megint hétfő

helyett már kedd van és este. És ami a legszebb az egészben, hogy Nádja ma 6 éves lett. Ma van a szülinapja. Nem futja éppen a legjobb körét. Mindig azzal vigasztalom magam, hogy bizonyára egy újabb fejlődési lépcsőhöz érkeztünk és a fejlődési folyamat természetes része az időnkénti nem túl szimpatikus viselkedés. Egyetlen szülő sem ússza meg szárazon. De talán sokkal fontosabb, hogy milyen nagyszerű lélek Ő. Nem azért, mert hajnal 3-kor született, hanem mert vállalta, hogy hozzánk szülessen. Na nem mintha olyan borzasztó emberek lennénk, de a fogantatásakor és még a születésekor sem futottuk éppen a legjobb formánkat. Hanna elvesztése miatt. Nehéz időszak volt, nagyon nehéz, és én elmondhatatlanul mélyen tisztelem Őt a bátorságáért, a nagylelkűségéért, azért, mert vállalta, hogy része legyen ami életünknek. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos lélek és én egész életemben, minden körülmények között, a legnagyobb tombolásom közepette is, még ha nem is hajtogatom állandóan, és még ha mérges is vagyok rá időnként, elmondhatatlanul hálás leszek az Ő jelenlétéért.

És most jöjjön a mese. Annyi minden történt, hogy a heti események közül egyetlen elmesélésével meg tudnám tölteni a bejegyzésem. Boldog vagyok. Nagyon. Mert imádom ha zajlik az élet. Azt meg még jobban, ha úgy tűnik nem üres történetekkel. Színes volt, gazdag és cirógatóan meleg. Az elmúlt hét annak a jegyében telt, hogy érzelmileg és gondolatban is készültünk Budapestre. 

 Erzsike mamáék Budapesten laknak, mi meg olyan régen voltunk Náluk, igazán megérett a látogatás ideje. És ne felejtkezzünk el gasztrobloggereink nagyjainak felvonulásáról sem, ahol volt szerencsém látogatást tenni. Izgatott voltam. Nagyon. A gyerekek már annyira megnőttek, hogy az unokatesókkal csodásan eljátszanak. Nincs sok dolgunk velük ilyenkor. Én pedig extra kimenőt kaptam szombat délelőttre. Lehetőségem adódott Judit-tal találkozni.

És most jöjjön egy kis kitérő azzal kapcsolatban, amiről már milliószor meséltem nektek, hogy mennyi ajándékot tartogat az, hogy blogírásba kezdtem. Jó eséllyel enélkül sosem találkoztam volna Judittal. Így viszont gazdagabb lettem. Ha valaki nekem azt meri mondani, hogy a virtuális világ haszontalan, vagy káros, hát mondja, engem ugyan nem érdekel. És ha van az a balga lélek, aki nem használja ezeket a lehetőségeket szerencséje kovácsolására, élete megkoronázására, ám tegye, szalassza el. Én bizony élek a lehetőségeimmel. Forintban nem mérhető boldogság és öröm mennyiséghez jutottam már a blognak köszönhetően. A Fehérvári úti piac csarnoknál találkoztunk a villamos megállóban, és mit ad Isten, gomblyukba tűzött vörös rózsa nélkül is azonnal megismertük egymást. És utána csak mondtuk, és mondtuk, és mondtuk, és megcsodáltuk, és kávéztunk, és az idő úgy tűnt, percek alatt szaladt el. Arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatos nyaklánccal ajándékozott Judit meg engem. Én egészen mostanáig azt hittem, hogy a kék nem az én színem. Bár éppen mostanában szereztem be egy gyönyörű kék fülbevalót. És most megérkezett a gyönyörű csillogó kék kristályokból készített finom medál, amitől azóta is szinte csak alváskor válok meg. Csoda szép, és hatalmas örömet szereztél Judit vele. Kérlek, kukkantsatok be hozzá  - www.millefiori8.blogspot.com -, mert egészen új távlatok fognak előttetek megnyílni, ha meglátjátok a gyöngyből készített csodás ékszereket, amiket a saját kezeivel készít el.

Délután pedig eltekerünk a Blogkostolóra. Bizony, bizony tekertünk.

Majd egy órás bicajtúra volt. Nagy élmény volt, bár arra felé a bicajosok félelmetesen közlekednek. Oda értünk a rendezvény helyszínére. Aha, persze. Aztán belépőre 2.900,-Ft/fő kértek el. - Hohó! - mondom. Itt valami orbitális tévedés lehet. Persze sikerült azért elbizonytalanodnom. Memóriám felettébb sokszor hagy ugyanis cserben. Aztán jött a tudatlan hadova az ajtónállótól, és derült ki egy csapásra, hogy itt bizony  van még hová fejlődni szervezési kérdésekben az eljövendő esztendőkben. Oké, oké, kb. a 3 bejáratnál bejutottunk a várt és remélt belépő árért. És most vállalom, jöjjön a kőzápor. Nyugodtan kövezzetek meg. De...... Nagyjaink egy sötétkés, zárt, személytelen, szét terült terepen, egy csarnokban helyezkedtek el. Csalódott voltam. Nem feltétlenül a jegyárak miatt. Bár azt hiszem azt senkinek nem esik jól, hogy a befizetett jegy ár csak annyit jelent, hogy szabadon körbe kóvályoghatsz a csarnokban, és tehetsz egy futurisztikus űrutazást a kiismerhetetlen WC-ben. Ufó voltam, és boldog, hogy vízesést csiholtam akkor, amikor már szappannal volt teli a tenyerem, és úgy tűnt a szappantól nem vízzel szabadulok majd meg. De legalább a jegyára ezt a felettébb nem mindennapi élményt fedezte. 690,- Ft -ba került minden adag étel, amit lelkes műgonddal készített el minden ott jelenlévő és általunk már virtuálisan jól ismert és nagyra becsült gasztroblogger.

 

 Persze jó lett volna megkóstolni mindent. Szerencsére viszont résen voltam, és teli pocakkal érkeztem. Így nem vert annyira a szomorúság le, hogy érdemi kóstoló nélkül távoztunk el. Sok érdekes kiállított konyhai kütyüt láthattam, foghattam, szemlélhettem. Persze őrülten érdekel minden ilyesmi, minden újdonság nekem, hiszen a leghétköznapibb hétköznapi háziasszony vagyok, akinek van hová fejlődnie. Jó volt tátott szájjal élőben szinte tapintani, látni a hús-vér gasztrobloggerjeinket. Mert húsvérek és hétköznapiak. Emberek. Ezért tűnt a szervezés számomra értelmezhetetlennek. Mert átlagemberekről, hobbi szakácsokról szólt ugye a történet. Fesztivál hangulatra vágytam. Friss levegővel vegyülő sült illatokra, még ha nem is érzem. Tapintható közelségre. Jegyárra, ami még ha magasabb is, tartalmazza a kóstolás egyszerű lehetőségét. Nem porciókra, inkább csipegetésre. Nem pultra, egyik oldalára végig sorakoztatott gasztroblogereinkkel. Nem menza hangulatra. Önfeledtségre, simogató napsütésre, hűs sörre, padokra, ahol ismeretségek köttetnek. Bevonódásra. Lehetőségre, hogy lássam, hogyan csinálják a "nagyok". Trükkök ellesésére. Engem a körítés leblokkolt. Ne értsetek félre. Gasztrobloggereink nagyon szimpatikusak voltak. És csodásak az ételek. Jó volt találkozni Marcsival. Hazai életérzés. Szuper. Nem szívom a fogam, mindenképpen élmény volt. Az érzelmeim így reagáltak, de én csak egy voltam a sok százból.

Pesti kalandtúránkról lenne még mit mesélni. És bízom, bizakodom, hogy hamarosan mindenről beszámolhatok majd Nektek. Ígérem elsők között lesztek, akikkel megosztom majd történeteinket. Lelkes vagyok, boldog és bizakodóóóóóó..................... Boldogságos gyönyörű szép hetet nektek!!!