homemade folyékony mosószer

És mivel időközben rádöbbentem, hogy az én blogom akaratlanul is a takarékosság szimpatikus elvén alapul, folytatnám a sort egy ehetőnek ugyan nem mondható, de annál hasznosabb dologgal. Na ne! Nehogy vitassátok, hogy elérhető, kis pénztárcájú emberek számára is megvalósítható, hasznos dolgokat hoztam. Persze, akadt néhány költségesebb étel is, de számuk elenyésző. Személyiségemnél fogva, ösztönösen úgy vagyok összerakva, hogy ne pazaroljak, újra felhasználjak, és ha lehetséges, pici pénzből minél több mindent kihozzak. A mai napon egy otthon könnyedén elkészíthető házi, nagyon olcsó, viszont jó, folyékony mosószert hoztam. Bevallom, nem én készítettem, hanem a szomszédasszonyom. Akinek aranyból van a szíve, és juttatott nekem is egy flakonnal. Ma kipróbálásra is került, és mit mondjak? Szerintem teljesen oké, bár sötéteket mostam, és nem voltak a ruhák túlontúl retkesek, a vizsgán a mosószer átment. De ígérem, megosztom majd őszintén, legyen jó, jobb vagy kissé mellé sikerült tapasztalat. Ebből a mennyiségből nem kevés mosószeretek lesz, és nem kell túl sokat használni belőle. Ez az első ilyen jellegű bejegyzésem, így hát biztos vagyok benne, hogy lesz hová fejlődnöm pontosság terén. Ha bármit hiányolnátok, kérdezzetek, én meg igyekszem jó válaszokat adni majd. Így közösen, együtt fejlődünk ezen a téren.

Hozzávalók:

• 20 dkg mosószappan - mi a szomszédos kis festékboltban vettük - kb. 200,-Ft
• 4 l víz vagy desztillált víz, vagy buborékmentes ásványvíz
• ezüstkolloid

Nem nagy ügy. A mosószappant lereszeljük, elkeverjük a vízzel és lassan addig melegítjük, amíg a szappan fel nem olvad, és hozzáadunk egy pici ezüstkolloidot is, hogy nem poshadjon meg. Melegítjük, mondom, forrásig nem kell. Ezután nincs más hátra, mint várakozunk, akár egy éjszakára is magára hagyjuk, de néhány óra után is jó lehet. Mielőtt üvegekbe töltenénk, botmixerrel átmixeljük az egészet. Ez picit macerás, de érdemes kis adagokként, nem egyben az egészet. Hatékonyabb így, higgyétek el. Ezek után jöhet a próbamosás :-)

Képet nem hoztam most, mert már nincs kapacitásom fényképezni, mástól meg nem akartam elcsenni. Pótolom majd, ígérem!

Töpörtőkrém és a takarékosság

Időközben rájöttem - miközben mindig nagyon is tudtam -, hogy mennyire fontos számomra a takarékosság. Úgy értem, a dolgok nagy becsben tartása, megbecsülése. Otthon sem láttam sosem pazarlást. De azért a kutyának mindig jutott egy kis maradék. Mióta férjhez mentem, mindenféle összebeszélés nélkül, ösztönösen alakult úgy, hogy nem igen dobálunk ki semmit. És ha mi magunk már tényleg nem tudnánk felhasználni valamit, akkor is a legritkábban végzi valami a kukában. Végig gondoljuk, hol hasznosíthatná valaki. Akár a szomszéd kutyája. Első körben a legkisebb mennyiségű alapanyagot is megpróbálom felhasználni. Addig agyalok, míg nem jön az ihlet, mit lehetne a kimaradt, vagy megmaradt alapanyagból vagy maradékból csinálni. Ettől jobban vagyok. Tudjátok, rossz magyar szokás, hogy elképesztően sok ételt dobálunk ki. Miközben rengetegen éheznek. Na jó, már megint előbújt a szociális vénám! Ugye, Ti sem pazaroltok? És ugye, mielőtt bármitől értelmetlenül megszabadulnátok, ha már végképp nincs szükségetek valamire, végig gondoljátok, kinek okozhatnátok örömet vele?!

