2011. július 30., szombat

Citromos-krémsajtos kuglóf

Kicsit nehéz a vissza rázódás. Pedig nemrég még azt állítottam megszállott vagyok. Sütés ügyben biztosan. Blogírás szintjén viszont nagyon érzem, mennyivel jobb a viszonylagos naprakészség. Az írás, pont úgy az ember élete részévé válhat, mint a fogmosás. És bizony, ha engedünk az elfoglaltság vagy lustaság miatti kimaradásnak, a vissza rendeződés pont úgy tud esni az embernek mint újra rá venni magunkat, hogy kimaradás után megint angolt tanuljunk. Persze a blogírásra vissza állni, lényegesebben vonzóbb "feladat". Fontos feladataim vannak, tipikus esete áll fenn az életemben, olyanok, amiket illik komolyan venni, és ha muszáj sorrendiséget szabni, akkor bizony muszáj felnőtt módjára viselkedni és elsőbbséget adni a blogírással szemben azoknak, amire a legtöbb ember fontosság szempontjából inkább bólintana. Ezért kellett most nélkülöznötök, és ez így is marad még jó ideig. Közben azért eszelősen kutattam a lehetőséget, hogy alkalmam legyen a sütésre, és volt is. Még Pesten, a nem saját konyhámban is sütöttem, remélem, hogy ezzel nem vontam magamra senki haragját. Most egy kuglóf formában sütött kavarós sütit hoztam. Igen, kavarósat, mert a Pesten készített, a világ egyik legegyszerűbb amit éppen a konyhában találtamból készített kavarós sütije, nagyon nagy sikert aratott a gyerekeknél. Hiába, nem kell a nagy flanc, náluk aztán tényleg igaz, hogy a kevés néha több. Ez egy lehet puha, kellemes, könnyű kis sütemény, ami mellett még jobban eshet egy nagy beszélgetés, akár egy régen nem látott szeretett emberrel. 
Hozzávalók:
  • 2 bögre liszt
  • 2 tk. sütőpor
  • csipet só
  • 3/4 bögre puha vaj, vagy margarin
  • 20 dkg krémsajt
  • 1 1/2 bögre cukor
  • 3 tojás
  • 1 tk. vanília esszencia
  • 1 citrom héja és kifacsart leve
  • 2 ek. tojáslikőr, amaretto v. citromlikőr - legrosszabb esetben egy kis mandula aroma -
Még mielőtt bárminek neki fognánk, a sütőt előmelegítjük és a tepsinket előkészítjük - kizsírozás és lisztezés -. Ezután a szokásos metódus, vagyis száraz összetevőket - liszt, sütőpor, só - össze keverjük. Egy másik tálban, a puha vajat, a cukrot, és a krémsajtot jól elkeverjük, majd jöhetnek a tojások sárgái egyenként hozzá keverve. Ezután hozzá adjuk a masszához a vanília esszencia, a citrom lereszelt héját, és a citrom kifacsart levét és legvégül a likőrt, vagy aromát. Össze vegyítjük a száraz és nedves összetevőket, majd felverjük a tojások fehérjét és ezt is hozzá adjuk a már előzőleg elkevert masszánkhoz, de finoman, villával, hogy a lehető legkevésbé törjük össze. Ezután mehet a massza a tepsibe, és utána a sütőbe. Kb 50-60 perc kell, hogy kuglóf formában a süti jól átsüljön. Amikor megsült, hagyjuk picit had hűljön még a tepsibe, majd kb. 10 perc elteltével fordítsuk ki, és megvárjuk hogy teljesen kihűljön. Közben cukormázat készítettem a gyerekek kívánságára, cukor, citrom és pici víz, amit jól elkevertem, és mivel nekem még sosem sikerült a klasszikus módon, ezért alá pöffentettem a gázon, és ott kevergettem, amíg a cukor nagy része olvadozni kezdett, majd végül lazán meglocsoltam ezzel a sütinket. De cukrozott, levet eresztett gyümölccsel tálalva is nagyon finom. Komoly!

4 megjegyzés:

  1. De jol esett hallani rolad! Amugy is regen ragom az uram fulet egy kuglofformaert, ez lesz az elso-kremsajt nelkul :-)De jol esett hallani rolad! Amugy is regen ragom az uram fulet egy kuglofformaert, ez lesz az elso-kremsajt nelkul :-)

    VálaszTörlés
  2. Édes vagy Ildikó nagyon, sokat jelent, hogy fontos Neked, hogy tudj rólam, és remélem tudod, hogy ez kölcsönös, még ha időnként el is tűnök is picit. A hét első felel picit zsufi, de a második fele oké lehet egy találkozóra, ha belefér a fáradt napjaid végén. puszillak

    VálaszTörlés
  3. Krémsajtos kuglóra még nem is gondoltam!

    VálaszTörlés
  4. Köszi Anazar, h. bekukkantottál hozzám! Csodás helyen élhettek, és szuper dolgokat láttam nálad a blogodon. Elkalandozom majd hozzád gyakran!

    VálaszTörlés