málnaleves

az ott a leves közepében egy csepp málnalekvár ala farkasévi

Kicsit félek ugyan a "haragotoktól", de úgy tűnik tényleg képtelen vagyok újat mutatni. Persze, már megint málna. Könnyelmű ígéret talán, de megígérem, ha túlélitek a mai málna  kalandtúrát is, legközelebb megpróbálkozom valami málnamentes bejegyzéssel. Málnaleves még a napokból. Tavaly csináltam életemben először, és bár az íze verhetetlen volt, nem örvendett túl nagy népszerűségnek. Elfogyasztása ugyanis nem állt másból, mint a szinte elképzelhetetlenül zavaró, éles-szúrós kis málnamagok kiköpködéséből. A családom jelezte, udvariasnak cseppet sem nevezhető módon, hogy a leves ezen formában való ismételt tálalásától mentesítsem őket. Idén megint málna. És persze megint leves. Okulva a tavalyi év népszerűtlenségéből, málnaszemek idén gondosan átpasszírozva, ügyelve a kellemetlenkedő kis magvak gondos megsemmisítéséről. Könnyed lazasággal jelentem, az idei év málnalevese isteni lett, bár kétségkívül a passzírozásnak köszönhetően sok értékes ízanyagtól vesztünk el, de legalább a férjem szívesen és élvezettel megette. Minő meglepő, a gyerekek továbbra sem. De mentségemre legyen mondva, egyáltalán nem utaznak gyümölcsös ételekben.

• Málnaleves - a pontosság igénye nélkül -:
• málna - ízlés szerint -
• cukor - ízlés szerint -
• tejszín kb. 2.5 - 3 dl
• tej kb.- 3 dl -
• vaníliaesszencia
• málnaszemek

Mint már az előzőekben említettem, a málnát szűrőn - azon a szűrőn, amin keresztül emlékszem Anyukám kislány koromban a kakaót szűrte át nekem - a málnát át passzírozom, ezzel biztosítva, hogy minden egyes málnaszem megátalkodott magjától megszabaduljunk. Amikor ezzel megvagyok, az így nyert csodás színű és ízű málna szüredéket cukorral jól elpépesítem, magyarul botmixerrel szét csapatom. Jöhet hozzá a hideg tejszín és málna, na és persze a vanília, ha már hideg legyen kövér, bár a citromot a hozzávalóknál nem említettem, én bizony facsarok hozzá egy kis citromot. is. Ezek adják a leves alapját, lét a lében, amit azután gazdagíthatunk málna szemekkel, mézzel megcsorgatva, tejszínhabbal, ilyen olyan magvakkal - mandulaforgáccsal, és a csúcsok ne továbbjaként vanília fagylalttal. Persze szigorúan házival. Zárul mára Évi málnás recepttára. Jó étvágyat!!!

megint hétfő

most épp itthon. Egy hete, pont egy hete még Budapesten voltunk, megoldandó feladatokkal a nyakunkon. Egyik pillanatban még fejtörést okozó, szinte teljesíthetetlen dolgok tornyosulnak az ember nyaka köré, azután meg hopsz, szinte egyik pillanatól a másikra simulnak szét kusza szálak. Persze csak átmenetileg, mert a következő pillanatban már az üdvözült, újonnan adódott helyzetet kell gatyába ráznunk. Hát, kicsit ködösen fogalmazva így élünk most. Egymást követő sorozatos gubanc bogozgatás. Maga az élő orosz rulett. Kockázat vállalás, minőségbeli változás.- És nem feltétlenül pozitív irányba. Remélhetőleg csupán átmenetileg. És remélhetőleg csodák születnek majd ennek az időszaknak a böjti szeléből is. Néhány hónapnyi dilemma, néhány hónapnyi bizonytalankodás. A végén pedig nyugodt hátra dőlés, megpihenés.  Talán ez lesz. Utópista, illuzionista, örök optimista, közben folytonosan jajveszékelő, a végsőkig a jóban bízó, remény rabja vagyok.

A múlt héten nagyon célorientáltan éltük a napjainkat. Sem infrastruktúra, sem idő nem állt bőséggel rendelkezésünkre. Így azok a dolgok, amelyek internet elérhetőséget kívántak az elérhetetlenség szintjére redukálódtak. Pályázat elszámolási határidővel a nyakunkon. Minden csak szervezés kérdése. De a berendezést nélkülözni tudó manuális részfeladatokat szabad perceimben teljesítettem, így itthonra csupán a véglegesítés és ellenőrzés maradt. Ma, a pályázat papíralapú része postázva, ez is kipipálva. Igaz a finisben, de határidőn belül minden teljesítve. Nem mondom, hogy nem okozna meglepetést, ha csont nélkül fogadnának mindent el, de rosszul biztosan nem esne, ha így történne. Az egyik pályázatunkkal kapcsolatban most kaptunk értesítést. A nyárra szervezett elsősorban nőknek szóló, szerintem nagyon igényesen összeállított rendezvényünkre szóló pályázatunkat nem támogatják. Fellebbezési jogunk van, csak kérdés érdemes e élni ilyesmivel. Szakmailag kifogástalannak minősítették, igazából indoklás sincs, csupán annyi, hogy nagyon sok pályázat érkezett be. 40 pontból 36-ra értékelték és mégis elutasították. No Comment. Nagy kár, szerintem nagy sikernek örvendett volna. A pályázatba fektetett komoly és sok munkát nem is említem. Mert mindenképpen megérte. Itt hever a fiókomban, úgyis meg lesz. Lehet hogy más időpontban és annak a lehetőségét is fenn tartom, hogy más helyszínnel, de tudom, hogy meg lesz. 

