megint hétfő...

most csak gyorsan. Címszavakban. Este hányás volt. Ma egyedül nyomtam a gyerekekkel. Murphy törvénye. Hasfájás, láz. Piros lavór. Egész mást terveztem mára. Hát ez bizony nem jött össze. Laza kis lusta vasárnapot akartam, némi agyalós-alkotós tevékenységgel. "Ember tervez, Isten végez" - hogy nagymamámat idézzem. Így is jó. Nem annyira, de jó, mert ilyenkor annak örülök, hogy nem volt több mint 3 hányás, és reménykedem, hogy mindez holnapra már a múlté. Persze még várható Borisznál a következő felvonás...... No comment. Amúgy meg. Jöttem haza egyik este, át a Dunán. Budapest fényárban úszott. Meseszép. - gondoltam magamban. Alig láttam még valamit a világból!- fűztem tovább a gondolataimat. - Mennyi szépség vár még rám! - reméltem! - És milyen csodás barátaim vannak!- hálálkodtam magamban, ahogyan a 7-es busz a hídon zötykölődtünk át, és én ámultan csodálhattam ennek a gyönyörű városnak pazar látványát. Délután, ahogyan egy asztalt ültünk körül gimnazista barátaimmal, felnőttes volt. Mert felnőttekké váltunk, mégis kamaszos. Pont olyan hangulat áramlott szét - talán csak a testemben -, de lehet hogy az egész szobában, és talán a többiek lelkében is, mint gimnazista együttléteink alatt. Otthonos érzés volt. Ez ám az örök fiatalság. Minőségi kapcsolat. Aztán jutott még nekem a hétvégén baráti gesztusból. Ki is mondtam: - 300 km-es törődés.De jó! Ez is a barátság fokmérője. Távol lettem, de a barátom szól nekem, ha nekem való lehetőségről tud! Had boldoguljak a nagyvárosban, ha már elmentem...... :-) 

Egyébként sok minden foglalkoztat. Nyughatatlan a természetem. Most megint elkezdtem angolt tanulni. Jót tett a kihagyás, valahogy higgadtabban állok az egészhez és nincs akkora zűrzavar bennem, mint előtte. Tele vagyok tervekkel. Aztán mégis csak lehuppanok. Mert csak azt nem tudom még minek, és hogyan kezdjek neki.......

Szorítsatok, hogy nyugodt éjszakánk legyen, és szorítsatok, hogy ne legyenek betegek a gyerekek!!!!