Volt itthon egy 2-3 maréknyi kimaradt, nem túl friss töpörtőnk. Néhány napja már nem nagyon akaródzott senkinek enni belőle. Erre vártam. Végre! Eljött az én időm! - gondoltam! Lecsaptam rá! Nem állítanám, hogy klasszik, tökéletes töpörtőkrém lett, de ti majd tanulva az én hibámból, tökélyre fejlesztitek. Vigyázzatok a mennyiséggel, én mindig azzal tévesztek, hogy nagyon bátran, fejetlenül dobálok mindig mindent össze. A töpörtőhöz, adunk sót, borsot, felaprított lila hagymát, mustárt és tejfölt. Én a mustár mennyiségével vétettem el a tökéletes ízt. Óvatosan, mert nagyon intenzív. És bizony tejfölből sem kell sok! Nincs más dolgunk vele, mint hogy összedobáljuk egy tálba az összetevőket, majd botmixerrel pépesítjük. Ha figyeltek az óvintézkedéseimre, nagyon finom lesz! Én így is jól bevacsoráztam belőle. Persze, mert minden szentnek maga felé hajlik a keze! Igen, szégyenelem, de szeretem a műveimet! :-)

túrófánk

Oltári régen írtam. Kevesebb mostanában a kapacitásom a blogra. És ki tudja mennyi lesz? Túl sokmindenhez fogok. Aztán meg kipukkanok. Elfáradok és abba akarom hagyni az egészet. Én is csak egy ember vagyok. Aki időnként elfárad, és még inkább megijed. Megijedek a feladatok horderejétől és attól, vajon megéri e? Sajnos senki nem fogja letenni nekem a nagy esküt, nem ígér majd tuti sikert. Szóval megint csak marad a bátraké a szerencse mély filozófiai igazság igazsága. Hajt a vérem, a nyughatatlan természetem. Amikor kimerülök, csak néhány óráig engedem meg magamnak, de akkor nem tudok titkot csinálni belőle. Nálam a legijesztőbb amikor megkukulok. Csak ritkán van ilyen. A fejem két kezem közé fogva, lógó orral, semmibe révedő szemekkel ülök szomorúan. A gyerekek értik. Ösztönösen jönnek vigaszra. És olyan jó, hogy szabad sírni is. Ettől nem ijednek halálra. Ez a túrófánk nagyon egyszerű, de tök jó. Manci mama itt volt nálunk látogatóba,

 akkor hoztam össze igen csak néhány perc alatt. Tudjátok, egy jó kis gazdag leves után az igazi!

Hozzávalók:

• 25 dkg túró
• 6 ek. liszt
• 1 tojás
• 10 dkg cukor
• 1 kis citromlé
• 1 cs. vaníliás cukor
• 2 ek. tejföl
• csipet só

A túrót villával áttörjük, kikeverjük a cukorral, sóval, vaníliás cukorral, tojással és citrom levével. Majd jöhet hozzá a liszt és a legvégén a tejföl is. Klassz kis masszát kapunk, amelyből evőkanállal kis puffancsokat szaggatunk forró olajba és kisütjük. Vaníliás cukorral, vagy bármilyen más ízesítéssel állati finom.

somlói galuska

Szilveszterre készítettem somlói galuskát. Hosszas kutatómunka előzte meg. Tudtam, hogy mit nem akarok. És volt valami elképzelésem arról, mit akarok. Amit most itt olvashattok, az már az én verzióm. Személy szerint házi somlói kategóriában én ehhez foghatóan finomat még nem ettem. :-)

Kezdjük az elején. Vagy vásároljatok vagy készítsetek piskótát. Én 6 tojásból készítettem. Közepes mennyiség lett belőle. Készítsünk vanília krémet.

Hozzávalók a vaníliakrémhez: 

• 5 dl tej
• 4 tojás sárgája
• 15 dkg cukor
• 8 dkg liszt
• vanília esszencia v. vanília 

Az elkészítési módja nyilvánvalóan nem szakszerű, de nekem nem szokott gondom adódni belőle. A tojások sárgáját kikavarjuk a cukorral, vaníliával, liszttel és tejjel, majd felfőzzük.

