2011. április 15., péntek

Kakaós piskótatekercs túrókrémmel és eperrel

Nem nagyon járunk a Lidl-be. Elmondom, mi az oka. A férjem. 
a boltot nem, de a fagyit bírja
Aki valamiért, a bolttal szemben nem bír túlzottan erős szimpátiával. Ezért, ha valamit kinézek, rendszerint Anyukám szerzi be. Szegény. Ő cipekszik nekünk, bicajjal. Persze szeret, ezért szívesen megteszi. Kinéztem a katalógusban egy pici vödrös túrókrémet, amit nem ismertem. Valamiért azt hittem, hogy ez valami ínycsiklandóan finom, aromás, vaníliás édes túrókrém lesz. Hogy miért? Ne kérdezzétek. Hát nem volt sem vaníliás, sem édes, viszont krémes. Aktuálissá vált a felhasználása, az ötletet Marcsitól csakliztam el. Elmentünk hozzájuk, hogy az én csúcs és szuper állatorvos férjem beoltsa az új házi kedvenc Bertuskát, és akkor Marcsi, úgy mesélt az ő mascarponés epres piskótatekercséről, hogy nem győztem nyelni a nyálam, nem úgy az időben érkezettek, akik mind egy morzsáig felfalták az egészet. Az én sütimben nem került sem mascarpone, sem fehér csokoládé, került viszont bele túrókrém és eper. Igen, a kakaós piskótatekercsbe. A piskótát 6 tojásból sütöttem.
  • 6 tojás
  • 6 ek. cukor
  • 1-2 ek. kakaó
  • 5 ek. liszt
Normál esetben a lisztből is 6 ek-al teszek, de mivel kakaó is került a tésztába, ezért picivel csökkentettem a liszt mennyiségét. Tudom, hogy ezerféleképpen lehet piskótát sütni. Azt hiszem, a piskótára tényleg igaz, hogy ahány ház, annyi szokás. Talán nem leplek meg benneteket, hogy tudatosan ragaszkodom ahhoz, amit Anyukámtól tanultam. Kipróbálhatnék ennél  a receptnél beváltabb és habosabb, babosabb recepttippeket. De nekem ez a legfinomabb, mert Anyukám is mindig így készítette nekünk, és talán már kiderült, hogy Anyukámat szeretem. És a piskótát is, amit nekünk süt. Az meg megint más kérdés, hogy a férjem szerint Anyakomplexusom van. Szerintem meg egyszerűen csak úgy viselkedem, ahogy szeretető Anya-lány kapcsolatban emberek szoktak. Na, de hogy vissza kanyarodjak a lényegre. A tojások sárgáját csodás habosra keverem a cukrok nagyobbik hányadával, és persze a kakaó porral. Ha ezzel elkészültem, felverem a tojások fehérjét, amit hozzáadók a tojások sárgájához, majd jöhet a liszt is, és finoman az egészet össze kafinyoltam. Ezután egy viszonylag nagyobb kizsírozott és kilisztezett tepsibe öntjük, majd 170C-ra előmelegített sütőben viszonylag rövid idő alatt megsütjük. Amikor megsült, nedves konyharuhára borítjuk és szépen felcsavarjuk. Innentől kezdve már könnyű dolgunk lesz a tekercsünkkel.
Na és a krém:
  • 1 vödör Lidl-s túrókrém
  • ízlés szerinti mennyiségben porcukor
  • pici citrom lé
  • 2 dl tejszín
  • habfixáló
Szóval a túrókrémet elkevertem a cukorral és citromlevével. Aztán felvertem a tejszínt pici cukorral és a habfixálóval, majd a kész habot a túrókrémhez kevertem. Ezt a masszát kentem a piskótalapra, majd végig pakoltam eperrel, és feltekertem tekercsnek. Ezután jól elkentem egy kis krémmel, villával össze karmizsoltam, mert azt gondoltam, hogy ettől nagyon dizájnos lesz, hát mit mondjak, annyira lett dizájnos, mint amennyire az én kezeim közül kikerült sütik dizájnosak lehetnek. Aztán reszeltem rá  csokit, és nyomtam rá egy csúcs habot, aztán jött az eper, megint hab, megint eper.......................
Szóval a sütit a sürgető felhasználási kényszer szülte, az ötletet Marcsi sugallta, és én pedig két legyet ütöttem egy csapásra, mert a a család is boldog volt, és a tesómnak is küldhettem belőle a szülinapjára. Igaz, hogy szülinapja a tesómnak, csak vasárnap lesz!!! Ja, és a túrós dolgokért kifejezetten nem rajong. Hú, lehet, hogy kibabrálásnak vette???

7 megjegyzés:

  1. Így is van, időben kell érkezni. Mi pont jókor jöttünk az isteni piskótatekercshez! Viszont a Tied is irtó jól néz ki.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem biztos ízleni fog a tesódnak a süti, a képen valami irtó gusztának tűnik. Az ilyen dolgokat egyszerűen nem lehet nem szeretni ;)

    Szoktam Lidlbe járni, de ilyen vödrös túrót még sosem vettem... de most már kipróbálom, van is hozzá egy jó receptem. (Amúgy én szeretem a Lidlt, vannak dolgok, amiket kifejezetten csak ott szoktam venni (vaj, tejszín, réteslap, zabpehely stb...)

    pusz

    VálaszTörlés
  3. Érdekes ez a Lidl-dolog Csabánál, én inkább ötször oda, mint egyszer a Tescoba - én azt utálom. De ízlések és pofonok...
    Hát, mit mondjak, elmesélésre is beindult a nyáltermelésem, de ez valami csodafincsinek néz ki, sajnos ezt természetesen nem tudom elkészíteni az enyémeknek, de gyönyörködöm, és csorgatom a nyálam.
    Ja, és tesód tutira örülni fog neki! Vagy legalább a gyerekek!! :-)
    Puszi!
    Csörögj, ha szükséged van a berendezésre! Minden okés vele.
    Ildikó

    VálaszTörlés
  4. Biztos nagyon fini volt. Most én is túróból sütök. Majd mutatom ha sikerül mert érdekes a története is. Szerintem is inkább Lidl mint Tesco.

    VálaszTörlés
  5. Dóri
    kétségkívül Ti sokkal ügyesebbek voltatok, így majd beszámolsz nekem,milyen volt a süti. Bár nyilván nem kérdés!

    Ami,
    kíváncsian várom a receptedet! és puszi

    Ildikó,
    a tesco sem nyerő, most nálunk a spár megy. köszi a felajánlást, ha kell, szólok mindenképpen. remélem napról napra egyre jobban és jobban érzitek magatokat! puszi

    Macus,
    én is rövid, imádlak és köszi!

    Edit,
    várjuk a sütidet, biztosan nagyon finom, szóval, mesélj mindenképpen!
    No Tesco. Spar Yes!

    VálaszTörlés
  6. Nézz be hozzám egy szelet kenyérre!

    VálaszTörlés