jó, hogy nem kell beszélgetni

"Jó, hogy nem kell beszélgetni. Pedig amúgy szívesen szóba elegyedik bárkivel. Legalább is régen így volt. Ma már kevésbé. Nem akarattal, de kifeszíti a láthatatlan hálót, ami falat képez ember és ember között, lezárva, hogy bárki megnyissa a beszélgetés kényszerű kapuját. A várakozás türelmetlenné teszi. és a türelmetlenség kétségbeesést szül, mert időt és teret enged azoknak a gondolatoknak, amiket átsző a félelem. Egyszer csak megértette a buszmegállóban topogva, körbe véve a szürke embertömegben, hogy volt már, hogy nem értette, hogyan lehetséges, hogy van még élet, hogy van lélegzet, nem értette, hogyan lehetséges, hogy nem dermedt meg a világ egy azon pillanatban örökre.
Magány a sokaságban. Jó, hogy amúgy normálisan zajlik az élet. Nincs ráírva mire gondol. Nincs ráírva, hogyan érez. Csak a szeme beszédes, ha jobban figyelsz. Amúgy mindegy. Nem mindig gondolja ő sem ilyen mélyen. Végül hogyan is szűnhetne meg minden egy azon pillanatban?! Elegendőek a mikro kisülések. Mégis nehéz, mégis érthetetlen, mikor ha félsz, mikor ha aggódsz, mikor ha veszítesz, hogyan mehet tovább az élet. Hogyan, de tényleg?!"