és némi megfelelési kényszerrel a család felé, nem kis kihívás. Az első pályázat beadási határideje 24-e csütörtök, és bár nem tagadom, kicsit kezdek lelazulni, mert azt, ami részünkről teljesíthető, úgy érzem kezd körvonalazódni. Persze sok feladat van még előttünk, most jön a számomra legnehezebb rész. Megkeresni azokat akik nyertes pályázat esetén a rendezvényben részt vesznek akár civil szervezetként, akár profitorientált cégként, hogy tegyék meg együttműködési szándéknyilatkozatukat. Nem a másokkal való közös együttműködés a gond, azt kifejezetten hasznosnak és jónak tartom, hanem a másik idejének való kiszolgáltatottság, ami az én időm és munkám rovására mehet. Ez nehéz ügy, de nem baj, a türelmemet úgy is edzeni kell. Vállalom, hogy elfogult vagyok, de azt hiszem, ha a pályázatunk nyer, nagyon jó programot sikerül majd összehoznunk, ahol remélhetőleg sok, eddig csak a blogon át ismert vagy nem is ismert ismerőssel, lehetőségünk adódik majd személyes találkozásokra is. Igazi nőcis program lesz! Most először vannak igazi segítőim is a pályázat és program összeállításában is, ami nagyon megkönnyíti a munkát. Lényegesen szórakoztatóbb, és esély a sokszínűségre! Köszönöm nektek! Emlékszem, amikor egyetemisták voltunk, sem volt kedvenc elfoglaltságom az órák látogatása, hát még a vizsgákra való felkészülés. Gyakran barátnővel tanultunk együtt, ami azt hiszem rajtam kívül senkinek nem volt szórakoztató, mert a fáradtságtól én folyamatosan röhögőgörccsel küszködtem. Nekem mégis nagyon szép élmények ezek. Valahogy ettől olyan elviselhető volt az a fránya vizsgaidőszak. Ha egyedül írnám a pályázatot, kivel rötyögnénk közben???
Hoztam még egy képet Nektek! Na nem azért, mert látványos, vagy szórakoztató, hanem mert érezlmileg érint engem. A kép címe: piros lavor. 

 

Igen, igen, jól gondoljátok már megint utolért bennünket a hányás. Más gyereke évekig nem hány, nálunk X havonta előfordul. Ha akár egyetlen gyerek hordozza a vírust, mi biztosan megkapjuk. Remélem hamarosan erről múlt időben beszélhetek. Minden hányás alkalmával pontosan ugyanolyan intenzitással félek. Le sem merem írni, mik járnak a fejemben. Teljesen mindegy, hogy mit gondolok az Istenről, hogy vallásos vagyok vagy sem, de a fohász akkor, minden szabad pillanatom része. Reggel, ébredés után látszott, hogy Borisszal valami nincs rendben. Ismeri az ember a gyerekét, Ő nem ilyen. Persze egy ekkora gyerektől hiába akarsz megtudni valamit az állapotát, hangulatát illetően, a válasz rendszerint nem hiteles. A viselkedés annál inkább árulkodó. Hát igen, nem kellett sokat várakoznunk, de. 10 órára megérkezett az oly viszolygott hányás, ezzel együtt a válasz Borisz viselkedésére. Ma én sem vagyok túl jól, jó lenne ezt a vírusra fogni, de elképzelhetőnek tartom, hogy mohóságom áldozatául estem. Tegnap reggel Borisz hányása előtt mákos aranygaluskát dagasztottam be, amit végig kellett csinálni bármi jött közbe és a tegnap este még jól belakmároztam belőle. Ma persze rá sem bírtam nézni!
Kíváncsi vagyok, lesz e, jön e ma valaki, akinek kedve támadt csatlakozni hozzám és elhozza ide az ő Megint Hétfős beszámolóját. Hú, annyira örülnék, de tényleg!!!