Kegyelem

Hannára emlékezve.................

---

Reményik Sándor :Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
 
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem

Kegyelem, hiszen életben maradtunk, túléltük azt, amit úgy tűnt nem lehet. Kegyelem, hogy nem őrültünk bele az elvesztésedbe. Kegyelem, hogy születhettek  testvéreid és lettek nekünk újra gyerekeink. Kegyelem, hogy vannak, kik újra Anyának és Apának hívnak minket. Kegyelem, hogy vannak ismét meleg puha kezek, akik belekapaszkodnak a miénkbe. Kegyelem, hogy van ismét kinek mondanunk: - Szeretlek.

Nem rosszabb ez a mai nap mint a többi. Vannak ennél fájdalmasabb dátumok. A gyerekek csodálattal és kíváncsisággal élik meg ezt a napot. A fényeket, a gyertyákat, a virágokat, ez emlékezést. A testvérükre emlékeznek, tatára és a dédikre. És csak kérdeznek és kérdeznek.....Mélyen önmagunkban babusgatjuk gondolatunkat, érzéseinket, fájdalmunkat. Mindannyian, kik érintettek Hanna elvesztésében, örök, mély, fájdalmas, soha el nem tüntethető sebhelyet visel. Hála van a szívemben, hogy a mi kislányunk lehettél, hogy minket választottál a szüleidnek!