A Mi Narancslekvárunk

 

Asszony lett a lányból. Leginkább lakodalmakon hallani ezt. Ez az igen elmés megállapítás, nekem mégis azután jutott eszembe, amikor tegnap a lekvárfőzés végére értem. Valahogy mindig azt képzeltem, hogy lekvárt főzni, befőttet csinálni vagy savanyúságot eltenni, egy bizonyos érettségi fok elérését megkívánó feladat. Kétségkívül így is van. Magamról nehéz volt elképzelni, hogy valaha eljuthatok erre az érettségi fokra. Talán mert Anyukám mindig olyan tökéletesen csinálta. És talán mert ettől olyan elképzelhetetlenül elérhetetlennek tűnt a feladat. Persze van még néhány olyan területe az életnek, amit meglepő fordulattal bizonyítva mutattam meg önmagamnak, hogy mégis képes vagyok a megvalósítására. Lekvárt főzni olyan asszonyos tevékenység, de igazán jó értelemben. Képessé kell válnunk, hogy kikapcsoljuk pavlovi reflexünket, és az asszony szó hallatán, ne a régi kor asszony képe, ideája jelenjen meg lelki szemeink előtt. A mai kor asszonyképe nagyon is modern, csinos és fitt, finom és elegáns, bájos és nőies, jó szagú és ápolt, aki halad a kor szellemével, érdeklődése széles, és mindemellett nagyon is puha, melegséget adó fészekteremtő, folyamatosan szeretetet pulzáló biztonság, mégis házias, bátor, folyamatosan megújulásra kész családösszetartó erő. A nő. Nem is olyan rossz asszonnyá válni. Persze férjhez menni tudni kell. És persze percekre sem érdemes elfelejtkezni arról, hogy nem csupán asszonyok, feleségek és anyák lettünk, de elsősorban születésünktől fogva halálunkig tagadhatatlanul nők vagyunk. És ez jó. A tegnapi napon gondolatban életem első lekvárjával asszonnyá avattam magam.

Ha már a narancslekvárnál tartunk, el kell, hogy mondjam, hogy állatira babra munka, viszont nem babra megy a játék. Először is recept vadászatra mentem, mert az én jó példával bíró Anyukám narancslekvárt még sosem főzött, szóval az Ő receptjét ezennel nem használhattam. Hogy honnan jött a narancslekvár iránti megszállott vágy? Limaránál láttam. Azt is tudtam, hogy az Ő receptjével biztos a tökéletes siker, én viszont állatira türelmetlen típus vagyok, és ha valamibe belefogok, akkor adj uram teremtő, de azonnal a végére akarok járni az ügynek. Tudom, jó tanácsadó a türelem, és életem számos területén rettentően igyekszem is, nem kell messzire mennünk, elég csupán a gyereknevelésre gondolni. De a konyhában ez a jó tulajdonság teljességgel hiányzik belőlem. Karácsonykor Györgyi Anyukája házi, saját készítésű narancslekvárját kaptam ajándékba, amit nagyon nagyra becsültem, mert bele tette a munkáját és szívét is a rengeteg narancson kívül. Nem mellesleg nagyon finom volt. Megkérdeztem Tőle, az Ő lekvárját meg lehet e csinálni elejétől a végéig egyszerre. És igen. Elindított hát utamon. Közben kutakodtam még másfelé is, így végül több receptből összehoztam az enyémet. A legtöbb recept viszonylag kis mennyiségű adaggal dolgozik, én viszont olyan házból való lány vagyok, aki nagyobb mennyiségekhez van szokva. Egyébként is, ha már belefogunk a pepecselős munkába, akkor érdemes lezavarni a koszos munkát egyszerre, akkor legalább nem fogunk utólag sajnálkozni, miért nem csináltunk többet belőle. Jöjjön a recept:

