2011. szeptember 1., csütörtök

Almás-rebarbarás krémes

Nádja, aki csak a krémet volt hajlandó lenyalakodni
Almás krémes receptek százai keringenek az interneten. Többféle változatban léteznek. Anyukám is ismeri őket. Megkérdeztem, Ő hogy szokta csinálni. Elmondta a maga stílusában. Megkened, megszórod, leütöd, kikevered, adj hozzá valamennyi ezt, aztán meg azt, öntsd rá az egészre, verd fel és vegyítsd el, és már mehet is be a sütőbe. Ez volt a kiindulási alap, és én az összes utasítását szigorúan és hűségesen követtem. Most, hogy szegényes idők járnak felénk, különösen nagy becsben tartjuk azt, amink van. Őszintén szólva amikor nem ennyire szűkös az eklézsia sem működünk ez másképp nálunk. Amink van megpróbáljuk megbecsülni akkor, és ott fel is használni. Csodálatos ez a takarékos üzemmód. Na már most, almánk szerencsére többnyire van. A gyerekek kevert almást ennének töménytelen mennyiségben, ami oké, de egy idő után az érdeklődésem újdonság után kiált. Két tészta közt almás volt már, almás torta tatin úgyszintén, jól jönne egy kis krémes. Na így jutottunk el az almás krémeshez. A rebarbarához meg úgy, hogy a piacon volt szerencsém rebarbarát találni, amire azonnal rácsaptam és vettem is belőle 3 csomóval.
Volt itthon 5 tojás, ebből indultam ki. Készítettem egy klasszikus 5 tojásos piskótát.
Hozzávalók:
  • 5 tojás
  • 5 kanál cukor
  • 5 kanál liszt
  • kakópor
  • 1 cs. vanília pudingpor
  • tejföl, tej, cukor
  • csokoládé
A tojásokat szét választjuk, és a tojások sárgájához keverünk 5 kanál cukrot. Ezután felverjük a fehérjéket habbá, és a cukros tojássárgájához adjuk. Ezután ráhalmozzuk az 5 kanál lisztet és finoman elvegyítjük.
De mielőtt még ebbe bele vágtunk volna, alufóliával kibélelünk egy kisebb tepsit. Megkenjük margarinnal és megszórjuk jó bőven fahéjas cukorral. Erre jöhetnek a megpucolt és felvágott rebarbara karikák és alma cikkek. Ezután a tetejüket is megszórjuk a fahéjas cukorral. Na, amikor idáig eljutottunk rá kanalazzuk a piskóta nagy részét, de ügyelve, hogy ne érjenek össze. A tészta kb. 1/3-hoz vegyítettem egy kis kakaó port is, így lettek a hiányzó részek barna piskóta tésztával kiegészítve. Ezután mehetett a süti, a 170C-ra elő melegített sütőbe. Közben megcsináltam a krémet. A férjemtől úgy váltam el, mielőtt a piacra mentem, hogy:
- Drágám, mire haza érek készítenél egy pudingot?
- Persze! - felelte. 
Csöppet sem olyan lelkesen, mint amennyire a válasz annak tűnhet. Mire haza értem a puding kész volt. Valóban puding volt. Folyt mint a Maros.... Na ne. Hát ezzel nem jutottam előbbre. Orvoslásaként a dolognak egy picit elkülönítve belőle 2 ek. keményítővel elvegyítettem és újra össze főztem. Jó sűrű lett. Na most aztán tényleg jó sűrű. Most meg hígítani kellett. Hozzá zuttyantottam egy kis tejfölt. Nagyon finom lett, de még mindig lágyítani kellett. Na most jöhetett a porcukorral jól kikevert margarin, amihez kanalanként kevertem a már előzőleg kihűlt tejfölös vaníliás krémet. Míg a krém elkészült, a torta kisült. Miután el is hűlt, jöhetett az össze állítás. Vagyis a tészta a fincsi gyümölccsel a tetején, rá a krém, és amikor pici hűtőben töltött pihi után elérte a teljes kihűlés állapotát, kentem rá csokimázat is. Nem túl édes, kellemes, krémes. Nyeltem mint kacsa a nokedlit. Pedig már nem nagyon kellene................ Ja, és úgy hallottam, hogy az én igen finnyás tesóm is nyakalta rendesen.

6 megjegyzés:

  1. jé! és ez nekünk is jöhet!
    Köszi!!!
    Lopom!

    VálaszTörlés
  2. Évi, már megint remekeltél. Nekem van egy isteni almásom a Váncza szakácskönyvből.( kicsi piros - ismeritek???) Nálam az mindent visz. Remélem hamarosan lesz időm és meg sütöm és jövök vele. De most a suli kezdés és a ház hőszigetelése mindent überel. Puszillak és sok-sok kitartást. Judit

    VálaszTörlés
  3. (Az előbb írtam egy kommentet,de a küldés gombot lenyomtva le is fagyott így most nem tudom, hogy elküldte -e vagy nem , mert nálad nem látszik azonnal. )
    Nagyon fincsi sütiket készitesz Évi, Le a kalappal. Remélem én is hamarosan feltudom tenni az én kedvenc almásom. Ez a Váncza könyvből van - a kis pirosból-. Most nem sok időm van , mert a suli kezdés és a ház hőszigetelése eleszi minden időmet és energiámat. Puszillak és sok-sok kitartást. Judit

    VálaszTörlés
  4. Juditkám
    de örülök h. hallok rólad. Épp most kértem kölcsön Anyukám Váncza könyvét. Elárulod, melyik a kedvenc almás recepted belőle? A hétvégén megint almás sütit kell sütnöm, akkor megsütném azt, ha addig elárulod! Kitartást nektek is az évkezdéshez, és remélem hamarosan látlak is!

    VálaszTörlés
  5. IIdikém,
    hát én ennek nagyon de nagyon örülök. puszillak

    VálaszTörlés
  6. Megírom ide is, de a facebookon hagytam üzit.
    96. oldal és a 158. recept ünnepi almáspite.

    VálaszTörlés