Nem volt időm a múlt heti Pesten eltöltött héten angolt tanulni. Öreg hiba. Egyrészről nagyon meglehet szokni és nem utolsó sorban szeretni a prés nélküli életet. Pici szorongással ugyan, de jó volt élvezni, a már immáron lassan két éve ismeretlen könnyed délutáni semmittevést, és most megint egy hétre magunkévá tenni. Meg is lett a böjtje. Baromira nehéz vissza állni. Megint fegyelmezetten a könyv fölött görnyedni. De a legijesztőbb az volt, hogy ez alatt a rövid idő alatt, mi mindent lehet elfelejteni. Most megint ki kell húznom magam a kakiból, és elhitetni magammal, hogy biztosan egyszer a büdös életben, talán nekem is sikerül majd megtanulnom angolul. És talán egyszer a büdös életben, talán én is képes leszek majd egy értelmes angol mondatot elmakogni. És talán egyszer az életben talán nekem is sikerül majd megértenem, ha valaki angolul hozzám szól.

A mostani pesti kiruccanás teljesen más minőséget képviselt. Most voltak feladataink. Nagyon elfáradtam. És bár okunk semmi a panaszra, hihetetlenül megnyugtató volt haza jönni. Haza érve olyan nagyot, és olyan mélységben aludtam, hogy amikor a gyerekek reggeli rajcsúrjára felébredtem, fogalmam sem volt hogy ki vagyok és arról sem, hogy hol vagyok. Persze azóta sem világosodtam meg, és kivagyiságommal kapcsolatban még mindig számtalan kérdés van bennem, de tudom, hogy haza értem. Aztán olyan jó volt itthon megfürödni és olyan jó volt itthon hajat mosni. És olyan, de olyan jó itthon lenni. Biztonság, valahová tartozás. Arról meg már csak nagybetűs érzelmekkel tudok beszélni, milyen jó volt újra együtt lenni azokkal, akiket szeretek. Hú, de jó volt újra együtt lenni az itthoni barátokkal és családdal! Nem tagadom, van ebben most valami folytonosan a háttérben megbújó, de nagyon is létező érzelmekre komolyan kiható tényező is.....
Jó hét volt Nehéz hét volt. Folyton mozgásban. Megint becsapódott az arcomba, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok. És az otthon.....

Viszlát, egy hét múlva megint hétfő...... Addig meg? Vigyázzatok magatokra, és legyenek szép napjaitok!!!

málnalekvár

 Arányokat ne várjatok tőlem, málnalekvár készítése kapcsán sem. Úgy kezdődött, hogy a megmaradt idősebb, ráncosabb málna szemeket sem volt szívem kidobni. Tudjátok, mennyire takarékos vagyok. Nem volt sok belőle, alig két maroknyi. Jól megmostam őket, majd rá huppanttottam némi kis kristálycukrot, és hagytam annyit állni, míg térültem fordultam néhányat a házban. Ennyi idő alatt pici levet eresztett. Közben kiszaladtam a kertbe két szál citromfűért, azt is megmostam és hozzá adtam a málnához. Alágyújtottam a gázt és magára hagytam, had rotyogjon. Közben azért jártamban keltemben rákukkantottam, és kavartam néhányat rajta. Elő kaptam a citromot a hűtőből, szépen megmostam, majd a citrom héját is hozzá reszeltem, és facsartam hozzá a levéből is, de csak finoman. Ettem már málnalekvárt, az íze kétségkívül isteni volt, de a sűrűsége nekem sosem tetszett. Túl sűrű, azt valamiért nem szeretem. Így aztán nem bántam csínján a vízzel, néha-néha lottyantottam picit a rotyogó málnához, ha a levét már elfőtte. Aztán mikor, fogalmam sincs mennyi ideig főztem - na nem túl sokat - de úgy gondoltam, hogy kész lett, egy mokkáskanálnyi vanília esszenciával bódítottam meg az egészet. Olyan pici üvegnyi lett, hogy el sem hinnétek, de megérte. Munkám nem volt sok vele, de a mennyisége is kevés lett. Miután üvegbe szedtem, pár percre fejre állítottam az üveget, majd bebugyoláltam, ezzel tartósítva télire. Bár azt hiszem ez a gyűszűnyi mennyiség nem éri meg a telet.

málnatorta

 Nincs sem születésnap sem névnap, sem semmilyen apropó. De miután hazaértünk a málnabokrunk roskadozott a túl érett málnáktól. Találtunk menthetőket, éppen jót. Ebből készült tegnap este málna leves, amit majd hozok Nektek, ma pedig ez az torta. A szuper favorit. Hogy Nádját idézzem: - Utálom! Mindezt ránézésre. Nem veszem zokon,  mert a gyümölcsös sütikkel szemben eleve ellenállók. Nem úgy én. Emlékszem, amikor én még kislány voltam, a kertünk teli s teli volt málnával. Nyári szünet alatt minden napra jutott házi munka. Az érett málnák szedése is a mi feladatunk volt. Nem mondom, hogy álmodni sem mertem volna kellemesebb munkáról, de megérte. Anyukám isteni málnaszörpöt csinált belőle. Meg sem vártam, hogy elkészüljön, sutyiban már a spájzban szürcsöltem a még csupán félig kész szörpöt. De volt más is. Málnahab. Hát én ennél finomabbat talán soha életemben nem ettem. A nyers tojásfehérjés sütikkel averzióval bírok most gyorsan lapozzanak, mert ez a hab bizony tojásfehérjéből, cukorral és málnával felverve készült. Nem vagyok oda a poharas krémekért. Sőt kifejezetten érdekelne a pszichológiája, milyen típusú emberek ülnek be egy cukrászdába, hogy magukba kebelezzenek egy ilyen vagy olyan ízű poharas krémet. Kivétel ez a málnahab, amit gondolkodás nélkül bödönnyi mennyiségben vagyok képes bármikor magamban tömni. Néha sütött anyukám kakaós piskótát és arra kente a habot és úgy fogyasztottuk. Percek alatt tűnt el az egész. Nem is lehet tovább tartogatni, hiszen nyers tojásfehérjés ínyencség. 

