2011. február 18., péntek

Szuflé fehércsokival és kókusszal

 
Ezek a napok most nem a kincsvadászatról szólnak. Prózai oka van, minden percem be van táblázva. Van is egy kis lelkiismeretfurdalásom, a gyerekek és a család felé. De talán fontos, hogy az ember foglalkozhasson azzal is, ami örömet jelent neki, amitől lesz teljes személyiség. Legalább is ezzel vigasztalom magam. Lehet, hogy most kevesebb időt vagyok velük, de nincs hézag személyiségem pajzsán, mert dolgozhatom azon, ami dédelgetett vágyam, így együttléteink szikrázóak. Bár azt is be kell vallanom, hogy állandóan pörög az agyam, csak percekre vagyok képes fegyelmezni magam, hogy ne járjam folyamatosan álamim útját, állandóan agyalok. Szóval most, kicsit kevesebb időm van kincsvadászatra is. Kincsvadászat, ez a leghízelgőbb jelző, amit egyik kedvenc elfoglaltságomra ráakaszthatok. Imádok szép anyagokra, szép ruhákra, szép tálakra, edényekre, díszekre, ékszerekre, kincsekre, játékokra, bútorra, bármire rá bukkanni, ami nem tömeg cucc, ami picit is különleges. Ja, és ha nem mellesleg még nem is kerül egy vagyonba, a sikerélmény, a vadászöszötn kielégítése olyan hormonokat szabadít fel bennem, ami miatt azt hiszem néhányan pszichológus segítségére szorulnának. Oly mértékű és mennyiségű örömhormon tör ki, hogy könnyedén erős függőség alakulhat ki és fenyegetővé válhat a szenvedélybetegség rizikója........
Karácsony előtt, amikor többet foglalkoztam a vásárlás kérdéskörével, ácsingózva álltam a multik edény részlegénél, és erősen vágyakoztam jó néhány konyhai szépség után. Ha valaki nem hinne abban, hogy igen is működik a vágyakozás törvénye, vagyis merj álmodni, vágyakozni, mert megkaphatjuk, javaslom kezdje el a hit gyakorlását. Így voltam én a szuflé sütővel. Csak nézegettem, nézegettem, nem volt túl drága, de csak 2 db, az meg mire elég, és nem is túl dizájnos, szóval minden alkalommal ott hagytam. Gondoltam, hátha valaki süket füle meghallja vágyakozó sóhajtozásom, de nem így történt. Persze nem panaszkodom, mert csodás és ugyancsak vágyott ajándékok érkeztek, de szuflé sütő nem. 
Szóval nem régiben a piacon őgyelegve, ráadásul nagy hidegben, ráadásul Nádja unott társaságában találtam rá a kis csészikékre. Nem tudtam, pontosan mi lehetett, és persze az árús sem, de gondoltam, 50,-Ft darabjáért nem a világ vége. A végén 6 db-ot kaptam 200,-Ft-ért, hát ilyen mázlit? Igazi örömmámoros öröm volt ez. Gondoltam, ha másnak nem, befőttes tálacskáknak jók lesznek. Gyorsan kipróbáltam őket, és ha hiszitek ha nem, csodás szuflék születtek benne!!! Az más téma, hogy a gyerekeknek nem tetszett!
Hozzávalók:
5 dkg vaj
10 dkg fehér csoki
4 tojás
10 dkg cukor
7 dkg kókuszreszelék
5 dkg liszt
Szóval a vajat a fehércsokival gőz felett fel olvasztjuk, majd picit tovább kevergetjük levéve a gőzről. Vigyázni  kell, nehogy a fehér csoki kicsapódjon és túróssá váljon, ezért nem szabad a fehércsokit túlhevíteni. A tojások sárgáját a cukorral jól ki kell keverni, habosra, majd hozzáadjuk a fehércsokis masszához, de ekkor a csokis massza már ne legyen meleg. Közben jó keményre felverjük a tojások fehérjét és azt is hozzáadjuk a masszához, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket és a pici lisztet és nagyon finoman elvegyítjük a keveréket. Én a biztonság kedvéért kikentem a szufléformákat vajjal és kókuszreszeléket szórtam bele, majd mindegyikbe tettem a masszából. Nekem ez a mennyiség pont jó volt a 6 tégelyhez. 170C-os előmelegített Így van ez a nőkkel is állítólag, ugye?
sütőben sütöttem kb. 20 percig. Frissen isteni, persze aztán ahogy telik az idő a sütéséhez képest, úgy veszít a varázsából, de azért azt hiszem még úgy is elmegy.

5 megjegyzés:

  1. Óhhh, de jó kis tálkák!
    Hol lehet ilyen tálakat találni, én is imádom a kincsvadászatot.
    Én is ahányszor megyek az aldiba és meglátom, hogy még mindig van két doboz party kanál, ami a fotózáshoz kellene, mindig visszateszem, hogy nem ér meg 2 ezer forintot hat kanál:-))
    A gyerekeknek a szuflé, vagy a tálka nem tetszett?:-))

    VálaszTörlés
  2. Nekem tetszene, kaphatok?
    Én is beszereztem 6 helyes kis tálkát, bár én háromszázért, és volt is már vagy nyolc, de nagyon kellett még...:))

    VálaszTörlés
  3. Gesztike,
    a gyerekeknek a tálkával nem volt gondjuk, azt hiszem sokkal inkább fordultak a kókusz ellen. Egyébként le sem merem írni a tálkák a piaci lomisoktól vannak. Mit csináljak? Szeretem. Olyan kincsek vannak..................

    VálaszTörlés
  4. Marcsikám,
    a szuflé már régi téma, de majd megleplek egyszer vele, tálkával meg te szuperül állsz, de még milyen szépekkel!

    VálaszTörlés
  5. De szeretnék egy ilyen lomisnál körbenézni:-))
    Nálunk ilyen nincs.

    VálaszTörlés