2010. november 19., péntek

Találkozás Schaffer Erzsébettel

Hallottam a programról a Marcsi - Limaráékkal - való találkozáson. Hogy ismét Makóra látogat Schaffer Erzsébet. És persze láttam a könyvtár előtt is a programot kiplakátolva. Anyukám rajong érte. Mélyen tiszteli. Valószínűleg azért is, mert ő nálamnál sokkal jobban nyomon követi az írónő munkásságát. Nem csupán hűséges Nők Lapja vásárló és olvasó, hanem Schaffer Erzsébet komoly tisztelője is. Azért, ahogyan az Édesanyját átsegítette a túlpartra. Sorsközösség. Mert Ő is végig csinálta. Szégyenlem, de én Anyukámmal ellentétben nem vagyok túl felkészült Schaffer Erzsébetből. Vacilláltam, vajon megtudom e oldani, hogy elmenjek. Valami belülről tolt, taszított, mennem kellett. A gyerekeket most nem vihettem magammal. Ez nem az a program. Elhívtam Anyukámat, akit nem könnyű kirobbantani már téli esti sötétben. Erre a programra felkapta a fejét, és persze együtt mentünk el.
Schaffer Erzsébet törékeny, bozontos hajú, gyönyörű, őszinte, lenyűgöző jelenség. Stílus és egyéniség. Nem csak külsejében. Személyisége magával ragadó. Kicsit őrült, kicsit bohém. Cseppet sem úgy öltözködik mint a korabeli nők. És ez jó. Nagyon jó.
 És nagyon bátor.Felvállalni önmagát, az érzéseit, a vágyait, a véleményét. Nyílt szívű, életigenlő, ki ismeri és becsüli a valós értékeket. Alázat, ami annyira fontos, végig kísérte az egész jelenlétét és gondolom az életét. Többször vissza köszönt az együttlét alatt, hogy nincs baj. Szerinte nincs baj, illetve van baj, de nem túl nagy. Ha mindannyian legalább pilllanatokra feleszmélünk, abból csodák nőnek ki. Mélyen hisz a csodákba. És én is. Többször beszélt arról, hogy amikor valami nagy tragédia történik velünk és bezárul előttünk egy ajtó, hinni kell, hogy nyílik másik helyette.  És nyílik újabb és újabb. Tényleg így van. A csodák kinőnek a legmélyebb fájdalomból is. Aztán az idő. Az átkozott idő. Amire oly nagyon szeret hivatkozni a mai kor embere. Nincs idő. Nincs idő találkozni. Nincs idő törődnünk egymással. Csak arra nincs időnk, ami az élet értelme. A családunkra, a barátainkra,  a gyerekeinkre, a szenvedélyeinkre. De vajon ki osztja be a mi időnket? Ki határozza meg a prioritásainkat? Ki dönt arról, hogy képesek vagyunk e magunkat odaadni valakinek vagy egy ügyért. Szakítunk e rá időt, és hogy milyen mélységben merülünk alá az odaadásunkban. Ültem, és folyamatosan kirázott a hideg. Mert tudtam, hogy haza értem. Hogy Ő az én emberem. Hogy érdemes inni a szavait. Érdemes tanulni tőle. Mintázni. És igen is érdemes bátran bármibe bele vágni. Tanulásba, egy új könyvbe, ismeretségekbe. Mondatokba, amiket lassan végig mondunk. Érintésekbe, amiket talán egyszer képesek leszünk megtenni. Megtisztulás volt eltölteni vele 1 órát. Megmerítkezés és újjászületés. Üzenete volt.  Merni kicsit őrültnek lenni. Mert nem számít, mit mondanak az emberek. Csak a játék a fontos.

2 megjegyzés:

  1. Jó, hogy írtál róla. Most még jobban sajnálom, hogy nem mentem el.
    Olvasd el az Egyszer volt... című könyvét.

    VálaszTörlés
  2. Hú Macus, biztos voltam benne, hogy ott leszel. Sajnálom, hogy nem tudtál eljönni. Szerintem te is fürdőztél volna, olyan nagy élmény volt. Az általad ajánlott könyvet el fogom olvasni, csak lenne a napnak több perce!!! Egyébként, hogy vagytok? Nagyon nagy a csend, már hiányérzetem van!

    VálaszTörlés