Málnahab: ala Manci mama 

• 1 db tojás fehérje
• 1 bögre cukor
• 1 bögre málna

Nincs más teendő, mint felverni a fentebb említett összetevőket.

Ezt az ízt, sem az érzést, és örömet ami ennek a finomságnak szólt, sosem fogom elfelejteni. Azután nem volt már málnabokrunk, és eltűnt az életünkből a málnahab is. Egészen meg is felejtkeztünk róla. Tavalyig. Tavaly nyáron Anyukám vissza repített bennünket gyerekkorunk napjaiba, és elkészítette nekünk megint. Azóta sem tudok megint be telni vele. A málnalevesből vissza maradt málnából málnahabos süti készült a mai asztalra. 

• Hozzávalók a tésztához:
• 3 tojás sárgája
• 14 dkg margarin
• 7 dkg kristálycukor
• 10 dkg liszt
• 14 dkg darált mandula
• késhegynyi sütőpor

A tojások sárgáját elkeverjük a cukorral és a margarinnal, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és margarinozott tepsibe öntjük. Ebből egy viszonylag sűrű, kevésbé folyós tésztát kapunk, de kenhető. Én most egy kerek tortaformát használtam, a tészta mennyisége nem sok, ehhez pont jól passzolt. 180C-ra előmelegített sütőbe tettem, és majdnem készre sütöttem. Miközben sült, elkészítettem a málnahabot.

• Málnahab hozzávalói:
• 3 tojás fehérje
• 20 dkg kristálycukor
• 25 dkg málna

A tojások fehérjét elkezdjük felverni, és amikor kb. fél kemény, hozzá adagoljuk fokozatosan a kristálycukrot is, és így tovább verjük. Amikor elkészültünk, lassú fokozaton verjük tovább a habot, miközben hozzá adagoljuk a málnát is. Nem kőkemény, de viszonylag stabil masszát kapunk, amit az elő sütött sütink tetejére halmozunk és együtt sütjük tovább 15-20 percig. Ennyi idő alatt csodás, finom tortánk lesz. Mennyei!!!

Ha tovább kívánjuk fokozni az élvezeteket, akkor csokimázat készítünk és egyenletesen elkenjük a torta tetején. 

Magamhoz képest, még csak ronda sem lett, az ízéről meg had ne beszéljek, kérlek, próbáljátok ki! Hát ez szuper...... Ja, és a lényeg. Ez a fajta metódus, miszerint a tojásfehérjés habot együtt vissza toljuk a sütőbe a tortával, szavatolja nekünk, hogy a hab ne folyjon percek alatt szét. Így nem kell magunkba tolni az egészet, tartós és eláll, már ha kiálljuk, hogy tartogassuk.

megint itt

Haza értünk. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de egészen megszoktam, hogy nem írtam. Azt hittem rémesen hiányozna, ha valami miatt befejeződne "blogírási karrierem". De nem. Egészen jól megvoltam. Persze talán amiatt, mert egy össze függő, a legapróbb szusszanástól is szünetmentes, pörgéssel teli hét volt. És talán azért is, mert esély sem adatott arra, hogy huzamosabb időre internet használati lehetőséghez jussak. Így aztán elmaradtam. De leginkább az izgatott, hogy kimaradtam, mert nem adódott esélyem arra, hogy elolvashassam mi újság veletek. Most megint itt vagyok. De csak ülök bambán a gép előtt és csak nehézkesen megy a vissza állás. Lenne mit pótolnom. Jó pár a közelmúltban készült recept sem került még fel. Lassan már el is feledkezem róluk. Pedig ha tudnátok micsoda vanília fagyit rittyentettem. Nem beszélve a Nádja és Borisz szülinapi tortáiról. És hamburger is került az asztalra a Marcsi féle hamburger zsemlében, de én kiviteleztem őket. Nem találtam rá a vissza útra még. Agyam és idegszálaim minden szeglete telis tele van ötletekkel és gondolatokkal, amiket nagyon szeretnék megosztani veletek. Lassan lehullik a lepel és mindenről olyan részletesen számolok majd be nektek, hogy sírva könyörögtök majd, legyek kíméletesebb. Olyan jó lenne már itt tartani. Még picit nem árulok el semmit. Azután meg remélem túl sok apró és lényegtelen információval is bombázlak majd benneteket. Csak mert számítok majd a véleményetekre és ötleteitekre. És csak mert jól jön majd a biztatásotok. A pesti tartózkodásunk publikus oldaláról hoztam nektek néhány képet. Mert amikor éppen nem a vágyaink megvalósítása után kajtattunk, a gyerekek vettek kíméletlenül igénybe bennünket. Játszótér. Töménytelen mennyiségben! Mondtam már, hogy a játszóterezés nem kedvenc elfoglaltságaim egyike? Budapest XI. kerületének csöndes kis szegletében van egy kis mese sarok. Semmi cécó. Semmi túl felszereltség. De van árnyék és hűvös. És tömegnek nyoma sincs. Kék tó játszótér. Igen, egy kis horgásztó szélén. Ide talán el tudnak vonszolni a gyerekek engem is. Már csak egy szülőkényeztető kávéautomata hiányzik. Mert bizony jó társaságban most sem volt hiány. Jöjjenek most a képek, de ígérem, hamarosan jelentkezem néhány recepttel is, ha már blog, és ha már gasztro......

ismeritek őket?

Máktorta

kérlek, ne ítélj a külső alapján!

Előre is elnézést kérek és egyúttal időszerűnek érzem közhírré tétetni, hogy én bizony képtelen vagyok több időt szánni igényes fotók készítésére. Becs szóra lenne rá igényem, és azt hiszem az én nagyon is tehetséges fotós testvérem, mélységesen szégyenli milyen képekkel rombolom a közízlést. 

De! És! Kérlek Titeket, nézzétek el nekem. Mert. A két állandóan visongi gyerekem egyáltalán nem tűri és segíti, hogy legalább némileg több és érdemben értékesebb időt tudjak szánni a fényképezésre. Éhesek is mellesleg, és nem érdekli más őket, csak hogy mihamarabb magukba tolják az ételt. És még valami. Csak egy nagyon is hétköznapi nőnek való, nagyon is hétköznapi fényképezőgép áll rendelkezésemre, mely nagyon is gyakran teszi próbára cseppet sem sok humorérzékemet és hagy cserben akkor, amikor a legjobban lenne rá szükségem. Tette ezt is most a napokban velem, minden egyes alkalommal, amikor a gyerekek szülinapjával kapcsolatos eseményeket szeretettem volna megörökíteni. 

És ha már itt tartunk, had borzoljam tovább a kedélyeket egy nagyon finom, ám de annál csúnyábbra sikeredett tortával. Kérlek, szavazzatok nekem bizalmat, mert mint tudjuk, a külső nem minden. Aki mák kérdésben annyira fanatik mint mi, biztos, hogy nem hagyhatja ki ezt az élvezetet.

Június 7-i szülinapi máktorta, kifejezetten Nádja kérésére:

Hozzávalók:

• 20 dkg cukor
• 20 dkg darált mák
• 5 tojás
• 1 dl tej
• 10 dkg olvasztott margarin
• 1 citrom reszelt héja
• 1 cs. vaníliás cukor
• késhegyi csomag sütőpor

A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét a cukor felével kemény habbá verjük, de ezt majd csak később. A többi cukrot a tojások sárgájához adjuk a vaníliás cukorral együtt és habosra keverjük. Ezután jöhet hozzá a darált mák, a sütőpor, a citrom reszelt héja, a tej, az olvasztott margarin, és legvégül hozzá keverjük a felvert tojások fehérjét is. Egy előre kizsírozott, lisztezett lecsatolható falú tortaformába öntjük a masszát, majd 170 C-ra előmelegített sütőben készre sütjük kb. 3/4 óra alatt.

Az, hogy mivel töltjük a tortát, teljesen opcionális, én savanykás lekvárra szavaztam volna, de hiába erőlködtem, a Nádja teljes mértékben leszavazta, és hát be kellett látnom, hogy az Ő szülinapi tortája volt, kérése számomra tehát parancs. Vanília kréme szavazott, amit most a következőképpen állítottam össze.

Vanília krém:

• 1 cs. vaníliás pudingpor
• 1/2 l. tej
• 3-4 ek. liszt
• vaníliás cukor, vanília esszencia - nem viccelek, nekem van, mert nyertem -
• 4 ek. cukor
• 1 cs. vaj
• 15 dkg cukor

A pudingport a liszttel elkeverjük, majd a tejjel csomómentesen felhígítjuk, de előtte hozzáadjuk a 4 ek. cukrot és vaníliás cukrot is, majd felfőzzük. A vajat külön jól kikeverjük a 15 dkg cukorral, és amikor a pudingos krémünk kihűlt, kézi mixerrel hozzá vegyítjük a vajas cukrot is.

És pusztán azért, mert semmiképpen nem akarom elfelejteni, és mert azt hiszem nagyon jól passzolna a Marcsinál kóstolt grízes krém is a tortához, most azonnal azt  is leírom ide. Alá egy kis savanykás lekvár, hmmm, legközelebb azt hiszem ezzel repítjük magunkat új távlatok felé.

Grízes krém:

3 dl tej

3 ek. gríz

3 ek. cukor

vaníliás cukor

10 dkg vaj

És most jöjjön néhány kép bizonyítékul, hogy bár rindi-ronda kis torta, persze csak az én tálalásomban, de annál finomabb. Rá jártunk, reggelre morzsa sem maradt!

megint hétfő

Mostanában úgy vagyok, hogy bár imádok aludni, - abból az egyszerű, de annál nyomósabb okból kifolyólag, mert aludni jó - valamiért nyári üzemmódba kapcsoltam és 6 óra után néhány perccel 2-3 tehénbőgésszerű ásítás után, szemhéjtakaróim szemeimet kitakarják és én lassan ágyamból kikászálódok. Imádok aludni, mert aludni nagyon-nagyon jó. A szervezetem úgy lett genetikailag össze rakva, hogy elképesztően rosszul tolerálja a kialvatlanságot. Kába és szédelgős vagyok, a teljesítményem pedig nincs a toppon. A nyári üzemmódban van valami meghitt saját. Talán az idő, amikor csak én vagyok. A házban teljes csend van. Kitotyogok a konyhába, és elkészítem a kávémat. Szagokról nem beszélünk továbbra sem ugye, nem térít magához a csodás reggeli kávé zamatos illata, de az első kortyoktól már jól vagyok. Lazán elnyúlok a kanapén csak én és a kávém, miközben azon ritka lehetőség adatik meg, hogy néhány oldalt zavartalanul olvasgathatok. Apropó, ha már olvasgatásról van szó. Évek óta nincs lehetőségem érdemben olvasni. Legtöbbször azonnal elutasítom a legjobb könyv felajánlását is, mert tudom, minden percem felszabadíthatatlanul, átütemezhetetlenül be van táblázva. Egy hete Budapesten voltunk látogatóba, és Erzsike mama telefonos kis asztalán egy könyvet pillantottam meg. Nem tagadom, szívesen veszek a kezeim közé jobb fajta ezoterikus témájú könyvet. A vonzás hatalma, ordított rám a cím. - Jaj, ne! - hőköltem vissza! - Na, ezt azért ne! Hasonló címmel, puha borítással, tetemes mennyiségű betűvel beleolvastam már néhány hasonló című könyvbe, és fordítottam háztat azonnal nekik, mert valamiért hiteltelennek és emésztethetetlen zagyvaságnak éreztem őket. De itt működött a vonzás hatalma. Kezeim közé vettem, felnyitottam, bele olvastam, és tovább akartam olvasni. Talán mert adódik most az életünkben olyan szituáció, amelyhez jól jön egy kis rásegítés. Persze mikor nincs ilyen helyzet az ember életében?! Érdeklődésemet annyira felkeltette, hogy itthon besétálva a könyvtárba ki is kölcsönöztem. Ez a könyv most az én reggeli néhány oldalas irodalmam. Azt hiszem óvodás korban kellene a kisgyermekeket elkezdeni megtanítani erre a fajta életszemléletre, igen-igen, a vonzás törvényére. Mert ezen az úton át, sokfelé elvezethet az út bennünket, de leginkább a sikereres, magabiztos célmegvalósulás felé. Az meg kinek nem kell? A könyv csodás emlékeztető számomra, mennyire fontos a gondolatok mögött megbújó érzelmi töltés. Nem elegendő csupán pozitív dolgokat kántálunk magunkban, ha nincs mögötte valós pozitív érzelmi töltést, fabatkát sem ér az egész. El sem tudjátok képzelni micsoda művészet az élet efajta művelése, és hogy micsoda hozadékkal jár ez!!! Ja, és a lényeg! A módszer működik!

