2012. március 28., szerda

homemade folyékony mosószer

És mivel időközben rádöbbentem, hogy az én blogom akaratlanul is a takarékosság szimpatikus elvén alapul, folytatnám a sort egy ehetőnek ugyan nem mondható, de annál hasznosabb dologgal. Na ne! Nehogy vitassátok, hogy elérhető, kis pénztárcájú emberek számára is megvalósítható, hasznos dolgokat hoztam. Persze, akadt néhány költségesebb étel is, de számuk elenyésző. Személyiségemnél fogva, ösztönösen úgy vagyok összerakva, hogy ne pazaroljak, újra felhasználjak, és ha lehetséges, pici pénzből minél több mindent kihozzak. A mai napon egy otthon könnyedén elkészíthető házi, nagyon olcsó, viszont jó, folyékony mosószert hoztam. Bevallom, nem én készítettem, hanem a szomszédasszonyom. Akinek aranyból van a szíve, és juttatott nekem is egy flakonnal. Ma kipróbálásra is került, és mit mondjak? Szerintem teljesen oké, bár sötéteket mostam, és nem voltak a ruhák túlontúl retkesek, a vizsgán a mosószer átment. De ígérem, megosztom majd őszintén, legyen jó, jobb vagy kissé mellé sikerült tapasztalat. Ebből a mennyiségből nem kevés mosószeretek lesz, és nem kell túl sokat használni belőle. Ez az első ilyen jellegű bejegyzésem, így hát biztos vagyok benne, hogy lesz hová fejlődnöm pontosság terén. Ha bármit hiányolnátok, kérdezzetek, én meg igyekszem jó válaszokat adni majd. Így közösen, együtt fejlődünk ezen a téren.
Hozzávalók:
  • 20 dkg mosószappan - mi a szomszédos kis festékboltban vettük - kb. 200,-Ft
  • 4 l víz vagy desztillált víz, vagy buborékmentes ásványvíz
  • ezüstkolloid
Nem nagy ügy. A mosószappant lereszeljük, elkeverjük a vízzel és lassan addig melegítjük, amíg a szappan fel nem olvad, és hozzáadunk egy pici ezüstkolloidot is, hogy nem poshadjon meg. Melegítjük, mondom, forrásig nem kell. Ezután nincs más hátra, mint várakozunk, akár egy éjszakára is magára hagyjuk, de néhány óra után is jó lehet. Mielőtt üvegekbe töltenénk, botmixerrel átmixeljük az egészet. Ez picit macerás, de érdemes kis adagokként, nem egyben az egészet. Hatékonyabb így, higgyétek el. Ezek után jöhet a próbamosás :-)

Képet nem hoztam most, mert már nincs kapacitásom fényképezni, mástól meg nem akartam elcsenni. Pótolom majd, ígérem!

8 megjegyzés:

  1. Szia Évi!
    Ez a mosószappan az, ami régen Flóra szappan névre hallgatott, mostanság meg Caola?
    Én régen is mostam vele nagyon retkes zoknikat kézzel. (fehéreket) Jók a tapasztalataim. Ezt most miért kellett feloldani? Mi a jelentősége, hogy nem önmagában használod a szappant? Vagy ez a mosógépbe tevős változata?

    Ha erről a szappanról van, szó akkor itt leírom , hogy a V@nish elbujhat mellette. Meg a többi hókusz-pókusz csoda folyadékok és porok a reklámokból.Semmivel nem jött ki egy ballonkabátszerűségből a villamos áramszedőjéről lecsapódott grafitos, szürkés, olajszerű, tapadós anyag. Utoljára ezt a szappant próbáltam nem bízván benne olcsóságára való tekintettel és lám siker követte. Igaz jól bedörzsöltem vele, és kinlódtam, de megmaradt a kabát.

    VálaszTörlés
  2. Fevikém!
    Nézz be hozzám légy szíves:-)
    http://gesztenyeblog.blogspot.com/2012/03/husveti-ajanlat.htm

    VálaszTörlés
  3. Juditkám!
    Ez a szappan egyszerűen, szimplán csak mosószappan. No name. Nincs márkája. A közeli kisboltban van, ahol kincsekre lehet lelni, még pesti viszonylatban is elérhető áron. Azért kellett feloldani, mert folyékony mosószert csináltunk belőle. Feloldás nélkül bizony szilárd, szappan forma. Igen, a mosógépbe teszem, más mosószer nélkül. Semmi kézzel dörzsi-dörzsi. Oda tettem a por alakú mosószertartóba.
    Örülök a pozitív visszajelzésednek, a sikersztoridnak! És persze Neked! millió csók

    VálaszTörlés
  4. Drága Gesztikém, nagyon jól esik a törődésed. Megtisztelsz a felkéréssel. Bár nagyon meglepődnék, ha használható, húsvéti eledeleket tudnék innen összebányászni. Ellenben veled, aki gyönyörűségeket sorakoztattál fel. Hálás köszönet és sok puszi érte!

    VálaszTörlés
  5. nagyon jó ötletnek tartom mindenképpen kipróbálom!ezt a szappant én is használom, az illata különös régi időkbe repíti vissza az embert.Ezüstkolloidot hol lehet beszerezni?Elhagyható?Drága?Köszönöm a választ:)

    VálaszTörlés
  6. Szia Zsuzsi!
    A tapasztalataink még szerények, de ígérem, ahogyan fejlődünk egyre pontosabbak leszünk. Ezüstkolloid árakról a következő oldalon tájékozódhatsz.
    http://www.olcso.hu/arak/ez%C3%BCstkolloid
    Állítólag elhagyható az ezüstkolloid, viszont elsősorban a tartósítást szolgálja ebben az esetben. Nekem sincs itthon, a szomszédasszonynak volt, én elhagytam volna, mert bátraké a szerencse. Ha megcsinálod nélküle, jössz és elmondod a tapasztalataid?

    VálaszTörlés
  7. SziaSztok! Ha hűvös helyen tartod, eláll egy-két hétig a feloldott mosószappan, de szerintem aki nem mos túl sokat, csináljon fél vagy negyed adagot. Elnézést a beleokoskodásért :)
    Csak én is kísérletezem a mosószerekkel.

    VálaszTörlés
  8. Köszi Heni, nagyon örülök, h. elmondod a tapasztalataidat. Együtt sokkal könnyebb. Továbbra is számítunk rád. köszi

    VálaszTörlés