 |
| a hely, ahol gyakran létezem |
Jó gyorsan pörögnek a napok. És annyi de annyi történés van. Hát az élet minden, csak nem unalmas. Hihetetlen, hogy léteznek emberek, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal. Én meg folyamatosan azt érzem, ha egy nap dupla ennyi percből állna, sem jutna mindenre időm, hogy mindennel foglalkozhassak, amivel szeretnék. Nem a heti összefoglaló témája, és nem is a hét felismerése, mennyire hiányos a műveltségem. Szóval lenne mit palléroznom rajta. Amikor kamaszok voltunk, ittuk, szomjaztuk a könyveket, a zenéket, irodalmat, filmeket és művészetet. Persze akkor is csak műkedvelőcske voltam, olyan ebbe abba bele olvasgató, bele nézegető. Innen-onnan magamra szedegető. Bocsánat! A memóriám sosem volt túl fényes. Ha hiszitek, ha nem, voltak idők, amikor eladhatóbb formámat futottam. Ma már keveset adnának értem. Képzeljétek el, nem nézek híradót. Nem követem a hazai és külföldi politikai híreket. Nem vagyok tisztában gazdasági kifejezésekkel, folyamatokról nem is beszélve. Nem tudok tankolni. A műszaki érzékemről nem is beszélve. Burokban élek. Mostanában túl sokszor jut eszembe, talán nagyon leszűkültem. Beszélgetéseket kapok el, fél szavakat. Az egy dolog, hogy valószínűleg sok elkapott szó nem érdekel. Nem tudok hozzászólni. Lehet, hogy nyitnom kellene? "Amikor én még kislány voltam" is nagyon szórt volt a figyelmem. Ma sem jobb a helyzet. Állandóan elkalandozom. El sem merem árulni nektek, hogy fogalmam sincs a gyerekek által imádott rajzfilmek tartalmáról, ülhetek ott velük végig, agyam máshol jár, állandóan egy másik világban kalandozom. Gyerekként még kifinomultabban műveltem az álmodozást. Nem voltam képes megtanulni matematikául. Sosem érdekelt. Híres családi történet. Anyukám ugyanis nagyon okos nő volt, és a tesóm is örökölt tőle némi logikai érzéket. Én meg mint egy buta boci néztem a messzeségbe. Anyukám kedvenc története. Hosszasan igyekezett megértetni velem valamilyen matematikai csavart, mire én az ablakon kibámulva választ helyett megszólaltam: - Anya, látod milyen édesek azok a verebek? Na, ez volt a sok pillanat egyike, amikor Anyukám végleg elengedte, hogy matek professzort neveljen belőlem. Lehet, hogy mégis időszerű lenne megpróbálnom bekapcsolódni a mai élet körforgásába? Elvesztettem a zenei ízlésemet. Volt valaha ugyanis. Elvesztettem az időérzékemet. Az nem volt soha sem. Na és mi a helyzet az irodalommal, versekkel és könyvekkel? Leragadtam Pilinszkynél és Márainál. Helyette szakácskönyvek minden mennyiségben. Éppenséggel tudom ki a miniszterelnökünk. De nem érdekel a politika. Elmondom mit akarok. Jó zenéket hallgatni megint. Mondom mindezt úgy, hogy a férjem óriási zene rajongó. Fura ízléssel. Valószínűleg tök jó ízléssel. De nem látom át. Van benne emészthetetlen. És inkább feladom. Nyugtassatok meg, ugye nem nyugdíjas koromban leszek képes újra vissza térni a hétköznapi életbe?! Van más lehetőségem is. Áh, azt hiszem elfogadom, hogy én sosem fogok több millióval haza térni a Legyen Ön is milliomosból. Javítsatok ki, ha tévednék, de nem hiszem.
Megint hétfő.... Fogalmam sincs, hogyan jutottam ma ide. Esély van rá, hogy foglalkoztat a téma nagyon. Vasárnap kiszaladtam a piacra és szembe jött velem a tipikus kisvárosi - makói - effektus. Hírekre szomjas emberek. Oda kurjant egyik sorból a másikba:...................... - Úgy hallottam, hogy..........., tényleg? És a kérdések csak záporoztak egyik a másik után. És az ismerősök is, akik mind kíváncsiak voltak, és nem betegítették magukat magukba fojtott kérdésekkel. Megdöbbentem. Na de szerencsére nem vagyunk egyformák. Nem mondom, hogy túlontúl jól tolerálom ezt a fajta magaviseletet, de nagyon igyekszem.