A hét elképesztően gazdag volt. Budapestről haza érve először a magunkra eszmélés rövid időszaka következett. Vissza találni az itthoni kerékvágásba, megszabadulni szennyeshegyektől, levágni a füvet, bevásárolni, mert kongott a hűtő az ürességtől, ja, és hát a gyerekek szülinapja, ahol mindkét kölök hangosan követelte a nekik járó külön tortát. És ha mindez még nem lett volna elegendő, rá kellett döbbennem, hogy a Nádjánál alkalmazott elterelő hadműveletem, amely arra vonatkozott, hogy elvonjam a figyelmét és megússzam az általa megálmodott szülinapi gyermekzsúrt, egészen egyszerűen nem működött. Születésnapja másnapján ugyanis határozottan emlékeztetett, hogy megígértük, hogy a szülinapjára ő is elhívhatja néhány pajtikáját. És hát "ígéret szép szó, ha betartják úgy jó!" Én, a becsületrend lovagrendjének itthoni nagykövete nem engedhettem meg, hogy hitelem veszítsem, ezért nem volt mást mit tennem, bele egyeztem. Maradt 3 napunk, hogy rá készüljünk a jeles eseményre. Kb. 12 meghívandó kisgyereket számoltunk össze, aztán persze, mivel az utolsó pillanatok utolsó előttijén juttattuk el a meghívóinkat, 4-en jelezték, hogy nem tudnak eljönni. Így sem volt rossz az arány. Bár a szülinapi zsúr napján, két órával a zsúr kezdési időpontja előtt még életünket meghatározó, az egész hetet érzelmekben átszövő, sorsdöntő eseményen kellett megjelennünk, gombóc a gyomorban és torokban, időben végezve, mindennel elkészülve álltunk készen 3 órakor a vendégek fogadására. Az idő is kividult,  - így többnyire kisebb-nagyobb lakásba rohangászással megúszva - kinti kerti party volt. Nem gondolkodtuk túl a dolgot, mert időnk nem engedte. Nem voltak egységes barbies szalvéták tányérokkal és poharakkal harmonikusan össze rendezve. Sőt barbies sem volt semmi. Snassz volt az egész. És nem volt tervezett program. Semmi flinc-flanc. És úgy tűnt nem is hiányzott ez senkinek. Nem tagadom, ha lett volna több időm, és figyelmem a részletekre, biztosan lényegesen lehetett volna emelni a esztétikai megjelenítésen, de most ennyire futotta. Szerdán realizálódott a program, így azonnal fejben elkezdtem rákészülni a dologra. Azonnal ki sütöttem egy jó nagy adag kekszet, a gyerekek a kekszekre mindig és minden körülmények között, szálnak mint darazsak a mézre. Csütörtökön elkészítettem a fagyikat. Pénteken a Nádja tortáját délelőtt, este a pogácsa tésztáját állítottam össze és tettem éjszakára a hűtőbe, este pedig Borisz tortájának tésztáját sütöttem meg, és készítettem a krémjét is el. Szombat reggelre nem maradt más, csak kiszaggatni a pogácsákat és kisütni, és össze állítani Borisz mozdonyos tortáját. Talán nem okozok meglepetést a kalandos történettel. A krém híg volt, a torta orrán-szájján ömlött a krém. Hajnali telefonos segítség Marcsitól. Célegyenes, irány krém újra sűrítés. Katasztrófa a konyhában. Éljen! Megint nyertem! Nyertem egy közös tortaösszeállítós reggelt Marcsival. Hát erre jók a jó barátok. Hogy vannak! Szaladt és segített. Ettől lett különleges a reggel. Pénzben nem mérhető ajándék ez. Önzetlen segítség. Jó kedvű közös együttlét. Barátság=mindig minden körülmények között önzetlen együttlét, segítség. Témák, amelyek néha lefelé görbítik a szájunkat, néhány visszatartott könnycsepp. Ez is volt az nap reggel. Találkozások, együttlétek, amelyek minden perce napról-napra egyre értékesebb! Szóval a torta jó lett! Mi több még szép is! Mindenkinek nagyon tetszett. A gyerekek lelkesen ettek, repetát kértek. Olyan nagyon nagy öröm volt látni, hogy szívesen esznek. Hogy milyen szépen működnek a dolgok anélkül, hogy mesterségesen megrendeztük volna az egészet. Hogy a gyerekek milyen intelligens ösztönnel vonódtak be egymás köreibe. Hogy milyen intelligens könnyedséggel maradtak időnként kívül egymástól. Bátorrá váltam. Persze azt nem állítanám, hogy gyakran kezdeményezek majd a gyerekeknél bulit, de ha apropója adódik, talán nem zárkózom majd legközelebb sem el.  