4 kg narancs - szőrőstől-bőrőstől lemérve -

2 kg cukor - szerintem lehet kevesebb is, én picit édesnek találtam ennyivel -

5-6 egész fahéj

4-5 citrom leve

1 l narancslé - 100%-os -

1 vaníliarúd

4 cs. vaníliáscukor

2 mokkáskanálnyi őrölt fahéj

10 szegfűszeg

4 db csillagánizs

4 cs. 3:1 dzsemfix

8 cl pálinka

Na és ezek után kezdődhet az oltári nagy munka, ami nem túl jó móka. Jó, ha van az ember lányának segítsége, mégis csak jobban halad a munka, ami a jó hangulara is erősen hat. Nálam a 4 kg narancs kb. 18 db. narancsot jelentett. Minden narancsot egyenként, jó meleg vízzel, köröm kefével - nem drótkefe - jó alaposan tisztára dörgöljük. Ezután kiválasztjuk a 8 leggusztább és ép héjú narancsot, majd lehelet vékonyan meghámozzuk a narancsokat, vigyázva, hogy a fehér részből ne maradjon a héjon, mert akkor keserű lesz a lekvár. Gyufaszál vékonyra felhasigatjuk a narancshéjakat, majd forró vízben felforraljuk és 5 percig továbbf főzzük, majd hideg vízzel további 10 percig áztatjuk őket. Ezután leszűrjük és szétterítjük egy konyharuhán, had száradjanak. A többi narancsot is szépen megpucoljuk, teljesen megszabadítjuk őket a fehér résztől, gerízdenként, egyenként. Van aki a hártyájától is megszabadítja a narancsokat, hát én eddig azért nem mentem el, ahol jött, leszedtem, ahol maradt egy pici, nem baj, ott hagytam. Még csak fel sem daraboltam őket, mert a karácsonyra kapott botmixeremet ki akartam próbálni. A pucolás során származó narancs gerizdekből szivárgó lét természetesen a narancsdarabokhoz adtam. Amikor az összes narancsunk elfogyott, az összes citrom levét kifacsartam a narancshúsokhoz, majd a botmixeremmel picit  megturmixoltam a gyümölcsöt, ügyelve arra, hogy ne pépesítsem el. Ezután hozzáöntöttem a narancshúshoz mind a négy dzsemfixet és jól elkevertem, és magukra hagytam őket. 

 

Ezután egy másik nagy lábasba beleöntöttem az 1 l narancsüdítőmet és bele zuttyantottam a 2 kg cukromt, és alaposan elkevertem őket. Ezután jöhettek a fűszerek - fahéj őrölten és egészben, csillagánizs, vanília kikapart magja, szegfűszeg, vaníliás cukor - és ezt az egészet feltettem melegedni, majd hozzá adtam az előkészített narancshéjakat, és így együtt, mindenestül jól felforraltam, majd lassú tűznél, időnként megkevergetve még további 5 percig forraltam. 

 

Na, ezalatt a forrási idő alatt visszatértem a gyümölcshúsomhoz, és azt is felforraltam a dzsemfix-el együtt. Amikor mindkét keverék forrt egy pici ideig, a narancsleves fűszeres lét hozzáöntöttem a gyümölcsös masszához. Állati hígnak tűnik, én is megijedtem, mi lesz ebből. Mindegy, ne ijedjetek meg, nekem is sikerült. Már csak annyi van hátra, hogy együtt át forraljuk még az egészet, és forrás után még 5 percig főzzük a lekvárunkat, miközben  bízunk a legjobbakban, hogy végül nem üdítő lesz belőle. Ezután lekapcsoljuk alatta a meleget és most jöhet az ínycsiklandó pálinka az egészhez. 

Jó, ha volt egy segítő kezünk, aki előkészítette számunkra a tisztára mosott üvegeket és beleállította őket egy meleg vízzel jó félig teli teli tepsibe. Ha már itt tartunk, nincs más hátra, mint belemerni az üvegekbe a fincsi lekvárt, lezárni és fejjel lefelé fordítani 5 percre. A legvége a száraz dunszt, puha meleg helyet készítünk frissen elkészült barátainknak és jól betekargatjuk őket. 

Györgyi Anyukája állandó telefonos segítségem volt, minden kétségbeesett felkiáltásommal fordulhattam hozzá, amiért itt is most nagy köszönet. Azt gondoltam, az Ő lekvárja finomabb volt mint az enyém, de ne feledjük el, hogy el voltam telve a sok nyalakodástól, és a lekvár melegen nem azt tudja, mint végleges állagát és hőmérsékletét elérve. Mostanra azt hiszem, nincs okom a panaszra, a mai ebéden - császármorzsa - is bizonyított. És végül, de nem utolsósorban, had mondjak köszönetet - pont mint egy Oscar díj átadáson - a férjemnek, aki mindvégig az én segítő jobbom volt, nem csupán munkájával, de fergeteges humorával is végig tartotta bennem a lelket. Szóval ez a lekvár közös kooprodukció, többünkké, ez a Mi Lekvárunk!!!

keksszel is finom