megint hétfő...

Angyalt láttam egyik este. Lefeküdtem, oldalra néztem. Olyan este volt ez, amit normál esetben nem szeretek. Aludni, de nem otthon. Aludni, de nem saját ágyban. Aludni, egy rakáson. 4-en aludtunk egy szobában, sorban egymás mellett. Mindenkinek meg van a maga alvás mizériája. Nádja mióta a fejét meg tudja mozdítani, vad fej rázással altatja magát. Mostanában, az egyik kezét is a feje alá teszi, és kéz és fej vadul együtt mozog jobbra-balra. Hogy milyen reggelre a haja? Fodrászok irigykednének, raszta frizurában első helyezett minden egyes áldott reggelen. A Borisz? Hát róla jobb nem is beszélni. Ég és pokol. Dobálja magát, az ágy minden egyes szegletét bejárja. Magyarul, hol az ember fején alszik keresztben, hol a párnádról dúr le, teszi mindezt úgy,  hogy Ő, semmit nem észlel az egészből. Nem úgy az, aki mellette senyved. Ilyen felvezető után nehéz elhinni, hogy angyalt láttam. Pedig, angyalt láttam egyik este. Lefeküdtem, szinte nappali fény mellett, mert a mi bátor angyalaink csak is fényben elég merészek egy éjszakát végig aludni. Oldalamra fordultam, és az angyal ott feküdt mellettem. Öntudatlanul. Hihetetlen békességgel. Sokszor láttam már alvás közben őket. De leginkább közvetlenül elalvás után, vagy éjszaka közepén, amikor automatikus munkavégzésként teszem a dolgom, és félálmomban az is csoda, hogy vissza találok az ágyamban. Ez most más volt. Mély és nyugodt, és tisztán látszott, hogy álomország legmélyén jár. Az arca egészen különleges volt. Sosem látott ritka vonás. Izzadt, össze tapadt hajcsomó, az izzadtságtól fürtöcskék születtek. Lágy és védtelen. Őszinte és nyugodt.  Ritkán lát ilyet az ember. Nem tudtam lehunyni a szemem, csak bámultam némán és könnyezve. Mert olyan pillanatok voltak ezek, amiből nem sok jut az ember életében. Angyalt láttam egyik este. Borisznak hívják, aki nappal kisördögként őgyeleg.

Mi tagadás, történ más is. Sok minden a héten. De ehhez képest minden apró, és lényegesen jelentéktelenebb. Mert az angyal, még ha nappal más bőrbe bújik is, a mi gyerekünk lehet.....

Megint Pesten töltöttünk néhány napot. Nagyon termékeny és aktív két nap volt. Apának szombaton munkába kellett mennie. Úgy döntöttem, megkockáztatom, és haza jövünk a gyerekekkel. Én és Ők, és az autó, és úgy, hogy én vezettem egyedül az autópályán. Időszerűvé vált beszerezni egy navigációs szerkentyűt. Amikor Apát kitettük a Ferihegyi reptér D portájánál, nem volt idő semmire. GPS beprogramozva. Irány, Farkas Éva mehet. A reptérig nem én vezettem. Szokatlanul csendben voltam. Aki ismer, az tudja, nálam a csendnek jelentése van. Most azt jelentette, tele a gatyám. Csak koncentráltam. A légzésemre. Nagyon féltem. Rutintalanság. Állítólag szombaton autópályán vezetni egyszerűen szuper. Forgalom alig. Én nem így vettem észre. Persze hőség miatti kamionstop feloldozás, és talán a sok személyautós nyaraló is. De egy biztos. Egy ideig 90-el döcögtem. 10 kamion egymás után, a belső sorban végeláthatatlan autó sor előz. Nekem esélyem nem volt. Magabiztos, szuper autókban ülő, erőszakos autósok, akik kidudálnak a belső sávból. Aztán egyszer csak bele jöttem. Felgyorsultam, 120-130-al mentem. Ja, és előztem. 10 kamiont is egymás után. Elmondom hogy vagyok. Tök jó, hogy legyőztem a félelmem. Újabb önálló autóút kipipálva. Azt viszont nem tudom, leszek e valaha rutinos vezető, aki lazán hátra dőlve, két újjal irányítva a kormányt, csicseregve, görcsök nélkül nyom le több száz kilométert.

Délután kötős, horgolós, picit gasztro találkozó volt. Úgy volt jönnek mások is az ország messzibb részeiről is. Nem nagyon jöttek. De makóiak igen. Dög meleg volt, teszem hozzá zárójelben. Hideg sör Marcsival, jó volt. A 3. pohár már nem kellett volna, de így is üzemképes maradtam. A lányok nagyon finomakat sütöttek. Én nem. Semmit nem vittem. Legközelebb bepótolom. Van még mit tanulnom. Tényleg ráerősíthetnék magamra egy ismétlő agykontrolltanfolyammal. Vagy B.T. olvasásával. Mindegy, a lényeg ugyan az. Lényeg az egészséges önbizalom. Talán akkor egyenként is köszöntem volna mindenkinek. Talán akkor nem úgy kezeltem volna a gyengeségeim, hogy egy széken kuksoltam volna egész este. Talán akkor többekkel is szóba elegyedtem volna. Ez az illemtan és egészséges én-kép rész. Amúgy meg most jön a felmentés. Sokan voltunk. Úgy sem lehetett volna mindenkivel egyformán nagyot és mélyet beszélgetni. És úgysem pendülhetünk mindannyian egy húron. És amúgy is mindig minden zsák megtalálja a saját foltját. Amúgy meg, mikor jutok már végre el arra a szintre, hogy ne akarjak mindig mindenkinek megfelelni. Hisz, úgysem tudok..........

Ha már gaszro, legyünk kövér. Jöjjön egy egyszerű, de nagyszerű kis kavarós sütemény.

• Fahéjas, almás kevert süti
• 
  
• 1 bögre liszt
• 1/2 tk. sütőpor
• 1/2 tk. fahéj
• 1/2 tk. szódabikarbóna
• 1/4 tk. só
• 4 ek. vaj/margarin
• 2/3 bögre cukor
• 1 tk. vanília esszencia
• 1 egész tojás
• 1/2 bögre tejföl, v. joghurt, v. kefír - nekem most csak tej volt itthon, kevesebbet tettem belőle -
• 1 bögre pucolt, szeletelt alma
• cukor, fahéj az alma megszórásához

  Bekapcsoljuk a sütőt 180C-ra. Egy kerek sütőformát kivajazunk és lisztezünk A száraz összetevőket össze vegyítjük, úgy mint liszt, szódabikarbóna, sütőpor, fahéj és só. Egy másik tálban habosra keverjük a vajat a cukorral, majd hozzá adjuk a vanília kivonatot és tojást is. Ezután elkezdjük össze vegyíteni a két fajta összetevőt, de ne felejtsük ki a tejfölt sem. Miután össze vegyítettük az összetevőket, az előkészített sütőformába öntjük a masszát, és elsimítjuk a tetejét. Ezután rá sorakoztatjuk az alma szeleteinket és jól megszórjuk a cimetes cukorral, majd mehet be a sütőbe. Sütő függvény szerint süssük készre 35-40 perc alatt. Jó kis nyári süti!