Az éppen e napon 3 éves ünnepelt

a néhány napja 6 éves ünnepelt

és a többiek egy része

És miközben ezeket a sorokat írom azon aggódom, hogy hol a fenében hagyhattam el a fényképezőgépünket. Vészesen közeledne ugyanis a fényképek csatolásának pillanata. Ennek kapcsán pedig bejegyzésem záró akkordjaként had osszam meg veletek, hogy nagyon hálás vagyok a sok-sok szeretetért, amit naponta kapok Tőletek. Ildikó egy játékra hívott meg. És mint tudjátok az ilyen jellegű játékban mindig szívesen részt veszek, mert láttat valamit az emberből. Arra kér, osszak meg Veletek 7 kis titkot az életemből. És bár azt hiszem mindannyiótok számára egy nagy nyitott könyv vagyok, hamarosan jövök majd és igyekszem plusz 7 újabb kis titkos apróságom megosztásával, ami szintén én vagyok, és általuk még többet mutatni Nektek magamból. Bevezetésként, a fényképezőgép elhagyása kapcsán szeretnék megosztani veletek egy roppantul idegesítő vonásom, ez pedig nem más, mint az átlagon felüli szétszórtságom. Annyira idegesítő, hogy magam számára is nehéz önmagam elviselése. Azzal vigasztalom magam, hogy talán genetikai kódoltság, hogy képtelen vagyok a koncenrált figyelemre. Így temérdek időm megy el azzal, hogy dolgokért vissza szaladgálok, amikor már zárt ajtók vannak mögöttem, idegesítő izgalom, hogy már megint mit és hol hagytam el, kutató oda-vissza körutak azokra a helyszínekre, ahol az nap megfordultam, hátha valaki megtalálta dolgaimat és őrizgeti nekem. Szegény családom! Köszi, hogy elviseltek!!!

Vannak azért jó tulajdonságaim is, a 7-es titokcsomagban azt is megosztom veletek! Mindenesetre, ha nem igen láttok itt ma fényképet hozzáadva, az valamit jelent. Legyen nagyon szép hetetek!!!

banoffee pie

Ez a torta nem magyar különlegesség. Sokkal inkább angolszász. És hogy hogyan is kerültem - én, az abszolút makói - kapcsolatba ezzel a süteménnyel? Talán azzal nem árulok el nagy titkot, hogy az angol nyelv elsajátításán fáradozom, cseppet sem sok szabadidőm nagy részében. Nem kommentelném, hogy hogy megy. Megjegyzem viszont, hogy a férjemnek bosszantóan jól. - Brilliant, Csaba, Brilliant! Éget be agyamba mindörökre közös angol tanárunk hangos lelkendezése férjem sziporkázását minősítve. Férjem bibliája az egynyelvű angol-angol nagy méretű szótár. Hát ebben talált rá a banoffee pie-ra mint gondolatébresztő ötletre. 2:1 kedvtelésemnek hódolhattam, és az angol nyelvű recept tanulmányozása közben angol nyelvtudásomat is erősíthettem.

Na most, a süti állati finom, az egyszer kétségkívül biztos. És baromi egyszerű. De elkészítése előtt valahonnan be kell szerezni a toffee-t. Ha mi magunk készítjük el, az több órás gondos előkészületet igényel. Ezzel kapcsolatban létezik útmutatás néhány nagyszerű magyar gasztrobloggernél is. Így aztán nem estem kétségbe, én a saját készítésű toffee mellett döntöttem.

Toffee készítés:

4 db. sűrített tej

A tubusos sűrített tejeket belenyomtam egy jól zárható befőttes üvegbe. Majd a befőttes üveget bele állítottam egy nagy fazék vízbe, úgy, hogy a víz szintje picit feljebb érjen, mint a sűrített tej a befőttes üvegben. És elkezdődhetett a fedő alatti több órás főzés. Hosszú idő alatt a sűrített tej egészen bebarnul, csodás karamell színt kap, és lényegesen sűrűbb állagú lesz mint sűrített tej korában volt.

Gondolom, sejtitek, hogy nem egy napon készült el a süti a toffee-val. Miután a nagy projecttel megvoltam, rápihentem néhány napot. Aztán annál nagyobb lendülettel ugrottam neki a torta elkészítésének.

Hozzávalók:

30-40 dkg kekszpor
40 dkg sűrített tej
3 evőkanál vaj
3 db banán
2-3 dl tejszín
reszelt csokoládé

Nem volt itthon kekszporom. Mily meglepő, ugye? És, utálok kekszet darálni. Ezért jött a leegyszerűsített megoldás. Egész kekszek zacsiba, majd kloffolóval adjad neki.  Amikor ezzel megvoltam, egy serpenyőben megolvasztottam a vajat és hozzáadtam a kekszport, és amennyiben nem éreztem megfelelő állagúnak, egy kis tej hozzáadásával rásegítettem. Ízlés dolga, ki mit ért megfelelő állag alatt, én hajlok a szinte keksz golyó vagy tekercs alapját képező tészta textúrájához hasonló állagot elfogadhatónak minősíteni. Ezt a masszát belehelyeztem egy kivajazott tortaformában és szépen elegyengettem, elsimogattam, majd min. fél órára hűtőbe tettem.

A következő lépés a banán karikák rá halmozása a kekszes alapra.

Ezután a banánok tetejére bőségesen rárétegezzük a már előzetesen elkészített toffeenkat, és szépen elsimogatjuk a banánokon.

 Ezután icipici cukor hozzáadásával elkészítjük a tejszínt, és azt is rá halmozzuk az előző rétegekre. 

És végül, de nem utolsó sorban, szabadon válaszható művelet ugyan, de érdemes jó alaposan megszórni reszelt csokoládéval.

hát ez itt nem csoki, hanem toffee, de gondolhatjátok, hogy került oda csoki is azért....

