2011. december 19., hétfő

megint hétfő...


Csomó dolgot csináltam, mióta nem voltam. Közben tönkre ment a számítógépünk. Azért írhattam volna. Lett is volna miről. Nem tudom észrevettétek e, hogy állati rossz bolygóállások voltak az elmúlt időszakban. Remélem mindez a múlté. Annyi maszlag volt körülöttem, hogy nem győztem fellocsolni magam. A fogammal kapcsolatban nem panaszkodhatom, hiszen minden reményemet felül múlva, már múlt hétfőn meg foltozta a fogorvos. 11.500,-Ft-ba került. Próbáltam megfejteni az istentelenül kegyetlen jelzést, de képtelen vagyok értelmezni. Persze belátom, járhattam volna rosszabbul is. Így már ezért is hálás voltan, hogy ennyivel megúsztam. Pityogós hetem volt, olyan kétségbeesős. Elanyátlanodós. De annyi vigasztalást kaptam a gyerekeimtől, amennyit csak lehet. Értelmesek. És nem ijednek meg, ha sír az ember. Meg lehet velük beszélni. Különösen a Nádjával.Régen volt ilyen karácsonyunk. Olyan, amikor alig készültem. Igazából nem sütöttem kevesebbet mint bármikor máskor, csak éppenséggel arra már nem marad kapacitásom, hogy le is írjam. Készítettem pillecukrot a gyerekeimnek és ajándékba rokon gyerekeknek. És igen, bármily meglepő, képzeljétek tök jól sikerültek. Természetesen idén sem maradhatott ki a raklapnyi mézeskalács, pucérak, díszítést megtagadtam. Készült kimaradt tojásfehérjékből habkarika, amit a gyerekek masszívan gyömöszölnek a hasukba. Alig maradt esély arra, hogy marad, amit a karácsonyfára akaszthatunk majd. Elkészült életem első mézes puszedlije is. Igaz, nem Timi barátnőm receptje szerint,, pedig azután ácsingóztam. Most már az oviban is minden a karácsony körül forog, így oda is kellett produkálni ezt-azt, ja, és hogy szavam ne feledjem, a férjem szülinapjára is, ami holnap lesz. Elképesztően zsúfolt napjaim vannak, meg nem állok egyetlen percre sem, és ebben a megváltozott élethelyzetben, szinte művészet jól szervezni nem csupán az ünnepeket, de a hétköznapokat is. Múlt héten szakítottam időt ajándékvásárlásra is. Igazán elégedett vagyok. Jó időt futottam és jó dolgokat vásároltam. És kevés embernek. Így nem vált fullasztóvá a dolog. Nem tudom említettem e már, hogy döglök a kitűzőkért. Az egyszínűért és virágosért, a világosért és sötétért, a finom selyemből készültért és a durvábbért, az olcsóbbért és a drágábbért is. De bárhol láttam, tovább mentem. Valamiért mégsem szólított meg egyik sem.. Mert valami mégis csak hibádzott benne. Aztán hétvégén betértünk Judit barátnőmmel az OBI-ba, és a karácsonyfán gyönyörű, termetes virágokat láttam. Lelki szemeim előtt már a pulcsimra tűzve viseltem. Szemtelenül olcsók voltak Igaz, karácsonyfa dísznek árulva.Kapásból 3-at vásároltam Annyira örültem, hogy a pénztárnál, miután fizettem, hangosan, fülig érő vigyorral, kiszakadt belőlem: - Én olyan BOLDOG VAGYOK! Hirtelen minden tekintet rám tapadt. - örülök! - felelte a pénztáros, értetlen mosollyal az arcán. 
Nem tudom köze van e gyakori elpityeredésemhez annak, hogy adventi időszak van. Vagy annak hogy közeleg az év vége. Tudattalanul is dolgozik az emberben a lélek. Vagy egyszerűen csak kipukkantam? Látjátok, az örök hálásak, az örök optimisták, az örök bizakodók és örök mosolyok is időnként lefagyhatnak. Nem olyan nagy baj. És el fog múlni. Hamarosan újra kisüt a nap!

1 megjegyzés:

  1. Fevikém!
    Már éppen hiányoltalak, amikor megláttam ezt a postot!
    Jó volt olvasni a soraidat, tudod mindenből tanul az ember.
    Most én is le vagyok eresztve, nincs karácsonyi hangulatom, kisebb zűr támadt a lelkemben, de megoldódik remélem.
    Puszillak!

    VálaszTörlés