2011. február 7., hétfő

Angyaltorta

 
Sajnos ezt a gyönyörű nevet nem én adtam a tortának. Egészen egyszerűen elcsábulok mindennek ami angyali. Mert hiszek a jóban. A csodákban. És egészen megfoghatatlan módon valami természetfeletti habkönnyű puha kapaszkodóba. Hívhatjuk a vigyázónkat akár angyaloknak. Gyönyörű szó. Amikor rábukkantam a tortára, először csak a neve volt ellenállhatatlan, aztán amikor tovább olvastam, kiderült, hogy ez bizony csupa tojásfehérje alapú torta csoda. Itt vesztem el végleg, hiszen a habcsókos kívül kérges, belül lágy és krémes habos textúrának képtelen vagyok ellenállni. Egy általam mostanában felfedezett blogon olvastam azeszternél. Eszter 10 tojás fehérjét vesz alapul, nekem csak 7 volt, ezért igyekeztem kiszámolni arányában a csökkentett hozzávalókat, ami tartok tőle nem sikerült tökéletesre, mert az én tortám közel sem úgy nézett ki mint az Eszteré. Ezért, hogy biztosra menjetek, én az általa megadott adagokat hozom most el nektek.
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához
  • 12 dkg liszt
  • 37 dkg cukor
  • 10 tojásfehérje
  • 2 tk citromlé
  • 1,5 tk sütőpor
  • ízlés szerint esetleg citromhéj reszelék
A díszítéshez:
  • 3 dl habtejszín
  • 5 dkg cukor
  • 5-7 dkg kókuszreszelék
  • 2 ek málnaszörp
  • 20 dkg málna
A lisztet el kell keverni a cukor felével, majd a tojásfehérjéket kemény habbá kell verni egy pici sóval. Ezután jön a sütőpor, a citrom leve, és a többi cukror, és így verjük tovább a habunkat. A végén, lassanként hozzá keverjük a lisztes cukrunkat is, majd vajazatlan tortaformában öntjük a ragacsos masszát, és betoljuk a  180C-re előmelegített sütőnkbe. Eszter javaslata, hogy a sütőajtót semmiképpen ne nyissuk ki, majd 35 perc eltelte után tegyünk tűpróbát. Ha jó, fejjel lefelé kell kihűtenünk a tortánkat rácsra helyezve.
Díszítés:
Fel kell verni a tejszínt a cukorral és kenjük körbe a tortát. A kókuszreszeléket el kell keverni a málnaszörppel és meg kell vele hinteni a tortát. Gyümölccsel díszíthetünk és már tálalhatunk is.
És hogy hogy történt nálam?
Nem tortaformában sütöttem, hanem egy sima tepsiben, ami talán túlságosan nagy is volt a 7 tojásfehérjémhez. Csodásan megnőtt, gyönyörködve lestem a sütőben. Aztán egyszer csak elkezdett magától összemenni anélkül, hogy egyszer is rányitottam volna az ajtót. Limara megfejtette a problémámat, túl sok sütőport használtam, szóval javaslom, szigorúan a megadott mennyiségű sütőporral dolgozzatok Egészen eddig hajlamos voltam túlságosan nagyvonalúan bánni a sütőporral, mert nem gondoltam, hogy a liszt mennyiségének köze és értelme lehet a sütőpor mennyiségéhez. Ebben a tortában kifejezetten kevés liszt van, szóval ne térjetek el a megadott sütőpor mennyiségétől. A tepsiből igazi művészet volt kibányászni a tortát, nem tudom, lehet, hogy érdemes lenne mégis valami okos dolgot kitalálni, hogy lehetne ezt praktikusan megkönnyíteni. Én nem tudom megoldani. Végül, én nem tettem rá kókuszt, sem gyümölcsöt, egyrészt mert nem volt itthon, másrészt, mert a gyerekek nem eszik meg a kókuszt, harmadrészt, mert égtem a vágytól, hogy végre kipróbálhassam a nem régen elkészült citromos vajamat. Gondoltam, tökéletes harmóniát alkot majd a tortával. Én nem csalódtam, de teszem hozzá zárójelben, hogy elfogult vagyok, mert annyi munkám van ezek mögött a dolgok mögött, hogy egyszerűen muszáj, hogy szeressem a legsikertelenebbnek tűnő próbálkozásaimat is. Megkentem a lapos kis tortám tetejét citromos vajjal, 
 és végül bevontam tejszínnel. Szívből javasom mindenkinek kipróbálásra, hagyjátok magatokat, had csábuljatok el akár csak a torta neve miatt. Más dimenzióba röptet.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szépet és gondolom finomat alkottál, nagyon ügyes vagy.
    Én mindig minden formába sütőpapírt teszek, azzal együtt ki is lehet emelni.

    VálaszTörlés
  2. Bizonyíthatom, hogy mennyei volt:)

    VálaszTörlés
  3. Gesztike, Te meg nagyon kedves vagy és valószínűleg szeretsz. A sütőpapír azt hiszem tökéletes ötlet. Azt gondoltam, hogy követem Eszter tanácsait, de azt hiszem a sütőpapír nem ront a helyzeten.

    VálaszTörlés
  4. Köszi Marcsi, örülök, ha tényleg ízlett!

    VálaszTörlés