Kókuszos keksz

Nem tudom, ti hogy álltok a karácsonyi előkészületekkel, én igazságtalanul nem túl fényesen. Állandóan ügyködöm valamin, még sincs sok látszata. Sütöm a mézeseket, díszítjük, mégis a díszítés végére sem érünk,  már el is fogytak. Jelentem, ma kisütöttem a még arra váró, vágyakozó mézeseket, és ezennel befejezettnek tekintem a mézesekkel való ez évi karácsonyi bíbelődést. Meg kell mondjam, nagyon finomak. Ma az időjárásra való tekintettel nem mentünk a Borisszal sehova, csak a Nádját vittem el oviba, gyalogosan. Így a délelőtt jelentős része a mézesek sütésével telt. Borisz, forrón a sütőből kivéve vetette rájuk magát és tömte  magába egyiket a másik után. Mondanom sem kell, én is követtem a példáját. Pazar. Puha, mézes, édes, finom mézesek.

új adag, új színekkel

munka közben a két mézes díszítő segédprofesszor

Egy nem túl nehéz, de kissé munkaigényes keksz tartozásomat jöttem rendezni. Egyébként ez a mai nap nekem mindenről szólt, csak nem a realitásról. Olyan fura emlékfoszlányok jelentek meg ma, meg a némaság. Nem tudom elmondani hogyan jelenik meg a némaság úgy, hogy közben nagyon is beszélsz. Mégis ez volt. Nem kellemes, inkább kíváncsi és érthetetlen, pont attól idegesítő, hogy nem értem. Az emlékfoszlány olyan keserű is meg édes is, olyan egyik szemem sír, a másik nevet élmény. Semmi konkrét. Inkább csak egy emlék, érzés. Ahogy harmadszorra söpörtem a havat az utcán jött az emléklátogató. Este van, sötét, mégis minden világos, tündöklő a friss, csillogó hótól. Gyönyörű, puha, de hideg álomtakaró. Amikor gyerekek voltunk, minden hóesés felért egy valódi csodával. Ezt éreztem most is. Aztán valami zavar lassan, hátulról beszivárgott. Talán csak az, hogy felnőttünk. De csak fizikailag. Néha megijedek attól, a lelkem mennyire gyerek még. Ez jó, mert sok őszinte, félelem nélküli örömmel jár. Pont úgy ijedek mint egy kisgyerek. Egy kisgyerek a felelősségtől. Emlékszem, egyszer amikor Hannát a babakocsiban toltam, tört rám ez a félelmetes érzés. Felelős vagyok egy életért. De hogyan, hiszen akkor, ott, abban a pillanatban, én magam is gyereknek éreztem magam. Azon gondolkodom, vajon 80 évesen is rám tör majd ez a kislányos gyermeki bizonytalanság?

Már említettem, hogy sikerült beszereznem egy kekszcsináló fura készüléket. A fizikai állapotát nem elemezném. Nincs jó bőrben, talán nem lesz túl hosszú életű. Azért nagyon örülök neki. Kipróbáltam, kókuszosban utaztam.

Hozzávalók:

40 dkg margarin

20 dkg cukor

38 dkg liszt

10 dkg kókusz

2 tojás sárgája

sütőpor, szódabikarbóna

citromlé, vanília  valamilyen formában, és valamennyi tej, ha szükséges, hogy fincsi, puha, lágy, jól formázható tésztát kapjunk. 180 C-os sütőben sütjük, csak rövid ideig. - pár perc - Az elejét jó szokásomhoz híven túl sütöttem, a végére belejöttem. Amikor kihűltek, csokimázzal megcsurgattam. Imádom a kekszeket. Nagyon is. Na jó, mit nem?  A pacalt, azt semmiképpen!