Hozzávalók a csokikrémhez:

• 3 ek. liszt
• 3 ek. kakaó
• 7 ek. cukor
• 3 tojás sárgája
• 8 dl  tej
• 3 tojás fehérje
• rum v. rumaroma

Az eredeti receptet Rita barátnőmtől tanultam. Nekem volt kimaradt tojásfehérjém, ezért én a tojások sárgáját kihagytam, és így is nagyon jó volt. A lisztet a kakaóval és cukorral elkevertem és a tejjel felhígítottam, majd felfőztem. És bár az eredeti recept szerint nem kell hozzá dió, én tettem bele darált diót is. A mennyisége ízlés kérdése. Rummal ízesítettem. A tojások fehérjét felvertem és akkor, amikor még a krém meleg, lágyan beleforgattam a tojások felvert habját. Ettől nagyon lágy és krémes.

Csokiöntet, amivel a piskóta tésztát meglocsoljuk:

• 2.5 dl víz
• 20 dkg cukor
• 15 dkg csoki
• 1 dl rum

A csokoládét össze törtjük, a cukorral és vízzel együtt gőz fölött felfőzzük, majd a végén a rumot is hozzá adjuk.

Nem maradt más hátra mint az össze állítás. A piskóta tésztánkat ketté vágjuk. A lapokat a csokiöntettel meg öntözzük. A vanília krémmel megkenjük. -  Lekvárral is mehet alá - opcionálisan választható. Másik lap a tetejére kerül. Kockákat vágunk. Egy tál alját megkenjük a csokikrémünkkel, majd elkezdjük a tészta kockákat lerakosgatni, majd minden sort megkenünk jó vastagon csokikrémmel. Ezt addig ismételjük, amíg mindenünk el nem fogy.  Szépen tálalni nem egyszerű. Nekem nem is sikerült. De becsszó nagyon finom. A tetejére tejszínhabot halmozzatok. Várom a vissza jelzéseket!

Kandúr szelet

Mivel sok beszédnek sok az alja, de leginkább amiatt, hogy cefet rosszul érzem magam, nem szaporítom a szót. Egy olyan süti receptet osztok meg veletek, amit bizony a nagy duci piros sütis könyvemből sütöttem meg. A férjem egyik állatorvos kollégája feleségétől kaptam a könyvet és ezt a sütit náluk személyesen is volt szerencsém megkóstolni. Akkor is nagyon ízlett, és most sem okozott csalódást. Annak, aki szereti a túrós, finom, friss, üde ízeket, ez a süti nagyon fog ízleni.

Hozzávalók a tésztához:

• 25 dkg liszt
• 17 dkg margarin
• csipet só
• 8 dkg cukor 
• 1 tojás
• 1.5 dkg szalakáli
• tejföl

A szalakálit kevés langyos vízben feloldjuk. Lisztet össze keverjük a sóval és cukorral.A lisztes keverékhez adjuk a szalakális vizet. A lisztes keverékhez adjuk a margarint és a tojást is. Ha kemény a tészta, 1-2 kanál tejföl hozzáadásával megfelelő lágyságú tésztát gyúrunk Kinyújtjuk és margarinozott tepsibe fektetjük, majd rákenjük a tölteléket.

Töltelék:

• 25 dkg meggy
• 50 dkg túró
• 2 dl tejföl
• 1 tojás 
• vaníliás cukor
• citrom leve
• 20 dkg cukor
• 6 dkg margarin

A meggyet kimagozzuk és megszabadulunk a levétől. A túrót áttörjük, a margarint gőz felett megolvasztjuk, majd ha kihűlt, elkeverjük a túróval, majd az összes többi hozzávalóval is összeforgatjuk. Nagyon finom ki tölteléket kapunk, amit a tésztára kenünk, majd be toljuk a 200C-ra előmelegített sütőbe. Vigyázzatok, nagyon finom!

megint hétfő...

Elrepült a hét. Szeretem a forgatagot. Az alapítvánnyal, ahol most dolgozom, egy fotókiállítás megnyitónk volt. Az, hogy mennyire vagyok jó asszisztens, azt nem tudom. Azt viszont nagyon is tudom, mennyire szétszórt vagyok. Két ajándék virágcsokrot kellett csináltatnom. Persze mikor máskor, mint pontosan nőnapon. A csarnokot választottam, ezzel is költséget takarítva az munkáltatóimnak. Így is veszett drága volt. Kétszer mentem végig a soron, hogy véletlenül se fogjak mellé, hiszen most nem rólam volt szó. Rácz Zsuzsa, a Terézanyu írója volt az egyik megajándékozott, szóval fontos volt, hogy a csokor ne legyen szar. Amint már mondottam, nem bíztam a véletlenre a választást, kétszer mentem végig, gondosan végig pásztázva, ugyan melyik virágos lehet a legjobb. A választásom pont annyira sikerült jól, mint amikor a boltban sorban állva pénztárt választok. Mindig, törvényszerűen a leglassabb, és legmacerásabb sorba állok. Sikerült egy olyan virágost kiválasztanom, akinek egy tisztességes szalagja, de még csak csomagolója sem volt, az ízlés és ügyesség mint olyan meg, egyszerűen számára ismeretlen volt. Kiküldött a helységből, mert szerinte túl zsúfoltság volt. Felszaladt a szemöldököm a homlokomba, de meglepődve vettem észre, hogy nem hagyom ott a fenébe. Ehelyett a mellettem sorba álló velem korú férfival kezdtem cinkos csevejbe. Értetlenül bólogattunk, jesszusom, normálisak vagyunk, hogy egy vagyont hagyunk itt egy rusnya gazért cserébe? Végig tűrtük, végig csináltuk. Így, hogy végig asszisztáltam a virágkötést, viszonylag vállalható 20 szálas tulipáncsokor lett, finom ki tüllel körbefogva, amit valahonnan az asztal alól kukáztunk ki, közösen. 

A végén a nő annyira megszeretett, hogy még  a kis kutyáját is megmutatta. Én meg csak mosolyogtam magamban. Végig a buszon, csak vigyorogtam és vigyorogtam. Még mindig értetlenül ingattam a fejem, de már más perspektívába került a történet. Azután este, a kiállítás megnyitón, borral kínáltuk a vendégeket és utána magunkat. Picivel. De én már annyira régen ittam. És ezzel kezdetét vette az én időutazásom. Tizenéveket utaztam vissza az időbe. Pontosan úgy érzetem magam, mint egy világmegváltó kamasz. Aki majdhogy nem el is felejti anyai státuszát, kötelezettségeit. Persze győzött a lelkiismeretem és fegyelmezetten haza buszoztam. Miközben a varázslatos budapesti fényes nagyváros ingereiben fürdőztem. Szeretem.És szerettem megint egy picit módosult tudatállapotban a városon egyedül átszelni. 

A pénteki nap több szempontból is említésre méltó. Rám bízták az alapítvány egyik óriási pályázatának hiánypótlásának beadását. Aki ilyet még nem csinált, el sem tudja képzelni, micsoda felelősséggel jár. Hiszen egy figyelmetlenségből adódó elmaradás miatt, több milliós pályázatot utasíthatnak el. Még szombat reggel is bementem, mert emlékeim szerint orbitális hibát követtem el és lelki szemeimmel már láttam, ahogyan útilaput kötnek a talpaimra. Az eredmény még várat magára, de szívből remélem, ha a pályázat véletlenül elutasításra kerülne, az nem az én hibámból lesz.

Pénteken lett volna Hanna 9 éves. Tudom, hogy már számtalanszor írtam, de nem lehet megszokni hogy nincs többé. Van amikor kevésbé intenzíven fáj, de a fájdalom örök. Az évfordulók különösen nehezek. Újra és újra kiderül. Mindig abban reménykedem, hogy valahogy már gördülékenyebben viszem. Pénteken, mindenhol elsírtam magam. Itthon a reggeli kávémnál kezdtem, azután az orvosnál, ahová Nádját vittem, a buszon, útban a munkahelyemre, a csarnokban a virágosnál. ........... És korántsem volt vége. Vettem mécsest, és tulipánt. Ennyi. Ez maradt nekünk....... De ki Ő?