Amikor eljutottunk idáig, szigorú hűtés következik. Hűtőbe be. Minél nagyobb a fogyasztás előtti hűtési idő, annál nagyobb az esély a viszonylag kulturált tálalási mód prezentálásra. 

Nagyon nagyon finom. És bár bonyolultnak tűnhet az elkészítése, állati egyszerű, ha már egyszer rendelkezésünkre áll a toffee. Jövök majd kicselezési ötlettel, de mára legyen elég ennyi....

megint hétfő

helyett már kedd van és este. És ami a legszebb az egészben, hogy Nádja ma 6 éves lett. Ma van a szülinapja. Nem futja éppen a legjobb körét. Mindig azzal vigasztalom magam, hogy bizonyára egy újabb fejlődési lépcsőhöz érkeztünk és a fejlődési folyamat természetes része az időnkénti nem túl szimpatikus viselkedés. Egyetlen szülő sem ússza meg szárazon. De talán sokkal fontosabb, hogy milyen nagyszerű lélek Ő. Nem azért, mert hajnal 3-kor született, hanem mert vállalta, hogy hozzánk szülessen. Na nem mintha olyan borzasztó emberek lennénk, de a fogantatásakor és még a születésekor sem futottuk éppen a legjobb formánkat. Hanna elvesztése miatt. Nehéz időszak volt, nagyon nehéz, és én elmondhatatlanul mélyen tisztelem Őt a bátorságáért, a nagylelkűségéért, azért, mert vállalta, hogy része legyen ami életünknek. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos lélek és én egész életemben, minden körülmények között, a legnagyobb tombolásom közepette is, még ha nem is hajtogatom állandóan, és még ha mérges is vagyok rá időnként, elmondhatatlanul hálás leszek az Ő jelenlétéért.

És most jöjjön a mese. Annyi minden történt, hogy a heti események közül egyetlen elmesélésével meg tudnám tölteni a bejegyzésem. Boldog vagyok. Nagyon. Mert imádom ha zajlik az élet. Azt meg még jobban, ha úgy tűnik nem üres történetekkel. Színes volt, gazdag és cirógatóan meleg. Az elmúlt hét annak a jegyében telt, hogy érzelmileg és gondolatban is készültünk Budapestre. 

 Erzsike mamáék Budapesten laknak, mi meg olyan régen voltunk Náluk, igazán megérett a látogatás ideje. És ne felejtkezzünk el gasztrobloggereink nagyjainak felvonulásáról sem, ahol volt szerencsém látogatást tenni. Izgatott voltam. Nagyon. A gyerekek már annyira megnőttek, hogy az unokatesókkal csodásan eljátszanak. Nincs sok dolgunk velük ilyenkor. Én pedig extra kimenőt kaptam szombat délelőttre. Lehetőségem adódott Judit-tal találkozni.

És most jöjjön egy kis kitérő azzal kapcsolatban, amiről már milliószor meséltem nektek, hogy mennyi ajándékot tartogat az, hogy blogírásba kezdtem. Jó eséllyel enélkül sosem találkoztam volna Judittal. Így viszont gazdagabb lettem. Ha valaki nekem azt meri mondani, hogy a virtuális világ haszontalan, vagy káros, hát mondja, engem ugyan nem érdekel. És ha van az a balga lélek, aki nem használja ezeket a lehetőségeket szerencséje kovácsolására, élete megkoronázására, ám tegye, szalassza el. Én bizony élek a lehetőségeimmel. Forintban nem mérhető boldogság és öröm mennyiséghez jutottam már a blognak köszönhetően. A Fehérvári úti piac csarnoknál találkoztunk a villamos megállóban, és mit ad Isten, gomblyukba tűzött vörös rózsa nélkül is azonnal megismertük egymást. És utána csak mondtuk, és mondtuk, és mondtuk, és megcsodáltuk, és kávéztunk, és az idő úgy tűnt, percek alatt szaladt el. Arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatos nyaklánccal ajándékozott Judit meg engem. Én egészen mostanáig azt hittem, hogy a kék nem az én színem. Bár éppen mostanában szereztem be egy gyönyörű kék fülbevalót. És most megérkezett a gyönyörű csillogó kék kristályokból készített finom medál, amitől azóta is szinte csak alváskor válok meg. Csoda szép, és hatalmas örömet szereztél Judit vele. Kérlek, kukkantsatok be hozzá  - www.millefiori8.blogspot.com -, mert egészen új távlatok fognak előttetek megnyílni, ha meglátjátok a gyöngyből készített csodás ékszereket, amiket a saját kezeivel készít el.

Délután pedig eltekerünk a Blogkostolóra. Bizony, bizony tekertünk.

Majd egy órás bicajtúra volt. Nagy élmény volt, bár arra felé a bicajosok félelmetesen közlekednek. Oda értünk a rendezvény helyszínére. Aha, persze. Aztán belépőre 2.900,-Ft/fő kértek el. - Hohó! - mondom. Itt valami orbitális tévedés lehet. Persze sikerült azért elbizonytalanodnom. Memóriám felettébb sokszor hagy ugyanis cserben. Aztán jött a tudatlan hadova az ajtónállótól, és derült ki egy csapásra, hogy itt bizony  van még hová fejlődni szervezési kérdésekben az eljövendő esztendőkben. Oké, oké, kb. a 3 bejáratnál bejutottunk a várt és remélt belépő árért. És most vállalom, jöjjön a kőzápor. Nyugodtan kövezzetek meg. De...... Nagyjaink egy sötétkés, zárt, személytelen, szét terült terepen, egy csarnokban helyezkedtek el. Csalódott voltam. Nem feltétlenül a jegyárak miatt. Bár azt hiszem azt senkinek nem esik jól, hogy a befizetett jegy ár csak annyit jelent, hogy szabadon körbe kóvályoghatsz a csarnokban, és tehetsz egy futurisztikus űrutazást a kiismerhetetlen WC-ben. Ufó voltam, és boldog, hogy vízesést csiholtam akkor, amikor már szappannal volt teli a tenyerem, és úgy tűnt a szappantól nem vízzel szabadulok majd meg. De legalább a jegyára ezt a felettébb nem mindennapi élményt fedezte. 690,- Ft -ba került minden adag étel, amit lelkes műgonddal készített el minden ott jelenlévő és általunk már virtuálisan jól ismert és nagyra becsült gasztroblogger.

