Bele az őszbe

csak hogy valami széppel kezdjem

Ma aztán tényleg csúf reggelre ébredtünk. Egyébként is úgy érzem, hogy nem tudok eleget aludni. Azt hiszem az a fajta vagyok, aki nem szuperál elegendő alvás nélkül. Kelletlen, szédelgős, ködös közérzet, amihez cseppet sem friss, gyors észjárás és puha, kényeztető jó modor párosul. Teszem a dolgom. Nem sok idő jut elmélázni, hogy milyen vacak az idő. Egyébként rendszerint a nem túl kényeztető időjárás sem tudja kedvem szegni. De ha felhalmozódott kialvatlansággal párosul, az kicsit morgósság tesz. Igazából roppantul izgága vagyok, aki képtelen egy másodpercig is nyugton ülni. Állandóan hajt valami, mert annyi mindent szeretnék csinálni. Olvasni, sütni, bogarászni a neten - persze receptek és kreatívkodás után -, írni, varrni, a többi kedvtelésről nem is beszélve. Ezek azok, amikre legritkábban jut időm, mert mindezt megelőzi számos kötelesség, amiket teljesítenem kell. Szerencsére a kötelezettségek sem okoznak kínt, de kedvtelés és kötelezettség teljesítése kéz a kézben, fáradtságot, kialvatlanságot von maga után. Szóval rengeteg dilemmám van. Itt van az élet és halál kérdése. 

 Hova kellene több hangsúlyt tennem, hova kellene jobban oda adnom magam? Miből kellene elcsípnem magamból, hogy az energiám átcsoportosíthassam. Mit kellene feladni, és mit kellene  komolyabban venni? Minek mi az értelme? Mi hova vezet? Az élet mindent elrendez. Dilemmák, amiktől, mindig szenvedek. Mert ilyenkor Istent játszik az ember. Tudom, milyen messzire mutatnak a döntéseink. Agyalok, ha ezt teszem mivel jár, ha a másik utat választom, akkor meg mi lesz. Személyiségemből adódik a nehéz döntés hozás, a dolgok túl rágcsálása. Pedig ez a hozzáállás nem garantál sikert. Érzékeny vagyok. Különösen néhány dolgot illetően. Érzékenység nem egyenlő sértődékeny. Akárhogy alakulnak a dolgok, még ha fájdalmas is, később mindig kiderül az értelme. Magyar mentalitás. Röghöz kötjük magunkat. Én is. Én sem vagyok kivétel. Ezer dolog van, amihez kötődök. Csak mert biztonsági kapaszkodókat jelentenek. Érzelmileg bevonódok, csak hogy képtelen legyek az elengedésre. Emberek, állatok, tárgyak, munka, ház, táj, város, ország mind-mind ide köt bennünket. Hol az ember biztonsága? Ha elengedem a félelmem a döntéshozatal peremén, sem lesz rosszabb a jövőkép. Mert valóban valami lezárulhat, bezárulhat, de ekkor már útban vagyunk a hívogató, lehetőséget nyújtó kapuk felé.