A képek a Google képkeresőből származnak.

paradicsomleves

Tudjátok, hogy milyen gyakran és milyen szeretettel beszélek Anyukámról. Sok mindent tanultam tőle, és nagyon szeretjük a főztjét. A paradicsomlevesét viszont sosem szerettem. Sem az övét, sem másét. Egyszerűen a paradicsommal mint olyannal nem vagyok mély és szoros barátságban. Vagyok még néhány más dologgal is így. És mi sem bizonyítja jobban, hogy az ember nagyon is képes változni, mint hogy olykor, időnként valami olyasmire vágyunk, amivel kapcsolatban nagyon mély ellenszenvvel bírunk. Lehet ez étel, vagy ital, tevékenység, talán még ember is. Újabb titok velem kapcsolatban, hogy örültebb pillanataimban néha kifejezetten arra vágyom, amit normál körülmények között nem szeretek. Ti is vagytok így ezzel? Vegyük például a paradicsomlevest. Először csak gondolatban ízlelgettem. Játszadoztam, hogy gondolatban élvezettel eszem. Úgy éreztem, talán ez az ellenszenv már csak egy betokosodott negatív hiedelem lehet.Míg nem végül szembe jött velem a lehetőség, chillis babot főztem. És igen, kimaradt  valamennyi paradicsompüré. Ilyenkor rendre beteszem a hűtőbe, azután előfordul hogy megfeledkezem róla és mire eszembe jut, már gazdagon penészes. Most másképp volt. Beütött az isteni vágyszikra. Nekem paradicsomleves kell. Igen, igen, az a paradicsomleves, amit annyira nem szeretek. Azt sem tudtam, hogy kezdjek neki. Habzsoltam. Annyira ízlett. Két hümmögés között pedig Györgyi barátnőmre gondoltam, és arra vágytam, hogy ott üljön velem egy asztalnál és jó ízűen kanalazza az én paradicsomlevesem. Talán nem is olyan nagy marhaság, hogy embereket ételekhez társítsuk. Nekem ha paradicsomleves, akkor csakis Györgyi jut eszembe. Györgyi, volt valami, ami miatt én Téged a paradicsomleveshez kötlek?

Hozzávalók:

• vöröshagyma, fokhagyma
• bazsalikom, petrezselyem,
• só, cukor, liszt
• tömlős sajt

Olajon hagymát pirítunk, majd egy kanál liszttel rántást készítünk. Hozzáadjuk a paradicsompürét és a krémsajtot, és a számunkra megfelelő sűrűségűre hígítjuk. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük. Én a hagyma miatt - mármint a gyerekek miatt - botmixerrel picit átdolgoztam az egészet, nehogy a gyerekek kifogásolják a hagyma darabokat benne. Ici-pici cukor hozzáadásával a számunkra kellemes ízt elő varázsoljuk. Pontos mennyiséget ne várjatok tőlem. Maradékokból dobtam össze. Érzi azt az ember, hogy miből mennyi kell. Na és ha nem jött össze? Ne bumm. Akkor sem jön el a világ vége. Nekünk nagyon ízlett. A tetejét sajttal megszórtuk. Persze parmezánnal lenne igazi, de nekünk nem volt. Gyerekek pirítóst kértek hozzá, de számomra ehhez a leveshez a sajton kívül nem kívánkozott semmi sem. Betűtészta szigorúan nem!