 

 Persze jó lett volna megkóstolni mindent. Szerencsére viszont résen voltam, és teli pocakkal érkeztem. Így nem vert annyira a szomorúság le, hogy érdemi kóstoló nélkül távoztunk el. Sok érdekes kiállított konyhai kütyüt láthattam, foghattam, szemlélhettem. Persze őrülten érdekel minden ilyesmi, minden újdonság nekem, hiszen a leghétköznapibb hétköznapi háziasszony vagyok, akinek van hová fejlődnie. Jó volt tátott szájjal élőben szinte tapintani, látni a hús-vér gasztrobloggerjeinket. Mert húsvérek és hétköznapiak. Emberek. Ezért tűnt a szervezés számomra értelmezhetetlennek. Mert átlagemberekről, hobbi szakácsokról szólt ugye a történet. Fesztivál hangulatra vágytam. Friss levegővel vegyülő sült illatokra, még ha nem is érzem. Tapintható közelségre. Jegyárra, ami még ha magasabb is, tartalmazza a kóstolás egyszerű lehetőségét. Nem porciókra, inkább csipegetésre. Nem pultra, egyik oldalára végig sorakoztatott gasztroblogereinkkel. Nem menza hangulatra. Önfeledtségre, simogató napsütésre, hűs sörre, padokra, ahol ismeretségek köttetnek. Bevonódásra. Lehetőségre, hogy lássam, hogyan csinálják a "nagyok". Trükkök ellesésére. Engem a körítés leblokkolt. Ne értsetek félre. Gasztrobloggereink nagyon szimpatikusak voltak. És csodásak az ételek. Jó volt találkozni Marcsival. Hazai életérzés. Szuper. Nem szívom a fogam, mindenképpen élmény volt. Az érzelmeim így reagáltak, de én csak egy voltam a sok százból.

Pesti kalandtúránkról lenne még mit mesélni. És bízom, bizakodom, hogy hamarosan mindenről beszámolhatok majd Nektek. Ígérem elsők között lesztek, akikkel megosztom majd történeteinket. Lelkes vagyok, boldog és bizakodóóóóóó..................... Boldogságos gyönyörű szép hetet nektek!!!

eper dzsem

gyönyörű színű és látjátok benne az eper szemeket?

Tudom, hogy nem túl érdekfeszítő eperszezon kellős közepén újabb és újabb epres receptekről olvasni. Nekem mégis fontos. Fontos, hogy mindig vissza tudjak ide nyúlni a receptekért, amiket már készítettem és működtek. Mert bízom benne, hagyománnyá válik az életünkben, hogy alkalmunk és lehetőségünk fog adódni mindig arra, hogy a szezonálisan aktuális zöldségből vagy gyümölcsből készült ételekkel kényeztethessük magunkat. Amikor gyerekek voltunk Anyukám minden évben főzött lekvárt. Leginkább sárgabarackból, de előfordult az őszibarackból vagy eperből készült lekvár is a polcon. Nem tudtam annál finomabbat elképzelni, mint amit ő főzött. A bolti lekvárok a közelébe sem értek. Kivéve egyet. Orosz lekvár volt. Az üveg különleges formájú, és viszonylag nagy kiszerelésű. Hatalmas eperdarabokkal, egészben. Isteni volt. Imádtam. Elhatároztam hát, hogy ebben az évben ha nem is túl nagy adagot, de mindenképpen én is készítek lekvárt eperből. Nem törtem össze magam az eper beszerzésével, de mit ad Isten, az én Anyukám elcipelte a bicajával, és velem megfelezte. Így főztem meg 2.5 kiló eperből életem első eper lekvárját Nem hasonlítgatom össze Anyukám klasszikusával, mert Ő a régi idők szerint jár el Én a lusta asszonyok metódusát követtem.

Hozzávalók:

• 2.5 kg eper
• 1 kg cukor 
• 2 cs. dzsemfix - 3:1-
• citromfű
• citrom leve

Az epret megmostam csumástól - állítólag a zamat megóvása miatt fontos a sorrend -, majd lecsumázgattam őket. Ráöntöttem a cukrot, jól elkevertem, hozzáadtam a citromfüvet  - ízlés szerint, én két ágat tettem hozzá -, majd kb. egy óráig pihentettem. 

Azután alá gyújtottam a gázt, és hagytam had rotyogjon. Néha azért persze megkevertem. Így főztem kb. másfél óráig, de még így is nagyon leves és híg volt. Én meg türelmetlen. 

Döntöttem hát, gyors végkifejlet mellett. Nyomtam hozzá jó sok citrom levet, persze kóstolgattam, és ez alapján ítéltem. Végül hozzá kevertem a két csomag dzsemfixet, és így tovább főztem még néhány percig. Csináltam zselépróbát, de csak az utasítások betartása végett, mert sosem tudom megállapítani, hogy elegendő ideig főztem e. Azután befőttes üvegekbe szedtem, majd lezártam és fejre állítottam őket. Így hagytam kb. 5 percig, majd száraz dunsztba tettem  az üvegeket, és  magukra hagytam őket 1-2 napig, had pihenjenek. Gyönyörű színű és állagú dzsemünk lett, ízről majd a későbbiekben nyilatkozom, de remélem panaszra nem lesz okunk. És nektek sem, ha az emellett döntenétek....