Arányokat ne várjatok tőlem, málnalekvár készítése kapcsán sem. Úgy kezdődött, hogy a megmaradt idősebb, ráncosabb málna szemeket sem volt szívem kidobni. Tudjátok, mennyire takarékos vagyok. Nem volt sok belőle, alig két maroknyi. Jól megmostam őket, majd rá huppanttottam némi kis kristálycukrot, és hagytam annyit állni, míg térültem fordultam néhányat a házban. Ennyi idő alatt pici levet eresztett. Közben kiszaladtam a kertbe két szál citromfűért, azt is megmostam és hozzá adtam a málnához. Alágyújtottam a gázt és magára hagytam, had rotyogjon. Közben azért jártamban keltemben rákukkantottam, és kavartam néhányat rajta. Elő kaptam a citromot a hűtőből, szépen megmostam, majd a citrom héját is hozzá reszeltem, és facsartam hozzá a levéből is, de csak finoman. Ettem már málnalekvárt, az íze kétségkívül isteni volt, de a sűrűsége nekem sosem tetszett. Túl sűrű, azt valamiért nem szeretem. Így aztán nem bántam csínján a vízzel, néha-néha lottyantottam picit a rotyogó málnához, ha a levét már elfőtte. Aztán mikor, fogalmam sincs mennyi ideig főztem - na nem túl sokat - de úgy gondoltam, hogy kész lett, egy mokkáskanálnyi vanília esszenciával bódítottam meg az egészet. Olyan pici üvegnyi lett, hogy el sem hinnétek, de megérte. Munkám nem volt sok vele, de a mennyisége is kevés lett. Miután üvegbe szedtem, pár percre fejre állítottam az üveget, majd bebugyoláltam, ezzel tartósítva télire. Bár azt hiszem ez a gyűszűnyi mennyiség nem éri meg a telet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése