megint hétfő...

Tegnap volt az első alkalom, amikor konkrét úti cél nélkül kóboroltunk a környéken. 

templomkert

 Ez ebben a formában még sem igaz, mert Nádjának az oviban a jövő héten a termés hete lesz. Makón nem volt ilyen. Az ötlet számomra új, és ismeretlen, de nem tagadom, elaléltam. Mint ahogy attól is, ahogy az óvónéni próbálja a gyümölcsök neveit németül beléjük verni. Jóga gyakorlatokkal, gyümölcsöket jelenítenek meg. És ha mindez még nem lenne elég, attól meg aztán végképp oda vagyok, hogy relaxál is velük. Biztosan van más óvoda is, ahol ilyen jellegű értelmes dolgokat is végeznek a gyerekekkel, de én még sosem hallottam róla. Egész eddigi életemben azon tépelődtem, hogy az iskolában miért, vajon miért nem tanítjuk értelmes, a mindennapi életben is hasznos dolgokra a gyerekeket. Önismeretre. Testtudatosságra. Egészséges életmódra. Relaxálásra. Módszerekre, amelyekkel közelebb kerülhetnek önmagukhoz és ezáltal a környezetükhöz. Módszerekre, amelyekkel maguk képesek megoldani a stresszhelyzeteket. Vajon miért épp csak a személyiségükkel nem foglalkozunk? Mennyi marhasággal terhelődnek! Nem kell messzire menni. Elég csak magamra gondolni. Micsoda baromságokat kellett - volna - nekem is bebiflázni - persze nekem nem sikerült a bifla -. Vagy Neked, és Neked is. És? Volt értelme? Semmi. Kit érdekel sinus? Na és cosinus? Miközben az ember, a kamasz, a kisiskolás érzése, félelme mindenfelé ott reszket. Csak arra nem tanítódnak meg, mit kezdjenek a félelmeikkel. Szóval boldog vagyok, mert úgy érzem a Nádja nem versenyló istállóba került. Aggódhatnék is pedig, mert nagycsoportos, iskola előkészület. Hú, ilyenkor már mindenki nagyon fejleszt. De vajon sok olyan ember létezik aki olvasni és írni nem képes megtanulni? Mindenféle fejlesztőfüzetek, különórák nélkül is. De épp, egészséges lélek nélkül a legokosabb gyerekből is silány, ideggyenge felnőtt lesz. És akkor még a hozott anyagról nem is beszéltünk. Arról a vagyok aki vagyok hozományról, amit születésünkkor magunkkal hozunk. Ami formálható ugyan, de védjegyünk és úgy feszül ránk, mint csontunkra bőrünk. És szülessünk bárkinek, bármilyen örökséggel, a jól megalapozott önbizalom, önismeret, technika a feladatmegoldó szemléletre, a legkritikusabb helyzeteken is átsegítheti az embert. Boldogan dőlök hátra, mert ilyenkor olyan fogékonyak a gyerekek, és úgy tűnik, a csoportjában van igénye az óvónéninek is a fizikumon kívül a lélekre.Most jó. Még nincs a gyerekekben szkepticizmus. Alapjuk lesz, amibe kapaszkodni lehet. 

Ezután a hosszadalmas kitérő után, vissza kanyarodnék eredeti kiindulási pontunkhoz, a spontán sétához, ami mégis csak feladathoz kapcsolódott. Kellemes feladathoz, hisz az ősz varázslatos.

Gyönyörű színekkel. Elindultunk terméseket gyűjteni, a terméshét hétfői beugrója egy otthon készített termésbáb lesz.

 Megrögzött alföldi lányként megrémültem, amikor házra vadásztunk itt a környéken. Mert volt bizony emelkedő rendesen. Én meg rémeket láttam. Jesszusom, itt közlekedni is kell. Télen is. Seggen csúszva maximum, ahogy magam ismerem. Maradtunk a hegy lábánál, de az ovi már emelkedőn van, és onnan feljebb, meg már ott az égbolt. Gyönyörű. Pazar. Hihetetlen. És megrögzött síkhoz szokott lényem ilyet látványt látva végképp padlót fog. Gyűjtöttünk szebbnél szebb és színesebb terméseket, amiből bizony itthonra is tartogatunk, hogy legyen őszi koszorúnk. Már említettem, hogy rá leltem egy blogra. Leginkább kreatív blog, de finomságokról is szól. Engem leginkább mégis a tartalommal fogott meg. Imádom, ha a blogírója bepillantást enged lényébe. Mesél. A gondolatairól. Az érzéseiről. A mindennapjairól. Fő vonal lehet bármi. Szólhat bármiről. De élvezetes számomra leginkább akkor, ha bármilyen kompozíció mögül kicsillan a lélek. Olvasva ezt a blogot megkönnyebbülök, és magamra ismerek. Levendulalánytól kölcsönöztem a hétfői termésbábhoz az ötletet. A figurák, a gyerekekkel való közös elkészítése nem csupán állati vicces és izgalmas volt, de terápiaként is jól funkcionált. Most a Nádja izgatott, és büszke, mert a bábok cukik lettek, és a holnapi reggel, talán a ritka alkalmak egyike lesz, amikor akar is majd oviba menni és megmutatni a többieknek, mit alkotott. 

szóval, teknős, darázspók, béka, katica, darázs, bagoly, malac, egér....

Köszönet a csodás ötletekért, majd elmondom, mekkora sikert aratott.

Végezetül csak hálámról szeretnék beszámolni. Hálás vagyok az új otthonunkért. Erre a nagyvárosban fellelhető szeletnyi kis vidékre.

kiskönyvtár, kisposta

az utca, ahol élünk

A puha, melengető befogadásáért. Az új szomszédainkért, akik segítenek nekünk mindenben. A jó szavakért. A virtuális világ adta lehetőségekért, ami miatt módunkban áll kapcsolatot tartani azokkal, akiket szeretünk, de most nincsenek elérhető közelségben. Magamban pedig, értékelve mindezt a sok jót, keresztbe tett újakkal izgulok még valamin... Sikerülnie kell!!! Szép hetet Nektek!!!