Aztán a hét totális sikere, lévén gasztrobeállítódottság legalább jelen. Sok jól sikerült kulináris alkotás a héten. Teszterek a gyerekek. Respektálták. Pedig, mint tudjátok kíméletlenek velem. És finnyásak is. A héten minden eléjük tolt étel elnyerte a tetszésüket. Úgy hogy mindent fel fogok tenni nektek szépen sorjában. Nézzük csak. Györgyi barátnőm drága szüleinek köszönhetően közelebbről is megismerkedhettem a fekete ribizli csodás színével és ízével, lekvár készült belőle.
Az addig elvezető út buktatóit majd a lekváros posztban ecsetelem. Főztem sárgabarack lekvárt is, ahogyan Anyukámtól tanultam, és sütöttem hozzá kalácsot is Marcsi receptje alapján.
Imádták a gyerekek. És még ezzel nem volt vége, de nem árulok mindent el! Mi maradna akkor máskorra???
Jó, hogy vagytok!!! Szép hetet Nektek!!!
Fevikém!
VálaszTörlésAnnyira szeretem az írásaidat, ugye mondtam már:-)))
Na és a kalács képed az ma vitt mindent, egyszerűen lenyűgöző, imádom az ilyen képeket:-)))
Nagyon ügyes vagy, és örülök, hogy a gyerekek értékelik a fáradozásodat:-))
Puszillak!
:-) Valahogy én is így, a zenéről leszoktam, a híradót ritkán látom, a politika csak idegesít...
VálaszTörlésDe a tegnapi receptet nagyon várom!
Én inkább úgy fogalmaznék, minket más érdekel és egy "különleges" embercsoporthoz tartozunk. :))
VálaszTörlésMert hogy hasonló típus vagyok én is. Pocsék a rövid és a hosszú távú memóriám, vagyis pontosítok, amire egy átlag ember emlékszik, arra én tutira nem, viszont vannak dolgok, amiket iszonyat gyorsan átlátok, bizonyos momentumokat megjegyzek, amiket mások észre sem vesznek stb. Borzasztó az arcmemóriám, a névmemóriám, nem tudok fejből számolni, minden matematikai dolog számomra kínai, vagyis nem, mert azt is könnyebben megtanulnám. Simán megnézek egy filmet, amit már 2 éve láttam, és közben azt hiszem most nézem először (ez kifejezetten jó, mert a Dr.House első évadát végig tudok izgulni, kivéve, ha a férjem lelövi a poént...). Kapkodok, mindig kevés az időm, még életemben nem unatkoztam. Mindig új inger kell, hogy érjen, nem tudok odafigyelni, kell a változatosság... És szintén nem nézek híradót, nem érdekel a politika, nem tudok aggódni ezeken, és még folytathatnám.... Szóval, mintha nekem írtad volna ezeket a sorokat... és mennyit gondolkodtam azon, hogy biztos velem van baj.
Aztán az élet hozott pár szokatlan eseményt az életemben, és valahogy kezdtem megérteni a világot körülöttem...
Huh, most sokat írnék, de az már nem megjegyzés lenne... irul-pirul
inkább majd a szombati klubra hagyjuk, vagy e-mailben folytatom ... ha nem untatlak vele
Gesztike,
VálaszTörlésigen, mondtad, de tudod, mindig jól jön egy kis kedvesség, szóval sosem tartsd vissza, mondj csak kedveseket továbbra is!
Ildikó,
recept hamarosan, csak egyszer érjem utol magam! Jó volt, hogy itt voltatok nálunk. hamarosan ismétlés, remélem!!!
Ami,
megtisztelsz, ha tényleg írsz nekem még többet! Bármikor szívesen olvasnék rólad, ezek szerint rokonlelkek vagyunk. Engem is megnyugtat, hidd el!!!
Kedves Évi! Ajánlok neked egy díjat, szeretném, ha elfogadnád! Részletek az oldalamon.
VálaszTörlés