Cukrozott narancshéj

Jó, jó, nagyon jól tudom, hogy nem lesz túl izgalmas amiről most írni fogok, de nézzétek el nekem. Azt hiszem egy újra felhasználó, újra hasznosító bajnok vagyok. Zsigereimből fakad, hogy képtelen vagyok elviselni a pazarlást. És ha ne adj Isten, úgy alakul, hogy katasztrófa alakul ki a konyhámban - mint tudjuk, van ilyen -, és valami állagából adódóan nem azt nyújtja, aminek szántam - lásd karácsonyi mákos szaloncukrom -, addig járatom egyre rozsdásabb agytekervényeim, míg ki nem ötlöm hasznos újra felhasználását a balul  elsült "műalkotásomnak". Szerintem ez nagyon jó tulajdonság. Abszolút pozitív hozzáállás, és fejleszti a kreativitásunkat is, szóval cseppet sem esek kétségbe, íme, jöhet az anyag metamórfózisa. Van még valami, amitől boldog leszek. - nem egy, száz, ezer, millió, rengeteg dolog van, amitől boldog vagyok és leszek -. Pont ily mértékben villanyoz fel az is, ha a normál esetben kidobásra ítéltetett dolgokat megmenthetem, és felhasználhatom valami különlegesre. A hétvégén narancslekvárt főztünk és a lepucolt narancshéjakat eltettem. Gyerekkorom jutott eszembe. Mert az én drága Anyukámtól ezt láttam. Látjátok, hát ennyire fontos a jó példamutatás, mert nem más ez most részemről, mint mintakövetés. Úgy emlékszem, mindig volt otthon a spájzunkban cukrozott narancshéj. Gyerekként nem rajongtam érte, sosem ettem magában, szerettem viszont a sütikben. Nem úgy a férjem, aki elmondása szerint, az Ő Anyukája el sem tette befőttes üvegekbe, nyomban kis tálkákba szedte és 2-3 napnál többet sosem ért meg, cukorkaszerű édességként fogyasztották el őket. 

jól megnézem, akármit nem eszek ám meg!

Most pedig hamm, bekapom, tud ám a feleségem!

A férjem családja a száraz, cukros, keményebb változatot csinálta, amelyről manapság én is gyakran olvastam az interneten és érzékelem népszerűségét. Mi viszont lédúsra, cappogósra csináltuk, és sokáig elállt a befőttes üvegekben. Lojális vagyok és kissé régimódi, legalább is narancshéj témában. Gyermekkorom emlékfoszlányaira, és ízeire vágytam.- És arra, hogy csak fel kelljen nyúlnom a stelázsim polcára, legyen kéznél  mindig valami nyalánkság, ha fel kívánom dobni bármelyik hétköznapi sütimet. Feldaraboltuk a narancshéjakat, nem kicsire, nagyon is el naggyázva, hosszúkás, vastagabb csíkokra.  A forma választás  csupán igény és hozzáállás kérdése. Nekem most a férjem volt segítségemre, miközben én a narancslekvárral bíbelődtem, szólhattam e volna akár egy szót is, hogy jaj, én nem így képzeltem el. Persze, én másképp vágtam volna fel, de most, hogy elkészült, igazán helyesek lettek. Áztattuk, 1, majd 2, majd 3, majd 4, majd 5 napig, nem is emlékszem, pontosan hány napig. Jó pár napig, többszöri vízcserével, amit bevallom többször, a többszöri vízcserét nagyon is elfelejtettem. Mára elérkezettnek láttam az időt a project lezárásának. Lemértem a víztől megszabadított, lecsöpögtetett narancshéjakat, majd picit félre tettem. Ezután pontosan annyi cukrot mértem le, mint amennyit a narancshéjak nyomtak, és feltettem annyi vízzel forrni, ami a narancshéjakat ellepte. Picit sokra sikeredett a víz mennyisége, de utólag egyáltalán nem bánom. Felforraltam a cukrot a vízzel, és teleszórtam finomabbnál finomabb fűszerekkel - fahéj egészben és őrölve, csillagánizs, citrom leve és pici húsa, szegfűszeg és vanília, majd hozzáöntöttem a narancshéjakat. 

forrjatok, csak forrjatok!

Ezután magára hagytam az egészet és jó sokáig főztem - kb. másfél óra -. Eddigre a víz mennyisége lényegesen lecsökkent, és gyönyörű sűrű, ragadós, fűszeres szirup takarta be a narancshéjakat. A tiszta befőttes üvegeket egy meleg vízzel félig töltött tepsibe állítottam, és beleadagoltam a narancshéjat, majd  a fűszeres lé minden cseppjét megbecsülve elosztva rámertem a héjakra. 

gyerünk csak gyorsan bele az üvegekbe!!!

 Lezártam az üvegeket és fejre állítottam egy kis időre - 5-10 perc -. Amikor ezzel is elkészültem, a már szépen előre megágyazott hivogató helyen gondosan betakargattam őket - száraz dunsztoltam őket. - Kíváncsi leszek az eredményre, de egy biztos, őszinte szeretettel gondolok az új "szerzeményekre".

nyomás egy kis pihenőre!