sós rúd

Szilveszter óta tartozom Terka barátnőmnek egy sós süti recepttel. A sós rúd receptjével, amely talán minden család konyha kredencében ott lapul.Régebben sosem csináltam. Gyerekkoromban nálunk inkább pogácsa volt. Nem is hiányoltam. Ha sós rúd, leginkább egy morzsálódós, száraz, kemény, unalmas rágcsa jutott eszembe. Egészen Budapestre költözésünkig, amikor is eljött nálam is a sós rúd ideje. Itt ettem életem legfinomabb sós rúdját. A szomszédasszonyom követte ellenem el. Ha bennetek is lapul némi sós rúd elleni szkepticizmus, ideje félre söpörnötök. Abba hagyhatatlan az evése. Terka szilveszter óta, ha nem is könyörög, de időnként megpiszkálja lelkiismeretem, hogy végre írjam le a receptet. Íme:

Hozzávalók:

• 25 dkg főtt krumpli - sós vízben megfőzve, majd össze törve -
• 25 dkg margarin
• 25 dkg túró
• 25 dkg reszelt sajt
• 25 dkg liszt
• só

Állati bonyolult, ugye? Többször megsütöttem már, és többnyire valamelyik összetevőt mindig kifelejtettem. Igazából még úgy is nehéz elrontani. Szóval feledékenybarát recept. Csak összegyúrjátok az összetevőket, majd a tésztát kis ujnyi vastagra kinyújtjuk, tetejét tojással lekenjük, ha akarjuk sajttal, vagy szezámmaggal vagy bármi finomsággal megszórjuk, majd kis rudacskákat vágunk a tésztából és behelyezzük az 200 C-ra előmelegített sütőbe és megsütjük.

Aztán volt olyan is, hogy kimaradt egy kis krumplipürénk. Én takarékos nagyasszony lévén, igyekszem nem kidobálni még a maradékokat sem. Hozzá dobtam egy kis margarint, sót, medvehagyma pestot, lisztet, egy tojást és annyi tejfölt, vagy ha az sem volt otthon akkor tejet, hogy jól formázható tészta szülessen. És pont ugyanúgy jártam el, mint a fentebb ismertetett esetben. Isteni lett. Nem hantázok!

megint hétfő...

Bevallom meg lehet szokni, hogy az ember nem nagyon ír a blogjába. Bár, ha semmi más "alkotó tevékenységet" nem csináltam volna helyette, biztosan hiányérzetem lett volna. Most picit nehezebb megint ide koncentrálni. Mert túl sok minden történt, és útközben elveszítettem a fonalat, hol marattunk el. Részleteiben és hangulatában tudom, hogy nincs esélye, hogy vissza adjam nektek, ahogyan a dolgok történtek. A Holle anyóra emlékeztek? Gyerekként, ahogyan a mesét hallgattam, mindig hatalmas hópelyheket képzeltem. Ültünk az autóban, és bele utaztunk egy tündérmesébe. Öklömnyi, vattapamacsszerű, hatalmas, pihe-puha hó pelyhek zuhogtak alá a felhőkből. Olyan sűrű hófátyol omlott elénk, hogy látni alig lehetett. Egészen oda voltam és csak azt hajtogattam: - Jesszusom, én még ilyet soha, de soha nem láttam! - mire a Nádja: - Én már igen! 

Nádja volt a makói ovijában. Nem szóltunk, hogy beugrunk. Amikor beléptünk, a gyerekek a nevét kiáltották, körbe vették, és csak szeretgették. Hihetetlenül boldogságos élmény volt az őszinte gyermeki öröm és szeretet részese lenni.

Mivel Borisz is ovis nagyfiú lett, két jelmezben kellett gondolkodni. Ne kérdezzétek, hogyan és honnan csapott be az isteni szikra! Most nem volt itt nekünk a mi aranykezű Manci mamánk, hogy amit a gyerekek megálmodnak, ő megvarrja. A megvalósítás rám maradt, a kókány nagyasszonyra. Nádja darázs lett, Borisz egy pókemberfejű denevér. Minden házilag készült, kivéve Borisz sityakja.

