pillecukor helyett

 Mostanában nem sok kedvem volt ahhoz, hogy feltegyek recepteket. Nem mondhatom, hogy különösebben agyon sürgölődtem volna magam az ünnepek kapcsán a konyhában, de azért készült néhány finomság. Persze relatív, ki mit értékel finomnak. Nem kell messzire néznem, kiindulva saját gyerekeimből, természetesen nem mindig fogadták kitörő lelkesedéssel az általam oly alaposan kifundált nyalánkságokat. Most, hogy képessé váltam arra, hogy elkezdjem feltenni ezeket a recepteket, döbbentem rá, hogy a legtöbbet már el is veszítettem. Pedig különösen fontos nekem, hogy rögzítésre kerüljenek amik a házunkban készülnek. Pontosan azért, mert mindent elveszítek. A blogíráshoz való viszonyom az elmúlt időszakban sokat változott. Már egyáltalán nincs bennem becsvágy - ha lett volna valaha -. Nem izgat hány rendszeres olvasóm van - persze jól esik a minél több látogató -, az sem izgat, hányan jönnek olvasni naponta. És nem érdekel semmilyen statisztika. Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy a népszerűségi toplistán nem foglalok el dobogós helyet, és azzal is, hogy hozzám képest, mennyi blogoló műveli professzionális szinten tudományát. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem vágyom komoly babérokra, és azzal is, hogy csöppet sem fájlalom azt, ahol éppen tartok. Tudom viszont, miért fontos számomra, hogy írjak, még akkor is, ha egyre fárasztóbb. Azt, hogy írok blogot, csak azoknak az embereknek mondtam el, akikben szívből megbízom, hiszen itt lenni, óriási kitárulkozást jelent még akkor is, ha életemnek csak egy szűk szeletét adom. A rejtőzködő blogolók sorát szaporítom. Nem hirdetem magam facebookon és nincs a blogcímem a nem létező névjegykártyámon. Karácsonykor, amikor Anyukámhoz Makóra haza mentünk, néhány rokon össze találkozott. Jó volt együtt lenni, még akkor is, ha egy azon skála ellenpólusain mozgunk. Megéreztem a rokonság fontosságát. Mindannyiunk emlékezetében gasztronómiai alkotások kötődtek családtagokhoz. Elfeledett süteményeket juttattunk egymás eszébe, és egyszerre vágtuk rá, ki milyen, csak is rá jellemző specialitásokkal rukkolt elő a közös ünnepeken. Fogalmunk sincs kik vagyunk a világba. Én még most is kutakodom ki vagyok. És ahogy ott ültem a ritkán látott rokonaim között, úgy éreztem, közelebb kerülök személyiségem egy szűköcske szeletéhez. Végül, ha nem is így lett, ismét megerősödött bennem, mennyire fontosak a gyökereink. És megerősödött bennem a hit, ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk önmagunkhoz, családunk jellemző ételeit és a bennünket jellemző elkészítési módjainkat is ismerni kell. Azt, hogy szeretek írni, azt már említettem. De azt, hogy az általam elkészített ételek receptjeinek leírására már csak és kizárólag a gyerekeim kedvéért teszem, azt nem. Mert hiszem, hogy eljön majd az idő, amikor örülnek majd annak, hogy az itt található recepteken keresztül közelebb kerülhetnek önmagukhoz. És eljön az idő, amikor kíváncsiak lesznek arra is, hogy ki az Ő Anyjuk.

Az emberek, az Anyák, Apák, Nagyszülők, Rokonok és Barátok úgy halnak meg, hogy magukkal viszik a tudást, a titkokat, a családi legendákat. Azokat a mesésen szövevényes sztorikat, amelyek a választ magukban hordozzák, kik lennénk mi a világban. Tettem bár erőtlen próbálkozást, készítsünk egy nagycsaládi, közülünk mindannyiunk számára elérhető virtuális családi receptes könyvet, bízva benne, hogy történeteket hoz felszínre - esélyes, hogy próbálkozásom csúfos kudarcot vallott. Azáltal, hogy ezt a blogot írom, a gyerekeim néhány válasz nélkül hagyott kérdésükre választ találhatnak majd. Lehetőségük lesz arra, hogy ezzel az emléktörténelem könyvvel időutazást tegyenek gyerekkorukba, és tovább adhassák a gyerekeiknek azt, amit jónak tartanak. Valami olyasmi ez, mint amikor kislány koromban azt mondtam az én Édesanyámnak, hogy azt a rémesen sárga virágos ruhámat, amit alig néhány évesen hordtam, senkinek oda ne adja, őrizze meg majd az én kislányomnak. A ruha elkallódott, csak a kézzel foghatatlan emlék maradt.....

A mára betervezett pillecukor receptből ez lett. Ezek után úgyis tudjátok, hogy a receptet le fogom írni. Leírom azért, hogy amikor majd az én kislányom Édesanya lesz, legyen neki egy tuti bevált receptje, ami alapján a gyerekkorukban oly nagyon imádott pillecukrot, a családi recept alapján, az ő gyerekeinek is elkészíthesse.