pillecukor tényleg.....

Előre bocsátom, hogy csak nagyon elszántaknak javaslom, a pillecukor készítését. Legalább is, ha közel annyira szétszórt típusról van szó, mint én. De legalább is legyen kéznél egy, ha nem is túl lelkes, de használható segítség. Jelen esetben, nálunk a férj, aki apa is egyben, volt segítségemre. A helyi, édes, pici kis könyvtárból, - ahová gyermekeink lelkesen vágtáznak el hetente akár többször is, majd távoznak hónuk alá nyalábolt több tucat könyvvel, ezáltal veszélyeztetve, hogy más gyerekek is kölcsönözhessenek -, találtam egy szuper kis könyvre, mely karácsonyi édességeket tartalmazott. Ebben volt a pillecukor receptje. Na, gondoltam, én bizony ebbe bele fogok. Természetesen jó szokásomhoz híven végig sem olvastam a receptet, és ahogy emlékszem, talán a hozzávalók rendelkezésemre állásában is volt néhány vakfolt, durr, bele fogtam, és közben megrémültem. Kezdett kikristályosodni, hogy a recept közel sem tökéletes, azzal a felismeréssel megspékelve, hogy bár nem vagyok egy "lassújánosféle" kevés leszek a sikerhez egy személyben. Na, ekkor - még ha morogva is - jött a képbe férj, aki apa is egyben, és igen, cuki volt és segített.

Közben gyors kutatómunkát végeztem a neten, és kicsit átpofozva a rendelkezésemre álló recepteket, nem tagadom, hogy legnagyobb meglepetésemre, de megszületett, a számunkra tökéletességhez közelítő pillecukor recept.

mi most halvány zöldre festettük....

Hozzávalók:

• 3 cs. zselatinpor
• 50 dkg cukor
• 1 tojásfehérje
• ételszínezék és fűszerek ízlés szerint - én most csak vanília esszenciát tettem bele -
• 2 ek. porcukor
• 2 ek. keményítő

Figyuzzatok, cukorhőmérőt is írnak, hogy szükséges. Nekem nem volt, ma sincs, mégis sikerült, szóval szerintem a cukorhőmérő nem feltétele a sikernek.

Szóval, a zselatinport kb. 1.2 dl hideg vízzel elkeverjük. Nem kell megijedni, én persze megijedtem, mert egy sűrű trutty lett belőle. El sem tudtam képzelni, mi lesz így belőle. Ezután a cukrot 2 dl vízzel fel forraljuk, méghozzá addig, míg nem sűrű, kemény, szivacsos állagú szirupot nem kapunk. A szirupot forráspont alá hűtjük, és közben felverjük a tojás fehérjénket. Ezután a hüledező szirupunkból kanalazunk néhány kanállal a zselatinhoz, majd a zselatint és szirupot teljesen elvegyítjük egymással. Ekkor még nagyon rémisztőnek tűnhet a helyzet, és szinte elképzelhetetlennek, hogy lesz ebből valami használható. Na, ekkor kapjuk elő a robotgépünket, és miután elkeveredett a szirup a zselatinnal, jó sokáig, magas fokozaton verjük a masszát - miközben azért hozzá kanalaztuk, a már előzőleg felvert egy tojás fehérjénket is - szóval verjük és verjük kitartóan, egészen addig, míg ragacsos, egynemű, fehér masszát nem kapunk. Itt már lehet látni, hogy van miben reménykednünk. Ezután előkészítünk egy lapos, tepsi szerű tálat, amelybe sütőpapír fektetünk, és a papírt vékonyan bekenjük olajjal. Erre szórjuk a porcukorral vegyített keményítőnket, majd óvatosan ráöntjük az elkészült masszánkat. Ezután nincs más dolgunk, mint hogy betegyük a hűtőbe, és jó néhány óráig hagyjuk szépen békében. Amikor elérte megfelelő állagát, megszilárdult, óvatosan meglazítjuk a széleket, és egy olajjal megkent, porcukros keményítővel megszórt felületre borítjuk. Kockákat vágunk belőle, majd a már előzőleg elkészített, keményítős porcukorban meghempergetjük egyenként őket. Zsírpapírral bélelt, zárt fémdobozban klasszul eltárolható jó sokáig, bár nálunk az eltarthatósági teszt csúfos kudarcot szenvedett.....