2012. január 18., szerda

kávés dió torta

Ötödéves egyetemista koromban, egyik barátnőmmel azt vettük a fejünkbe, hogy vidéki lányokként, majd a nagy fővárosban "karriert" csinálunk. Nem csináltam karriert. De arra mindenképpen jó volt, hogy nem féltem többé a nagyvárostól, lett egyfajta fővárosbiztonságom. Nem rémültem halálra, ha városon belül mozogni kellett. És arra is jó volt, hogy bekerültem egy teljes évre, a gimnáziumi közösségen kívül életem egyik legemberibb és legszerethetőbb közösségébe. És minő "véletlen" az élet úgy hozta, hogy tizenvalahány év távollét után, az egyik akkori kolléganőm és barátom lakik ma a szomszédunkban. Ajándék. Mi másnak nevezhetném? Könnyed és kellemes személyiség. Igazi barát, akire mindig lehet számítani. Most lett 40 éves. Azt mondják, a 40. év meghatározó a nők életében. állítólag onnan kezdve vállunk kortudatossá. Na, nem én. Mert én már 34. éves korom óta tudatában vagyok az idő múlásának. :-( El tudom képzelni, másoknál is a sokkot, ahogyan egyik pillanatról a másikra észre veszi, hogy öregszik. Azt hiszem nem kell ehhez egyetlen nőnek sem hiúnak lenni. Engem sokkolt, nem tagadom. Nem a fizikumomon észleltem, a tükör árulkodott kegyetlen módon. De ez most nem rólam szól. Egyébként azt is mondják, az ember 40. szülinapja után, már érzi, hogy csontjai vannak, hogy olykor itt-ott fáj, hogy romlik a szeme, jelezvén, ott van az élete derekán. Ezért olyan ajándékot adtunk, ami ilyenkor egy nőnek jár. Hogy ebben a legszebbik korban még inkább nőnek érezhesse magát. Stylist és sminktanácsadás, masszázs....... Csupa kényeztető program, olyan tudás, amitől a mindennap hétköznapi nője, magabiztos nővé válik. Torta is dukált. Nem sokat töprengtem, biztos támpontjaim voltak.(önző dög lévén, olyasmit akartam, amit az én gyerekeim is megesznek)  Az ötletet a NoSalty - ról vettem, de picit változtattam rajta. Ott Eszterházy torta http://www.nosalty.hu/recept/eszterhazy-torta néven futott. Szóval az eredeti receptet az előbb említett linken tekinthetitek meg. De leírom az én verzióm is.
it was delicious!!!

Hozzávalók a tésztához:
  • 6 tojás sárgája
  • 6 ek porcukor
  • 1 kk őrölt kávé
  • 1 kk kakaó
  • 6 tojás fehérje
  • 20 dkg darált dió
A tojássárgákat a porcukorral jó alaposan kikeverjük, majd hozzá adjuk a kávét és a kakaót. Utána felverjük a tojások fehérjét is, és átkanalazzuk a tojássárgás masszához, majd a darált dió hozzáadásával is, finoman össze forgatjuk. Ha elkészültünk, a 170 C-ra előmelegített sütőbe tesszük, miután a kivajazott, kilisztezett tepsibe a masszát beleöntöttük.
Krém hozzávalói:
  • 2 dl tej
  • 1 dl fekete kávé 
  • 3 ek. liszt
  • 15 dkg porcukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 3 tojás sárgája
A krém készítését én a következőképpen követtem el. Elkevertem a lisztet a megadott cukor mennyiséggel, majd elkevertem a tojások sárgájával is, végül csomómentesre kevertem a kávéval és tejjel. Ja, és óvatosan, nem túl erős lángon, sűrűre főztem. Nagyon résen kell lenni, mert az ilyen típusú krémek nagyon becsomósodnak, ami aztán szerencsés estben kisimul. Mondom szerencsés esetben. Mert nekem bizony nem volt szerencsém. Mindegy, nem izgattam magam. A tojások fehérjét is felvertem, és még a meleg, de nem forró krémhez kevertem. Lágy, krémes, isteni krém lesz belőle. - NoSaltyn a krém másképpen készül -

Persze, nálam olyan, hogy tökéletes nem létezik. A tészta úgy tűnt, tökéletesre sült. Amíg a sütőben volt. Aztán amikor kijött a sütőből, felére ment össze. Még így is oké volt. Csak semmi pánik. Amikor áttettem a tepsiből a tálcára, vettem csak észre, hogy a torta alja bizony kissé megpörkölődött. Semmi pánik, nem volt vészes. Na, aztán amikor elvágtam a tortát keresztben, úgy tűnt, mintha kissé sületlen lenne. - Nem baj Drágám! - mondta a férjem, aki apa is egyben. - Úgy is krém lesz benne, senki nem veszi majd észre. És így is lett. Szóval a csomós krémet, az alul picit pörkös, belül kissé nyersre hajazó tortalapra rákentem. Kívül is, mint ahogyan egy tortát kell. Na de itt még közel sem volt vége. Kitaláltam, hogy ízre sem lenne kutya, és takarna is egyben, ráadásul azonnal két legyet egy csapásra ütne, ha tejszínnel betakargatnám az egészet. ERRE A TEJSZÍN NEM VERŐDÖTT FEL!!!! Én már elmenős ruhában, össze csapva nyakig tejszínnel próbáltam újabb és újabb trükkökhöz folyamodva felhasználó baráttá tenni a tortát. A tejszínbe pici cukrot kevertem, és csak vertem és vertem, habfixáló és újra pár percre mélyhűtőbe be. Majd neki futás újra és csak vertem és vertem. Na, így jutottunk el odáig, hogy már nem folyt, de a tökéletes állagtól messze volt, de én már nagy ívben tojtam az egészre. A végén még bele zuttyantottam úgy 15 dkg darált diót. Ezt a masszát nyomtam a torta tetejére. És tudjátok mit? Ízre életem egyik legfinomabb tortája született. Isten éltessen Judit! Örökkön örökké tartson meg nekünk Téged a jó Isten, pont mint a mesékben.!!!!
íme a boldog ünnepelt a torták társaságában

1 megjegyzés:

  1. :-) Én kitéptem volna a hajamat :-D De olyan jó volt olvasni!
    Asszem a hét végén valami jó kis diós cuccot fogok sütni csak MAGUNKNAK! :-)
    Puszillak!

    VálaszTörlés