Testvérem elutazott egy hónapra Indiába. Előtte jó beteg volt. Aggódtam érte. És most is nagyon szorítok, hogy minden rendben legyen. Hogy minden számítása szerint alakuljon. Hogy élvezze az utat, hogy tapasztaljon sokat, ja, és hozzon nekem gyönyörű kelméket, fűszereket, és még ha szaglásom nincs is, finom illatokat! :-)

Végre megérkezett az alapítvány végzése, ami nem jelent mást, mint hogy megtörtént a székhelymódosítás. Most már zöld lámpát kaptunk arra, hogy ebben a régióban is pályázatot nyújthassunk be. Két pici pályázatot adtunk be az elmúlt héten. Pici pénzért, de jó dolog nőhet ki belőle. Megtettük amit lehet, most várakozunk és bízunk benne, hogy elnyeri az értékelők tetszését, és hamarosan már arról számolhatok be nektek, hogy hogy állnak a szervezési munkálatok. Arról nem is beszélve, milyen klassz lenne itt hírt adnom, hogy milyen rendezvényre várunk benneteket szeretettel. Úgy érzem jó úton vagyunk. Vannak segítőim is. Olyan segítők, akik nem sajnálva idejüket és energiájukat, ha kell, napi szinten támogatnak engem. E-mailben is jelentkezett valaki, hogy ha tud, szívesen bekapcsolódik az alapítvány munkájába. Szuper! Ha lesz kedvetek, kukkantsatok rá az alapítvány facebookos oldalára - Nagymáté Hanna Alapítvány -, és igen, légyszi lájkoljátok is. Nektek sem lesz rossz, ígérem. Igyekszünk up-to-date-ek lenni, és minden egyes áldott nap valamilyen, az alapítványhoz kapcsolódó témával jelen lenni.

És hogy női "hiúságomnak" is hízelegjek, egészen potom pénzért sikerült egy magas sarkú lakk cipőre szert tennem - amiben mellesleg nem nagyon tudok járni - és egy édes, kis Audrey Hepburn-ös lila ruhát . Borisz verdás hátizsákot kapott, Nádja menő lányos felsőt. Higgyétek el, fillérekért. 

Mindeközben Nádja megtanult magától olvasni. Na jó, némi túlzással. A nyomtatott kis betűket még gyakorolja, de ha valami nagybetűkkel van írva, napról napra egyre gyorsabban össze olvassa. Ő nem az a típus, akit bárhogyan is lehet presszionálni. És én szerencsére nem vagyok az típus, aki bárhogyan is akarná presszionálni. Eleinte volt rajtam is társadalmi nyomás. Láttam, hogy a többi szülő milyen külön órákra hordja az alig X éves gyerekét. Én sem akartam kilógni a sorból. Próbálkoztam. Nem ment. Nádja nem mutatott hajlandóságot semmire. Hamar elengedtem a témát. Persze mert egy lusta disznó is vagyok. Nem kellett sehová elcipelnem, és még költséghatékony is volt. Nádja mindent így intéz. Mindent megold maga. A maga ütemében. Két hete jelezte, hogy szeretne járni balettre. Na ja, gondoltam magamban. És tényleg. Várja, és megy minden héten. Lelkes és boldog. És még az alkata is rendben. Most ért meg! És olyan, de olyan jó, hogy semmit nem erőltettem! 

Ma a Kopaszi gáton voltunk. 20 perc bicajozás, - persze jó tempóban - és gyönyörű helyen lehetsz. A Duna parton egy benyúló kis félsziget. Azon túl, hogy gazdagon kiépített, meseszép is. Teáztunk, kávéztunk, otthonról hozott vajas kenyeret ettünk, kavicsot dobáltunk, sétáltunk, süttettünk az arcunkat a napon, kacsákat láttunk és hangosan énekeltük, hogy : - Élni, jaj de jó! - (ne mondjatok semmit, elég volt rá néznem a férjemre. Pontosan láttam, mi zajlik a fejében,amikor felolvastam ezt neki)

Most, hogy elmentem picit hülyébe, azt hiszem ideje álomra hajtani a fejem. Igyekszem majd hamarabb jönni, és a blog rendeltetése szerint jelen lenni. Mert igen, főzni és sütni továbbra is szoktam, nem is keveset!!! Mit kívánhatnék nektek, mint megbecsülésben gazdag hetet!!!