2014. július 1., kedd

Mai említésre méltó:
reggel várakoztam, neki dőlve a korlátnak. Sütött a nap, de hűvös volt. Szemembe sütött a nap. A nagyvárosi forgatag mindig magában hordozza a csodás pillanatokat. Nem túl vonzó a környék és a tömeg is nagy. A lámpa piros volt, sokan csoportosultak várakozva a lehetőségre, hogy átjussanak az út túloldalára. Fiatal anya várt, két gyerekével. Az kisebbik sportbabakocsiban ült, a nagyobbik anyja kezét és a kocsit fogta. Nem beszéltek, csak némán vártak. Nem történt semmi. Nem tudom, kik voltak. Elérzékenyültem a pillanat szépségén és védtelenségükön. Talán mert pillanatokra önmagunkkal találkoztam. Jó lenne tudni, hogy nem volt gondjuk. Jó lenne remélni, csak nagyon reggel még s csak a hajnal nem hozta meg még hangjukat.

Mai hálám:
Hogy van kivel reggel beugrani egy kávéra. Hogy van kinek a reggeli kávé mellett elnyafogjam, hogy muszáj önvizsgálatot végeznem, s ki megnyugtat, minden rendben. Köszönöm! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése