2018. január 16., kedd

segélykiáltás a lányomhoz

Tükörsima víztükör tetején
megtart a feszes mentőkötél.
Nem mozdulok
Testem merev
nyakamon pulzálnak az ütőerek.
Felülről látok önmagamra
Szemem görcsösen behunyva
Szájam némán tátong
nem hallod
de valójában torkom szakadtából ordibálok.
A bőr az embert
egybe tartja
a másik lénytől
elválasztja.
Hacsak a bőrünk lenne, mi elválaszt
Talán nem lenne ennyi üres járat
Amit látunk, nem valóság
nincs hatásom
nincs hatásom
kétségbeesetten kalimpálok.
Döbbenten állok ajtajában
Idegenül néz egymásra anya-lánya.
csalódott
ordít az anyám
csalódott vagyok.
tehetetlen
Ez nem a végső,
nem az első
lelkünk szárnya
összeér, összeér

hat csitul a vihar,
ne félj.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése