2011. január 10., hétfő

kakaós csiga

A mai kakaós csigát, a városban járva, vásárolva, a péksütik árával való szembesülés ihlette. Nem állítom, hogy soha többé nem vásárolunk kakaós csigát boltban, de az árakat látva, - 150,-Ft-ba kerül 1 db -, képletes hanyatt esésem után, látom "sanyarú sorsomat", nem csak ma kell neki veselkednem a sütésnek. Nálunk ugyan is a gyerekek számára a péksütemény mint az élethez a lélegzet, "mint testnek a kenyér" úgy kell. Emlékszem, amikor gyerekek voltunk, a mi Anyukánk is minden nap péksütivel várt bennünket az ovi előtt, és arra is, hogy minden nap hozott nekünk túró rudit. Pedig kifejezetten nem voltunk gazdagok. Sikerült ezt a hagyományt fenntartanunk és tovább görgetni a mi életünkbe.. Tudom, sokan helytelenítik az e fajta gyermekétkeztetést. Mert nem egészséges, és blablabla.................. Biztos igazuk van. Elhiszem. De emlékszem, milyen jó volt, hogy Anyukám nem vonta el tőlünk azt, amit szerettünk, persze ügyelve arra, hogy ne éjjel-nappal csak is ilyesmit együnk. Én már nem vagyok ennyire ügyes, de remélem méltányolandó, hogy nagyon igyekszem. Édesek, ahogy a sütő körül türelmetlenül topogva várakoznak és percenként kérdezik, hogy mikor lesz már kész, és öröm látni, ahogy neki veselkednek a még ki sem hűlt friss, lágy, puha süti csodáknak. A receptet együtt néztük ki Marcsi - Limara www.limarapeksege.blogspot.com - oldalán. 
hát erről beszélek.......................

Hozzávalók:
      
     50 dkg finomliszt
     csipet só
     1 ek. tejpor (elhagyható)
     3 ek. cukor
     1 egész tojás
     1 tojás sárgája
     kb. 2,5 dl tej
     2 dkg élesztő
     8 dkg olv. vaj
Nekem továbbra sincs még kenyérsütőm, ezért minden kelt tésztás sütivel a magam módján elügyetlenkedem. Hála Marcsinak, eszembe jutott az előzőekben általam készített sütőben sütött fánkomnál jelentkező probléma, a kissé sűrűre sikeredett tészta. Marcsi akkor jelezte, hogy nem mindegy a sorrend, ahogyan a hozzávalókat összeállítjuk. Fontos, hogy az olvasztott margarin a legvégén kerüljön a tésztához, semmiképpen ne előzze meg az élesztőt. 
Elsőként az élesztőt felfuttattam a cukros tejben. Eközben össze állítottam a száraz összetevőket - liszt, só, tejpor, - és hozzáadtam a tojást is. Közben az élesztő elkészült, így hozzáöntöttem a száraz összetevőkhöz. Tovább dolgoztam a tésztával úgy, hogy az olvasztott margarinnal locsolgattam a tésztát. Amikor pedig úgy véltem, hogy lisztet igényel, meghintettem liszttel. Ezt felváltva ismételtem addig, amíg a margarinom is elfogyott, és a tészta állapotát megfelelőnek nem találtam. Ekkor pihenni küldtem nem csak a tésztát, hanem magam is. Meglátogattam Anyukámat, és mire haza értem, kb. 3/4 óra múlva, a tészta fejlődését tekintve, pulóver ujjamat feltűrve neki veselkedtem a tészta kinyújtásának. A tésztát 2 részre osztottam, majd kinyújtás után megkentem olvasztott vajjal, és jó bőségesen megszórtam kakaós cukorral. Ezután pont mint a bejglit felcsavartam a tésztát, és kb. a 2 cm-es csigákat sorban elhelyeztem a tepsiben.
sütés előtt
Marcsi javasol 1/2 órás további kelesztést a tepsin, amit én természetesen a gyerekek sürgető követelőzése miatt nem tudtam kivárni, így hamarabb bekerültek a sütőbe. Mire a fürdéssel végeztek a gyerekek, épp kisültek a csodás kakaós csigák. 
sütés után
Nem maradt hátra más, mint meglocsolgatni mindet egyenként vaníliás cukros jó meleg tejjel, és jó gazdagon megszórni porcukorral őket. 180C-ra előmelegített sütőben sülnek készre kb. 20 perc alatt.
tejjel meglocsolva és porcukorral megszórva

3 megjegyzés:

  1. Nálunk is nagy sztár ez a kakaós csiga. Szépek lettek és láthatóan nagy élvezettel majszolják a gyerekek.
    Ha úgy alakul, hogy nem toporognak körülötted a türelmetlenül várakozók legközelebb keleszd kicsit tepsiben is, úgy lesz az igazi. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Macus, Marcsi is ugyanezt mondta. Biztos igazatok van. Én is látom, hogy lehet ezen még mit fejleszteni. Remélem bele tanulok én is!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek lettek!

    Jó nézni a gyermekek arcát, ahogy eszik, édesek:-))

    VálaszTörlés