Ezek az én gondolataim:
Az élet értelméről elmélkedni számomra nagyjából ugyanannyit jelent mint
választ keresni a ki vagyok én kérdésre. Szerintem lehet, hogy sosem
találom meg a választ. Ahogy a teljes autonómia elérésének lehetősége is
dilemma számomra. Ha kapcsolatban vagyunk mi egymással, és hát
vélhetőleg függőségi viszony is gyakran van, mit jelent az autonómia?!
Pedig hát az autonómia valóban az emberi méltóság alapja. Már önmagába
véve az is szerencsére, ha életem túlnyomó részén van jogom önmagam
felett rendelkezni. De ez is ritka, mély, kegyelmi állapot. Csak hogy
ha autonómiájában sérül az egyén, kompetenciája is veszélyben. Arra
viszont van lehetőség, legalább is remélem, ha máshogyan nem, életünk
egy pici szeletében legyen kompetens bárki, akinek ez igénye. Vitatom,
pedig milyen jó lenne, ha az emberek nagy részének az, hogy jó legyen
valamiben, hogy kompetensnek érezze önmagát, az az azért fontos, hogy
"az univerzális emberi jólléthez vezető küzdelemből részt vállaljon".
Inkább szól ez szerintem önmagunk fontosság érzéséről. De azzal igen,
igen, maximálisan egyetértek, "hogy az élet értelme maximálisan
redukálható a szeretetérzés megélésére akár önmagamról, akár másokról
szól." Ez minden jónak alapja és kezdete.
Ezek meg itt Tisza Katáé: "Tegnap volt egy beszélgetésem valakivel, az élet értelméről. Hogy én mit
gondolok erről. Viszonylag sokat foglalkoztam a kérdéssel az utóbbi
tizenöt évben. A kiindulópontom az volt,
amit Csíkszentmihályi mond, hogy az életnek önmagában semmi értelme
nincsen. Tehát az élet értelme konstruált. És ezt minden embernek
magának kell konstruálnia. Illetve, aki nem mer magának, az majd beáll
valami ready made életértelme zászló alá, és azt viszi.
Szeretem leegyszerűsíteni az elméleteket a magra, megtalálni az esszenciát, és aztán azt vinni tovább úgy, hogy az egyéni és rendszerszinten is használható legyen. Például számos megközelítés közül én leginkább azzal tudnék azonosulni, amelyik az ember alapvető pszichológiai igényeit az autonómia-kompetencia-kapcsolódás vonal mentén ábrázolja. Az autonómia az emberi méltóság alapja, és azt jelenti, hogy jogom van önmagam felett rendelkezni. Tehát szabad ember vagyok a döntéseimben, nem korlátozhat senki, az életem fölötti kontrollt, amennyire reálisan lehetséges az adott normák és feltételek közt, én magam gyakorlom. Vagyis nem vagyok rab, és nem élek fogságban, mert ott az egyén szétesik, leépül. A második komponens, a kompetencia igénye azt mutatja, hogy minden emberi lénynek szüksége van valamilyen területre, amelyben önmagát hasznosnak, jónak látja, ez vagy a munkája, vagy a hobbija, vagy az anyasága, vagy valami olyan társadalmi tevékenység, amelyet végezve úgy érezheti, hogy az univerzális emberi jólléthez vezető küzdelemből részt vállal. A harmadik összetevő a másokhoz való kapcsolódás, ugyanis izolációban nehéz az embernek az előző kettőt is megélnie, az autonómia így értelmezhetetlen, a kompetencia is nehezen megélhető, hiszen nincsenek visszajelzések. Tehát a többi ember reflexiója viszonylag fontos nekünk, alapvető igény, hogy megerősítést kapjunk, mindaz, amit teszünk, az elfogadható és jó. Ezek együtt hozzájárulnak az ember integritásához, és ha bármelyik hiányzik, az egyén megborul.
Én, számos hasonló elméletet végignyálazva, eljutottam arra az alapkövetkeztetésre, hogy az élet értelme tehát redukálható a szeretetérzés megélésére. Az autonómiatörekvésem azt feltételezi, hogy önmagamat szeretem, és megadom magamnak azt, ami az emberi méltósághoz szükséges, tehát nem bocsátom magam áruba, és nem hagyom, hogy visszaéljenek velem és a jogaimmal. Ha sérelem ér, küzdök, ahogy csak tudok. A kompetenciatörekvésem azt jelenti, hogy a tevékenység, amit űzök, mélységes szeretettel és elköteleződéssel tölt el, vagyis lennie kell olyasminek az életemben, amit nem azért csinálok, mert kell, hanem azért, mert szeretem. Tehát a szeretet önmagam felé, mint kiindulópont, és a szeretet egy tevékenységforma felé, ennek kiegészítéseként. És mindezekkel képessé válok úgy kapcsolódni más emberekhez, hogy megadjam számukra is a lehető legtöbb szeretetet, odafigyelést és törődést, így érezhetem magamat teljesnek. Ha bármelyik pillér kiesik, az ember képes egyiket a másikkal ideig-óráig kompenzálni.
Ennek alátámasztására saját mesterdiploma-kutatásaimat idézném, amelynek eredményeként az ember jóllétének legfőbb mutatójaként a magas minőségű emberi kapcsolatai mutatkoztak. Ha itt deficit volt, akkor ezt egy szeretett munkatevékenység kompenzálni tudta, de itt fennáll a hosszú távú belemenekülés veszélye. Ennek egyensúlyozására egyik kedvenc pszichológiai elméletemet, a többszörös szerepelméletet hoznám be, miszerint az ember ne tartsa az összes tojását egyetlen kosárban, mert ha a kosár sérül, az összes tojása törik, és akkor annyi. Ez azt jelenti, hogy az ember akkor védett az életben, ha több helyről táplálkozik, több szerepet tart fent, amelyek a fenti igényeket kielégítik, így kevésbé sérülékeny, ha egyik vagy másik szerepe átmenetileg veszélybe kerül. Konkrétan, azok a nők, akik főszerepüket látják abban, hogy ők a férjük feleségei és gyerekeiket nevelő anyák, ami gyönyörű szerep kétségtelenül, azonban ha csak a statisztikai adatokat nézzük, ez a felállás igen gyakran torkoll keserű csalódásba. Ez vagy abban nyilvánul meg, hogy a férfi a felelősségvállalás egy adott pontján, maga mögött hagyja a családját, és kezd egy újat. Vagy a nő sokall be annyira, hogy nem bírja tovább, azonban ha mondjuk egy évtizeden át semmi mást nem csinált, csak a háztartást, durván korlátozottak a továbblépési lehetőségei, és kiszolgáltatottá válik, aminél rettenetesebb állapot nincsen a világon, és ebből kifolyólag szinte az összes pillére sérül, az összeomlás elkerülhetetlen! A legtöbb kutatás azt igazolja, hogy azok a nők, akik kizárólag a családot látják el, azok a legboldogtalanabbak, az önbecsülésük minimális, és zéró önrendelkezési joggal bírnak, ami kivonja őket a teljes értékű emberi mivoltukból. Azok a nők, akik a család ellátása mellett, bármilyen külső és fizetett munkatevékenységet végezhettek, jóval magasabb pszichés jóllétnek örültek, mert valahol pótolhatták a sérült önbecsülést, megélhették a kompetenciát, és gyakorolhatták az autonómiát, továbbá kapcsolódhattak más emberekhez is. Ha egy ilyen nőt hagy el a férje, ad absurdum, ezt a nőt kevésbé viseli meg, mert tud kapcsolódni másokhoz, kap visszajelzést máshonnan, illetve a saját lábán is megáll. A sérüléseket nem kerülhejtük el, természetesen, az én kutatásaim arról szólnak, hogy miként csökkenthetjük tudatosan a sérülési felületeinket.
Amikor a diplomámat írtam, feltettem a kérdést magamnak is: mi az élet értelme. Talán már meséltem nektek, hogy a szimbólumokat én nagyon szeretem, vettem hát egy bőr karkötőt, és négy ezüstmedált fűztem fel rá, egyenként megszerezve mindegyiket, hogy emlékeztessen. Van rajta két kislánymedál, egy könyv, meg egy szív. Ez konkrétan annyit jelent: család, hivatás, szerelem. Én ezt a keretet, a magam részéről, ezzel a tartalommal töltöttem meg.
Később, vettem még egy gitármedált: zene."
Szeretem leegyszerűsíteni az elméleteket a magra, megtalálni az esszenciát, és aztán azt vinni tovább úgy, hogy az egyéni és rendszerszinten is használható legyen. Például számos megközelítés közül én leginkább azzal tudnék azonosulni, amelyik az ember alapvető pszichológiai igényeit az autonómia-kompetencia-kapcsolódás vonal mentén ábrázolja. Az autonómia az emberi méltóság alapja, és azt jelenti, hogy jogom van önmagam felett rendelkezni. Tehát szabad ember vagyok a döntéseimben, nem korlátozhat senki, az életem fölötti kontrollt, amennyire reálisan lehetséges az adott normák és feltételek közt, én magam gyakorlom. Vagyis nem vagyok rab, és nem élek fogságban, mert ott az egyén szétesik, leépül. A második komponens, a kompetencia igénye azt mutatja, hogy minden emberi lénynek szüksége van valamilyen területre, amelyben önmagát hasznosnak, jónak látja, ez vagy a munkája, vagy a hobbija, vagy az anyasága, vagy valami olyan társadalmi tevékenység, amelyet végezve úgy érezheti, hogy az univerzális emberi jólléthez vezető küzdelemből részt vállal. A harmadik összetevő a másokhoz való kapcsolódás, ugyanis izolációban nehéz az embernek az előző kettőt is megélnie, az autonómia így értelmezhetetlen, a kompetencia is nehezen megélhető, hiszen nincsenek visszajelzések. Tehát a többi ember reflexiója viszonylag fontos nekünk, alapvető igény, hogy megerősítést kapjunk, mindaz, amit teszünk, az elfogadható és jó. Ezek együtt hozzájárulnak az ember integritásához, és ha bármelyik hiányzik, az egyén megborul.
Én, számos hasonló elméletet végignyálazva, eljutottam arra az alapkövetkeztetésre, hogy az élet értelme tehát redukálható a szeretetérzés megélésére. Az autonómiatörekvésem azt feltételezi, hogy önmagamat szeretem, és megadom magamnak azt, ami az emberi méltósághoz szükséges, tehát nem bocsátom magam áruba, és nem hagyom, hogy visszaéljenek velem és a jogaimmal. Ha sérelem ér, küzdök, ahogy csak tudok. A kompetenciatörekvésem azt jelenti, hogy a tevékenység, amit űzök, mélységes szeretettel és elköteleződéssel tölt el, vagyis lennie kell olyasminek az életemben, amit nem azért csinálok, mert kell, hanem azért, mert szeretem. Tehát a szeretet önmagam felé, mint kiindulópont, és a szeretet egy tevékenységforma felé, ennek kiegészítéseként. És mindezekkel képessé válok úgy kapcsolódni más emberekhez, hogy megadjam számukra is a lehető legtöbb szeretetet, odafigyelést és törődést, így érezhetem magamat teljesnek. Ha bármelyik pillér kiesik, az ember képes egyiket a másikkal ideig-óráig kompenzálni.
Ennek alátámasztására saját mesterdiploma-kutatásaimat idézném, amelynek eredményeként az ember jóllétének legfőbb mutatójaként a magas minőségű emberi kapcsolatai mutatkoztak. Ha itt deficit volt, akkor ezt egy szeretett munkatevékenység kompenzálni tudta, de itt fennáll a hosszú távú belemenekülés veszélye. Ennek egyensúlyozására egyik kedvenc pszichológiai elméletemet, a többszörös szerepelméletet hoznám be, miszerint az ember ne tartsa az összes tojását egyetlen kosárban, mert ha a kosár sérül, az összes tojása törik, és akkor annyi. Ez azt jelenti, hogy az ember akkor védett az életben, ha több helyről táplálkozik, több szerepet tart fent, amelyek a fenti igényeket kielégítik, így kevésbé sérülékeny, ha egyik vagy másik szerepe átmenetileg veszélybe kerül. Konkrétan, azok a nők, akik főszerepüket látják abban, hogy ők a férjük feleségei és gyerekeiket nevelő anyák, ami gyönyörű szerep kétségtelenül, azonban ha csak a statisztikai adatokat nézzük, ez a felállás igen gyakran torkoll keserű csalódásba. Ez vagy abban nyilvánul meg, hogy a férfi a felelősségvállalás egy adott pontján, maga mögött hagyja a családját, és kezd egy újat. Vagy a nő sokall be annyira, hogy nem bírja tovább, azonban ha mondjuk egy évtizeden át semmi mást nem csinált, csak a háztartást, durván korlátozottak a továbblépési lehetőségei, és kiszolgáltatottá válik, aminél rettenetesebb állapot nincsen a világon, és ebből kifolyólag szinte az összes pillére sérül, az összeomlás elkerülhetetlen! A legtöbb kutatás azt igazolja, hogy azok a nők, akik kizárólag a családot látják el, azok a legboldogtalanabbak, az önbecsülésük minimális, és zéró önrendelkezési joggal bírnak, ami kivonja őket a teljes értékű emberi mivoltukból. Azok a nők, akik a család ellátása mellett, bármilyen külső és fizetett munkatevékenységet végezhettek, jóval magasabb pszichés jóllétnek örültek, mert valahol pótolhatták a sérült önbecsülést, megélhették a kompetenciát, és gyakorolhatták az autonómiát, továbbá kapcsolódhattak más emberekhez is. Ha egy ilyen nőt hagy el a férje, ad absurdum, ezt a nőt kevésbé viseli meg, mert tud kapcsolódni másokhoz, kap visszajelzést máshonnan, illetve a saját lábán is megáll. A sérüléseket nem kerülhejtük el, természetesen, az én kutatásaim arról szólnak, hogy miként csökkenthetjük tudatosan a sérülési felületeinket.
Amikor a diplomámat írtam, feltettem a kérdést magamnak is: mi az élet értelme. Talán már meséltem nektek, hogy a szimbólumokat én nagyon szeretem, vettem hát egy bőr karkötőt, és négy ezüstmedált fűztem fel rá, egyenként megszerezve mindegyiket, hogy emlékeztessen. Van rajta két kislánymedál, egy könyv, meg egy szív. Ez konkrétan annyit jelent: család, hivatás, szerelem. Én ezt a keretet, a magam részéről, ezzel a tartalommal töltöttem meg.
Később, vettem még egy gitármedált: zene."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése