megint hétfő...

Szeptember 20-án át kellett adni a kulcsot a vevőnek. Nem szeretek hátat fordítani eseményeknek. Mert az esemény még inkább felém fordítja arcát. Vannak helyzetek, amelyektől irtózom. Ez a helyzet is olyan volt. Mindenkinél próbálkoztam, mindent kitaláltam. Csak had hátrálhassak ki. Végül még sem ment. Lelkileg volt nehéz. Több tényező miatt. Negatív érzések keringtek bennem. Sok volt a feladat. Költözés, ráadásul több 100 km-re lévő városba, nem kis feladat. Dolgom volt. Energiáim lekötve, figyelmem elterelve. De szeptember 20-a mégis csak betoppant. Volt forgatókönyv a fejemben. Elképzeltem, hogyan élem majd túl. Az élet felülírta az egészet. És én olyan hálás voltam érte. Azt hittem erős leszek, könnyek nélkül. Ne kérdezzétek miért hittem magmaról ilyet. Amint túl voltam az egészen és biztonságot adó közegbe kerültem sírtam, keservesen. Ez is csak gyász. Folyamat. Tudathasadás. Elengedés. 

A pesti ház még nem volt kész. Annyira nem, hogy lakhatatlan volt. Alakult, mindenki kidolgozta a szívét, lelkét, de nem kész. A gyerekekkel Anyukámnál töltöttünk két hetet. Férj Budapesten. Két hét arra, hogy lezárjak, hogy elköszönjek, hogy megköszönjek. Mindent, mindenkinek. Miközben naponta többször a házunk előtt mentünk el, ami már nem volt a miénk. Nem volt kulcsunk, nem volt belépés. Gyönyörű két hét volt. Néha kifejezetten jót tesz megmerítkezni. Az élet sokszínű, pont annyira mint az érzelmek. Jó megélni azokat az érzelmeket is, amit nem feltétlenül öröm kelt. De mégis csak az örömből fakadnak, vagy oda lyukadnak ki. Mély merülés volt. Mondatok, szavak kimondódnak. Annyi szeretetet, törődést kaptunk. Csak a hétköznapoktól különböző, nagy horderejű események kapcsán kerül hirtelen, vakítón napvilágra, óriási mennyiségben a másoktól jövő elképesztő mennyiségű törődés. Hálás vagyok. Nem üres szavak. Elmondhatatlanul hálás vagyok néhányotoknak. Többet sírtam - és ennek még nincs vége -, mint máskor több hónap alatt. Volt benne szívet szaggató, iszonyatosan fájdalmas. Néma, szívbe markoló. De mind-mind megtisztító. Megkönnyebbítő. És mi másról szólna mégis mindez, ha nem az örömről, mi abból fakad, hogy szeretnek bennünket. Igyekeztem mindenkitől elköszönni és megköszönni. Megköszönni mindazt, mit lehetetlen. 

Pontosan egy hete vagyunk itt. Egy hete lakunk itt. Borisz az első napokban megkérdezte mikor megyünk haza. A gyerekek jól alkalmazkodnak. Már jól közlekedik a házban. Nádja már nem mondja percenként hogy ronda a ház. Azt néha igen, hogy utálja az óvodát. Most épp lázad. De igazából nem is utálja. A ház, farkasévis. Nem csupán az otthonról elhozott bútorok miatt, amik miatt olyan nagyon makóias. Jellege, stílusa, elosztása otthonos, mint otthon volt. A nyelv hogyan tesz különbséget a régi és új otthon között? Otthonként emlegetem azt, mi nem régen volt, és otthon, hol, most vagyok? Nekem tetszik az új otthon - is -. Emberléptékű, kedves és barátságos. Van stílusa. Van egyénisége. Napról napra egyre szebb.

Befogadott bennünket. Érzem benne az új otthont. Hálás vagyok érte. 

Néha csak fogom a fejem. Bambán nézek előre. Könnycseppek a szememben. Amik aztán végig gördülnek. Nem kell hozzá sok. Néhány otthoni ember kedves hangja a telefonból. Szuper modern Manci mami igyekezete. Legyőzi a skype-ot, az internetet, csak hogy többet tudjunk beszélni. Milyen jó család vagyunk mi. Milyen jó örökséget kaptam. Nagy becsben tartom az anyai örökséget. Meg tanított szeretni az embereket. Elfogadni. Kimondani és gyorsan megbocsátani. Élni. Élni. Élni. Vendégeket szeretni. Vendégeket fogadni. Kapcsolatokat ápolni.Tőle volt a legszívetmarcangolóbb elköszönni. Szegedig sírtunk Nádjával. Kecskemétnél már képes voltam megszólalni. Egy szavas mondatok. Kérdésre válaszok. Igen. Nem. Szívem egy darabja otthon maradt. Szívemben mindig velünk. Anyamama. Közben arra gondoltam. Ha csak fele annyira jó anya leszek mint Ő, már fejet hajtok a sors előtt. Nagyon hiányzol Anya! Mama!

Ma megsütöttem a kalácsot. Hiányt pótoltam. Lelket ápoltam. Nosztalgiáztam. SIKERÜLT! Anyukámtól tanultam! A legfoszlósabb! A kalácsok kalácsa. Szeretetből, szeretettel gyúrva....