2011. április 5., kedd

Pehelykönnyű túrós pite

bocs, bocs, a kép tudom, nem mutat túl sokat, de tuti nagyon finom
 Nem hazugság, nem ámítás. Tényleg pehelykönnyű. Csodás, pihe-puha mint egy frissen megvetett ágyba befeküdni, olyan ebbe az lágy pitébe bele harapni. A kiindulási alap a már jól megszokott kényszer szituáció, amitől természetesen csöppet sem szenvedek. Kongott a ház az ürességtől, az éhes gyerek szájak pedig jajveszékeltek. Mit tehettem volna? Már futtattam az élesztőt, hamarabb, mint tudtam volna, mi születhet belőle. Volt itthon túró. Na, ehhez komponálódott a történet vége. Előkerült a vastag, kissé pontatlan, régi, buc-duci piros sütis könyvem, és abban találtam erre a pompázatos süteményre. Már az utolsó morzsa is eltűnt belőle, bár vendégek is érkeztek, csak ebédre szántam, de a vacsorát már nem érte meg. A vendégek pakkot követeltek belőle, rájuk kellett hát szóljak, hagyják abba a habzsolást, különben üres dobozzal, max. teli hassal térnek haza. A végeredmény, dobozban süti, has teli, a tányér pedig üres. Ez az igazi öröm, amikor szempillantás alatt tűnik el minden. Gondolom, nem fogok túlságosan nagy meglepetéssel szolgálni, ha arról számolok be, hogy időközben az is kiderült, hogy nincs itthon elég lisztem. Az eredeti receptet ismertetem, és jelzem, én hol tértem és hogyan el tőle. 
  • 30 dkg rétesliszt - nekem kb. 20 dkg hagyományos lisztem volt itthon, és kb.15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszttel pótoltam
  • 15 dkg margarin
  • 4 tojás
  • 3 dkg élesztő
  • 0.5 dl tej
  • kb. 8 dkg cukor
  • csipet só
A tojások sárgáját a margarinnal, a cukorral, sóval és margarinnal habosra kevertem. Az élesztőt a langyos, picit cukros tejben felfuttatjuk. Ezután jöhet a liszt, majd az élesztő. Könnyű, lágy tésztát dagasztottam belőle. Nyilván ha túl lágynak érezzük a tésztánkat, liszt hozzáadásával, ellenkező esetben pedig tej hozzáadásával érjük el a tökéletes eredményt. A tésztát elfelezzük, és kinyújtjuk őket, majd az egyiket az előkészített, kivajazott tepsinkre helyezzük.  Közben előkészítjük a tölteléket.
  • 75 dkg túró - helyett nekem csak 50 dkg volt itthon - pótoltam tejföllel kb. 1.5 dl-el
  • 25 dkg porcukor + én löttyintettem hozzá még kb. + 10 dkg-ot -
  • 1 cs. vaníliás cukor  - helyett én kapásból kettővel indultam + vanília aroma csak úgy érzéssel
  • 1 citrom lereszelt héja + én belenyomtam a fél citrom levét is tisztességgel -
  • 4 tojás fehérje
  • 10 dkg mazsola - amit ignoráltam, mert a gyerekek nem hajlandók megalázott szőlőszemeket magukba rakni
  • és erről bár nem szól a fáma, de én tettem hozzá kb. 2 ek. búzadarát és 1 cs. vaníliás pudingot is. 
Túrót elkevertem a cukorral, vaníliás cukorral, aromával és vaníliás pudingporral. Jöhetett a citrom héja és leve, a búzadara és legvégül a 4 tojás felvert fehérje. Ezt a tölteléket kell a tepsibe helyezett tésztára önteni és egyenletesen eloszlatni. Ja, mielőtt elfelejteném. Pont annyi szilvalekvárom maradt ki a töpörtős papucsaimból, amit még drága Macusomtól kaptam, amit vékonyan a túrós massza alatt elkenhettem. Amikor ezzel is megvagyunk, kinyújtjuk a tészta másik felét, és beborítjuk vele a masszát. A recept ekkor 3 órás várakozásra ösztönöz, amit én teljes agyrémnek értékeltem, ezért a következőképpen jártam el. Amikor a tésztát meggyúrtam, hagytam a tálban 1 órát pihenni. Ezt követően a fentebb ismertetett módon jártam el. Szerintem nem lett gond, hogy hagytam a fenébe a javasolt 3 órás pihentetést. Természetesen 200C-ra előmelegített sütőben viszonylag hamar kisütöttem. Miután kihűlt, megszórtam jó gazdagon porcukorral és már ugrottak is be az éhes pocakokba. Hát mit mondjak. Ez a tészta, lágy és elképesztően omlós, finom pihe-puha süti, nagy szívvel. Szerintem egyszer kóstoljátok meg!

7 megjegyzés:

  1. Hasonlót én is szoktam, túrós béles néven sütni, tényleg nagyon könnyű... megint nem kaptam kóstolót:)))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom ez a pite, ismerem az eredeti verziót.
    Átfussunk egy kis liszttel?? Én nem nagyon használok réteslisztet,de kaptam a múltkor anyósomtól pár kilót. Remélem,még jó. A tied lehet, ha kell.

    VálaszTörlés
  3. juj! nagyon guszta. a szilvalekvár a halálom. :)

    VálaszTörlés
  4. Mivel éppen tegnap vettem ki a fagyasztóból fél kiló házi túrót, miután hazaértem a suliból, bélest sütöttem én is. Tönkölylisztet használtam hozzá, fehéret és tk.-t 2/3:1/3 arányban. Olyan finom, hogy csak na..

    VálaszTörlés
  5. Marcsi,
    azonnal megyek és megnézem a Te túrós bélesedet, kíváncsi vagyok nagyon rád. Gondolom nem akármilyen. Na figyelj, kóstolót kapnál, de sosem jössz hozzánk el!! Bármikor szívesen látlak, tudod!!!

    VálaszTörlés
  6. Macus,
    neked igazi aranyból van a szíved. Természetesen bármikor nagyon örömmel látunk Benneteket, és még csak rétesliszt sem szükséges hozzá, azzal úgyis csak zavarba hoznál. Szóval Te is sütöttél. Ezt, v. az egy másik recept alapján készült el?
    Hogy vagytok? Viki rendbe jött? GYertek, ha ráértek! puszi

    VálaszTörlés
  7. Foncsikám,
    a szilvalekvár sem az én érdemem, Macustól kaptam egy üveggel. De idén nyáron én és minden erőmmel azon leszek, ha elkészíthessem a saját bejáratú szilvalekváromat!-rummal-

    VálaszTörlés