Elvarázsolódtam a rengeteg finomságtól, amit az élet tartogat számunkra. Az evés, számomra sajnos központi kérdés. Mostanában inkább gondolom, hogy szenvedélyesen, mintsem bevalljam, hogy betegesen böngészem a gasztrobloggerek receptjeit, és irtó izgalmas írásait. Legszívesebben azonnal belevágnék, egy-egy frissen olvasott recept életre hívásába. Most tettem fel rotyogni - a nagyon is jól tudom, hogy csöppet sem túl csalogató - sárgaborsó levest, amit a férjem kérésére készítek. A kiindulási alapot anyukám ihlette, a végeredményről pedig elkészülte után számolok be. Olyan nem szeretem menzás élménykaja a sárgaborsó, belátom, rettenetesen hangzik, de én tudom, hogy pazar ízélmény lesz!
Elkészült a leves, még a gyerekeknek is ízlett. Lehetett volna sokkal finomabbra is készíteni, de így sem panaszkodhattunk. Feltettem a közel 30 dkg sárgaborsót főni, majd két órás vízben való áztatás után. Persze elfelejtettem a mélyhűtönkben lapuló, már előre a boltban gondosan feldaraboltatott füstölt szegycsontot, ami remek ízt ad. Gyorsan beledobtam a borsók közé a csontos husikat, kissé elnyújtva ezzel az elfelejtéses epizóddal a leves elkészültének idejét, és azt hiszem ezzel hozzájárulva a pórias levesem krémlevessé válását. Nyomtam bele sok mustárt, tettem bele borsot, babérlevelet, és amikor megpuhult minden, berántottam a levest. Legszívesebben tejszínt öntöttem volna rá, de mivel híján voltunk vele, kénytelen voltam az egyszerűbb megoldást választani. Gyorsan pirítottam egy fej vöröshagymát, megpirítottam vele egy kis lisztet, rálocsoltam a levesre a kész rántást és összeforraltam az egészet. Azután tejföllel lágyítottam és megszórtam egy jó adag petrezselyemzölddel. Szerintem sajtos, fokhagymás pirítossal állati jó lehet, de mi csak az olaszok specialitásával ettük most, amit a tál szélén láthatsz, Grissinivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése